Ellenzék, 1941. július (62. évfolyam, 148-174. szám)

1941-07-10 / 156. szám

1941 Julia» 10, ELLENZÉK Sooseveu válaszokat mJ©il a saitoértelkezleleii iiazzáiiatézetl kéráésekffe WASHINGTON, julius 10. (DNB.) A mjt óértekezleten megkérdezték Roosevelt Inöktöl, valóban voltaké olyan értesülé­sei, hogy Németország meg akarja szállni Izland szigetét. Az elnök kitérően azt je­lelte, hogy erre nem adhat határozott vá­laszt, rrfajd igy szólt: „Néha cselekedni kénytelen az ember, ha beleéli magát egy másik helyzetébe és azon töpreng, hogy mit is tenne, ha a másik oldalon állana". Ezután kérdéseket tettek fel nein az TAzori szigetekkel kapcsolatban is. Roose­velt azt válaszolta, hogy nem tud jósolni. 'Arra a kérdésre, hogy vájjon vannak e amerikai csapatok Grönland szigetén, azt jelelte, hogy ez a nemzetvédelem ügykö­rébe tartozik s erről nem hajlandó nyi­latkozni. Az újságírók rámutatta!: arra, hogy még néhány hónappal ezelőtt is kijelentette, hogy Izland nem tartozik a nyugati fél­tekéhez. Roosevelt mosolyogva igy jelelt: Ami a földrészekre vonatkozó nézetemet illeti, minrjig aszerint vélekedtem, hogy melyik földrajztudóssal beszéltem leg­utóbb. Hangoztatta, hogy megbízást adott orra, határozzák meg pontosan a félteke területét és érdekhatárát. Vannak olyan területek, amelyek kétségtelenül a nyu­gati féltekén belül feküsznek, de hadá­szati szempontból teljesen értéktelenek, másrészt akadnak a nyugati féltekén kí­vül is olyan területek, amelyek rendkívül fontosai: hadászati szempontból. 1 Ezután valótlannak mondotta azokat a londoni jelentéseket, hogy rendszeres ke­reskedelmi légijárat indulna meg az Egyre- sült-Államok és Izland között, utalt azon­ban arra, hogy az amerikai katonai repü­lőgépek rendszeresen fogják érinteni Iz­land szigetét. Roosevelt kitért azok elöl a kérdések elől, vájjon küldenek-e csapatokat a nyu­gati féltekén kívül eső területekre. Azok­ról a javaslatokról szólva, hogy a csapa­tokat egy éven túl is tarthatják fegyver­ben, csupán annyit mondott, hogy ez sok­szor szükséges is, nehogy megbomoljék a csapategységek szervezete. (MTI.) A berlini sejté súlyos megállapításai Roosevelt „valétlaKságai rél" BERLIN, julius 10, (DNB.) A Deutsche Diplomatisch Politische Korrespondenz a következőket írja Izland megbánásáról: Roosevelt elnök abban a pillanatban mon- flotta ki újból azt a valótlanságot, hogy Né­metország veszélyezteti a nyugati félteket, amidőn Európa késhegyig menő harcot viv a holşevizmussa*. Ezért most az elnök saját kijelentése szerint kénytelen volt amerikai csapatokat küldeni Izlandra. E csapatok fel adata az, hogy kiegészítsék, vagy helyettesit, gék az izlandi angol megszálló csapatokat. Roosevelt valójában jói megérezte, hogy Európának ez a bolsevistaellenes harca, ame lyeí az amerikai nép javarészének rokonszen ve kisér, lelkileg ismét eltávolít ja az országot a háborútól s ezért megtette a magáét, hog} a háborút anyagilag közelebb vigye országa hoz. Ebből a céiból elküldte az amerikai had erő részeit egy nyilvánosan hadszíntérre minősített területre, felvonultatta ezeket a: angol részről megszállott területen s ezzé útlépett a keleti féltekére. Ezzel az amerikai elnök nemcsak ki akar ja hívni Németországot, hanem azt reméli hogy ezzel összemüködően olyan viszályokat szilhát, amelyekből önként adódnak a továb­biak, RoosCyeit elnök azt a céh tűzte ki ma­ga elé, hogy saját népét — nem először — ünnepéijes ígéretei megszegésével olyan be. fejezett tények elé állása, amelyekből' — punt reméli — nincs már visszafelé vezető nt. Az az ember, akinek megvolt hozzá a bá­torsága, hogy Németországot meggyanúsítsa Amerika veszélyeztetésével, céltudatosan halad előre azon az utón, amelyről azt gon* dolja, hogy rajta biztos valósággá válik orszá­ga Számára a háborúba való belekeveredés veszélye. Ugyanaz a Roosevelt elnök, aki megválasztása elolt tgre.föidre esküdozott, hegy távol akarja tartani népét a háborútól, semmit sem mulaszt el, hogy megtegye annak ellenkezőjét, amire ígéretet tett. Jellemző, hogy Roosevelt egy védtelen kis államalakulatot, ízlándot használja fei célja elérése érdekében. Már a háború eddigi sza­kasza is megmutatta, hogy teljesen közönyös számára azoknak a népeknek a 9orsa, ame­lyeket háborús uszítás céljaira felhasznál. Már Donovan ezredes délkeleteurópai utjá­nak célja is kellőképpen igazolta ezt. Az; a ^fegáüapiáotáátfc Németország és Olaszország űj határaid BERLIN, julius 10. (DNB.) Julius 8 án a külügyi hivatalban szerződést kötöttek Németország és Olaszország között. A szerződés meghatározza az uj közös ha­tárt a jugoszláv állam szétesése következ­tében beállt adottságoknak megfelelően. Az uj német—olasz határt az a vonal ha­tározza meg, amely a németbirodalmi— ótasz—jugoszláv határok hajdani találko­zó pontjától a volt olasz—jugoszláv határ mentén a Sairschtől (Ziri) délre eső pon­tig, onnan pedig nagy általánosságban ke­leti irányban húzódik a németbirodalmi —olasz—horvát határok hármas találko­zópontjáig. A határt a terepen véglege­sen egy német—olasz határbizottság á& lapítja majd meg. A bizottság már a köz­vetlen közeljövőben megkezdi működését. (MTI.) Saldos gépkocslí>aíeseí a Dsdk Fsreic-atcáBan KOLOZSVÁR, julius 10. (Saját tud.) Könnyen végzetessé válható gépkocsibal­eset történt szerdán a kora délutáni órákban a Deák Ferenc-utcában. Fgy Steyer gépkocsi rendes menetsebességgel haladt az utca jobboldalán a főtér felé s a városháza közelében a főtérről hirte­len szembejött vele egy másik gépkocsi, amelynek vezetője nyilván megfeledke­zett arról, hogy az uj közlekedési sza­bályrendelet szerint jobbra kell hajtani. A Steyer gépkocsi vezetője, hogy kike­rülje az összeütközést, gyorsan elfordí­totta a kormánykereket, de beleütődött az ut szélén lévő villanyoszlopba. A hir­telen mozdulat következtében elütötte Szüli Mihály 53 éves Fellcgvári-uton la­kó cigányt, aki gyanútlanul haladt a jár­da szélén. Az 55 éves ember olyan sze­rencsétlenül zuhant a földre, hogy hát­gerincén és fején súlyosabb zuzódásoknt szenvedett. A kihívott mentők beszállí­tották a sebészeti klinikára. A gépkocsi efsörésze is teljesen összetört a hirtelen iitődes következtében, a bentülőknek azonban kisebb sérüléseken kívül nem történt komolyabb bajuk. A vizsgálat megindult, cinizmus pedig, hogy mifseni törődve a nern- zetekre zúdított szerencsétlenséggel, ugyanezt a játékot folytatja más nemzetekkel is, mu­tatja, hogy mennyire közönyös és IelkíiSirtC- retlen Roosevelt, ha idegen népek sorsáról van szó. Az európai nemzetek szemében Roosevelt 35 SSfSSs támadása tőrdöfés, amely a bplsevizmus el­len küzdő nemzetek testébe fúródik, bár a bo'sevizmus éppen most mutatta meg, hogy megsemmisítő támadásra kéázül az euróaai civilizáció ellen. Roosevelt merényletet követett el Izland eilen s ezzel lehullott róla a lepel. Kiderült, hogy a bolsevizaii’.s szövetségese, yank.ee imperialista, aki kénye-kedvére bánik az eu­rópai földrészekkel és népeivel. Egyben ha­talmaskodó is, aki saját népét és a többi amerikai ál'amot olyan végzetes politikába akarja belelovalni, amelynek következmé- iryeiert ő felelőd és cít e felelősségtől egyév­ién hatalom sem tudja feloldozni. (MTI.) Egyedül a kawfgressisssucsk van : ©gst hadat ilzeniti“ — Írja a Daily Hews WASHINGTON, julius 10. (DNB.) A Daily News vezércikke szerint Roosevelt lépése két kérdést vet fel: Izland a nyu­gati féltekéhez tartozik-e és volt é Roo- seveltnek alkotmányos felhatalmazása. A lap a továbbiakban azt irja, hogy a földrajztudósok Izlandot a keleti félte* kéhez számítják és az Egyesült-Államok kormánya sohasem vitatta, hogy Izland a nyugati (féltekéhez tartozik, csak az utolsó hónapban sorolta a szigetet az olaj­kiviteli tilalom alól mentes területek közé. A második kérdés vitás. ■ Jól lehet, az elnöknek, mint legfőbb parancsnoknak, korlátlan a hatalma, egyedül a kongresszusnak áll jogában hadat üzenni. Roosevelt védekező természetűnek mon* dotta lépését. Azt várják, hogy a kong­resszus formális hozzájárulása nélkül nem csap át támadónak. Washingtoni jelentések szerint Sumner Welles külügyi. államtitkár. kedden délután újabb hosszas megbe­szélést folytatott Emanszlá szovjet- nagykövettel. I A nagykövet később felkereste Lord Ha­lifaxot is és vele 40 perces megbeszélést folytatott. Washingtoni politikai körök úgy tudják, hogy a Szovjetoroszországnak nyújtandó segély kérdését tárgyalták. A Szovjet teljes erejével azon fárado­zik, hogy segítséget kapjon az Egyesült- Államoktól és reméli, hogy hamarosan megindulnak majd a szállítások. Uman* szki szovjetnagykövet máris benyújtotta a külügyi hivatalnak a szállítandó áruk jegyzékét- t Jól értesült körök véleménye szerint ' az Izlandot megszálló amerikai csapa­tok létszáinát 80 ezer főre emelik ugyanannyi angol katona helyének be­töltésére. (MTI.), fe> Roosevelt fut a háború után és egyre inkább utéléri — mondják Berlinben BERLIN, juRus 10. (MTI.) Német illetékes helyen közük, hogy a birodal­mi főváros politikai köreiben csak kevés hozzászólás esett még Izland meg­szállására vonatkozó sajtóvisszhanggal kapcsolatban. Az Egyesült-Államok Ir­land megszállásával valóban és ténylegesen katonai lépést tett a nyugati féltekén kivül. Berlin politikai köreinek e kérdéscsoportról vallott felfogása a Iegvdâgosabban ezekben a szavakban foglalható össze: „RooseyeJt fut a há­ború után és egyre inkább azon az utón van, hogy utoléri“. Az Iziandba küldött amerikai katonaság mellett angol katonák is maradnak a szigeten j EGYETEM MOZGÓ 1 i Ml Lili ¥11 Fősz. Mickey Rooney la és fio'nap kél ulolső nap: 1 .EB AH BY HARDY , Lewis Stone és Cecilia Parker. I Következő műsor: 1 —aBEBBa MAZURKA. 1 1 AMSZTERDAM, julius 10. (DNB.) Chur­chill miniszterelnök az aisoházban nyilatko­zott az amerikai csapatoknak Izlíaaidra küí- déséről. Kijelentette, hogy ez „tílsőrangú hír“. Az amerikai intézkedés-t — folytatta - - a brit nézotekkeil telje* egyetértésben haj­tották végre. Az amerikai haderőn kivül bri­tek is maradinak Izlandon, ami igen jól ösz- 6zecgyeztethető a két hatalom órdtekeivtei. Iz- óand m/egSzáMása az Egy esült-Állam ok Szá­mára annyiba® is fontos, amennyiben Bem“* csak a segédeszközöknek Nagybrilarmiábi való szállitását tetszi lehetődé, hanem aa( Egyesült-Államokat abba a helyzetbe is Hoz** za, hogy gondoskodhatok a segélyeszközök« nek Angliába való tényleges eljuttatásáról* Ha most a két hatalom haditengerészeti erői ugyanazokon a vizekea működnek, támogat4 niok is kellene egymást. (MTI.) Elfogták a budapesti MeségggHkos magántisztviselőt Budapestről jelentik: Ä Pestújhelyen szerdán délben felfedezett fejszés gyil­kosság tettesét a rendőrség néhány óra múlva már el is fogta Schwegner Miklós 40 éves magántisztviselő személyében. A kegyetlen hitvesgyilkos óbudai rokonait látogatta meg és itt ismerték fel a detek4 tivek. A főkapitányságon beismerte, hogy féltékenységi jelenetek után fejszecsapá* sokkal megölte feleségét. Kihallgatása folyik. (MTI.) \ SZIGORÚ RENDELET BUZAU VÁ­ROSÁBAN A ZSIDÓK ELLEN. Baka restből jelentik: Buzau város polgár mesteri hivatala rend el etet adott ki, amelyben megtiltja, hogy zsidók este 8 órától reggel 7 óráig az utcán közleked­jenek. Zsidók nem rendezhetnek mulat súgókat, összejöveteleket még magán- házakban sem. Tilos a kávéházak, szín­házak, mozgóképszínházak, éttermek, cukrászdák és a több' helyiségek látó gaíása. Sürgős esetekben este 8 óra után csak rendőri kísérettel mehetnek orvoshoz. I lilább lefarfózíatások a aagţydradi rabíógsiíkosság ítggélíea NAGYVÁRAD, julius 10. Mint ísmere* tes, Hotya Gusztáv hentest vasárnap Ecsedy László szobafestősegéd és Rácz Imre hentessegéd meggyilkolták és kira* holtak. Most Szentmiklósi István gépko* csiféuyezőt, valamint Markuta Lajost és feleségét is letartóztatták, mert tudtak a tervezett gyilkosságról, sőt jelen is voltak a tett elkövetésekor. Sa5T gépkocsivezető tanfolyamra. A tanfolyam haladók és kezdők részéra julius ílö elsl íSléll3jJ kîZtfjdiY oktatás mellett. Vezetés személy és teher gépkocsikon törtemé a v . - gaiomban. Érdsklőini és beiratkozni naponta lehet Szász Károly, árpád-ut 32. szám. Telefon 28—46. _______Halásásiiaa vizsgának.

Next

/
Thumbnails
Contents