Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)
1941-09-16 / 211. szám
í Cf Kir.nwr.É k J 94 l • pt é mb* r J 6. KÖZGAZDASÁG Büntetett előéletű kereskedő nem veket résit kös- szállitásokhan Elvi döntés a kereskedőit tisztességről Hl DAPEST. szeptember ió. Egy kr íeshedo tisztességtelen verseuy miatt kiír- terítési port iiulitott koukurreiiat* ellen. A panusz sicrint mindketten közízállitíus Mii is foglalkoztak. A konkuriens bead- vuauyal fordult a kereskedelmi minisztériumhoz, ahol előadta, hogy a felperes kereskedő ellen bűnvádi eljárás volt folyamatban, meg is büntették, tehát küz- száHitásbitn nem vehet részt. A pert indító kereskedő arra hivatkozott, hogy bár a tények valók, azonban azoknak a minisztérium tudomására hozására semmi szükség nem volt fs konkurrense csak azért tette meg, hogy őt a közszállitásokhan való részvételből kirekesztesse, ami meg is történt. Ebben tisztességtelen versenycselekményt látott és ezért kérte a bíróságot, állapítsa meg, hogy a konkurren? tisztességtelen versenyt követett el és kötelezze öt felmerült kára megtérítésére. A perben most hozott itéJetet a budapesti tábla, amely a törvényszék Ítéletét helybenhagyva, a keresetet elutasította. Az ítélet elvi jelentőségű indokolása szerint a törvényt értelmező bírói g yah urlat - ban megnyilvánult jogszabály, hogy az üzleti tisztesség követelményei szerint általában a versenytárs személyével kapcsolatban nem szabad olyan tény- érllitásokat tenni, amelyek a versenytárs értékét kétségessé teszik, ilyen tényállítások megtételét a tisztességes üzleti ' feljogás akkor is tiltja, ha az állítás <* egyébként való. LA konkurrene kereskedőnek a másik ke- jeskedőre vonatkozó közlése, illetve bejeMozik műsoros; 'CAPITOL: VÉGRE ... A Hunnia hatalmas rendezésű magyar vígjátékit. Főszerepben: Muráti, Páger, Biiicsi. Az előadások kezdete mindennap 3, 5, 7 és 9.20 órakor. Jegyek elővételben d'lelőtr 11— 1 óráig. Műsor előtt a legújabb magyar / r és Ufa híradók. íEGYETEM MOZGÓ: CSÁKÓ ÉS KALAP. Az idény legragyogóbb zenés katona* vigjátéka. Főszerepekben: Sámor, Bi* licsy, Csorros, Vaszi-ry, Kiss Manyi. Mű* soron kívül Horthy Induló (egy feóvo* násoa film). Magyar és Ufa világhír" adói. Előadások kezdete 3, 5, 7 t* fél ~ 10 órakor. 'RIO-MOZGÓ: SZERETLEK (Bohémélet.) Jan Kiepura, Eggerth Márta. Rendezte: Bolvárv Géza. EDISON: „HOTEL KIKELET“. Hunnia— • Hajdú produkciója, Gaál Béla reade/é* -r \sében, főszerepben: Turay, Tőkés Anna, Páger, Kabos, Uray és Mily- ROYAL: ANDRAS. Főszerepekben: PágeT Antal, Bordy Bella. Hidvéghy Valéria. Csortos. Tiruár, Bihari, Kőpeci-Boócz, ’ sth. Mesteriiim. Előadások kezdete: negved 4, negyed 6, negyed 8 éa fél 10 órakor. LRÁNIA-MOZGÓ: Minden idők legnagyohh repülőfilmje: ,.D III. 88.“ A levegő hőseinek éposza. A LÜTZOW SASOK TESTY ÉRFILMJE. A mai harcos kor, a körülöttünk dübörgő élet filmje. Hajmeresztő ejtőernyős és pilótabravurok. Főszerepben: Otto Wernicke, Christian Kaysler, Kari Martel. Előtte a legújabb magyar híradó. Számozott jegyek, te'e- fonon is megrendelhet ők. — Telefon.: 27—42. k ----.................. ' — -ti--- -mi,------------------------—. Tanítói zsebkenyv -1941-42. Iskola évre! :Kiv‘onat a tartalomból: Órarend. Naptári 'rés2. Határidő napló. Tanítói fizetés kimutatás. Lakáspénz kimutatás. Illetményekéi berhelő levonások. Fizetési elő’egek. Tisztviselői kölcsön. Tanítók szabadsága. Tanítók áthelyezése. Tanítói állások bél-öltése. Nyugdíj kérdése. Tanmenetek, t raváz-atok. Postai díjszabás. Fontosabb illetékek. Osztályozó napló. Egyéb fontos szíik-Tudnivalók stb.» fttb. Ára különböző kivitelben (vászon, pega* moil kötésben) P 1.20, P 1.30, P 1.40 Kapható az >,.■ ELLENZÉK KÖNYVESBOLTJÁBAN 'V Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre az ár é3 plus 10 fillér portó előzeter beküldése mellett azonnal küldjük. , leniése — liang/ik tovább az Urlet — I isztcsséglclen \ crsi nyc :rb kmcriy nek mi. nősül, kivéve, ha a valét állítás megtételét közérdek, vagy jogos magánérdek indokolta. Adott esetben az Ítélőtábla ineg- úllapitju. hogy u sérelmezett cselekmény elkövetését a közérdek indokolta. A kereskedelemügyi miniszter a bejelentést diszkrecionális hatáskörében olyannak találta, ami indokolttá tette felperes cégnek a szállítááibó) való kizárását, akkor a> pert indiló kereskedő nem vitathatja a közérdek hiányát és hogy a bejelentés — ami a szállításból való kizárás alapjául szolgált — nem volt közérdekű. A közérdek fennforgása kizárja, hogy a bejelentéssel a konkurrens u tisztességtelen versenyről szóló törvénybe ütköző cselek- rnénvt követett el és ezért a keresetet el kellett Utasítani. fc. ? NEM JÁRT EREDMÉNNYEL A ZSIDÓ RÁDlüKERESKEDÖK MOZGALMA. .1 zsidó rádiókereskedőktől szeptember végén bcvcyiják a rádió előállítói és jor. galombahozói engedélyét. A zsidó rádió- kereskedők mozgalmat indítottak a határ- idö meghosszabbítása érdekében, amely azonban nem vezetett eredményre, mert a posta vezérigazgatósága értesítette a Harass Szövetséget, hogy a zsidó kézben levő rádió előállítói és forgalombahozói engedélyek visszavonását szabályozó rendeletet nem módosítja. ORSZÁGOSAN MEGSZERVEZIK A CSALÁNGYÜJTÉST. Az országos kereskedelmi hivatalban a napokban tartott tanácskozáson elhatározták, hogy mint gazdaságilag kitünően felhasználható növényt, országosan megszervezik a csalángyiijtést A fiatal csalánleveleket orvosság és festék céljaira, a csalánkóró rostélyt pedig juta, kender és len pótlására fogják fe'használ. ni. Egy métermázsa szárított csalánkóró át vérteli diját Itt pengőben állapították uieg. 1 SMER KEL LN A LI .AT M E G BET Eí. E DÉS LEPETT FEL A SZÉKELYFÖLDÖN A meroatoi dameg} ci allatcg« -/segűgyi hí Vatal megállapítáva azeriut, ismeretlen állatmegbotcgedés lépett fel a Székely- iöblön, amely a sertések hurutos megbetegedésében jelentkezik. Illetékes tényezők megállapították, hogy a lwtegség terjedőiének meggátolására ezidőszermt or- N osság még nincs, u járvány terjedését csak úgy lehet meggátolni, hu a gazdák fokozottabb figyelmet fordítanak állataik és úluik fertőtlenítésére. ELŐADÁS A BORTÖRVÉNYRŐL. Folyó hó 19-én este 6 órai kezdettel a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara dísztermében a földművelésügyi kormányzat kiküldöttje ismertető előadást tart a bortörvények s azok végrehajtása tárgyával kapcsolatban. Nevezett előadás folytatása lesz az ugyancsak e hó folyamán nevezott által tartott előadásnak és tervezete szerint értékes gyakorlati példákkal fogja az előadó előadásában ismertetni a rendelkezések gyakorlati betartását. Tekintettel arra. hogy ez az előadás teszi le. hetővé az erdélyi kereskedők részére azt, hogy a magyar bortörvényekkel egyeztethető módon folytassák üzleti tevékenységüket. a kamara felkéri a kolozsvári bor- szakmával foglalkozókat, hogy feltétlenül jelenjenek meg a nevezett időpontban a kamara székházéban. IRTANI KELL A GYOMOKAT! Az elsőfokú közigazgatási hatóság a törvényes rendelkezésekre való utalással közhírré tette, hogy minden birtokon egész birtoka területem, minden útfenntartó pedig az utak mentén, az úttesten, az ut- fizcii árokban, útpadkán, kötele* a szerb- tövwt, továbbá az egyéb gyomot és gazt irtani. A foltokban levő, már magba ment gyomot kaszálás után azonnal ößsze kell gyűjteni és el keli égetni. Az irtás végre- hajtása folyó év október 15-ig eszköz- lendő. Kihágási eljárás indul meg azok ellen, akik mulasztást követnek el. A mai nehéz gazdasági helyzetben mindenkinek kötelessége fokozott mértékben gondoskodni a károsodás elhárításáról 9 a gondatlanokat éppen ezért szigorúan bünteti a törvény. Érdekli talán, apróhirdetés HÁZA SS ÁG LE VELE ZÉS ]' KOMOLY, lelkiügyekbeu jó - tanáccsal szolgálok. Válaszbélyege» megkereséseket „Hil fér'* névre a kiadóba. 2839 VEGYES TABOVITS KALAPSZALON e költözött Wesselényi-u. 17. 6Z. alá, bejárat Kornigs-u. Bankpalota. F. ADÁS-VÉTEL KEVÉSBÉ használt bőr- vagy «zö vet garnitúrát és egy íróasztalt keresek megvételre. Címeket „Iroda" je'igére a kiadóba kérek. F. ELADÓ egy jókarban lévő pedálos cimba* lom. Kérpát~u. 18. 02816 KÁLYHA, barna csempe, 90 köbméteres, kitünően füt, eladó. Kismester-utca 9. 3719 és ruhák e'adók. levő, valódi jeligére. MEGVÉTELRE kerr*ek jó állapotban levő rólói amerikai iróax/.ult ét eyy 7— H u*gv- zrtinélcrra »/őnveprt. fim a kiadóban. 28.i7 MŰVÉSZI ífttimésyek. aUrguneii eladók Munkácf.y-utra 16, jobbra. (AUouiáinál.) VADO VAJ Uj 942 tip - a Orion i Ü6 • adó. Cím a kiadóban ___ ____02831 SZÉP üzletbercnd«2él eladó. Ciertörő-utra 2. azám. 02828 ALKALMAZÁS KERESZTÉNY üvegező és keretező regéd azonnal felvétetik. Cirn .*» kiadóban. 3632 ERDÉLYI NAPILAPOK keresztény, jó uicgjelenésü, inteffligens akvi/lrört felvesznek. Ajánlatokat .,1'ix é.s jutalék“ jeligére a kiadóba kérünk. IRODAI és kercgked«-imi gyakorlattal rcn dclkező. jó rucgjclenéiü kisasszonyt wouiial* ra keresek Jó iri&uak, okik gépírni is tudnak. előnyben. Ciin a kiadóban. 2836 HÁROMTAGÚ családhoz bejárónő kerestetik, délelőttre. Mussolini ut 45., II. e. 3734 AS2TALOSSEGFD, vegyes munkás, munkát vá lalbat Györke József műhelyében. Damjanich-utca 3. 3733 perfekt^hBBBHBBHBB női fodrászsegédet Vuza, Mussolini-ut 67. keresek. 02829 ERDÉLYI napilapok keresztény, jómrgje- lenésü, intelligens akvi2itőrt felvesznek. Ajánlatokat „Fix és jutalék" jehgére a kiadóba kérünk. ÁLLÁST KERES színészekre: Viviane Romance-ra, Germaine Aussey-re, Albert Prejean-ra és Jean Gal- Icmdra bízták; hogy Németh Antal dr., a Nemzeti Színház igazgatója, rövidesen Frankfurtba utazik, hogy az oltani operahúzban Lehár Ferenc »Víg özvegy*• című operettjét rendezze; hogy néhány nap múlva uj film forgatását kezdik meg a budapesti Hunnia filmgyár műtermeiben, tiabay József „fldáltánc“ c. rendkívül érdekes filmtörténete kerül felve- vögép elé, Kalmár László rendezésében. A rendezésben segítségére lesz Harangozó Gyula, az Operaház balettmestere. amire azért van szükség, mert a filmben több nagy tánejelcnet is lesz. A film női főszerepét Lázár Mária játssza, partnere Uray Tivadar; hogy a budapesti Oparaház idei évadjának nagy eseménye a Wagner tetralogia teljes előadása lesz. Az előkészületek már megkezdődtek és a tervek szerint a Wagner-hős nehéz szerepét Snxmholm Set, az Operaház kitűnő i'cndége énekli; KOMOLY izraelita, volt tisztviselőnő, háztartásban elsőrangú, elmenne házvezetőnőnek, tárvalkodónőuek, gyermeknevelő nőnek. Cím kiadóban. _______ 3730 FIATAL fogorvosi asszisztensnő egy évi gyakorlattal, Budapestről állást keres. Jelige „Stójaebéiiet.*1 ______________________3720 IIÁZMESTERNŐNEK mennék, magános özregyasfeaouy. Dávid Júlia, Mikó utca 33. ' ________________________________2833 JÓL begyakorolt elásrusitólány állást ke* rés, garanciává . Budapesti-utca 15. 2833 ~ FELSŐKERESKEDELMI érettségivel és gyakorlattal könyvelői vagy hasonló á’lást kere4 Petrozsényből hazatért hivatalnoknő. Ugyanott eladó egy teljes füszerkereskedéa berendezése. Cim: Bak Angyalka. Alkonyutca 34. 02830 MAGYAR! FRANCIÁ! ROMAN, perfekt és gépirástudással. főiskolát végzett fiatalember alkalmazást keres. ..Sürgős“ jeligére vár ajánlatot a kiadóhivatalba. __________ 02832 TERVEZÉST, rajzolást, talá mányok kidolgozását vá lal nagy gyakorlatú oki. „Cé- pészmérnök1' jeligére a kiadóba. 3731 INGATLAN ÉS LAKÁS OXIGÉNTARTÁLYOKAT minden menynybiégben kleresek. Ajánlatokat ár megjelö é- sével „Jó vevő** jeligére. _________F. 222 RÉGISÉGEKET, aranyat, ezüstöt, szőnyeget és bútort Wallerstein vásárol. Postakert* utea 16. vz. Telefon: 33—14. ____ TV GYERMEKKOCSI gyári áron kapható: Lázár-utca 24. Javítások at vállalunk. ________lő ^ GYERMEKÁGY. tiszta, jókarban, eladó. Malom-utca 30., házfelügyelő. _____3723 ÉGY 8Qxl60 berámázott tükör, álvánnyal, e’adó. Szt István-ut 75 _______________3727 KÉTSZEMÉLYES modern rekainié, olcsón eladó. Mikes Kelemen-u. 25. 3723 Mikó3721 perzsaljunrlát 2834 FÉRFI télikabát utca 20., _I._____~ JÓKARBAN vennék .»Gara* ELADÓ egész modern, kombinált szekrények, diógyökér ebédlő, rekamié, fotelek, a legfinomabb kivitelben- ilüasztalos, Dávid Foren emtea 6. F. 373 SZÁZ pengőt adok annak, aki nekem bá" romszobás, összkomfortos lakást keres vagy ajánl azonnalra. Cim a kiadóban. _____3682 ELCSERÉLNÉM november l~re 2 szobás, komfortos, családias lakásomat 3 82obá&, eáetiLeg két nagyszobás, komfortos lakássá*. Ajánlatokat „Csere“ jeligére a kiadóba ké" rek. _________________________________02817 LAKÁSÉRT takarítást, vagy egy öregebb pár gondozását vállalom, esetleg házmest.cri állást. .,L.“ jeligére a kiadóba. _____ 02819 KÉT parkettca szoba, fürdőszobával kiadó. Högyes-utca 22. 3708 HÁROM—NÉGYSZOBÁS, komfortos lakást keresek, esetleg kertest, oki l're. „Fogorvos“ je igére. Ó2821 KÖZPONTBAN 2 szoba, fürdőszoba. Szépen bútorozva azonnal kiadó. Érdeklődni Róma iroda, Unió~utca 10. szám 02823 KÖZÉPISKOLÁS urileány, ki németül akar tanulni vagv társalogni, teljes ellátást kaphat uricsaládnál, zongoi-ahasználattaL Cim Ellenzék könyvoszt.'ilyában, _____ 3724 EGY nagy « egy kisebb szoba, fürdőszoba h a sz n a 1 a t ta|kiadú:CsereÁm_JL0L_jz:^__3722 KÉT szoba, konyha Fecske-utca 21. szám alatt, azonnalra kiadó. Érdeklődni Arpád*ut 61., 2. ajtó. __________________________2838 KIADÓ 1, 2 vagy 3 s2oba, fürdőszobával, csinosan bútorozva, esetleg részben bútor néikü'. Irodának, rendelőnek is. Hortby-ut 1., földszint, balra. __________________2840 AZONNALRA kerestetik üres szoba kö2 pontban. Cim a kiadóban. _____________3732 ELADÓ 2 s2olia, konyha, kerttel Siiiélivis- utca IQ. Értekezni: Madácb~utca 40. 1320 KIADÓ 5 és lél hold gyümölcsös, 10 tehénre istálló. 2 szoba», konyha előszoba, be" tonpince, Dragomáuné. Forduló utca 6., 1—4 óráig._______________ 3718 BÚTOROZOTT szoba, központi fűtéssel, fürdöszobabaszná attal kiadó. Po&'takertutca 8 II. __________________________3726 KERESÜNK kitermelhető puha vagy keményfa erdőt. Ajánlatok „Forex“ Nagyvárad, Széchenyi-tér 1. sa. 3728 hogy ű következő sxinházi idényben Csiky Gergely emlékét készül megünnepelni a magyar színházi világ. November 29-én lesz ugyanis ötven esztendeje annclt, hogy Csiky Gergely meghalt. A magyar színházak ez alkalomból a neves színpadi iró hires darabjai közül a ,:Mukányi“‘t■ ..Cifra nyomorúság“-ot és ..Proletárok^-a: készülnek felitjitani; hogy a hamburgi Thalia színház szeptember végén ünnepélyes keretek között bemutatja Márai Sándor „Kaland“ cimii színdarabját. A hamburgi lapok ebből az alhalom- Î ból számos cikkben mutatnak rá a szoros ; ivemet—magyar hullurkapcsolatra; hogy a budapesti Mag)-ar Színház szeptember végén nyitja meg kapuit, Bónyi Adorján „Miliiorrtos“ cimü darabjával, amelyben vendégként Csortos Gyula, a !\emzeti Színház örökös tagja lép fel. A színháznak egyébként itj neve is lesz: IJj Magyar Színház; hogy ...4 fekete Vénusz“ a címe annak az uj francia filmnek, amelynek főszerepét a j hires néger sztárt Josephine Balter alakítja, j A fűm többi főszerepeit a hires francia fi m-