Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-12 / 184. szám
i Ir!rvz ék Bőiynuigas ea V©g*i>5 Csillag array éli á hatni - - £* m g$2 ®B T5*C SWB R3Ä RO m PSQ JgfF M uemovic vörös napjairól, amikor a laivalal és péssz csali a zsi^Iélk kezén lelieáeái BUDAPEST, augusztus 12. Utitársam Csernovicban egv iskolaépületben berendezett menhelyen kapott szállást s salain! ellátást is. Még egy-kétszer találkoztam vele s úgy látszik, utóbb ő is be- sodródoít a Mihai Viteazui-kaszárnyában őrzött mintegy 200 főnyi magyar katonai menekült közé, akiket a szovjet-hatóságok nemsokára áttették a magyar határon Vércekénél. Én a katolikus plébánián jelentkeztem, onnan a német evangélikus árvaházba utasítottak, ahol bánat és szat mari svábok, brassói és besztercei szászok — egyíől-egyig volt román katonák — részére kényelmes otthonról és jó ellátásról gondoskodott a német népközösség, cserébe kiki tehetsége szerint munkájával járult hozzá a közösségi népjóléti intézmény fenntartásához. Nekem szeren esésen sikerült nemsokára az állanu kórháznak egy német főorvos vezetése alatt álló pavi.Ilonjában kényelmes, tiszta bennlakáshoz és élelmezéshez jutnom s innen jártam azután hetekig a várost, élvezve annak tágas, árnyékos sétaterét, piacait, órákat töltve a rengeteg eladásra kínált könyvek előtt, nem egyszer ácsorogva a trafikok előtt is. A nap első óráit a jezsuiták templomában töltöttem s így ismerkedtem meg P. Kumorovics Lászlóval. a rendháaj félig magyarevedetii főnökével s a többi páterrel ós fráterrel s ezen ismeretséghez kedves emlékeim fűződnek, a körükben eltöltött órák feledtették velem a külvilág zaját s enyhítették a „fogság“ lelki kínjait... Csemovic I®ií©sságánais vofíss páffife.Yeffayl Zaj, sürgés-forgás, kavarodás: ezekben nem volt hiány. Mint a megbolygatott hangyabolyé: olyan volt Csernovic élete. S es nagyban különbözött a besszarábiai Tighina és Kisenev életétől, mert aráig ott a felszabadulás öröme és jobb jövő reménye — ottartózkedásom alatt - — derülátóvá tette az emberek nagy részét; itt a nagy tömeget a nemvárt fordulat és a jövőtől való jogos irtózás sötétenlátók- ká tette s ebhez minden alapjuk megvolt. Bessizarábia és Bukovina két külön világrész, nemcsak földjük és éghajlatjnk, hanem történeti múltjuk is erősen rányomja mindenikre különbözőségük bélyegét. Míg Besszarábia orosz jellegét a kétévtizedes román uralom nem tudta eltörölni, addig Bukovina sem hagyta magáról „levakarni“ a német jelleget, legalább is ami fővárosát illeti. Az uralkodó nyelv a német volt. Nemcsak a város lakosságának egynegyedét kitevő több, mint 150 év előtt bevándorolt sváb telepesek utódai beszélték ezt, hanem■ a zsidóság, a mintegy 10 ezer főnyi lengyelség, tovúbbá a hozzájuk akklimatizáló- dott ukrán és román városi őslakosság is. Az osztrák uralom alatt fejlődött e város a nyugati kultúra valódi emporiumává a Keleti-Kárpátok lejtőjén s e kultúra sajátos jellegét a román uralom sem tüntethette el. A közigazgatás sem feküdt rá úgy e tartományra, mint Besszarábiá- ra s habár panaszok kisebbségi részről minden irányban voltak: aránylag mégis emberies életet élt a tartomány munkás népe, mely mindenről álmodott, csak arról nem, hogy a sarló és kalapács uralma alá kerüljön. Nem is lehetett itt annyi kommunistajelvényes alakot az utcákon látni s ha a jelvényviselési irányadónak vesszük a párthovatartozandóság eldöntésénél: az a benyomásom, hogy a népességnek legfeljebb egyötöde volt, illetve vált a Szovjet barátjává. Ezt talán :» vörösök is érezték, talán lelkiismeretíurda- lásuk volt, amiért ezt a tartományt eddig „elhanyagolták“ s fokozottabb erővel folyt a hívek toborzása sajtó, rádió, mozi és gyűlések, felvonulások rendezése révén. S úgy látszik, itt elsősorban a zsidóságra épitettek. A Vörös Hadsereg 1. sz. hirdetménye, mely a bevonulást adja birul és a hatalom átvételével kapcsolatos rendekezést tarfamaz, ukrán, zsidó, német és román nyelven jelent meg. A héber betűkkel, de zsargonban nyomtatott könyvek és napilapok s más időszaki kiadványok és térképek a ,-benszülöl tek“ közt a legnagyobb kelendőségnek örvendtek. Marx müvei, Sztálinnak egy 400 oldalas könyve, regények, illetve elbeszélések, költemények egyaránt voltak kapha tők orosz, ukrán és zsidó nyelven. Némelyikük angol, sőt az egyik magyar fordításban is ott díszelgett az állami könyvesboltok kirakatában, természetesen német és román verziók is forogtak közkézen. A könyvek kiállítása általában kielégítő volt, csak a kötésük volt kissé elhanyagolt, de ehhez képest az áruk is megfelelően olcsó volt. Napilapok azonban csakis orosz és zsidó nyelven kerültek forgalomba, még annyit sem tettek meg a román proletárok érdekében, hogy Ki- senevből beengedték volna legalább a „Basarabia Sovietica"-!, német lapokról nem is beszélve. ZsiJs voll az egész váíosvezeiőség A város főbb terein, mint mindenütt, itt is hatalmas reklámot csaptak a kommunista aranykorszaknak, mely ránk virradt. Különösen hatottak közigazgatási palotán, városházán, szinházou s más középületeken elhelyezett hatalmas vörös vászonplakátok, rajtuk a szokványos és a rosszullétig ismételt jelszó ukrán nyelven; Világ proletárjai egyesüljetek! stb. s a mindenüvé kibiggyesztett vörös vezérférfiak képei, köztük persze az uralkodó hely a Sztáliné volt. A városháza előtti főtéren egy román nemzeti tárgyú ércszobor állott (utólag végignéztem, hogyan szerelték le), melyet hatalmas ötágú deszkacsillaggal lepleztek, erre vörös drapériát feszitettek, a közepébe pedig arany sarló-kalapácsot. Jobbról Sztálin, balról Lenin vászonra pingált hatalmas képe tekintett szét magabizó szfinksz-szerü ázsiai mosolyával, mig közben egész nap szinte megszakítás nélkül egy hangszóró bömbölt orosz szövegeket a népnek, mely a kellemetlent a hasznossal vegyítette: itt volt a titkos valutabörze és az árubörze egy része s este 10 óra felé az elfogyasztott tökmag héjában turkálni lehetett. A városházán írták össze a munkanélküliek nagy számát, de bizony ez a szám inkább gyarapodott, semmint fogyott az idők folyamán s a napi öt rubelért dolgozni óhajtók mind rongyosabban és reménytelenebből tülekedtek. A városvezetőség itt is természetesen szinte kivétel nélkül zsidókból került ki, szidták is őket titokban, mint a bokrot... < E/viselhet ellen áiiréH S? csak ritkára leheietí gyafra holmikapói He nemcsak lustálkodók és munkanélküliek szorongtak a piacon s az utcákon, hanem a „kapitalisták“ is ugyanezen sportnak hódoltak, pénzzel a zsebükben. Ugyanis a hatósági könyvesboltoktól, egykét apróságos kisiizlettől és a patikáktól eltekintve, az üzletek vagy zárva voltak, vagy pedig nagy tömeg állt sorba ajtajuk előtt. Ez volt a rendszer a pékeknél és szövetkezeti élelmiszer- és füszerárudák- nál, a pelróluem- és benzindepóknál és főleg annál az egy-kél trafiknál, ahol szeptember közepéig az egész városban egyedül lehetett dohányhoz jutni rendes áron, vagyis a volt romániai árak kétszeresén, háromszorosán. A fehérneműi, textiles elárusitóhelyeket nem mindennap nyitották, úgyszintén a drogériákat sem s akkor is csak cgy-két óra hosszat. Hosszú sorban tolongott az emberek tömege, hogy valami áruhoz hozzájuthasson, de válogatni nem lehetett s egy személy csak cgy-két cikket kapott — ha kellett, kifizette, ha nem, úgy is jó Amit, mehetett ki a pénzével — de persze, áru nélkül. Cipőhöz, talpbőrböz még igy sem lehetett hozzájutni, egyszerűen nem volt. Ami készletet a Dermata, Carmen s még egy más főtéri nagykereskedésben a kommunisták annakidején lefoglallak, azt bizonyára maguk között osztották el, az a pár női és gyermekhoimi, ami az ii\-egek megett díszelgett, fantasztikus ármegjelöléssel volt ellátva. Volt két kirakat kész férfiruhákkal és felöltőkkel, de ezek csak mintának parádéztak ott s jobban tették volna, ha nem cégérezik ki a szovjet-nyomorúságot. Ugyanis egy féUg-meddig jó férfi öltöny ára 600 rubel, egy téliluibá- te ugyanannyi volt, ami hasonlóösszegü pengőnek felel meg. de ha 40 lejt számi- tunh a rubelért., akkor magasabb összeg adódik. Egyetlen egy kirakatban“ Juthattunk „valódi" szoviet-szöveleket is: silány minőségük messziről lerift s a legjobbnak ara méterenkint 200 rubel! Sokszor ál! tam a kirakat előtt, hogy élvezzem az arramenők elképedését és kritikáját s mondhatom, a jó csernoviciak nem íuhar kodtak humorral és lesújtó vélemény- nyilvánítással, fajra és felekczelrc való különbség nélkül... Senki előtt sem volt titok, hogy egy rendes munkás havi keresete 150 rubel volt, ez alig volt elégséges arra, hogy egy, de legfeljebb két ember, akinek nem kell házbért fizetni, szűkösen meg tudjon élni, vagyis éhen ne haljon. Hogy hogyan telik majd 150—200 rubeles szövetekre: ez igazán talány volt, talán csak Sztálin vigyori fa-képe tudta volna megfejteni. (Előttem az is rejtély volt, hogy miképpen adhatják 600 rubelért azt a ruhát, melynek szövete méterenként 200-ba kerül, hol marad a hozzávaló és a munkabér?... s ki fogja megvehetni a 800 rubeles rétid ruhát, meg az 1000 rubeles bundát, mely szintén ott díszelgett a konfekciós kirakatban?) Akinek kelleti, az bizony az áttelepülni készülő németektől és a megszorult többi más nemzetiségű, jobb napokat látott emberektől vette meg alkalmi üzletekben, vagy az ócskapiacon a ,«\alódi uraságok- tól“ IpA'etett ruhákat, egy használt, de kifogástalan, finom öltöny 6 700 rubelért kelt el, egy ócska nadrág 100 rubelért — nagyon olcsón számítva —- s igy tovább... A«spekuláns dúskáljak a pénzben Természetesen hasonló mértékben nü- A'ekedett a drágaság az egész vonalon. A spekuláns zsidók azonban valósággal dúskáltak a pénzben és semmi sem volt nekik elég drága. A kommunista betöréskor az ő kezükben volt az árukészletek nagy része, volt annyi ssziik, hogy elrejtsék, mert nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy a zűrzavarban felidézett áruhiány óriási áremelkedéshez vezet, eltekintve attól, hogy a legtöbb cikknek hivatalos, „békebeli" szovjet-ára oly horribilis volt, bogy csak elő kellett állani a zugbörzén alkalmas időben az eldugott készletekkel s megvolt az ezerpercentes haszon! Ezekután tisiztán látható, milyen az annyira dédelgetett priletár-munkás valódi helyzete a szovjet mennyországban! Eszük ágában sem volt a marxista prédikátoroknak, hogy legalább a fizikai munkások helyzetén javítsanak, hanem azokat a lehető legnagyobb nyomorba döntötték és szégyentelenül becsapták. Ezt előttem nem egy munkás, kórházi alkalmazott, villamoskalauz (mindkét nembeli) hangoztatta, de a GPU-tól való félelmükben nem merlek szól emelni. A legkisebb, amitől féltek az volt. hogy felmondás nélkül kiteszik állásukból, hogy azután, mint munkanélkülieket földmunkára deportálják. A kisiparosokat, pld. borbélyokat is arra kényszer!tették a bolsevikok, hogy szövetkezetekbe — koo- peratÍArákba — tömörüljenek, ahol szintén csak napi 5 rubelt kaphattak. Olyan is Aolt azt.au a kiszolgálás! Aki pedig mégis önállóan akarta kis betevő falatját megkeresni, az! akkora adóval sújtották, hogy munkájáért — ha akadt — a szövetkezetinéi jelentékenyen magasabb bért kellett kérjen, ami persze üzletét tönkretette. így festett a Sztalin-féle demokratikus nagy reklám-alkotmány: papíron minden szabadság és jólét: de merj kinyúlni feléje, rádkoppint a sarlóskala- pác.s! Sötét és rémitő színben látta a keresztény munkásuép a jövőt s még az alkoholban sem találhatott vigasztalást, hiszen a gabonapálinka literjó! 15 rubelben, a borét 6—10 rubelben állapították meg kötelezően s ez volt a szovjet-uralom egyedüli népjóléti ..intézkedése.“ Dr. POSPISIL RUDOLF Ügptökdft garázdálkodása akadályozza meg Kolozsvár fefelláfásáf KOLOZSVÁR, augusztus 12. A rault héten megirtuk, hogy' a kolozsvári piacra csökkent a tejfelhozatal s ezért a lakosság jórésze, főleg pedig a gyermekek nélkülözik egyik legfontosabb tápszerüket. Cikkünk széles körben visszhangot kellett s eredményeképpen nemcsak a A'á- rosi közélelmezési hivatal, hanem fi megyei hatóságok is vizsgálat tárgyává tették a kolozsvári tejhiány okát Cikkünk megjelenése után az egyik legrégibb kolozsvári tejcsarnok keresztény tulajdonosa, aki Arevöi közt naponkint kétszáz liter bivalytejet szokott szétosztani és aki rendes szállítóitól a legutóbbi két bét alatt csak párszor kapott fejet, elmondotta, hogy a hidalmási járásban, amely eddig a város tcjszükségle- tének majdnem felét látta el, zár alá vették a járás tejtermelését, nem engedik a gazdákat a kolozsvári piacra bejönni. Két ügynök -—- egy állítólagos főszolgabírói rendeletre való hivatkozással — bejárta a járás községeit és szigorúan megtiltotta a gazdáknak, hogy Kolozsvárra tejet, vagy tejtermékeket behozzanak. Azzal rémitgetik a gazdákat, hogy aki parancsuk ellenére Kolozsvárra tejet mer behozni, 200 pengő pénzbírsággal büntetik és a lűrságot azonnal be is hajtják. A járás gazdái a parancsnak nem mernek ellenszegülni, igy a tejet olyan árban ad ják cl az ügynököknek, amilyen árban azok hajlandók átvenni. Az ügynökök olcsó áron gyűjtik össze a tejet, feldolgozzák s Budapestre szállítják. A város szükségletének másik felét a nadasmenti járás községeinek tejtermelő gazdái látták el. Méra és a Mórával szomszédos községek lakosai a bécsi döntés után kissé elbizakodtak, mert Kolozsvár a döntés következtében 14 olyan községet vesztett el, ahonnan tejet szoktak behozni a városba. Ki akarták használni ezt a helyzetet s amíg lehetett, a tejet igen magas áron hozták forgalomba, mikor pedig körmükre koppantottak, aízzzcI hígították. Ámde a tejellenőrző közegek ré sen A’oîtak és a tejhamisitó gazdákat súlyosan megbüntették. Emiatt a tejszö v etkezetek hátalforditoltak a kolozsvári piacnak, megállapodva néhány vállalkozóval, akik a helyszínen veszik át és dolgozzák fel a tejet, mert az anyaországban, főként Budapesten vajhiány van és a budapesti élelmiszerpiac minden vajai fel tud venni. Kol otzsvár tejellátása gyenge lábon áll, a helyzeten pedig feltétlenül változtatni kell. Nem szabad tűrni, hogy zavarosban halászó emberek a lejbehozatal megszokott reudjét felborítva, zárlatot foganaté sitsanak azért, hogy illetékfelen pro.iţ^ hoz jussanak. Addig is, amíg más inte^ kedést életbe nem léptetnél. ,77É tiltani, hogy a vármegye területéről tejet vagy tejterméket bárhová is kivigyenik. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a legválasztékosabb kivitelig, legolcsóbban az ELLENZÉK könyvosztályában, Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. 7
