Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)

1941-09-29 / 222. szám

!£■*! s**pt*mü*r-If. Fényes Slice búcsúja Búcsúzná jött fel Fényes Alice szer­kesztőségünkbe. Ezen a héten megkez­dődnek: próbái a budapesti Vígszínház­ban, ahova az uj szezonban szerződése szólítja. Így tehát egyelőre el kell vál­nunk: ettől a kitűnő fiatal színésznőtől, aki az első szárnypróbálgatásoktól kezdve előttünk fejlődött k' a prózai együttes legértékesebb tagjává. Nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy egyik pillére volt kisebbségi időkben a ko­lozsvári magyar színjátszásnak és en­nek az ősi városnak nehezen felmele­gedő színházi közönsége maradéktala­nul szeretettbe fogadta. Nem akarjuk most újra méltatni Fé­nyes Alice színésznői képességeit. An­nakidején elbtícsnztatfuk már, am'kor a Thaíia Színtársulat színpadán utol­jára fellépett. Tagadhatatlan azonban, hogy a kolozsvári közönség számára rosszul esik az elválás. Fényes Alice ugyanis valahogyan hozzánőtt az éle­tünkhöz. Ha a színházra gondoltunk, önkéntelenül is eszünkbe jutott ennek a kedves, fiatal színésznőnek személye. Feledhetetlen színpadi sikereket ara­tott és ha valakit őstehetségnek lehet nevezni, úgy igazán rá illett ez a meg­határozás. Sohasem felejteni el azt a színházi estéi, am’kor Fényes Alice először ját­szotta Júlia szerepét a kolozsvári szín­padon. Néhány évvel ezelőtt történt. Fényes Alice ekkor — ha jól emlék­szem — mindössze másodéves színésznő volt. Bevallom, hogy akkoriban nagyon helytelennek tartottam a szereposz­tást. Nem hittem, hogy Fényes Alice ebben a nehéz Shakespeare-szerepben el tudja találni a helyes hangot. Sőt, őszintén szólva, a színház igazgatósá­gát 's nagyon hibáztattam, amiért né­hány kétségtelenül biztató előjel után rá merte bízni ezt a teljes színpadi ru­tint és tökéletes művészi átérzést igénylő feladatot, amely a színészi ké­pességéken kívül a/ emberi lélek érett elmélyülését is megkívánja. így tehát bizonyos elő télettel mentem a színház­ba. Ha teljesen őszinte akarnék lenni, talán az volt a belső érzésem, hogy ..ideje lesz már megírni a színház igaz­gatóságáról, hogy ne ragadtassa el ma­gát a f atalokkal való kísérletezésben. Hiszen csakugyan ügyes színésznő ez a Fényes Alice, bizonyos, hogy idővel egyik legértékesebb drámai színész­nőnk leszv de egyelőre érje be k'sebb feladatokkal.“ Annak a kritikának, amelyet az elő­adás után Írtam, a? volt a címe, hogy „Fényes Alice“. Azt hiszem, ennél töb­bet nem kel! mondanom az alakítás méltatására, ameiyrői ilyen előzmények titán ezzel a c’mmel született meg a kritika. Azóta is a legnagyobb szere­tettel és figyelemmel kisértem Fényes Alice színpadi pálya!utasát* éppen úgy, m nt a kolozsvári színház közönségének minden egyes tagja. Mindenki joggal hihette Kolosváron, hogy a Nemzeti Színház is módot fog találni ennek a k vételes értékű szí­nésznőnek szerepeltetésére. Annál is inkább, mert Fényes Alice vigszinházi szerződésében előre kikötötte, hogy Kolozsváron rendszeresen vendégszere­pelni akar. A bucsuzás alkalmával az­után megtudtuk, hogy ez a vendégsze­replés egyelőre lehetetlen. Nem Fényes Alice.on múlott, ő fájlalja a legjobban, hogy el kel! válnia a kolozsvári közön­ségtől, amelynek meleg szereteíe báto­rította, lelkesítette és lehetőséget adott arra. hogy csakugyan „Fényes Alice-á legyen.“ Táray Ferenc igazgató, aki­vel Fényes A Fee vendégszereplése ügyében tárgyalt, kijelentette ugyanis, hogy „az ön helye he van töltve, egy­előre nincs mód vendégszereplésére, ría majd lehetőség lesz rá, értesíteni fo­gom“. Fényes Alice meglehetős rezignáció- val mondotta el ezeket a szerkesztőség­ben. ahova azért jött el, hogy megkö­szönje a magyar sajtó szeretőiét, támo­gatását és útbaigazító kritikai meg­jegyzéseit. Helytelen lenne, ha ezzel az esettel kapcsolatban állást foglalnánk a színházzal szemben. Aleg vagyunk győ­ződve arról, hogy Táray Ferenc, aki­nek gyönyörű művészi karrierje ugyan­csak a kolozsvári színháztól indult el, a legnagyobb lelkesedéssel és komoly­sággal készül nagy művészi feladataira. E sorok írója azt hiszi azonban, hogy Táray Ferencnek leéli a legjobban iud­s aia, milyen fájdalmas érzéseket ébreszt a színészben a kolozsvári közönségtől való kényszerű elválás. A hozzá fűződő régi barátság jogán emlékeztetem tehát arra a levélre, amelyet annakidején Berlinből irt nekem, amikor filmezni hívták és a színház akkori igazgatója távozását szerződésbontásnak vette. Akkoriban Táray Ferenc is átélte a kényszerű elválásnak minden emberi és művészi fájdalmát. Bizonyos vagyok benne, hogy nem felejtette el: akkor is az Ellenzék volt az a lap, amely a mű­vész mell« állott és alkalmat adott arra, hogy elbucsuzhassék közönségé- 1 öl. Így teszünk Fényes AJice esetében is. Készséggel megírjuk kérésére, hogy nem rajta múlott, amiért búcsút kel­lett mondani a kolozsvári sz'npadnak. tis bár reméljük, sőt hisszük is. hogy Táray Ferenc a legjobb erőkből álli- í tóttá össze prózai együtteséi, — ne- j künk, régi kolozsváriaknak, Fényes j Aí-'ce akkor is hiányozni fog, ha a he- ‘ lyét be is töltötték. VéOh József. Dieser pengőt ajándékozott a magyar rádió a harctéren küzdő honvéd lovasdandár katonáinak cigarettavásdrldsokra BUDAPEST, szeptember 29. A Ma- gyár Telefoniul mondó és Rádió Rt. a. ke­leti harctéren küzdő hősi honvéd lovas' dandár katonái részére 5000 pengői ajáir lőtt fel cigaretta vásárlásokra. Az aján­dékok harctérre való eljuttatásáról a hon' védelmi miniszter gondolkodik, aki őszin­te köszönetét mondóit a Magyar Telefon­hírmondó és Rádió vezetőségének és min* denegyes falijának ezért a hazafias és ál­dozati: és z rhe g nini v ánvl ás ért. Közgyűlést tartott SioinekdsMa vármegye törvényhatósági bizottsága DÉS. szeptember 29. (Saját tudósítónktól-) SzolnokJobcka vármegye törvényhatósági bi­zottsága szeptember 27-én délelőtt 10 órakor Tartotta meg rendes őszi közgyűlését a vár­megyeház dísztermében. Bethlen Béla gróf főispán megnyitójában vázolta sz általános európai küzdelmekből származó magyar fel­adatokat és ezek között elsősorban éppen Erdély újjáépítése érdekében folyó hatalmas állami erőfeszítéseket emelte ki. — A mai idők nem az ünnepek napjai — mondotta többek között a főispán. — Mind’ azonálta ISzéchenymél meg kell államink• Ke’et népe az utóbbi időkben, a 22 esztendő megpróbáltatása után akkora haladást meg nem tett egyetlen időszakban sem Széchenyi fölé, mini a legújabb időkben. — Nemzetünk csak úgy állhat meg, — folytatta -— ha déiibábkergeiés helyett .a munkához lát. Széchenyi tanításaiban a napi politizálás helyet!! a mindennapi munkát tűz­te ki feladatként népünk elé. • —- Széchenyi szellemében keli dolgoznunk, — fejezte be beszédét — hogy országunkat Széchenyi szellemében tudjuk naggyá. bo doggá és magyarrá teami. Ezután Vizváry Viktor vármegyei főjegy­ző felolvasta a kormányzó köszönő Jtilralát a törvényhatóság nevében kifejezett jókíván­ságokért. A főjegyző ezután, üdvözölte Schil­ling János dr. alispánt abból az alkalomból, F ! 1 hogy az V. fizetési osztályba sorolták be- Az alispán meghatóiét szavakkal mondott köszö­netét az üdvözlésért Ezután került sor a tárgysorozat letárgya- lására. A közgyűlés pártoh'dag nyilatko ott Nyitra vármegye leiratáról, amelyben, a kó­borcigányuk Ivl elépítésének kérdését vetette fel.  különböző költségvetések letárgyalása után Vizváry főjegyző az aüspáni előterjesz­tésekről Számolt be. A nyári árvíz 14 hidat rongált meg a me­gye területén. Ezek helyrehozatala 1 “9-000 pengőbe kerülnek, amit kölcsön utján te­remtenek elő. Jóváhagytak továbbá a közép­falva—dögmezői törvényhatósági közút föld- munkálatainak vádalatba adását, két drb- teherautónak a megvásárlására felveendő 4o ezer pengős kölcsönt, a nagykondái kórház- épület telkének megvásárlását, a Magyar O;ríádvédelmi Szövetkezet törvényjavaslatá­nak pártolását, dr. Weiht ber Károly vm. tbss* ti főügyész részére engedélyt- adott magánügy­védkedés folytatására, a vármegyei alapok feleslegeinek gyümölcsöző elhelyezését és öbb más fontos előterjesztést. Nem fogadta el azonban a közgyűlés a ma­gyarlápos’ Iparosok és Kereskedők Koré a’apszahálytervezetét, miután az nem felei meg a követelményeknek. Néhány Személyi iigy Jó tárgyalása után a közgyűlés a főispán zárószavatval bezárult. Rendelet a tengerikészletek zárolásáról BUDAPEST, szeptember 29. (MTI.) A kormány rendeleíct adott ki a kukorica forgalmának és felhasználásának szabá­lyozásáról. A rendelet szerint minden termelő kö­teles bejelenteni az 1941. évben kukori­cával beletett terület nagyságát és be­takarított kukoricamennyiségét, továbbá az 1940. évi termésből megmaradt kuko­ricakészletét is. Konvencionális családok­nak és részeseknek kiadott kukorica mennyiségét a munkaadónak kell a ma­ga részére betakarított mennyiségtől el­különítve bejelentenie. A készleteket a termelő a kukorica törésének befejezé­sét követő 8 nap alatt, de legkésőbb 1941 november 10-ig köteles bejelenteni. A kuko ricát a jelen rendelet hatálybalépé­sének napjától kezdve hatóság zár alá he­lyezettnek kell tekinteni ée azt forgalom­ba hozni, feldolgozni vagy azzal egyéb­ként rendelkezni csak a hatóság engedé­lyével szabad. Nem vonatkozik a záralá- lielyezési korlátozás az igazolt háztartási és gazdasági szükséglet kielégítésére. Aki­nek kukorica van a tulajdonában, kuko­ricafeleslegeit köteles a közellátásügyi miniszter által megállapított határidőig a Hombárnak vagy bizományosának vételre felajánlani. Az a termelő azonban, aki 50 katasztráiis holdnál nagyobb földbir­tokon folytat mezőgazdasági termelést, kir Icoricafele-slegének harmadrészét már 1941 november 20-ig köteles csöves ál­lapotban a Hombárnak vagy bizományo­sának vételre felajánlani. Vásárlási en­gedéllyel rendelkező malmok az általuk vásárolt kukoricából csakis kukoricalisz­tet és tisztitolt. kukoricadarát, valamint a közellátási miniszter külön engedélyé­vel darált kukoricát állíthat elő. Ezeket köteles bejelenteni. Ezeket a készleteket zároltaknak kell tekinteni és azzal csak engedéllyel szabad rendelkezni. Mester­ségesen szárított kukoricát csak a Hóm. bár vagy bizományosa számára szabad eladni. Szárítóberendezéseket a jelen ren­delet hatálybalépésétől számítolt 15 nap alatt be kell jelenteni a Hombárhoz. Hon­védelmi dologi szolgáltatáss címén köte­lezni lehet a tulajdonost arra, hogy ku- koricaszáritó berendezését a Hombárnak ideiglenesen átengedje. A rendelet a to­vábbiakban intézkedik a kukorica szál­lításáról, a rendelet rendelkezéseinek megtartásáról és végül felsorolja a bün­tető rendelkezéseket. Jelen rendelet ki­hirdetése napján lép hatályba. A tengeri les- magasabb ára BUDAPEST, szeptember 29. (MTI.) Az árellenőrzés országos kormánybiztosa reu- eleidet adott ki a csöves és szemes tengeri legmagasabb árának megállapításiról Az 1941. évben termett egészséges, éréit csöves tengeri legmagasabb terme­lői ára az ország bármely feladóállomá­sán 100 kilograrnonként a következő: 1941 szeptember és október hóban 13.40, november hóban 14.60, december hóban 15.30, 1942 január hóban 16, feb­ruár hóban 16.60. március hóban 1810 pengő. Az 1941. évben termett egészsé­ges, szemes tengeri legmagasabb termelő- ára az ország bármely feladóállomás íp 100 kifogramorjkénl a következő: 194! szeptember és október hóban 13.70. november hóban 19.70. «.Iccémbe hóban 20.40, 1942 január hóban 21. 1 b már hóban 21.60, március hóban 22 29 április hóban 22.90, május hóban 23 59 pengő. A rendelet mind u csöves, mind a szem-ey* tengeri legmagasabb árának megállapításánál közli azt a víztartalom százalékot, amely mellet! a megállapított legmagasabb árat még fei lehet .számítani. A rendelet kihirdetése napján lép ha­tályba. Sze^smber 30.-án lakják „ a katolikus iskolák Széchenyi- ünns$sg§ek KOLOZSVÁR, szeptember 29. (Saját tud.) Az országos Széchenyi ünnepségek be, mint értesülünk, most a tanév meg­kezdésével az iskolák is belekapcsolód nak. Elsőnek szeptember 30-án az ország összes katolikus iskolái ünnepük meg a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi I-t\ án emlékezetét. Erre nézve ugyaniá dr. Se~ rédi Jusztinján bíboros hercegprimá-. mint a Katolikus Iskolai Főhatóság ei nőké, rendeletet adott ki. amely szerint szeptember 30-án, kedden az ország va­lamennyi katolikus iskolájában me.gfe’ lelő módon és kötelezően meg kell ér ­tékezni a katolikus Széchenyiről, ismer­tetve életét, munkásságát és ennek ered­ményeit. 1 j Ahol önképzőkör van. a tanév folyamán j külön gyűlés keretében kell méllatni Szé- ! ehenyi működését. I A református, unitárius és állami iskn Iákban október hó folyamán rendezik j meg a Széchenyi-ünnepségekel. j ‘ in mu «I ■ ii.—rtiiérr —_ , Megjeleni a fovak és jármüvek összeírásaiéi szóié rendelet BUDAPEST, szeptember 29. (MTI.) A j honvédelmi miniszter rendeletet adott ki a j lovak- öszvérek, fogatos járómüvek összeírá­sáról és hatósági vizsgálatának előkészítésé’ ről. Az összeírás idejéül a rendelet folyó év- október havát állapítja meg. Az összirásba fel ke l venni azokat a lovakat, öszvéreket és fogatos járómüveket is, amelyek az össze­írás időpontjában honvédelmi szolgáltatás­ként igénybe vannak véve- A rendelet a Bu­dapesti Közlöny vasárnapi számában jelent meg. Villámhirdetések TŰZIFÁT, elsőrendű, száraz, bnkkbasá- bot, Orbán Károly fafcereskedőaél vegyen Árpád-ui 71. Telefon: 37—13. ~ F TÁRSULNÉK olyan életképes kereskedel mi vagy iparvállalatban, ahol a tőkém bizto sitva van, 25—-30 ezeT pengőig, esetleg köz remiiködéssel. Ajánlatokat a kiadóba ..őske­resztény iparos“ jeligére. __________02933 ERDÉIAÍ MAGÁNNYOMOZÓ ÍRŐDÁ) Felvilágosítást ad, megfigyel, nyomoz, infor­mál, mindent a legdiszkrétebben elintéz. Barlha Miklós-utca 5.. I. em. Telefon: 17—3o. __________________________________F. 459 NAPPALI felügyeletre adnám — ebéd- kos<zrtal — 5 éves fiamat, lehetőleg némvtü beszélő, idősebb, tiszt«? nőnek. Ajánlatokat kiadóba kérek „Azonnal“ jeligére. G. 382 ELEGÁNSAN burorozotí-, kiilönbejáratu szoba. fürdőszobahasználattal kiadó. Tímár- utca 20. Földszint 1. Megtekinthető 2—5 óráig __________________ 388' IZRAELITA bivakabiokuö vagy diákleány teljes ellátást kaphat. Molnár, Horthvmt 58 ___________________________________01955 KERESEK 2 Szobás, komfortos lakisit a várói belső részén. Cím a kiadóhivatalban. ___________________________________03006 KERESEK belváros közelében 3—4 szo­bás. komfortos lakást, nagyobb udvarral. Cí­meket „Nagy udvar“ jeligére a kiadóba ké rek. __________________ 3886 JÓMENETELÜ, kisebb vendéglőt, v as* csemegeüzletet keresek. Választ Jókai ut 3 Ajtó 7. _____________________________03011 HOHNER Verdi II. itaugó-barmónika. 80 basszusom, alig használt, eladó. Mátyás-léc 20L_Em-eIet. 03010 ELCSERÉLNÉM kolozsvári központban lé­vő 3 szobás lakásomat budapesti hasonló ia kassai Érdeklődni telefonon 24—72. 03009 Október 4>én és 3U»én gondolj a ÍSBBSUAlsSHSBB^e re!

Next

/
Thumbnails
Contents