Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)
1941-09-04 / 202. szám
«hflHMM «3 r 1 F TV 7 rt K . uimmu-dűmMatótté« J 9 4 1 K September A. Japán nem fogadta @1 Amerika válaszát IV I5HINCTON, szeptember I. ( jelűm kormány a vlodivosztoki szállítások ö tarban adott amerikai t olaszt nem ttt/n/M kit légitőnek és ezért nagykövetei ntián újabb lépeseket tett mind \V as- iiingtimbim, mind Londonban. ' Kortus e miniszterelnök, aki juhus 30 óta must először törte mást hall tintását, u kert kaszlul-értekpzleten közölte a kormony képtisfíldii»I. bogy Japán tartinei- mének kezdete éta most áll a legkomolyabb válság előtt. A válságos helyzet leküzdésére egyetlen mód a nemzet egész gazdasági érdjét lehetőleg hatályosan mozgósítani. Kijelentette, hogy t,z a eélju , a kerokasztal-érfekezlctnek. hogy a nem- I zeti szolgálat szövetségével egy itt Imiik öd- i ve a lehető legnag; obi) mértékben kifejlesszék Japán gazdasági •rójon uSuil. 1 Daily Mi mir jelenti Washingtonból; Churchill az atlanti óceáni értekczláien azt követelte, hogy vonjanak egy határvonalat, amelyet Japánnak nem szabad átlépnie, mert különben uZ USA háborúba bocsátkozik. (MII.) Katonai iámaszponfokaf akar a WO milliós kötefönéri Mexikóban metrika NEWYORK, szeptember 4. (DND.) A Network Tim\s washingtoni levelezője szerint az VSA 50—100 millió dolláros kölcsönt ad Mexikónak abban az esetben, ha az Egyasiilt-Államokkal gazdaságilag és katonailag együttműködik a nyugati félteke megvédelrnezésébcn. .1; 1938-ben Mexikó téridőién lefoglalt kőolaj vidékekért. amelyek amerikai társaságok var gyanút képezték. Mexikó pénzeitekben fizet és az ezzel kapcsolatos hátoldala szerződés megkötése után Mexikó természetes tulajdon jogába mennél; át :iz ottani kőolajvidékek. E feltételek elfogadásától függ, hogy a mexikói kőohijvidé- kekkrJ kapcsolatos vita cgyszersminden- korra lezáruljon. Mexiikó köztársaság elnöke a képvv> selöház megnyitó ülésén mondott beszédében kijelentette, hogy Mexikó kész a demokrácia ügyének védelmezé.sére a nélkül. hegy közvetlenül részt alcarna venni a háborúban. Hozzátette azonban, hogy az orsztíg fegyvert ragad, ha területi épsége ellen valamely támadás irányulna. RocsevrJt elnök rendeletét irt alá. mely felhatalmazza az Egyesült-Államok kormányát arra, hogy lefoghdjon minden külföldi hajót az VSA kikötőiben. A Reuter-iroda szerint a felhatalmazás alapján — amely 1942 júniusában jár le — Amerika lefoglalja a „Normandie“ nefttii jrancia óriásgőzöst is. Az Egyesült-Államok hadügyminisztériuma közli: Két szovjefrepülőgépen Alaszkába érkezeit szovjet katonai bizottság, amely 47 légügyi szakértőből áll. meg akarja tekinteni az amerikai repülőgépgyárakul Az amerikai hadügyminisztérium tisztviselői hangoztatják, hogy csak a gyárak megtekintéséről van szó és nem arról, hogy az Egyesült-Államok légi erői kepeznék ki a szovjetrepülőket. Wilkie Roosevelt kiiliin megbízásától Dclamerihúba utazott, hogy katonai támaszpontokat vásároljon. IIir szeriül az amerikai kormány 90 millió dollárt nány- zott elő délamerikai „támaszpontvásárlások! fl.“ fiiIII.) ___ ___ . A washingtoni francia drámai nyila WASHINGTON, szeptember 4. (I)N'B.) Henry Have francia nagykövet drámai sajtó- értekezleten foglalt állást a Ncwvork Herald Tiibune ellene. valamint a francia nagykövetség ellen elkövetett gyáva támadása miatt. Hangoztatta, hogy a lap az den az ország ellen intézett eléggé el nem ítélhető támadást, amely a legnagyobb áldozatot hozta a szövetségesek ügyéért. Bejelentette, meglátogatja Hull külügyi államtitkárt, aki előtt személyesen tiltakozni fog a személyét, a francia nagykövebúget és mindezen Wd a Franciaországot ért támadás miatt. Rámutatott arra, hogy egy olyan akcióról van b/ó, amely meg akarju szakítani Vichy és Washington között a diplomáciai kapcsolatokat. (MTI) * Megalakult a székelyföldi orvoskamara MAROS\ ÁSÁRHELY, szeptember I. A négy székely vármegyére kit*rjft(Jö hatáskörrel működő rnarosvasárhoiyi or\m kamara megtartotta alakuló k*rg runelyon 215 orvos jelent meg. A ko; gyűlés a kamara elnökévé Horváth Jenő dr., alelnökivé vitéz Molnár Karoly tir-, titkárává. Schmidt Béla dr. ruarosvásár helyi orvost választotta meg Maróivá* eúrhV.ly vúrcis törvényhatósági bízol tsí- pálm a közgyűlés Horváth Miklós ur.-i éo Schmidt Béla dr.-t küldte ki. Hatalmas sztráik, óriási tűzvész NEWYORK, szeptember 4. (DNB.) Az Associated Press jelenti Los AngcCesbö : A CIO gépészszaliÁzexvezefc elrendelte a sztrájkot a vüHanios ági közüzemekben, amelyek aluminium és más alkatrészeket gyártanak repülőgépgyárak számára. A villamossági közüzem emöke kijelentette, hogy minden magyobb repülőgépgyár megbénul az Egyesült-Államokban. ha az üzem megszünteti a munkát. A rendőrség könuyeztetö bombákkal avatkozott be, amikor 500 sztrájko ó munkás és a do gozni akarók összeverekedtek. A kaliforniai Port-Coast kikötőben óriási tűzvész pusztitortit. A kár meghaladja az 1.5 j millió dollárt. Mim az Associated Press je* 1 lenti, a tűzvész következtében a kormánynak i több, mint 850.000 mérterrnázsa gabonakész- i delte pusztult cl. (MTI.) Oltagu ! bizottságot küld Moszkvába Roosevelt WASHINGTON, szeptember 4. DNR. Roosevelt elnök véglegesen összeállította azt az öttagú küldöttséget, amely Moszkvában résztvesz a hadianyagszál- 1 ’t,ásókról folyó megbeszéléseken. A I küldöttség elnöke Harry m arm bankár, I tagjai: Burns tábornok hadbiztos sz-ak- I értő, Brett tábornok, a hadsereg repii- 1 lésiigyi vezetője, aki most rendkívüli I kiküldetésben a KözeJkeleten tartózko- I dik, továbbá Strand ley nyugalmazott tengernagy és Batt, a szövetségi nevelésügyi hivatal vezetőiének helyettese. Az Associated Press szerint a moszkvai tárgyalásokra kikiiidendö bizottság (kinevezésével kapcsolatban h vataIosan közölték, hogy Anglia is hasonló küldöttséget meneszt Moszkvába- (MTI.) Ipán határán összetűzés történt török: és szovjetkatonák között Öfszúz maroEvásöríieívl üzennek kapott teljes ellátást MAROSVÁSÁRHELY, September 1. Marosvásárhely váró« gyermeknyaraltatási ak ciója során a nyáron három napközi ollhon- ban 500 gyermek kapott teljes ellátási és részesült szellemi oktatásban. 38.000 adag éte t szolgáltatlak ki. A nioí.t végétért akció szer' dai záróünneptn megje'cntek a város vezetőségének és u tanfelügyelőségnek a képviselői, akik beszédeikben rámutattak az akció jelentőségére. felszabadc ás ünnepe a reformátusoknál A kolozsvári belvárosi és alsóvárosi gyülekezet a felszabadulás ünnepére közös istentiszteletet tart pénteken d. e. 10 órakor az alsóvárosi templomban. Az istentiszteleten résztvesznek a hatóságok képviselői. A belvárosi gyülekezet a templom meszelése miatt megy át az alsóvárosi templomba. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A M. Kir. Országos Közegészségügyi Intézet kolozsvári Ápolónő és Védőnóképző Intézet 121—1941. szám alatt" (nyilvános) versenytárgyalást hirdet az Intézet tűzifa és széne’.látására az 1941—42. fűtési idényre. Szállítandó mennyiség kb. 3000 q hasáhfa és 5.000 q cca. 4.000—5.000 kaórla fütőerrékü hazai szén. A közíz állítás költségei szabáy- szerüen biztosítva vannak. Ajánlati űrlapok az Intézet Gondnoki Hivatalában (Kolozsvár, Mussoiini-ut 74—76. sz) a hivata'oa órák a art átvehetők. Az aján átok aláírva, összefűzve és .lepecsételve folyó évi szeptember hó 23-án délelőtt 11 óráig az Intézet Gondnoki Hivatalánál nyújtandók be, ahol azok ugyanakkor bizottságilag felbontatnak, am©'yen a szá Cirok vagy megbízottak jelen "i-thcinek. Bánatpénz, határidő és egyéb föltételekről az ajánlati nyomtatványban foglaltak intézkednek. Kolozsvár, 1941 szeptein- ! bér hó 3-án. Dr. Lőrincz Ferenc egyetemi i.y. r. tanár, az inilézet vezetője. Villám h irdetések E rovatba apróhirdetéseket kiadóhivatalunk minden reggel kílOig felvesz. Árak: szavasként 10 fillér, legkisebb apróhirdetés tia «óig 1 pengő. ÁUástkeresők részér» xdi fzóisr 70 fillér. SZÓFIA, szeptember 4. (Ştefani.) An* karából jelentik, hogy az iráni határon szovjetkatonák összetűzéseket idézte.!; elő és ezzel beavatkozásra kény szentelt ék a török katonákat, '-y A londoni Times szerint az iráni főváros czidő szerint kívül esik a brit—szovjet megs zúllasi öi'ezeten és mindaddig l;ivül marad, címig az iráni kormány teljesíti kötelezettségeit és a lakosság megőrzi nyugalmát. Az angol lap követeli, hogy minden nem hivatalos minőségű nemet alattvalót vegyérték őrizetbe és zárják be a teheráni német követséget. I Mint a jeruzsálemi rádió ankarai értesülés alapján közli, a német nagykövet kérte a török kormányt, hogy a teheráni 'német alattvalókat biztonságból a teheráni török nagykövetségen helyezzék el u függőben lévő kérdések megoldásáig. A török kormány előbb az angol—szovjet hatóságokkal tárgyal és csak azután ad ■választ a kérésre. A int Ankarából jelentik, Nagybntánnia, illetve n Szovjetunió és Irán képviselői között létrejött az elvi megegyezés. A bér keszerződést nemsoliára aláírják. Teheránból jelentik: Az iráni, kormány keddetn este az angol követtel és a szovjet nagykőt’ettél közölte válaszút az angol—szovjet fegyver szünetre vonatkozó jegyzékre. Nahdjevan iráni hadügyminiszter lemondott. ' Az Associated Press teherémi él lcsillése szei int. egy utazó, aki Meshed szent 1 árosból érkezett Teheránba, szemtanúja volt annak, amikor a szovjetrepülök géppuskatüzzel árasztották cl a szent város zarándokait. noha pár órával előbb már fiarancsot ad tali, voh az ellenségeskedés megszüntetésére. Összeesküvés ANKARA, SZEPTEMBER 4 TEHERÁNBAN NAGYARÁNYÚ ÖSSZEESKÜVÉST LEPLEZTEK LE. MELY AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN FELKELÉST SZÍTOTT ÉS A SAH ÉLETE ELLEN TÖRT. NA CHS ÓBAN AHMED EDDIGI HADÜGYMINISZTERT ELTÁVOLÍTOTTÁK HIVATALÁBÓL ÉS TÖBB MAGASRANGL KATONATISZTTEL EGYÜTT LETARTÓZTATTÁK. , ^ Haláíraitéltók lufik: miniszterelnökét és pénzügy miniszterét ELADÓ 3 szobás Baross tér 8. komfortos családi ház. 02689. GÁZGYÁR KÖRNYÉKÉN szoba koiiyhás, lehető©g komfortos lakást kiercsek azonnal- ra. Esetileg bútorozva. Címeket a gázgyár ANKARÁBÓL JELENTIK. HOGY RA- SJD ALI EL KAI LAN IT, IRAK VOLT MINISZTERELNÖKÉT, AKI ANGOL FOGSÁGBA ESETT, A BAGDADI RENDKÍVÜLI BÍRÓSÁG HALÁLRA ÍTÉLTE. RAJTA KÍVÜL KIVÉGZIK. MÉG MAHMUD SEJKET, VOLT IRAKI PÉNZÜGYMINISZTERT ÉS AZ IP 4KI HADSEREG NÉGY VOLT EZREDESÉT IS. I MINT KAIRÓBÓL JELENTIK, TÖBB EGYIPTOMI VÁROSBAN NYERSOLAJ- HIÁNY MIATT ÜZEMEN KÍVÜL HEHatszá?szer pengő — a sepss- szentgvrrgyl fqazságügYí Palota költségeinek első részlet® MAROSVÁSÁRHELY, szeptember 4. Sepsiszentgyörgyi jelentés szejiint az igazságügyi tárca 600.009 pengőt juttat a sepsiszentgyörgyi igazságügyi palota megépítésére. Ez az összeg a jövő esztendőben scrrakerüiő építkezés költségeinek első részlete les?. ____________ EVEZTEK VÍZVEZETÉKI ÉS VILLANY- GYÁRAKAT. (MTI.) kapusához. 02700 KERESZTÉNY KISEGÍTŐ KÖNYVELŐ alkalmi munkára felvétetik. Sajátkezű eg irt ajánlatok ,.Fides*1 kereskedelmi iroda Kolozsvár, Kirá-y-utca 10. 35.0 EUEHZÉK pilftiksl m*lap FeleUSs szertesztS: ZSTHUÜECZHY 0Y0L3 Felelés kiaiié: till S-iklOÖR. C H* P 1T © is mozgó ma, csütörtöki kezdettel muta ja be a budapesti Fórum és Royal Apolló nagy slágerét!! A Concordia R,t. nyomdai miiintézetén ek nyomása. (HOTEL DUMAPÁRT) Irta: Békeffy István. Zenéje: Fényes Szabolcstól. — Főszerepekben: KLÁRI, TURAY ÍDA, JÁVOR PÁL és a Kolozsváron időző RÁCZ VALI riassz:: -> Felelői nyomdavezető: Katóka Gyula*