Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-14 / 186. szám
ELLENZÉK Az Erdélyi Párt vezef ő fontos tárgyalásai a kormám tagjaival BUDAPEST, augusztus Í4. A Magyar Országos Tudósító jelenti: 1 Az Erdélyi Párt elnöksége n napokban fontos tárgyalásokéit folytatott Budapesten a magyar kormány illetékes kép- iselőivel. Teleki Béla gróf országos elnök, Albrecht Dezső, Ember Géza áléi nők, országgyűlési képviselő, Kolumbárt ózsef alelnök, Milcó Étire országgyűlési képviselő, politikai, főtitkár és Páll György főtitkár augusztus 12-én felkeresték lóman Bálint kultuszminisztert, aki a legjobb akarattal fogadta előterjesztéseiket. Az Erdélyi Párt vezetőségét augusz- \is 13-ún Bárdossy László miniszterelnök egyórás kihallgatáson fogadta és a legmesszebbmenő támogatásáról biztosította két minden kérdésre vonatkozóan. A párfvezetok eljártak továbbél az illetékes minisztériumokban az erdélyi és a pur- iumbeli munkásságot közelről érdeklő fontos kérdésekben, ezek között elsősorban a munkafelügyelőségek mielőbbi fel- llitása ügyében. . , . í. HARGITTAY BERTALANNÉ BÚCSÚZTATÁSA. A Társadalom he'yiségeibcn tegnap társasvacsora keretében búcsúztatták Hargittay Bertalanné, a Mária Va éria Ái- valeánvnevelő Otthon elnöknőjét, aki családjával együtt rövidesen elköltözik Ko’ozsvár- ról. Hargiltáy Bertalanné jótékonysági érdé" meit Törck Bálint EMGE igazgató, Bruts.i László tanácsos, vitéz Soós Gyula bankigazgató és Damin Józsefné, az Otthon titl cári méltatták. A felszó’alásokat Hargittay Bertalan köszönte meg a felesége és a maga nevében. fí fef!?ev3zís Bács* meg-e, Zomkor, Sza&ad&c és Újvidék főispánjai Sasepbiábssiit bevezették a kötelező munkaszolgálatot SCtlszéf©ffélt a 3» és 4. számú rom in veszteség!istit A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére Kászonyi Richárd clr -t, Bácsbodrog megye és Baja főispánját Bácsbodrog megye főispáni állásától saját kérelmére felmentette és Bácsbodrog vármegye, valamint Zombór város főispánjává Deák Leó dr. zombori ügy védet nevezte ki. Szabadka főispánjává Re ők Antal dr. hor- gosi földbirtokost, Újvidék főispánjává apatini Fernbach Péter dr. iemerini földbirtokost nevezte ki a kormányzó. M&gliosssalifeitoíták az éj szakai záPós*á.t BUDAPEST, augusztus 14. (MTI.) A Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli a nyilvános helyiségek zárórájának újabb szabályozásáról szóló minisztériumi rendeletét. A rendelet szerint a városokban 1, a községekben másfélóráva' hosszabbítják meg a nyilvános étkező helyiségek és szórakozó helyek záróráját. Azokat a nyilvános étkezdéket és szórakozó helyiségeket, amelyek esti 9 órától hajnali 2 óráig voltak nyitva, a ren" de’et értelmében esti 10 órától hajnali 3 óráig szabad nyitva tartani. Ki&eveartéEt a &oIdäSv£rf Központi Yandrltápző Intézet Ids! fűní!rí karát BUDAPEST, augusztus 14. (MTI) A vallás" és közoktatásügyi miniszter az 1941— 1942 tanévre a kolozsvári Központi Tanárképző Intézet elnökévé Bartók György dr. rector magnificus egyetemi tanárt, elnökhelyettessé Gyorffy István dr. t, igazgatótanácsi tagokká: Dávid Lajos dr., Förster András dr., Géléi József dr., Mészöly Gedeon dr , Szentpétery 7 si gmond dr., Tóth László d-. és Zolna[ Béla dr. egyetemi tanárokat újból kinevezte. II tsoíossitárf cáíiek dinlâftâtM! míizesnnoi re idéz az Ipartestület KOLOZSVÁR, augusztus 14, Kolozsvári a céh-élet igen élénk volt, különösen a középkorban. Magyarországnak talán egyetlen városa sincs, amelynek kézmii iparossága olyan szép emlékekkel és ereklyékkel rendelkezne, mint Kolozsvár. A céhek mindenkor rendkívül nagy szerepet játszottak a város közéletében, amit bizonyít az is, hogy a szabócéhuek pél dául külön bástyája volt a Kolozsvárt védő várfalakon. Kötelességét akarja teljesíteni ai ipartestület akkor, amidőn ezekkel a céhekkel kapcsolatos összes Írásbeli, vagy egyéb emlékek összegyűjtését tervbe veszi. Ezúton is kéri az ipar- testület az iparosokat, hogy működésükkel járuljanak hozzá egy olyan céhmuze- um megalkotásához, amely az ipartestü- lef egyik helyiségében elhelyezve mutatja Kolozsvár kézmüiparosságának fejlődését. BUKAREST, augusztus 14. (MTI.) A román fővárosban közzétették a 3. és 4. számú veszteséglistát. A 3. számit veszteséglista kimutatása szerint 33 tiszt és 20 altiszt, a 4 számú veszteséglista szerint pedig 35 tiszt é3 o altiszt esett el a Szovjet ellen vívott harcokban. Ugyanakkor először hozták nyilvánosságra a legénység veszteségÜstáját, amely 160 nevet tartalmaz. Esterházy János előadása a fcisefolísécfi életről a debreceni nyári egyetemen Lapunk Ieigiközeíebbi száma, a közbeeső ünnep miatt (Nagyboldogasszoity napja), szombaton a rendes. időben je* lenik meg. DEBRECEN, augusztus 14. A debre ceni nyári egyetem ezidei magyarságtudományi előadássorozatának kimagasló jelentőségű előadása hangzott el szerdán. Gróf Esterházy János, a szlovákiai Magyar Párt elnöke az oltani kisebbségi sorsban élő magyarságnak igazi őszinte arcát rajzolia meg, a szlovákiai magyar ság húszéves küzdelmes életének ismertetése során. „A kisebbségi élet hatása a magyarságra“ címen értekezett. Bevezető részében utalt arra, hogy elsősorban a mull politikai eseményeivel kíván foglalkozni. — A való életet akarom feltárni, — mondotta — amire annál inkább szükség van, mert gyakori beszélgetéseim alkalmával, amelyeket az anyaországban szoktam folytatni, aE3 tapasztalom, bogy a magyar közvélemény nagyrésze még mindig nincs kellően tájékozva az anyatörzsről leválasztott magyarságnak húsz éven át kialakult munkájáról és küzdelméről. A nemzetiségi kérdés lényegéről szólva, megállapította az előadó, hogy azt sem gyűlölettel, sem erőszakkal nem lehet megoldani. Pia azt akarjuk, hogy más nemzetek is megbecsüljenek benniin két, akkor mi is becsüljük meg őket, még akkor is, ha számszerűen kevesebbek, vagy nem állanak olyan kulturális fokon, mint mi magyarok. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Magyarország határai mentén élő és nemzeti öntudatra ébreált nemzetek figyelemmel kísérik mindazt, ami Magyarországon történik. Szociális igazságon felépült, gazdaságilag és katonailag erős, társadalmilag kiegyensúlyozott magyarságnak a Duna-medence többi \ nemzetére mindig meglesz a tekintélye és vonzó ereje, amelyet semmiféle ellenséges propaganda nem tud ellensúlyozni. Ezután az előadó az idegen uralom alatt élt magyarság lelkivilágáról beszélt. Majd ismertette annak a pártnak szervezetét, amely az ő elnöksége mellett egy táborba tömöritette a magyarságot, vögűl azokkal a módszerekkel ismertette meg a hallgatóságot, amelynek eredménye, hogy politikailag iskolázott, magyarságukban megedződött, társadalmi, kulturális és gazdasági vonatkozásban gerinces magyarokat kapott vissza az anyaország. Ezután nagy elismeréssel szólott a magyar kormány kisebbségpolilikai munkájáról. — Közvetlen tapasztalatból tudjuk, — mondotta — mennyi gonddal és mily ne bézséggel jár egy több nemzetiség által lakott ország kormányzása a mai nacionalizmus korában. Ezért mi, az országhatáron túl élő magyarok, őszinte csodálattal figyeltük gróf Teleki Iái nemzetiségi politikájút, annali nagyvonalúságát és emelkedett szellemét. Ez a magyar nemzetiségi politika, amely ma is ugyanazon a síkon mozog, kedvező kihatással van a szomszédos államok lakosságára is. A magyar politikai bölcsesség, előrelátás nyilatkozik meg ebben a politikában, amely biztosítja a nemzetiségek szabad fejlődését, kulturális szabadságát, tör vényt alkotott a más nemzetiségűek védelmére, eltiltja az elnemzetlenilést és megadja a lehetőséget arra, hogy az ösz- szes magyarországi nemzetiségek gyerme kei any any elvükön tanulhassanak az iskolák minden típusában. Gróf Esterházy János délután újabb előadást tartott, amelyben a szlovákiai magyar népcsoport mai helyzetéről adott rövid ismertetőt. Ideien replitfépsk bomba* támadása Bulgária ellen SZÓFIA, augusztus 14. (Bolgár Távirati Iroda.) Hivatalosain jefleafík: Kedden idegen repülőgépeik szállottak el északkelet fe ől Sumla vidéke fellett és bombáztak több falut, Az idegen repülőgépek éjjel egy és három óra között többször támadtak. Sok különböző méretű bomba, közöttük gvujtóbom- bák hullottak alá és eltaláltak több. munkában lévő cséplőgépet. Két ember életét vesztette. Az anyagi kár jelent ék teilesa. A bolgár hatóságok elrendelték, hogy a cséplőgépek mellé tüzoltófelszerelést áJi'átganak A Szovjetunióból elmenekü't volt tlégy cári tiszt kémkedése ügyében a biróság — mint ismeretes — haSlá'os ítéletet hozott. Az ítéletet szerdán reggel Szófiában végrehajtották. A négy kivégzett tiszt az ango” titkos szolgálat iigvnöke volt. Mind a négyet felakasztották. (MTI. Epai már a modern posíaigazgatás g Csíkszereda fi MAROSVÁSÁRHELY, augusztus 14. (MTI.) Csíkszeredán nagyarányú építkezések kezdődnek, A pöitavezérigazgatóság leljasen korszerű, uj palotát építtet. Ide helyezik «1 a hivatalokat és műszaki berendezéseket. Diana 'nipit ^'jendÁd taalcuJta •movrűíos wiMjVăăc/lfres ■eloCő fódortAÖlC as 4aMdc > £> />/).> ol ff flitUMV r, ■iüo, eJÜiofá mdäüüdeg %ö Visszakerülnek: a Sasesit János kaira IS. Kovács Gyula emléksorsi KOLOZSVÁR, augusztus 14. (Saját tud.) A Gyopár turista egyesület nemrég a Plecskavölgyben rendbehozta az Erzsébet királyné forrást, most pedig az ugyancsak megrongált állapotban lévő Szent János kutat tatarozzák az egyesület tagjai. Ugyanakkor visszahelyezik azt a régi emléktáblát, amelyet a megszállás idején vandál kezek összeromboltak és eltüntették róla néhai E. Kovács Gyltla emléksorait, amelyek igy kezdődtek: ,,'lt c szent, kút, fáradt lélek“. A márvány- táblát a Reimann eég késziteite el, a renoválási munkálatokhoz pedig a róni. kai- StátuS, mint területtulajdonos, a legnagyobb készséggel járult hozzá. A tagok közül Kiss Béla, lekéi Zoltán, Blanka Lajos, Kacsób Tivadar elnök és Gyürke Márton buzgólkodnak azon. hogy a renoválási munkálatok mielőbb befejezést nyerjenek. Vasárnap a Gyopár turisták újabb munkakirándulást rendeznek a Szent János kúthoz és tovább folytatják a renoválási munkálatokat. Sugcszlus 14.-Í!! délután 6 érakor alakul m3g a városi Ksz$iéH Szövetkezet A városi Közjóléti Szövetkezet« melynek célja a sokgyermekes családok talp- raállitása, aug. 14-én, csütörtökön délután 6 órakor tartja alakuló közgyűlését a városháza közgyűlési termében. Alakuló közgyűlés után az igazgatóság és fel- ugyelőbizoitság azonnal megtartja első ülését. Szövetkezeti üzletrészek (darabon kint 2 pengő) jegyezhetek a Nép- és Családvédelmi Alap irodájában (Király-utca 3., I. em.) Ugyanitt mfgtekinthelo áz al> pitási és az alapszabály tervezet. UrMa mmél Kalandok! izgalom! Mai kezdetid! Kéí szenzációs premier Hím egg hüvávértl j ji, RMfe! az alvilágban fivasöfclü E műsor Budapesttel egvidőben kerül bemutatásra jnozgoozmha^ji ^ osztatlan sikert aratóit a budapesti bemutatón is. Entté a legu abb mame, a higauyvérü va öklü hős, RICHARD TALMADÜt. ^ ? g Yasár. és üa_ gyár híradó. Előadások kezdete pSzámozott hűyek.-mauasüK Kexucm y V q órakor. Számozott htiyek. nepnapokoi 3, 5, / es y waag111 —MM BUDAPEST, augusztus 14. Bdgrádból kcizlik^ hogy a Szerb kormány 17 évtől 45 éves korig bevezette a kotdezo munkaszolgálatot. A kormány a német megszálló hatósúgókkal együtt tűrhetetlennek tartja, hogy Szerbia férfi lakossága a falvakban a korcsmákban tö'ti az idejét, ugyanakkor pedig munkásban mindenhol nagy a hiány. (MTI.)