Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)

1941-09-02 / 200. szám

_ 6 ELLE ivzr* KÖZGAZDASÁG Kisegítő Afapof létesít a Bmoss Szövetség kolozsvári fiókia KOEOZS\ \K, szeptember 2. A/ ipar és kereskedelem keresztény művelőinek megerősödését es a/ nrszai; gazdasági át* állításának sikerét eddig legnagyobb mér­tékben a tőkehiány akadályozta meg. J nnek elhárítása erdőkében a kormánv eddig mar rendkivül sokat lelt, de még mindig van tennivaló, mert még a megfele­lő anyagi ero\el rendelkező iparosok es ke* roskedök is k-eriilnek nélia abba a hely* zol be, bogy pénzügyileg pillanatnyilag megszorulnak. Gyors segítségre van szük­ségük s bankkölcsönhöz megfelelő bom­lásuk ellenére a sok formalitás miatt csak későn tudnak hozzájutni Szüksége mutatkozott tehát mar végen annak, hogy a keresztény iparosok és kereske­dők önerejükből sürgős és rÜvidlejáratu hitel'igényeik kielégítésére alapot teremt­senek meg. ** ■***" *. * »>•- »*» Ezt az elgondolást Kolozsváron először a Kolping Egyesület honosította meg, inelv a megszállás szorongató éveiben is maga köré tudta tömöríteni a katolikus kereskedőket és iparosokat s a tagok beli betéteiből olyan hatalmas alapot terem- tett meg. amely — nyugodtan állapíthat­juk meg, — ezer és ezer magyar exisz- tenciát mentett meg a pusztulástól és se­gített át legnehezebb napjain. Ezt a mun­kát csak most tudjuk eléggé értékelni. A Kolozsvári Kerületi Orvosi Kamara meg­alakítására kinevezett előkészitőbizottság ____ elnökétől. ' " * ' Hirdetmény A m. kir. belügyminiszter urnák 980—9-10. B. M. rendeleté 12. § a értelmében közhírré teszem, hogy a Kolozsvári Kerületi Orvosi Kamara megalakulására és az 1936. I. te.-ben meghatározott tisztségek betöltése végett; tekintettel arra, hogy 1941. julius 22-re hirdetett alakuló közgyűlést formai okokból nem tudtuk megtartani, az alakuló közgyűlést 1941. szeptember 28 án, vasárnapra tűzöm ki. A választás helye: Kolozsvár, Mikó-utca 4. szám. uj klinika előadóterme. A közgyűlés tárgysorozata: ö 1. Elnöki megnyitó. ; 2. A szavazatszedő bizottságok einökei, taigjai és jegyzői névsorának bejelentése. 3. Az orvosi kamarai szervek megválasz­tása: **'—'**> 1 •*. * < A) Arányos képviseleti rendszer szerint: a) A kerületi kamarába (a kerületi vá' lasztmányba) 8 rendes és 8 póttag választása. b) Az Országos Orvosi Kamara közgyü’é* sébe kiküldendő 3 rendes és 3 póttag meg­választása. «• •■ass<rí~ *»j»' *! c) Az Országos Orvosi Kamara választmá­nyába kiküldendő 2 rendes és 2 póttag meg­választása. • •»<••***; i «• : Bj \iszonylagos többséggel: »: A kamaránk tisztikarának tagjai és pedig: elnök, alelnök, titkár, pénztáros, ellenőr és kamarai ügyész. A törvényhatósági bizottságba kiküldött 2 tag (1929: XXX. te. 4-ik §. es T. 4. §. (2) bekezdés a) pontja). >■' A közgyűlés reggel pontban 8 órakor kez­dődik. - iffri • «HKS- l-’jr'Xl 3C Tudnivalók: ^ A kamara tagjai a megalakulásban, illetve a kamarai szervek megválasztásában szemé" lyTes megjelenés utján vagy ajánlott levélben beküldött szavazatok utján résztienni kötele­sek. - .•» Az arányos választási rendszer szerint be­töltendő tisztségek megválasztása lajstromok­kal való szavazás utján történik, előzetes ajánlás alapján. Az ajánlási iveket dr. Kole- szár László választási elnöknél lehet igényel­ni (Ortopéd kórház). Az ajánlásra vonatkozó feltételeket és ren­dé kezeseket 600—1936. sz. belügyminiszteri körrendelet tartalmazza részletesen, amely a Budapesti Közlöny 1936. 130. számában je­lent meg. Az ajánlási ivek legkésőbb ezévi szeptem­ber 15 én (hétfő) déli 1 óráig adandók be a válaszási elnöknél vagy helyettesénél. Kolozs­váron, Egyetemi Ortopéd kórház. A megejtendő választás elnöke: dr. Kole- szár László, előkészítő bizottság titkára: he­lyettes elnökök: dr. Koronka István és dr. Parádi Kálmán előkészitőbizottsági tagok. A szavazásra vonatkozó tudniva’ókat ké­sőbben az ajánlásra kitűzőt határidő letelte után, külön hirdetményben fogom közzé­tenni. őt- -• •/rff-ne, I I & Kolozsvár, 1941. szeptember 1. - -**■•* < dr. GYERGYAY ÁRPÁD sK egyetemi ny. r. tanár, 3 Kolozsvári Kerületi Orvosi Kamara megalakítá­sára kinevezett előkészítő bizottság . • - - > • cjjaökg. ^ mikor a niegaemmiiűilés veszélyén már tul vagyunk. A magyar erők gazdasági térfoglalása kő\ étkezdében, bár ez. a térfoglalás egyelő­re csak elméleti síkon mozog mert kellő anyagi erők hiányában a legnagyobb ne­hézségekkel viaskodnak, Kolozsváron a kereskedők és iparosok igényei megsza­porodtak. í zletmenelük ueba nevetsé­gesen csekély összeg hiányában fenn­akad s ezért most « Kolping után a Ha­rass Szövetség kolozsvári fiókja is terv he vette, hogy átmeneti nehézségekkel küzdő tagjainaJc átmeneti kisegítése érde­lében megfelelő alupot teremt, mely a formaságok mellőzésével és gyorsan, ked­vező feltételek mellett a szövetség tagjai részére kölcsönt folyósít. A terv megva­lósítását a tagok a legnagyobb lelkesedés­sel támogatják és igy remélhető, liogv a Baross Szövetség kolozsvári fiókjának ki­segítő alapja rövid időn beiül megkezdi áldásos működését. UJ CÉGBEJEGYZÉSEK. A kolozsvári törvényszék céghivatalába újabban a kö­vetkező cégeket jegyezték be: Csonka Kábor, Kossuth Lajos utca • 6. sz.. posz­tó, szövet- és bélésáru. Kovács Zoltán, Bethlen utca 23.. épület-, tűzifa*, szén-, Brikett- és kokszkiskereskedés. özv. Zöldi Dánielné, Karolina szálloda, Karolina-tér 4. szám. >■ ■» • A BÁNYAVIDÉKRŐL MEGINDULT A GYÜMÖLCSKI VITEL. Nagybányai tudó­sitónk jelentése szerint a gyönge alma.*, termés következtében az almakereskedők vagonszámra gyűjtik a hullott almát, ame­lyet lekvárnak dolgoznak fel. A hullott almáért egyébként a termelőnél 30—40 fillért, nyári almáért nagyban 40—4 j lillért fizetnek, a málnáért 65—70 fil­lért, a szederért 25—30 tűiért fizetnek nagyban kilónként. A málnát és szedret vagonokba rakják s előbb bordókban kon­zerválják, később pedig a gyárakban szörpöket, izeket és lekvárokat készíte­nek. -r" m — A MOSÓSZAPPAN ELADÁSÁRÓL NYILVÁNTARTÁST KELL VEZETNI A KERESKEDŐKNEK. A mosószappan for­galmát! tudvalevőleg rendeletileg; szabá­lyozták, miután az előirt nyilvántartáso­kat a kereskedők egyáltalán nem, vagy hiányosan vezetik, az országos közellátási hivatal felhívta a kereskedőket', hogy ugv a nagy*, mint a kiskereskedők, vezes­senek nyilvántartást az általuk beszer­zett moaóizuppnn vételéről é* eladásáról A I eljegyzésen l'cl kell tűntetni u be- izerzési forralt és időpontját. A nagvke- rewkrdók kötrlrsrk fe|jrgv’Z.e„t vezetni, nr áltáluk forgaJomlui horoM momWzappau- ról, a kiikerrskedök a naponta eladott szappan mennyiségét egy léteiben kel! feljegyezzek. FELÜLVIZSGÁLJÁK A BIZOMÁ­NYOSI ipaIUGAZOLVAnyókát is. Megírtuk, hogy a kolozsvári I. fokú i[iar- hatóság meghozd te uz ipi.ri gazol vány ok feli\h:izsgáilását. Felülvizsgáljál ezeket az iparigazolvány okul abból (l szempontból is, hogy azok kis-, vagy nagy kereskede­lem folytatására jogosítják-e fel birtoko­saikat. Ebből a revízióból a kormánypárt- delet téves értelmezése következtében eddig kimaradtak a bizományosok. Mint értesülünk, most az iparhatóság a felül- vizsgáidat kiterjesztette a bizományosi iparigazolványokra is. GAZDASEGITÓ AKCIÓ ERDÉLY­BEN. Az E.MGE rövidesen 25 vagon buza, 5 vagon őszi árpa és 23 vagon rozs szét­osztásába kezd. Az egész mennyiséget kisgazdák kaphatják Erdélyben vetőmag­ként. Kioszt még 35.000 darab facseme­tét kedvezményes áron. - "■> ■­Kolozsvár thj sz. kir. város polgármestere. Sz. 132.095—1941. ■»; Tárgy: Az ipari cukorfeldolgozók figyelmeztetése a 43000—1941. Ip. M. sz. rendeletben foglaltakra. A Budapesti Közlöny 154. számában meg­jelent 43.000—1941. Ip. M. számú rendelet F/.eriut az ipari cukor fe'dolgozók a részükre tolyó évi julius 10. napjától kezdve kiutalt ipari cukormennyiségek után, a belföldi és kiviteli forgalomban a beszerzett ipari cukor­mennyiségek bruttó számlaára után 5 ezrelék, vagyis félszázalék ipari anyaggazdálkodási já­rulékot kötelesek a 104.529. számú Ip. M. Ipari Anyaggazdálkodási járulék bev. szia., Budpest elnevezésű postatakarékpénztári csekkszámlára befizetni és pedig mindenkor a járulékfizetési költség keletkezését követő hónap 15. napjáig. ■ • * A fentemlitett rendelet szerint minden cu­korkiutalás után a cukor Ó9 konzervipari Anyaggazdá’kodás Szakbizottságának (Buda­pest, Y. Akadémia-utca 1. sz ), valamint a Kereskedelmi és Iparkamaránál kapható. „Be­vallási ürlap“ on megfelelő bejelentést ta-r toznak tenni. - • i- < Figyelmeztetem az ipari cukor feldo’gozó- kat, hogy 6aját érdekükben a járulékokat idejében fizessék, mert a késedelmes befize­tés pénzbüntetéssel jár és az ipari cukor to­vábbi engedélyezésének megszüntetését von­hatja maga után. Kolozsvár, 1941. augusztus 25. A polgármester megbízásából: Dr. HEGEDŰS, sk. Apróhirdetések 4pióbirdeté»ek dija »/.»vauként . filler. Lr^ kisebb hirdetés díja Uz szóig 70 filb r Ál ««t keresőknek szavanként 4 fillér, legkisebb hirdetés 40 fillér Villámhirdeté* szavanként 10 fillér. Apróhirdetések előre fizetendők, vagy bélyegben beküldendők. VEGYES StüiDI@ SZERDA, SZEPTEMBER 3. BUDAPEST L: 640 Ébresztő, torna, 7 Ilirek. közlemények, érn-nd, hangemCaek. 10 Hirek, 10.20 „Kétszázéves furcsaságok Iita Mai oda y Tibor. Felolvasás, 10.45 „Ho­gyan került Buda török kézre?4 Irta Firbás Nándor. Felolvasás, 11.10 Nemzetközi vizjei . zóízolgálat. 12 Himnusz, 1210 Eniczky Lász­ló szalonzenekara. 12.40 Hirek, 13-20 Időjel­zés, vizáiUásjelentés, 13.30 Mii vész lemezek, 14.30 Hirek, 14.45 Műsorismertetés, 15 Ár- fr.lyamhirek. piaci árak, élelmiszerárak, 15.20 Szórakoztató zene hangfelvételről, 16.15 ..Hogyan lesz a kukorica ‘tveiből és a gyé- kénvből értékes kereskedelmi áru?“. Közve­títés a győrmegyei FehértóróL Beszél Bu- dinszky Sándor. Hangfelvétel, 16.45 Időjel­zés, hirek, 17 Hirek szlovák és luszin nyel­ven, 17.15 Beszkártzenekar. Yezénye" Müller Károly, 18 „A ezivbajok és a gyermekkor“. Kiss Pál dr. előadása, 1825 Pertis Pali ci‘ gányzeniekara, 19 Hirek magyar, német és román nyelven, 19.20 „Kalotaszegen 1941- ben“. Radnainé Szörédi Hona előadása, 19 „Magyar gitár est“, 20.50 ..Bumerang“. Ai­dám hangjáfék. Irta Tokaji György, 21.40 Hírek. 22.10 Részletek Verdi „Emani“ cimii operájából. Hanglemez, 23 Hirek német, o^asz, angol és francia nyeTvCn. 23.25 Közve­títés a Debreom-étteremből Horvath Rezső cigányzemjekara muzsikál, 24 Hirek. Tabovits kaiapszalon C költözöt t Wesaelényi-u. 17. *z. alá, bejárat Korniís-u. Bankjjalota. F. EiA'I AI, vidéki keresztény ügyvéd betár­sulna kolozsvári ügyvédi irodába Ciui a hi­adóban. (35201 ZONGORÁN gyakorolni lehet. Cim a ki adóban. 3526 ADÁS-VÉTEL 1 EGY 152 III. iirtartalruu fakád, alig hasz­nált, eladó. Hochmaun, Szappan-utca 28. ____ 02654 PALISANDER < bédlő és rézkarcok el­adók. Horrhv-ut 4. II. 15. 1—4 ig. 02662 PRIMA bükkbasáb és aprított fát házhoz szállít Stropek Mátyás fatelepe, Kolozsvár, Csepel-utca 3 a. Telefon: 25—49. F. GYERMEKKOCSI gyári áron kapható: Lí­tár-utca 24. Javításokat vállalunk. _____ E. RÉGISÉGEKET, aranjat, ezüstöt, szőnye­get és bútort Wallerstein vásárol. Poslakerf utca 16. sz. Telefon: 33—14. F MEGGYŐZŐDHET vélelkütelczettség nél­kül olcsóságaimról. Szövet, vászon, stb. tex' tilárukban. Szécheuyi-tér 17., emelet, Far­kasnál. F. EGY iókarban levő rövid zongora eUdó. Györgyfalvi ut 97., üzlet. (3615) HASZNÁLT FOGARANYAT, regi ékszert, magas áron vesz Hilf Gábor, aranyműves és órás, Kolozsvár, Bolyai utca 2. sz. 3529 „Siir- 3128 HASZNÁLT, ujtipusu rádiót vennék. is44 jeligére. Cim a kiadóban. ÍRÓGÉPET, jókarban, megvételre keresek. Mátyás király-tér 21., fő dszint. ajtó 2, 3530 SAVANYU ugorka és savanyu káposzta, bármilyen nagy tételben is, kapható ..DIE­TIK.4“ ban, Széchcnyi-tér 27. ________02666 KÉT darab ezüst gyertyatartó, írógép, an­tik szekrény, komod és asztal eladó. Kismes­ter utca 4., II. 8. __________3534 MODERN diófutniros hálószoba, kombii nált szekrénnyel sürgősen eladó. Kossuth Lajos-utca 32. Kleim _________________1202 FINOM női kosztüm és egy szekrény eladó. Főtér 10., földszint 1. _______ 3531 PALISANDER ebédlő és rézkarcok el­adók. Horthy-ut 4., II. 15. 10—4-ig. 02662 ALKALMAZÁS Mozlfc 5ügi5@ms­CAPITOL MOZGÓ: HADJÁRAT JUGO * I SZLÁVI A ELLEN. A balkáni háború 12 ,§i drámai napjainak története. Teljes 2 wj órát betöltő íilmóriás. Műsor előtt leg- !#i újabb Magyar és UFA világhiradók Elő' adások kezdete: 3, 5, 7 és 9.20 órakor. EGYETEM: HAVASI NAPSÜTÉS, Hunyadi ,< Sándor ragyogó fiimjátéka, főszerepek­ül ben: Tolnay—Turay—Mály—Peréinyi— Csorta-S—Rajnay. Előadások kezdete: 3. 5, 7 és fél 10 órakor. EDISON-MOZGÓ: A terem átalakítva vasár- :,! nap nyílik meg, műsoron az IDA REGÉ %\ NYE, Gárdonyi G. híres regénye föraen. i Főszerepben: Ágay Irén, Turay Ida, Rajnay, Jávor, Makiári és Mály. ROYAL: ÁTALAKÍTÁSOK MIATT ZÁRVA! RIO-MOZGÓ: IGLÓI DIÁKOK, Farkas Imre ííiákoperettje filmen. Főszerepben: Jávor v. i Pál, Dénes György, Kabos Gyula, Gervav G Mórica. Műsor előtt. Legújabb hiradók. URÁNIA MOZGÓ: Á magyar vígjátékok j gyöngye, a legötletesebb premier vigjá- %\ ték: PÉNZ ÁLL A HÁZHOZ. Főszerep- ben: Bilicsi, Latabár, Kiss Manyi, Né- meth Romola, Vaszary Piri, Pethes. •jm Előtte a legújabb 914. számú magyar f I biradó. Számozott helyek! Előadások ma í*j 5 órától, szombattól kezdve mindennap 3 órától. I ____ Réeen várt könyvujdonság! Heues Elemér: Hipnotizmus. Szuggeszüv hatások. Mit értünk szuggesz- ció alatt ? Autoszuggeszció. Hip totizmus. Szugseszció a pedagógiában. Gyógypedagó­gia. 'Sexualpedagógia. Kísérleti rész. Ara 5 pengő az Ellenzék könyvesboltjában Ko­lozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre után­véttel is azonnal szállítjuk. KERESÜNK azonnal belépésre egy ke­resztény, mérlegképes könyvelőt, perfekt magvar, német, román nyelvtudással. „Mér­legképes44 jeligére. _______________02650 TISZTVISELŐNŐT, keresztény, gépiró, föTétlen szép kézirásu. ügyes munkaerőt ke­resünk. Ajánlatokai igénymegjelöléssel ..Mű­szaki iroda44 jeligére kiadóba kérünk. 02665 LEVELEZÉSBEN és könyvelésben jártas nőtisztviselőt keresünk. Ajánlatok Ellenzék könyvesbo tba adandók ..Gyorsíró előnyben" cimen. fizetési igény megjelölésével. 3533 ÁLLÁST KERBS TANULJON gyorsírást, gépírást, szépírást, helyesírást különórákban, államilag képesí­tett oki. szaktanerőnél. Gyors, biztos kikép­zés. Olcsó tandíj. Széchenyi tér 43. ____3431 LAKÁS ellenében vízvezeték és villanyja* vitást vállalnék. Tasnády. Rákóczi-ut 2—-4. ______________________ 3527 KONZERVATÓRIUMOT végzett fiatalasz- szony gyermekek zengoratanitását vállalja. Házhoz megy. Cim a kiadóban. 3532 INGATLAN ÉS LAKÁS SZÉP bútorozott szoba, Szentlélek'Utca I. 6 szám a'att kiadó. ____ 0262-3 MŰHELYHELYISÉGET keresek a belvá­rosban, 60—70 négyzetméter nagyságban, esetleg alakításra, pár hónapi házbért előre fizetek. Balázs, Magyar-utca 57. 3483 SÜRGŐSEN eladó, jól jövedelmező családi ház az állomás közelében. Budapest-utea 15. ___________________________________G. 37.3 szoba kiadó azonnalra. 02664 BÚTOROZOTT Jókai-u (21) 25. KÉT középiskolás tanuló, fürdőszobás, ker­tes házban, teljes ellátást, esetleg zongora­órákat is kaphat. Cim Pásztor-u. 2. H. 3523 BÚTOROZOTT szoba, fiirdószobahaszná- lattaI kidó. Unió-utca 7. - 3522

Next

/
Thumbnails
Contents