Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-25 / 143. szám
»r;r??7V7tt* 1941 Itifilui 71. SZÍNHÁZ es zei Kovács öyärgy bucsufsSlÉpts a kolozsvári színházban (Zilahy Lajos; Hazajáró lélek) Tegnap este zsúfolásig megtöltött néző J iyi kilenc esztendeje ilyen kivétel. Minden a. vţşu toiv /.C7ui v'uioi^, uu.^ívmwii IH / ^ téren búcsúzott Kolozsvár közönsége Kovács Györgytől, a színház legkiválóbb művészétől. A közönség ezen uz estén pártatlan hál »n a'l és igen bensőséges szeretettel ünnepelte, rengeteg megnjuló tapssal, a vasfüggöny elé a búcsúzó művészt tizenötször is visszahívó ragaszkodással Kovács Györgyöt, akit az uj sz;n há/üigozgatás nem szerződtetett a Nemzeti Színház őszi együttesébe. A közönség, melynek soraiban Kolozsvár legelőkelőbb társadalmi rétegei is igen nagy számban jelentek meg, a legjobboldolibb felfogású körök tüntető tapsaival együtt nemcsak ;Ut a művészi teljesítményt köszönte meg Kovács Györgynek, melyet kilenc észtén dőn át, a román uralom legke>serübb éveiben. a magvar szó és kultúra teljesítésével végzett, hanem — éppen a legjobbol- dalibb tapsok — elsősorban azt a kemény és meg nem alkuvó kiállást igyekeztek a búcsú perceiben meghálálni, mellyel Kovács György a román elnyomatással szembeszállt. A kolozsvári kö zönség nem felejtette el Kovács Györgynek azt a viselkedését, mellyel a Magyar Színház vonaton utazó együttesét dorongokkal megtámadó tüntető román csőcselékkel fizikailag is vakmerőén szembe szállt. Amikor fiatal szinészkedésenek többesztendős minden vagyonát, táskáit, ruháit a támadók a robogó vonatból kidobták. A tegnapi bucsu-ünneplés őszinte és természetes viselkedése volt Kolozsvár közönségének. Szabályt erősítő kivételek mindenben vannak. Kovács György érdéA' ssdnfíézttSi&ve Szerda este 8: KOLOZSVÁRI DÁRIDÓ. (A kolozsvári Tizes Szervezet előadása. Beve- zető beszédet mond; Görög László gyógyszerész, főtizedes.) Csütörtök este: Filléres előadás! KÉTEZERPENGŐS FÉRFI. Péntek este 8: ELNÉMULT HARANGOK. (A Kolozsvári Wesselényi Lövész Egyesület propagandaelőadása.) llosflk musmwm CAPITOL: PÉNTEK RÉZI. Végig ötletes, zenés magyar vígjáték. Turay Ida, Pá- ger, Gózon. Műsor előtt magyar éa UFA hiradók. Az előadások hétköznap pontoclismerest es méltánylást megérdemel. Semmiesctre sem érdemli meg, hogy Iá ray Ferenc nyilatkozatának azt u megállapítását, mely szerint az uj igazgatóság mindenkit szerződtet, aki a romén uralom alatt magyarságáért helytállt, — Kovács György mádként értelmezhesse, mint hogy e h/;d>ál\t erősítő kivétel „l.ivéte lezö lehetőségére az uj igazgatóság is megtalálta az < :■-.» bkém mélységesen bántó és igaztalan nyilatkozat helye > értei me szerint u megoldást. Az esti előadáson Kovács György ismét fővárosi nivóju, igen kiváló művészi alakítást nyújtott. Társai, főként Fényes Alice, — de a többiek is mind: Lantos, Czoppáu, iiodő, Senkálszky, Csóka, IIo rovszky, Doésy, Réthely, mind szivük, igyekezetük legjavával járultak hozzá az est kivételeién nagy sikeréhez. (b. **■) F. hó 2S-ás?f C3Ü ttrJfltön es e 8 óraker: S-Iéií@£srpesagő$ férfi Barabás Pál nayysike ü viojáléka. Filléres előadás. ZimM, zombori szépasszony Síndor Stefi buciulellépte Zimberi, zombori szépassaouyt ujitja fel a Zimberi Zombori szépassztwjyt ujitja fel u színház folyó hó 28-áu, szombaton este. Ezt a pompás és nép-sccrü operetiet választotta Sándor Stefi a társulat közkedvelt szubrett- ja bucsufel-lépéiének. Sándor Stefi, aki a kolczsvári Mflgyar Színház legkedveltebb tagja' közé tartozott és aki a kolozsvári közönségnek bosszú éveken keresztül egyik .legnépszerűbb kedvence volt, bizonyára meleg üu nv-plés és forró tapsok között fog elbúcsúzni Kolozsvártól, ahol annyi szép sikert aratott. fi Magyar Színház utolsó bucsuelöadása Fo'yó hő 29-én. vasárnap este fejw.i be a kolozsvári Magyar SzLuház ithei sziuiévadjáf és egyúttal inüködésér is. Ezen a napon zár be végleg a színház, hogy átadja helyét a kolozsvári Nemzeti Színháznak. Megható és ünnepélyes díszelőadás keretében búcsúzik el a társulat attól a Színházépülettől, mely annyi bosszú évim kereertii’ nyújtott otthont a kolozsvári magyar színészeknek. Az utolsó estén az egész sitiutársu'iat ftl- lépsével a magyar dráma és operettirodalom legértékeaebb alkotásaiból kerülnek színre önálló részletek ét jelenetek. A tényleges sziuielőadásl ünnepi beszédek fogják megelőzni, melyek a kapuit bezáró Magyar Színház husz.esztendős nehéz munkáját és múltját fegják méltatni. san 5. 7 és 9 órakor. Szombat, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. EDISON: ARZÉNÉ LUPIN VISSZATÉR. (Izgalmas bűnügyi történet.) Főszerepben: Meh-n Douglas é-S Virginia Bruce. ROYAL: Uj kezdési ideje: negyed 4, n. 6, n. 8. fél 10 óra. SAROKÜZLET Margaret Sulláván, James Stewart. Szerdán utoljára. Magyar és Luce hiradók. RIO: Szenzációs kettős műsor: I. HÁROM TESTŐR. Fős«.: Ritz Testvérek. II. HA- LÁLGÁT HŐSEI. Vadnyugati Cow-Boy történet. Fősz.: Ken Maynard. Műsor előtt: Legújabb hiradók. EGYETEM: DR. KILDARE TITKA. Az amerikai Metro filmgyár izgalmas filmje egy orvos életéről. Főszerepekben: Lionel Barrymore, Lew Ayres, Helene Gilbert. Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, szombat, vasár- és j ünnepnapokon 3, 5, 7 és 9 órakor. URÁNIA: ZIVATAR KEMENESPUSZTÁN. KÖZGAZDASÁG Helgssbftenl kell az értelmiségi alkalmazottakról tévesen összeállított kimutatásokat KOLOZSVÁR, június 25. Az EGYOSZ legutóbbi közgyűlésén az ügyvezető-igazgató közölte, hogy sok vállalat az 1939. évi 4-ik törvénycikk végrehajtása érdekében alkalmazottaik számáról és iile& menyeiről adott bejelentésében azok számát a mult év november 26-i állapota szerint jelentette be, a járandóság kiszámításánál azonban a folyó évi április havát vették irányadóul. Így az április havi fizetés tizenkétszeresét, nem állandó jel legü javadalmazásuaknál pedig az április havát megelőző, egy éven át ténylegesen kifizetett juttatás összegét jelentették be. Ezzel szemben a végrehajtási utasítás 17-ik pontja kimondja, hogy a bejelen- j lés hónapját mindig az a hónap képezi, 1 amelyről a bejelentés beadandó, vagyis az első bejelentés hónapja á visszacsatolt keleti és erdélyrészi országrészen működő vállalatok részére az 1940. évi november hava, ezl követoleg pedig nihaden év június és december hónapjai. Éppen ezért, az EGYOSZ igazgatósága sürgős kérést adott he az Értelmiségi Munkanélküliség Ügyeinek Kormánybiztosához aziránt, engedje meg azoknak a vállalatoknak, amelyek téves bejelentéseket tettek, hogy e hó 30‘ig pótbejelentéseiket bírság nélkül nyújthassák be. Felhívjuk erre való tekintettel az érdekelt cégek és iparvállalatok figyelmét, hogy a fenti értelemben elkészitett pót- bejelentéseiket haladéktalanul tegyék meg, mert a bejelentések helyszínen történő felülvizsgálásánál a hibás bejelentések után bírságot rónak ki. A MEGSZŰNT ÁRUTŐZSDÉK ÜGYEIT A JÁRÁSBÍRÓSÁGOK. ILLETVE A TÖRVÉNYSZÉKEK TÁRGYALJÁK LE. A hivatalos lap legutóbbi száma közli a kormánynak azt a rendeletét, amely a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen a polgári peres és nem peres eljárá sok foylatására kiadott rendeleteket kiegészíti. A rendelet értelmében a kolozsvári, nagyváradi, szatmárnémeti árutőzsde választott birósága előtti ügyekre vo iiatkozó iratokat — tekintet nélkül arra, hogy az ügy az állami főhatalom változásakor még folyamatban volt-e Vagy sem — a választott biróság székhelyén levő törvényszékekhez, illetve járásbíróságokhoz kell áttenni, mert az ügyeket ezek a bíróságok tárgyalják le. SZÖVETKEZETBE TÖMÖRÜLTEK A KOLOZSVÁRI MAGYAR FUVAROSOK. A Kolozsváron bérfuvarozással foglalkozó magyar fuvarosok érdekeik megvédése érdekében szövetkezetbe tömörültek és beléptek a „Szövetség4'' szövetkezeti központba. MUNKAKÖNYV KIADÁSA TANONC- IDŐ ELTÖLTÉSE NÉLKÜL. Aki 13-ik életévét betöltötte, tanoncidő nélkül is kaphat munkakönyvét, — állapítja meg az 1922-ik évi XII. törvénycikk 111-es paragrafusának 3-ik bekezdése. A munkakönyv kiadása tehát nem kötelező és lehetőleg csak olyan személyeknek adandó ki, aki 18-ik életévét betöltötte vagy a munkaadó, aki igazolja, hogy őt alkalmazni óhajtja és bármilyen hiteitérdemlő módon igazolja, hogy szakmájában van némi előképzettsége. Mindenesetre azonban kioktatandó arról, hogy jobb tanon- coskdoni — még ha idősebb ember is, —‘ mert a tanoncidő 18. életévet be töltöttnél csak két év, a segédidő két, illetve két és fél év, mig ha tanoncidő nélkül kap munkakönyvét, e munkakönyvvel könnyebben elsajátítható iparoknál itat évet, nehezebben elsajátítható iparoknál pedig hat és fél évet kel! igazolni. Ápréhir^elések ADÓBEVALLÁSI ivek pontos és szakszerű kitöltését, gépírásos munkák és okmányok fordítását, másolását legjulányosabban végzi Istok-iroda, Deák Fetenem, 11. bejárat a Bólyai-utca felöl. 01933 KÁRPITOZOTT bútorait ingyen nem, de olcsón és jól beszerezheti és javíttathatja Mátyás királytér 10., keresztény kárpitos- műhelyben. Kész hevérok kaphatók. F. 407 HÖLGYEK. FIGYELEM! Ha tartós és szép frizurát akar, akkor gőz- és vilianyaö- doláiást a Sántha-fodrászatban csináltasson. Erzsébet-Ut 52, í\ KOLOZSVÁR ét Vidék* Iparteitülat pí- lyóiatot hirdet tMrtviialűi Idáira. Pályázhat érettségizett, katonai szolgálatának eb-fc*t tett keresztény ifjú. Gyomrait tudók előnyben. Kézzel irt ajánlatok az Ipartcstülct Elnöki-'- fiéhez i-lmcíve h<-adhutók bármelyik lié-tkö/ nap déhdőll 10 I óru között. 0193\ BRISTOL ÖRTIL KÓSER ÉTTEREM é> falatozó, Horthyut 6. Elsőrangú, ízlrtei mi konyha úgy hentéthezésre, mint kihordásra. Mindennemű felvágott kUltSnlegcs»égek, útra valók olcsó beszerzési helye. Kolozsvár egyetlen ortli. kóser vendéglője. F. SZOLIDSÁGÁRÓL közismert Dorotheum- cég csodás árakat fizet bármilyen használt ruhákért. Ugyanott jól vásárolhat. Deák Fe* renc-utcii 32. udvarban. r. ELSŐRENDŰ aománeozotf uj konyhabútor kézből eladó Tarnál Andrá--utca 12. 2663 JÓKARBAN lévő, ha-'kzrtáb személyautót kerekünk megvételre. Ajánlatot leírással kérünk „Jó gumikkal“ jeligére a kiadóba. F. 463 8ÜEYESZTŐ Singer-varrógép eladó Wesselényi Miklós-u. 12. ajtó 4. F\ ALIG használt kombinált bútor, szőnyeg eladó Szondi-ut. 18. QlŐSl MODERN kétszemélye# rekaruier eladó Mikes Kelemen-utca 25. 2682 KÉRÉSEK 3 darab 100 ht'-res hasZná't vas vagy ialiordót. Fesztiriger, Deák Ferenc- utca 51. 2675 JÓKARBAN lévő mély gyermekkocsi eladó Bariba Miklós-u. 7. földszint. 01957 ALKALMAZÁS JÓMEGJEI.ENÉSÜ. intelligens urakat szervezéshez felveszünk kellő garanciával. Wesselényim. 23. Ügynökség. Q1958 GÉPÍR ÓKISASSZONY ügyvédirodai gyakorlattal felvétetik. Cini a kiadóhivatalban. _____________________________________2677 INTELLIGENS szobi asszony-fel ükvelő nő. 500 pengő óvadékkal, helybeli szá luda ré izére kerestetik. Rend, tisztaságszerelő. erkölcsös személyek Írásbeli ajánlatát kérem „Intelligens“ jeligéit. 2680 NÉMET nevelőnól keresek 2 gyermek mellé. Lázár. Kossuth-u. 51 föHivint 37 1949 ÁLLÁST KERES TÖBBSZÖRÖSEN kitüntetett pedagógus Erdélynek viiszakerüb részében földbirtokosnál neveiöi állást keres 1—2 évre, lehetőltg vadregényes helyen. — Ugyancsak nyugdija^. Szolnok-Doboka, Szilágy-, vagy MaroS-Torda vármegy-e jó mézelő vidékén, 1—2 szobás, kertes lakást keres bérbe, vagy megvételre Ajánlatok juk 10-ig, e címre kéretnek: Ber- de Vihnoa ny. áll. tan. Bátaszék, ToW vár- megye. Gy. 2 í40 JÓCSALÁDBÓL való nő elhelyezkedne o!v uemesszivü, gyermekszerető házaspárnál, vagy nőnék kevesebb díjazásért is, csak egyéves kislánykája vele lehessen. Háztartás minden ágában jártas. Jelige: „Jó otthon“ Vidékre is elui-gy. 01942 GYORSÍRÁST TANULJON különórákban, levelezést, helyesirást, gépifá.st, gyors és olcsó kiképzég, államilag képesített szaktanerőnél. Szécheuyi-tér 3. 2641 FREULEIN nagy gyakorlattal kis gyermekhez ajánlkozik. Cimeket „Gondos“ jeligére a kiadóba kér 01959 KIVÁLÓ szabászattal ajánlkozik házi varrónő. „Felsőruha“ jeligére. 2675 KÉT vagy hárcitszobás, lehetőleg kerteí lakást keresek ..Augusztusra“ jeligére. 26-52 KIADÓ 2 bútorozott szoba, fürdőszobával. Ugyanott egy bútorozott szoba, fürdőszobáival. Eotvös-u. 15. 01934 MÉSZÁRSZÉK lakással, Hősök Tere 20. Kfisánnáh azonnal kiadó 01929 UJ yí Iában szoba-konyha kiadó. Torokvágás 7. ______________________________2683 EGY szoba, komfortos vilialakás, Rákócziul 19. sz. alatt kiadó juliüs 1 vagy 15-re Értekezni ott a házgondnoknál. ________2673 KERESEK bérbe Vágy megvételre külön telket lakással, gazdaság részére. Brezló Szeníegyház*u. 26. IT. emelet. 01954 MŰHELYNEK alkalmas , helyiségek azon- nalra kiadók Magyar-u. 48. 26B1 HÁZAT vagy VILLÁT keresek megvételre. Címeket ..Kp. 30.000“ jeligére Ellenzékhez. __________________ 01956 BÚTOROZOTT szoba kertes házhati kiadó Szondy-u. 8 _______________________ 832 ELEGÁNSAN bútorozott szoba fürdőszobával azonnalra kiadó Kismester-utca 13 . földszint jobbra. 2684 AZONNAL kiadó diszkrét bejáratú utcai szoba Kossuth Lajos u. 32. 01950