Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-11 / 183. szám
Î941 aug ui* tu* It Józan püspök a °ioá Aö4\ Ahj gob telő lb3 WíÜ ütb ma ab H >ítj 08 nb oá ib; bl on ib *-\ >A » aí Lft b D n í $ Ki tad a jövendőbe látni? Közönséges halandókat nem ruházott jel a sors látnoki erővel, hogy életük görbéjén e.Lkö- vetkezendő idők eseményeit megjósol iák. Egyetlen szilárd pont van életünkben. a temető. Szegény és gazdag, boldog és boldogtalan, egyformán idekerül. A földi élet minden kicsinyességét magunk mögött hagyjuk, amikor szerelteink sírjánál imádkozunk. Nemessé tesz a fohászkodás. Érvényesülnek a lelkek szépségei, amelyek mindannyiunkban megvannak. áe a hétköznapok közönye nem engedi, hosy úrrá legyenek rajtunk. Boldogok azok, akik ismerik ű kegyelet érzését, porladó elődeink emlékének hódolni a múlt megbecsülését jelenti, ezzel pedig önmagunkat is tiszteljük. A gyorsan perdülő események tömegei között tulajdonképpen magánjellegű epizódot fogunk az alábbiakban feljegyezni: Józan Miklós, az unitárius egyház újonnan megválasztott főpásztora, szombaton délután Kolozsvárra érkezett, hogy augusztus 9-én néhed Ferencz József unitárius püspök születési évfordulóján megkoszorúzza nagynevű elődjének sírját. Ez a kegyeletes megemlékezés nem hivatalos ünnepség keretében történi. Józan Miklós nem egyházfői minőségben zarándokolt el a házsongárdi temetőbe, hanem a hálás tanítvány melegenérzö szivének megnyilatkozása volt ez a tiszteletadás. Józan Miklós püspök azt akarta, hogy teljesen szűk keretek között történjék tisztelgése a sírnál. Ezért nem hozták előzőleg nyilvánosságra Ferencz József sírjának megkoszorúzását. A simái az egyházfőn és titkárán kiviil mindössze néhai Ferencz József családtagjai jelentek meg. Úgy érezzük, hogy mégis részletesen kell foglalkoznunk ezzel az eseménnyel. Mert Józan Miklós kegyeletes megemlékezésében megnyilvánult az igazi erdélyi szellem. Az az erdélyi szellem, amelyről annyit beszélünk és írunk az utóbbi időben. Az a szellem, amelynek létezéséről ma is vitatkoznak. Erdély lelke volt benne az unitáriusok jőpásztorá* nak útjában, aki előrehaladott kora ellenére azért tette meg a hossza utat Budapestről, hogy találkozzék néhai Ferencz József püspök szellemével. Mert az imádság bizonyosan megtalálta az utat abbét a világba, ahol örök béke kotrol és ahonnan Ferencz József püspök testi porhüvelyéből eJszéJloit lelke figyeli aggodalommal unitárius egyházának és rajongásig szeretett magyar nemzetének sorsát Nekünk, erdélyieknek, sok hibánk van, amelyeket jogged vethetnek esetleg szemünkre. Azt azonban senki sem vitathatja el tőlünk, hogy megbecsüljük a mult emlékeit. Mi nemcsak temetni tudunk nagyszerűen, ahogyan azt kiábrándult filozófusok állapították meg gúnyosan a magyarságról. Hódolattal gondolunk azokra, akik életüket a magyar sors szolgálatába állították. Ferencz József püspök nagy időknek naey embere volt. 1835 augusztus 9-én született és mint ifjú, végigélte a szabadságharc eseményeit. Lángoló, magyar érzése már ekkor megnyilatkozott. Mint nemzetőr, résztvett a magyar nemzet függetlenségéért vívott heroikus küzdelem ben. Azután jött az abszolutizmus kora. Magyar egységre volt szükség, hogy az elnyomott és porbusujtott nemzet ne veszítse el önmagát. Olyan férfiak kellett vállalják a nemzeti öntudat ébrentartását, akik bátran szembeszállót tűk az on- hényuralom minden fegyverével. Ferencz József erejét megacélozta a küzdelem. Egyike volt azoknak, akik hittek a jobb magyar jövendőben és a sors megengedte, hogy a kiegyezés Után erős és megszervezett unitárius egyházat teremtsen, amely az egyetemes magyarságnak egyik pillére lett. Élete alkonyán következett a világháború, majd a trianoni békeparancs, ameW szétdarabolta Szent István birodalmát. Ferencz József püspök újra átélte a magyar elnyomatást. Most sem tért ki az elöl a feladat elől, amelyet, o végzet kijelölt számára. Öreg kora nem lelhetett az érdemekben gazdag élet megérdemelt pihenésének békéjében. Újra hitet, kellett önteni a kétkedőkbe. Segíteni a szenvedőkön. Összetartani az ezer sebből vérző nemzetet és szent meggyőEbben a harcban mindennél jobban szükség volt arra, hogy az erdélyi maarság egységes legyen. Ki kellett küszöbölni a felekezeti villongásokat. Ferencz József püspök volt az, aki Nagy Károllyal, a reformátusok és gróf Maj- láth Gusztáv Károllyal, a katolikusok püspökével együtt megteremtette a tökéletes felekezetközi együttműködést. Mindannyian tudjuk, akik Erdélyben éltünk, hogy mit jelentett számunkra ez az összetartás. Ennek köszönhetjük, hogy maradéktalanul megőrizhettük magyar intézményeinket. A vallásszabadság ősi hazájában szent magyar egységbe tömörültek Erdély szülöttei. Megtanultunk tűrni és szenvedni és kiérdemeltük a sorstól a felszabadulást. A házsongárdi sírnál mindezek az emlékek megelevenedtek Józan Miklós püspök kegyeletes fohászkodáséban. Úgy érezzük, hogy ennek az imádságnak el ketl jutnia minden magyar emberhez Mert összetartásra int, kitartásra buzdít és arra figyelmeztet, hogy becsüljük meg egymást és gondoljunk dicső elődeink nagyszerű példamutatására. „Dicsőült szeltem! Meghatottan gondolok nemes életedre mondotta imádságában. Amikor sírodnál imádkozom, arra kérem az Egek Urát, hogy nyomodba léphessek. ígérem és fogadom itt a sírod mellett, hogy követni igyekszem a példádat. Adj erőt a feladat elvégzésére, amelyre egyházam bizalma rendelt. Emléked buzdítson, hogy folytathassam munkádat, amely naggyá tette egyházunkat es igaz magyar érzést öntött minden hívünk leikébe. A magyar egység és testiéri szeretet nagy megalapozója voltál. Ezt a példát akarom követni. Ezért zavarlak meg nyugalmadban, hogy innen a házsongárdi temetőből vigyem magammal a nagy munkához szükséges erőt, amelyet a Reád való emlékezés ad majd nekem “ Ezeket mondotta Józan Miklós püspök imájában. Gondoljon erre mindenki, akit talán keserűséggel vagy csalódottsággal tölt el az élet. És bűnbánatiul térjenek magukba azok, akik tudatosan vagy ön- tudatlanul vétettek a magyar egység ellen. Az emlékezés szárnyán hódoljunk az elhunyt nagyok érdemei előtt és ugyanakkor porunk ki a szivünkből minden, gyi'dölséget, amely magyar egységünket veszélyeztetheti. Csak így lehetünk hazán magyarok. Csak így köszönhetjük meg igazán, hogy ismét visszakaptuk ősi földünket. És csak így lehetünk méltó utódai azoknak, akik egész életüket a mi jövendőnk szolgálatába állították. Legyen áldott az emlékük! Effilélkii'ffifol terjeszd a Sconnány elé az Ibrdlélyi Párt . .KOLOZSVÁR, augusztus 11. Az Erdélyi Párt országos elnöksége hétfőn, augusztus 11-én délelőtt kihallgatáson lenik meg gróf Teleki Béla elnök vezetésével Bárdossy László miniszterelnök, majd Hóman Bálint vallás és köz- oktatásügyi miniszter előtt, akiknek részletes memorandumokban tárja fel aiz Erdélyi Párt kívánságait és állásfoglalását a felekezeti iskolák, a lelkészi kongruák, a szórványügy, munkaügyi felügyelőségek és különböző más fontos kérdésekben. A felekezeti iskolák és a lelkészi fizetések kérdésében a pártelnökség vidéki megbeszélései során is értékes tájékoztató anyagot kapott á különböző felekezetek papjaitól. A felekezeti iskolák és a lelkészek anyagi helyzetének megfelelő rendezését az Erdélyi Párt elsőrendű feladatának tekinti. i * 10 Szidom ítéleteke a kolozsvári ressdőrhiréság Efásyei intézkedéssz törvények etsea&ze&ői elten KOLOZSVÁR, augusztus 11. A kolozsvári I. fokú iparhatóság rendőrbirósága a mult hét folyamán a következő ítéleteket hozta: Friedmann Lajos Felíegvár-ut 6. alatti kereskedőt cégtáblakihágásért 10 napi elzárásra átváltoztatható 30 pengő, Fábián István cukrászt, meri üzletében nem takarja le áruját, 10 napi elzárásra átváltoztatható 100 pengő pénzbüntetésre, Weinstein József Krizbai-ntca 48. sz. alatti lakost a köztisztasági rendszabályok elhanyagolásáért 30 napi elzárásra átváltoztatható 200 pengő pénzbüntetésre, Biltmann Károly Galamb-utca 22- szám alatti órásmestert engedély nélküli ipar gyakorlásáért 20 napi elzárásra átváltoztatható 100 pengő, dr. Pieger Sándor Mussolini-utca 6. szám alatti lakost udvarának tisztátalanságáért 20 napi elzárásra átváltoztatható 200 pengő pénzbüntetésre, Fekete János Krizbai-uicn 50. szám alatti vendéglőst ipari és cégtábla kihágásért 30 napra átváltoztatható 200 pengő pénzbüntetésre, Fidöp Kálmán Pacsirta-utca 11. szám alatti lakost ipari kihágásért 5 nápi elzárásra átváltoztatható f>0 pengő pénzbírságra, Kapusán György Deák Ferenc-utca 10. szám alatti cukrászmestert, mert romlott tésztát tartott üzletében, í napi elzárásra átváhoítsrtHa- tó 10 pengő pénzbüntetésre, Szukomer Ferenc lleltai-utca z-0. szám alatti sútu mestert rosszminőségü kenyér forgalom- bahozalilláért 10 napi elzárásra átváltoztatható 50 pengő pénzbírságra, Grünfeld Miklóst iparengedély nélküli ipar folytatásáért 10 napi elzárásra átváltoztatható ]00 pengő pénzbüntetésre, Friedm.ann Ignác Fellegvári-ut 96. szám alatti lakos szobafestői ipari és cégtábla kihágásért 30 napra átváltoztatható 200 pengő pénzbírságra, Sebök János cukrászt cégtábla kihágásért 2 napi elzárásra átváltoztatható 20 pengő pénzbüntetésre. Török Ár- zodéssel hirdetni, hogy ismét el hell jön- ; padot, a Mercur cipőgyár tulajdonosát a nie u magyar feltámadásnak. ‘ közegészségügyi renus^abaljOÁ elmulasztása miatt 60 napra átváltoztatható n00 pengő pénzbüntetésre, Lebovits Márton Állomás-utca 23. szám alatti rongykereskedőt 10 napi elzárásra átváltoztatható 100 pengő pénzbüntetésre, Grósz Miksa Árpád-utca 19. szám alatti órásmesteri iparengedély nélküli ipar gyakorlásáért 10 napi elzárásra átváltoztatható 100 pengő pénzbüntetésre, Kürti István budapesti lakos kályhá&segédet, mert Kolozsváron ioarengedéíy nélkül munkát vállait es árlejtéseken is résztvett, 30 napi elzárásra átváltoztatható 300 peugő pénzbüntetésre, Klein Sándor Csertörő-utea 56. szám alatti bádogost iparengedélyt nélküli ipar gyakorlásáért 20 napra átváltoztatható 50 pengő pénzbüntetésre, Kuku IIlésDé Izabelia-utca 2. szám alatti lakost iparengedély nélküli vendéglőipar gyakorlásáért 10 napra átváltoztatható 1Ö0 pengő pénzbüntetésre, Schönberger Kálmánná Ápáca-utcai fogtechnikust engedély nélküli ipar gyakorlásáért 10 napra átváltoztatható 100 pengő pénzbüntetésre, Lőrincz József volt bankigazgató, PostaJeert-uíca 8. szám alatli lakost, a Kiár cipőgyár rt. tulajdonosát ipari kihágásért 5 napra átváltoztatható 100 pengő, özvegy Weinberger Lajosné Wesselényi Miklós-utca 30. szám alatti lakn«t. a Transsilvánia-szálloda tulajdonosai 10 napra átváltoztatható 200 pengőre, Ro- senuasser Jónást, a Lavan rt. tulajdonosát cégtábla kihágás miatt 10 napra átváltoztatható 300 pengő pénzbüntetésre, Hirsch Manó villanyszerelőt iparengedély nélküli ipar gyakorlásáért 10 napra átváltoztatható 50 pengő pénzbírságra, feleségét cégtábla kihágásért 100 pengő pénzbírságra, Szőts Gyula Jókai-utca 2. szám alatti vendéglőst ipari kihágásért 60 napra átvállozlalható 300 pengő pénzbírságra, Boros György pékmestert rosszini- noségü kenyér forgnlomhahozstaláért 5 napra átváltoztatható 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte el. Romániai hirek-— A bukovinai zsidók helyzetével kapcsolatosan kiadott rendeletek szerint a zsidók csak reggel 6 ólától este 8 óráig járhatnak az utcán és bevásárlásaikat csak dé előtt fél 10 Ó3 11 között végezhetik. Zsidó cégtáblákat alkalmazni tilos és minden zsidónak bal mellén egy sárga, úgynevezett Dávid-csillagot kel. hordania. — A bukaresti hadkiegészitő parancsnokság íelszólitotta a megye területén lakó 18— 50 év körüli zsidó férfiakat, hogy haladéktalanul jelentkezzenek összes katonai és polgári iratukkal. — A chisinaui egészségügyi tanács rend«' 'ete értelmében árja gyógyszerészek jelentkezhetnek Besszaráhiába a nyilvános gyógyszertárakba. — A földművelésügyi minisztérium közbenjárására a nemzetgazdasági minisztérium 60 vagou kékkövet utal ki a gazdáknak az őszi vetőmag féregmente-JÚ ősének elősegité- sere. — A temesvári rendőrség két magas- rangú .tisztviselőjét [letartóztatták, mert bebizonyosodott, hogy az utazási engedélyek kiadásánál visszaéléseket követtek el. — A nemzetnevelési minisztérium rendeleté szerint a jövő tanévben több erdélyi és romániai iskolában az eddigi egyosztályos rendszer helyett párhuzamos osztályokat létesítenek. — Az aradi városparancsnokság rendeleté értelmében a katonai zónáidban lakóknak. akik a 15-ik életévüket betöltötték, látíamoizíatniuk kell a népesedésügyi hivatal által Kiállít olt személyazonossági igazolványukat. — A közellátásügyi államtitkárság határozata értelmében november 1-ig az élejtztőgyárak bármilyen mennyiségű élesztőt gyárthatnak és azt az egész ország területén forgalomba hozhatják. — A pénzügyminisztérium közli, hogy augusztus 1-től megszigoritotlák a négy- százalékos áldozati adó befizetésének ellenőrzését. — A központi romanizálási hivatal rendeleté értelmében a kereskedelmi és ipari vállalatoknak augusztus 13-ig be kell nyújtani a zsidó fizetett alkalmazottak névsorát és adatait. — A pénzügyminisztérium elrendelte, hogy azok az adófizetők, akik negyven napon belül kifizetik negyedévi adójukat, öt, illetve hétszázalékos kedvezményben részesüljenek. — A íemestorontáli hadkiegészitő parancsnokság rendelete értelmében a zsidó vallásu volt hadköteles egyéneknek jelentkezni kell a hadkiegészitő parancsnokságnál. — Temesvár katonai parancsnokságának rendelete értelmében a fennálló törvények alapján valamennyi temesvári zsidó férfi lakos közmunkát köteles végezni, miután a hadsereg kötelékébe egyik sem tartozbatik. — A nemzetvédelmi minisztérium ugv intézkedett, hogy a mezőgazdasági kamarák által vetőmagtermelő gazdáknak elismert termelők termésének legfeljebb egynegyed részét rekviráiják oil. örFsndeíssen g^arapo» űoliafK: csfeűi is3agga?ö& lélsfeszcl sua KOLOZSVÁR, augusztus 11. A bukovinai székely-csángó községek hazatért népe összesen harmincegy zárt telepes birtokra szétosztva már bácskai iöldöi: lakik. A hazatelepített magyarok családjainak számára össze' sen 3471 jókarban levő ház szolgál otthonul. 182 ház tatarozásra szora;, a kiosztott házhelyek száma pedig 1177. A telepes községek határa kereken 40 ezer hold földet tesz ki, amelyből 27 ezer holdat már a telepesek müveitek. A hazatért magyarok le kigondo- zását 9 lelkipásztor vágzi, közoktatását pedig 16 tanító, 5 tanítónő és 56 óvónő. Közokta tás és napközi otthon céljaira 30 jókarban tartott iskola és 29 óvoda szolgál Az iako- lánkrviili népművelés cé jaira pedig 91 nép ház. Gazdasági szaktanácsadóként 12 gazdasági szakember működik, míg a hatósági or^ vosok mellett 11 zöldkeresztes nővér es 5 szülésznő látja el a közegészségügyi szó latot. A te epes községekben mar ~ “f. 5. nyitottak és U iparos t^epe, közkai összeállítás szerint a családot he" séghen azonkívül Iyezíek el 13~" 'ameiy 722 főt számlál, 1 -VfcáértCvívott harcokban elesettek hozzátartozói közül pedig 17 csa ádot 68 családfával Ilyenformán a Bácska magvarsaga 3116 családdal gyarapodott, melyeknek etlsz«sit«tt lólekszáiua 13.990 f®.