Ellenzék, 1941. július (62. évfolyam, 148-174. szám)
1941-07-24 / 168. szám
1941 Julius 2 4. aUHEMBBBBBBQBOHM ellenzék G Móricz Zsigmond a székelyek között Irta: BÖZÖDI GYÖRGY Amint Marosvásárhely végében az országút mellett baba elmarad a koronkai kastély, egy' szeresük megszólal Zsiga bácsi a zakatoló autóbuszban: •— A'ó, ezen tut még nem Jártam soha. Ez nagy szó, mert az egész országnak alig van o-yán zegc-zuga, ahol Móricz Zsigm.ond többször is meg ne fordult nolna már. Elmondja, hogy sokszor készült a székelyek közé, mert miridig vágyott megismerni ezt a népet a maga bérces hazájában, amelyről any- íiyi jót é$ szépet hallott. De a tizennegyes világháború előtt mindig elmaradt valamiért, majd egy negyedszázadig kellett várnia, mig ismét megnyílt az ut. így csak a székely irók munkáiból ismerhette a székelyeket és mosolyogva vallja be, arra kiváncsi nagyon, olyanok e a székelyek, amilyennek a székely írók írták. Mert az a gyanúja, hogy nem egészen olyanok: gyakorlatibbak, józanabbak. A táj sem olyan zordon havasi vidék. A zsögödiek- nek meg is mondta méltatlankodását a Hargita oldalában juhnyirás közben. — Hát hol vannak a medvék? Hogy itt mind csak juhot látok. — Nem járnak azok errefelé, kérem. — Ritka állat az már — nyugtatta meg a másik zsögödi is. mitsem sejtve, hogy ezzel miiven nagyjelentőségű dologban mondja ki a döntő szót. Zsiga bácsi hamiskásan mosolygott a bajusza alatt, a körív álló nagy fenyőket méregetve szemlével. — Lenne csak itt egy erdélyi iró, nyomban kidugná a fejét a medve a bokor mögül. * Móricz Zsigmond ,-csak“ Zsiga bácsi volt végig Erdélyben és a Székely földön, mindenki Zsiga bácsija Ebben nyilvánult meg talán legszebben az a közvetlen szeretet, bizalom és ragaszkodás, amel'yel mindenhol körülvették. Mert nem jött idegen földre, amikor a Székelyföldre érkezett; ha számára idegen is volt még ez a világ, őt mindenki ismerte a hosszú huszonkét esztendő dacára is, amely a’alt el voltunk vágva a magyarországi szellemi világtól és irodalomtól. Úgy ismerték, ahogy ismerni kell és ismerni szükség Móricz Zsigmondot minden magyarnak. Ezért szerethették olyan őszintén és olyan nagy szeretettel. A titulusokká! tehát nem volt baj, elmaradt az a feszélyezettség és megszólítás-találgatás, amely a nagy vendégek körül mostanában nálunk is gondot okoz a buzgólkodóknak. Néhol ugyan megpróbálkoztak, fö'eg a hivatalosak a „méltóságos ur'(~ral, sőt kegyelmes urnák is kinevezték rövid időre az egyik székely faluban, mig Zsiga bácsi le nem intette mindnyájukat.-— Szólítsanak csak iró urnák. Hiszen éppen azért harcolok, hogy az Írást becsü'etes foglalkozásnak ismerjék el már minálunk is. Az „iró ur“-nál aztán mégis kedveltebb lett a „Zsiga bácsi“, ez hamarosan olyan általánosan közismertté vált és olyan gyorsan teriedt végig le Zágonig, mint nemrégen az erdélyi induló a honvédeink előtt: mire Csikóba értünk, már olt mindenki tudta. Valóban az igazi mag^’ar szel1 cmiség bevonulását jelentette Móricz Zsigmov.d útja. a magyar szellem egységének a diadalát, amely az Alföld és a Székelyföld magyarjait egyformán átfogja. Ünneplésekben és fogadtatásokban nem vort hiány; Zsiga bácsi egy darabig állta is a fárasztó ünnepléseket, hogy meg ne sértse azokat, akik szeretetüket igy vélték legjobban kifejezhetőnek, de végre mégis megszólalt: — Minek ünnepelnek? Hiszen én nem vagyok miniszter, éppen azért jöttem ide. Legkedvesebb ünneplés volt számára, ami váratlanul és előkészítés né'kül történt egy teherautó porfelhőben úszó tetején. A teherautó tetejére úgy kerültünk, hogy már két nap óta nem tudtunk tovább utazni az egyik székely községből: az autóbuszok zsúfolva érkeztek utasokkal és meg sem álltak, csak intett a soffőr, hogy nincs he'y! Végre jött egy teherautó, amelyen falusi asszonyok és férfiak vesződtélc hazafelé a hetivásárból. Ezek a székelyek helyet szorítottak nekünk is, hogy ne álljunk tovább az ut szélén. Zsiga bácsi igen örvendett ennek az alkalmatosságnak hogy Vyen élményben lehet része: nyitott, kocsitetőn utazni a zöld erdők között és székely atyafiakkal beszélgetni! Amint azonban elindultunk, nem minden úgy történt, ahogy gondoltuk. A nehéz kerekek a rossz utón olyan hatalmas porfelhőt csaptak koránk, hogy alig láttuk egymást, nemhogy a hegyeket: az emberek pedig hrákogva próbálták, hogyan lehetne összeszeritott szájjal és befogott orral is valahogy levegőhöz jutni. A beszélgetésre tehát nem a legjobb alkalom adódott, de azért, hogy tudna annyi székely csendben ülni egymás mellett? A cigarettával kezdődött q dolog. Zsiga bácsi, előhúzta zsebéből a nagy skatulyát, amit mások számára hordozott magával és megkínálta a körülötte ülőket. A por nem lehetett elég nagy ahhoz, hogy a dohányosok még füstöt is ne szívjanak melléje. Valahogy rágyújtott az egyik — kovával és taplóval, — majd a felhajtott kabát alá visszahúzódra, vígan pöfékelni kezdett. — Hát a szomszédjának nem ad egy kis tüzet? — kérdezte Zsigu bácsi gyanútlanul, a kovás háta mögött illő atyafira mutatva, aki csak forgatta a kezében a meggyujtatlan cigarettát. A kocsi tetején erre élénk hangulat támadt, aminek egye’őre nem tudhattuk az okát, az utasok nevetgélni kezdtek és kiváncsion nézték az egymásnak háttal ülő hét utast, kik most olyan nagy bajban vannak a tűz miatt A kovás is észrevette, de bennebb húzódott a kabátba, a másik meg mereven ült a háta mögött. Zsiga bácsi újra megszólalt: — Hát adjon már egy kis tüzet neki is! — Én adok annak is — szólalt meg erre az ember, de eldobta az égő taplót, amit eddig határozat’anul ez ujjúi között forgatott. — Hogy ad neki, ha eldobta? — kérdezi Zsiga bácsi Az egész kocsi hahotázik már, hol a két bajban lévő embert nézik, hol Zsiga bácsit, hogy most mi lesz? A kovás azonban a sok ! szem füzében mégis megpuhul, benyúl a zse~ ] bébe és előszedi újra az acélt, a taplót, a kovát. — Mást gyújt neki! — kacag vidáman az egyik asszony és a többi utas poros, vigxorgó arcáról is nyilvánvaló, hogy itt nem közönséges tiizetadásról van szó. A tapló azonban nyomban meggyulad és a kovás hátranyujtja, anélkül, hogy szólna valamit, vagy bár megfordulna. A háta mögött ülő átveszi, rágyújt, de a szeméről látszik, hogy nem tetszik neki ez a dolog, csakkát mit csinálion ennyi ember előtt, akik máris mulatnak rajta. — ügy na! — nyugszik meg Zsiga bácsi is, amikor a túlsó oldalon is felszáll a füst. Egyideig csend van, a cigaretta'ügynek is mintha vége szakadt volna.-de az emberek nagyon pusmognak egymás közt lebujva, mosolyognak is néha. de főleg erősen néznek mifelénk. Az egyik fékétekendős nénike vé- gülis félretolja öléből az áto.lvetöt, hogy közelebb hajo’hasson és megsz ólai— Az urat nem Móricz Zsigmondnah hívják? Zsiga bácsi láthatólag meglepődik, hogy a batyuk, zsákok, átalvetők között szorongó egyszerű falusi emberek megismeiik őt, amikor húsz esztendőn keresztül alig nyílt alkalom, h.osv az újságok és könyvek ide bejöhessenek. Mosolyog meghatoltan és elmélázva: — Hét bizony Móricz Zsigmondnah hívnak.... Az asszony most még boldogabb, hogy „eltalálta“, a többiek arca is felvillan és Zsiga bácsi is boldog: talán ez volt a legszebb ünneplés, o Székelyföld kavargó porában, amely már mindenki arcát befuldíe és egyformává tette az írót és parasztot, az alföldit és a székelyt. Amikor a végállomáson mindnyájan kiszáll’ tunk és nagy igyekezettel takaritgattuk magunkról a port, hogy ismét megkülönböztethetők legyünk egymástól, hogy ismét „egyénekké“ válljunk, egyszeresük ott van mellettünk az utitárs, akinek Zsiga bácsi tüzet adatott a kovással. — Tudja-e Móricz Zsigmond ur, hogy ki az az ember, akivel nekem tüzet adatott? — Nem én aztán — mondja Zsiga bácsi. — Őt is most látom először, éppen úgy, mint magát. — Hát a törvényről jövünk most is ketten. Az az én legnagyobb el’enségem volt. Zsiga bácsi jóízűen kacag. — Látja, legalább kibékitettem. Arra gondoltam, hogy az íróknak többször kellene a nép között utazni. ha már más módjuk nincs az életükbe beleavatkozni: talán a világ is megjavulna akkor. * •— A zsögödiek kibabráltak velejn! — csó' válgatta többször a fejét c Zsiga bácsi, amikor már rég elhagytuk Csikót is. ROYAL filmszínház Mert úz történt, hogy amikor Zsögödbort 'Vflrgy Imre felrakott a szekerekre, hogy felmenjünk » hm>asr*. «/(«lyj az egész falu kivonult juhnyirni, Zsiga bácsit igyekeztek n leghénycmescbben elhelyezni. Arra a szekere ültették, amelyen a legnagyobb szénaköteg volt egy lepedőben: ott majd kényelmesen besüppedhet a puha szénába, nem érzi a dö- cögöket. A havasi utazás baj nélkül is ment egy darabig, de amikor a döccenések már akkorák lettek, hogy a szekér hol jobb, hol hirtelen a bal oldalára dűlt, eg^-szcrcsak kifordult az egész szénaköteg és Zsiga bácsi le a bokrok közé. Nagyobb baj szerencsére nem történt, mert az ut külső szélére esett, vissza is ü'tették hamarosan — a tanulságokat felhasználva, mélyebben a szekér derekába, próbáltuk megmagyarázni, hogy az voh a baj, hogy nincs szokva az itteni „tájhoz“ és nem fogózott eléggé meg a lőcsben, de Zsiga bácsi vá'tig amellett maradt, hogy a székelyeknek sikerült kibabrálni vele! Nemhiába mondják, hogy furfangos a székely! Furfangos a! Háromszéken békéscsabai tótokkal találkoztunk. Zsiga bácsi hamarosan, kivallatta őket: kiderült, hogy az itteni székelyek arms WKCBüii Ersrfeli okulásytá fetákspiji F1.80-táS kezdve Fototechnika Fanta, Mátyás király- ér 13. $z. 1916-ban hozzájuk voltak menekülve és úgy összabarátkoztak, megszerették egymást, hogy azóta is állandóan leveleztek a határon keresztül is. — Most, hogy visszakaptuk őket, — mondja az öreg tót, — eljöttünk meglátogatni, Haton jöttünk, nagyon sokba került, de örvendünk, hogy rászántuk a pénzt, meri olyan nagyon szeretnek. Hát visszaadtuk a látogatást! Zsiga bácsinak nagyon tetszik az, hogy ezek a lótok „visszakapták“ o székelyeket. Meg is mondja nyomban: — Ezek a székelyek a politikát is jobban tudják csinálni, mint a politikusok! Az öreg tót bólongatott rá. a székelyek pedig csak álltak, mintha nem értenék; akárcsak a zsögödiek, amikor azt hallották, hogy ők furfangosak. Színes fe ieggzéssk a Szamos-rSIgţâfeo Ahol isim élni kezd a lélek DÉS, július 24. (Az Ellenzék kiküldött munkatársától.) A spectrum végtelen skáláján a vidám és üde spinek mellett ott komorla- nak a nyugtalanító és komoly színek változa- tai. így van ez a Számos-völgyében is. A gátlás nélkül felszabadult lélek örvendező pillanatai után tornyosulnak a gondokkal te t órák hosszú sorozatai. A hegyek és dombok zöldelőn virulnak, de a völgyeket lakó emberek — falusiak és nadrágosak egyaránt, — megoldásra váró problémákkal küzködnek. Ezeknek a kérdéseknek elrendezése nemcsak a mindennapi kenyeret jelentik, hanem távolabbra is mutaítnak. A magyar jövendőbe.... Idő és hely nincs arra, hogy e sorokban akár a kérdés mélyére szálljak, vagy akárcsak utaljak a kiutakra. Nem adatokat halmozok és neveket sem említek. Inkább a lé' lek megnyilvánulását tárom fel, melyekkel itt ott találkoztam. Lelkek a válságban Történelmi okai vannak, hogy a Számos- völgyében a lelkek válságba kerültek. A „boldog békeévek“ nyuga ma9 öregurai vajmi keveset törődtek a románság egyre fokozódó tér- és teriilethóditásával, de keveset a szigeteikként élő magyarság sorsával is. Sőt, az igénytelen és naiv román parasztság több munkaalkalmat kapott, mint az öntudatában erősebb magyar. Egyik gyarapodott, a másik lassan, de annál biztosabban romlott anyagilag és lelkileg egyaránt És érek folyamán megindult a beolvadás. Nem kell itt sem az „Elnémult harangok“ misztikumra hajló lelkiségét keresni és nem kell a román nép „fiata abb“ voltára hivatkozni. A szórvány- magyarok egyszerűen az igénytelenséghez idomultak, agy kellett éljenek, mint a románok, — bevált receptjeik szerint, hogy azt a darab máiét és a boeskorszijat megkeressék. Több ajakról hangzott el az az állítás, hogy szü eik és nagyszüleik a földes úrtól úgy kaptak munkát vagy földet harmadába, ha románnak vallották magukat. Ez sokat jelentett.... Vájjon, mert volna perre menni az illető? Minduntalan hangoztatása a ténynek és az ezzel járó mimikri egyszer valósággá válik és vá t is, az évtizedek folyamán. A nép felelt más erők is összecsaptak. Az egyházak ereje. A román papság kézben tartotta népét a legsötétebb babonával s mellette érvényesítette a nemzeti álmokat. Nagy volt a fertő ezen a téren. S mily kevesen számoltak vele. A magyar papság egyes képviselői állták derekasan a harcot. Másokról még ma is csak rossz emlékezéssel szólnak késői nemzedékek. Egyik „rossz embernek“ példáját em itik, ki, hogy a gazdag román pap „itassa, etesse“, szószékről hirdetett „gonosz“ dolgokat. Járjuk végig a szórvány falvakat és meggyőződhetünk a lelkészelődök értékeiről a lélek erősségének tükrében. Végig néztem egyik faluban a templomba indu ók hosszú során. Magyarok mentek a román misére, román parasztok a református templomba. Okát kutattam. A válasz egyszerű: — Tüsztességet teszünk . A papság itt hivatásának magaslatán állolt S a falu arculata más, jobb, üdébb, erősebb, Ezt pedig csak a pap lelkierejének tudható be. Nagy lelkek azonban kevesen vannak ... Ugrón Gábor irta 1894 januárjában az „Ellenzékiben: — „Nem újság, sem az első eset, midőn irnokságban, gazdatiszti állásban, községjegyzői hivatalban nem egy papi minősítéssel bíró férfiút találunk; sem a második eset, midőn főleg a görögkeleti papok között még most is van a’ig írástudó és van, aki az Íráson, olvasáson és éneklésen túl nem jutott. — Hogy mi lesz ennek az állapotnak következése, előre látható. A gazdag r. kát. püspökök, káptalanok és vallásalap segítenek a r. kát. papokon. A g. kát. és g. keleti papoknak csekélyebb az igénye, dús a püspöke, káptalana és enyhíthet, ha nem segíthet, papjai nyomorán. De ki fog segíteni a protestáns papok szükségén, kiknél a házasság nem szentség, tehát az állami megkötés ustán az egyházi megáldás lassan kimegy 8 szokásból kiknek nincs fejedelmi vagyonuk, püspökük, káptalanuk, hanem hívőik után. élnek? — Senki...“ Érezzük-e a mondatokból a lélek válságának viharsarkait? És nem a ma vezetőihei szólanak a következő sorok?! „De az erdélyi részeken, hol a magyarság a nemzetiségek közé beszűrődve van, léteznek a kis protestáns hitközségek és ezeknek saját megélhetésükért és fajunk megtartásáért végső megfeszítéssel küzdő papjai. Ezek ma is alig tudnak élni, gyerekeiket neveltetni. Mi lesz ott a magyarságból, ha ezek az igazi apostolok leroskadnak a szegénység alatt? Bukásuk magával rántja a magyarság térfoglalását, maga a á temeti a magyarság életképességét. Hol terjedjen pedig a ma- gvarság. ha nem a vegvesajku zónák vonalán? És a papság mai hivatása? Erősítse a lelkeket, mint egy pár lelki óriás tette ezt ezen a vidéken. Tudja és ne felejtse, hogy ez a hivatása. Ál' ez a tanítóra és jegyzőre egyaránt. Sőt, reájuk más feladat is vár. Csak irányítást kapjanak és cselekvési szabadságot .. LsI&3& a süiarBan A megalkotott mérleg tiszta irányzatokat mutatott: sülyedő magyarságot, emelkedő román paraszot. Egyrészt hitelt és reményt vesztett lelket, másrészro’ babonás hittel telitett várakozást. Versailles és Trianon el döntötte a megjósolt valóság bekövetkeztét. A lélek viharba került. Ha a románság részéről az álmok nem is valósultak meg teljesen az uj nemzedék lelkében, anyagiakban hirtelen és egészségtelenül duzzadt. A hatalom ál-t mellette s cselekvési szabadsága vo t. Holdak hulltak ki a nagybirtokos lábai alól és közlegelők a szegény parasztság mellől. Sülyedő világ volt a szórványterület, éhező és rongyos hősökkel telítve. Mindkét usssm MA PREMIER! Nem loptam én életemben A legmulatságosabb zenés magyar bohózat. Rendezte: GALÁNTAI BALOGH BÉLA. Főszerepekben: Ecjpy Mária, Szilassy László; Enie«?y T v?dar, Lalabáp Magyar és Luce hiradók. E öadások kezdete negyed 4, negyed 6, negyed 8 és fél 10 ór kor. H tött n^.ótu.
