Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-25 / 143. szám
IPÎÎ /U)litt* 21 C IL t HZ ÉK iS Reig3nt?i Schneller Lijos pinzagşmfnfszter: Gondoskodni kel! erről, hogs az eltávolított zsidók helyébe azonnal megfelelő keresztény emberek kerüljenek fl felhatalmazási javaslat vitája a feépvissiőházban r BUDAPEST, junius 25. (MTI.) A kép- viselőház keddi ülését Tasnádi-JSagy András elnök kevéssel tíz óra után nyitotta meg. Napirend előtt a Ház Kölcsey István indítványára úgy határozott, hogy a 36 tagú országos bizottság felhatalmazásának meghosszabbításáról, taglétszá inának felemeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalásának tartamára az ülések idejét napi 8 órában állapítja meg. A Ház ezután döntött a közellátás érdekeit veszélyeztető cselekmények büntetéséről szóló törvényjavaslat egyes szakágairól. A Ház a javaslatot Laky Dezső közellátási miniszter korábban beterjesztett módosításaival harmadik olvasásban elfogadta. G?áf Teleki 8 la és tír. Mikő Imre sz összeíéítialei'gnségl javaslat előkészíts bizottságának tagjai Ezután áttértek a törvényhozói összeférhetetlenség szabályozásának előkészítésére kiküldött bizottság tagjainak megválasztására. A bizottságba a következő 27 tagot választották meg: Balás Károly, Benkő Géza, vitéz Bobory György, Bo- csáry Kálmán,. Budinszky László, Cse- lenyi Pál, Donáth György, Esterházy Móric gróf, Eerenczy Tibor, Huszovszky Lajos, vitéz Imrédy Béla, János Áron, Jurt• sek Béla, Király József, Mezey Lajos, Mikó Imre, Mosonyi Kálmán, Padányi- Gillyás Jenő, Petró Kálmán, Peyer Károly, Rassdy Károly, Ritz János, Szeder János, Teleki Béla gróf, vitéz Teleki Mihály gróf, Thildy Zoltán és vitéz Zerin- váty Szilárd. A bizottság tagjainak megválasztása után a Ház áttért a kormánynak adandó felhatalmazás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására. Pintér Béla (magyar megújulás pártjaj, sürgette a felvidéki földbirtokkérd^s olyan megoldását, hogy a zsidók kezéből vegyék ki a földet. Foglalkozott az egyke káros következményeivel. Sürgette a zsidókérdés rendezését és az élelmiszerelosztás megjavítását. A felhatalmazást bem szavazza meg. Hamonnay Tivadar méltatta a kormány érdemeit a terüleígvarapódáá és a honvédség felszerelése körül és inegálla- pitotta, hogy ilyen eredmények láttán a körfeáfcy mindenképpen bizalmát érdemel. Erélyes in éeked^sek a zsidó* tUrvény végrehajtására Ezután Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter válaszolt az egyes felszólalásokra. Szükség van a felhatalmazásra. A gyorsan változó viszonyok mellett a felhatalmazás nélkül szinte lehetetlen dolgozni. Kiemelte, hogy a külpolitikai és honvédelmi problémák a kormányt rendkívül igénybe veszik. A visszacsatolt területek megszervezése rendkívül nehéz és sokoldalú munka volt. Amellett legjobb erőfeszítését a hadsereg fejlesztésére fordította a kormány. Az eredeti 600 milliós programot kibővítették 2800 millióra, majd utólag enné/ is jóval többre. A családvédelmi alapról szólva, kijelentette. hogy bár tudatában van annak, hogy ez a kérdés az örökösödési és aján dékozási illeték szabályozásával is összefüggésben van, fontosabbnak tartotta először a családvédelmi alap megteremtését. Bejelenti, hogy az örökösödési é? ajándékozási illetékről szóló törvényjavaslat elökészilés alatt áll. A kulcspozi ciók betöltésének kérdésével foglalkozva, megállapította, hogy a folytonosság érdekében gondoskodni kell arról, hogy azok helyébe, akiket eltávolítanak, azonnal megfelelő emberek kerüljenek. Megállapíthatja, hogy máris igen sok olyan jobboldali keresztény ember van ezeken a helyeken, akik ú maguk mesterségét kitünően értik és alkalmasuk a vezetésre. A zsidókérdéssel foglalkozva, kijelentette, hogy el kell kezdeni haladéktalanul egy átmeneti rendezést a zsidókérdés speciális magyar vonatkozásaiban és amikor annak lehetősége meglesz, akkor természetesen az általános európai rendezésbe bele kelt kapcsolódnunk. Ezért három irányú intézkedést teszünk. Az első és a második zsidótörvény végrehajtása lelkiismeretesen és rendkívül pontosan megy végbe és fokról-fokra cseréljük ki a legkisebbtől a legnagyob- big terjedő állásokban lévő zsidó alkalmazottakat. Egy-két év alatt ezt befejezzük. Ezt a célt szolgálja a nemzeti Önállósi- tási alap, amely keresztény egzisztenciákat teremt. Az összeférhetetlenség kér désében a kormány a legszigorúbb állás pontot foglalja el. A miniszterelnök idevonatkozó nyilatkozata teljesen világos és a bizottság kiküldésével azonnal meg is tették a megoldás felé. A pénzügyminiszter ezután bejelentette, hogy legközelebb a Ház élé kerül az érdekképviseletek reformjáról szóló tör vényjavaslat. Rövidesen tárgyalható lesz a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló törvényjavaslat, továbbá a kormány széles bányakutatási tervvel foglalkozik, valamint az energiagazdálkodás terén szükséges intézkedésekkel. Az iparfejlesztési szervek felállítására is sor kerül. A had sereg érdekében igen nagy áldozatokat hozunk, de ugyanakkor kell, hogy t gazdaságot felemeljük, hogy könnyebben bírjuk el ezeket az áldozatokat. A kormány felfogása szerint egyenletesen és arányosan kell kielégíteni a szükségleteket, A miniszter háromnegyedórás beszéde után folytatták a javaslat vitáját, amely nék során Mcskó Zoltán. Szőlössy Jenő és Csoór Lajos szólaltak fel. Ugyancsak a zsidókérdéshez szólották hozzá Horváth Ferenc és Rajniss Ferenc képviselők is. Ezután Tors Tibor alolnök az ülést öt percre felfüggesztette. Szünet után Szinyey-Merse Jenő alelnök Ma- róthy Károly képviselőt rendreutasitotta és a mentelmi bizottság elé utasította, mert a gyorsírói feljegyzésekből megállapította, hogy Horaonnay Tivadar inai beszéde során a többségi pártra súlyos, sértő közbeszólást tett. Az elnök ezután a vitát megszakította, mivel a tanácskozásra megszabott idő le telt. A Ház legközelebbi ülését szerdán délelőtt tartja és annak napirendjére kitűzik a kedden tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását, továbbá a közoktatásigazgatás egyszerűsítéséről, valamint a szellemi együttműködés tárgyában kötött magyar—bolgár egyezmény becikkc lyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Napirend után vitéz Imrédy Béla megállapította, hogy legutóbbi beszédében a köztisztviselőkkel kapcsolatban elhangzott kijelentései félreértésre adtak okot. j Szavai az irányítás hiányának kritikáját tartalmazták és csak mint tünetet hozta fel azokat a megállapításokat, amelyeket később a tisztviselői kar elleni támadás nak tekintettek. A szerdai napra 49 interpellációt jegyeztek be. At Erdélwl PárS nwilatkozata K méz Gmztáwdr. sát követeli Ha valaki ezekben a kérdésekben az Erdélyi Párt vezetőségével' nem ért egyet, akkor jobb, ha kilép az Erdélyi Pártból, mert ezáltal nem hogy gyengítené, hanem egységesebbé teszi azt a pártot, amely Erdély mai s^elleniéA maradéktalanul akarja képviselni.“ Dinnyés!: Gépkocsiszerkezetlan. Legújabb kiadás 2.50 P. Bors: Autós/akkönyv a legújabb és legjobb 6.50 P. Dr. Kerekes: Polgári társadalmunk 6 P. Le- pagenái. Kolozsvár. Kérjen uj szakjegyzékeket. Rendőrségi kinevezések Erdélyben BUDAPEST, junius 25. (MTI.) A belügyminiszter dr. Pázsi József kolozsvári lakost m. kir. rendőrfogalmazó-gyakor- nokká, Kocsis Sándor nagyváradi lakost X. fizetési osztályú n>. kir. rendőr fel ügyelővé, Bidosits Gyula nagyváradi, Nagy Zoltán kolozsvári, valamint Bördi László marosvásárlielyi lakost m. kir. rendőr fel ügyelő-gyakornokká, Ferenczi Béla és Tapaviczky Tibor nagyváradi, Bács László, Csusznor Gyula, ifjú Gálffy Lőrinc, Kamilly József, Fodor Árpád, Naphegyi Imre, Gáli János, Bugner István, Turánitz Ferenc, Páll József Tibor, ifjú Olajos Doniokos László, Poczászky Ottó, Máthé András, Pardy Lajos és Papp Gyula kolozsvári, Dálnoki I. Ferenc dési, Andrádi Lajos és Szegedi László marosvásárlielyi lakosokat na. kir. detektív gyakornokokká nevezte ki. SZABÁLYOZTAK A ZSÁKOK ÉS PONYVÁK KÖLCSÖNDIJÁT. Budapest ről jelentik: Az árellenőrzés országos kormánybiztosa megállapította a különböző méretű zsákok és ponyvák kölcsöndiját. Az erre vonatkozó rendelet a Budapesti Közlöny szerdai számában jelent meg. Pár nap múlva készen lesz az Anyagát Mint megírtuk, a Szamos áradása * kora tavasszal elsodorta a monostori városrészben levő és a Szamost két ágra osztó úgynevezett Anya-gátat. A gátszakadás következtében nem lehetett a Malomárokba terelni a vizet és amellett, hogy a városi strandfürdő megnyitása késett, a Malomárok medrében — mindeu hatósági tiltakozás ellenére is — nagymennyiségű szemét gyűlt össze. A városi tanács a gát helyreállítási munkálataira 30.000 pengőt irányozott elő. A hetek óta tartó éjjel-nappali munka eredmé-- nyeképpen a gát építési munkálatai any- nyira előrehaladtak, hogy ma, vagy holnap már a Malomárok vízszolgáltatását meg lehet kezdeni. A munka befejezése még további heteket vesz igénybe. A jelenlegi gát is csak ideiglenes, minthogy annak tökéletes elkészítése rengeteg pénzbe kerülne, erre azonban jelenleg nincs fedezet. Pedig a gát ügyét egyszer már véglegesen meg kell oldani* mert két évtized alatt már ötször sodorta el az ár és mindaddig el fogja sodorni, amig azt rozsé helyett nem vasbetonból építik meg. 3 Román vizsgabizottság clOtt érettségiztek ebben az évben is az aradi és temesvári magyar diákok Az Erdélyi Párt felkérte a Magyar Or szagos Tudósitói a következők közlésére „Kövér Gusztávnak az Erdélyi Pártba való kilépésével kapcsolatban a pártve zetőség nem szándékozott nyilatkozató adni, mégis a közvélemény helyes tájé koztatása érdekében szükségesnek tartjul leszögezni a következőket: Kövér Gusztáv és az Erdélyi Párt ve zetősége között valóban elvi ellentétel álltak fenn, amelyek arra vezethetől vissza, hogy ő a román uralom utolsó c évét külföldön töltötte és igy nem tart hatott lépést az erdélyi magyarság poli likai és világnézeti felfogásának átalaku lásával. Erre példát miitat, hogy a zsidó kérdésben olyan liberális álláspontot fog Utl el, amivel nemcsak a pártvezetőség hanem az erdélyi magyarság nagy több sége sem azonosíthatja magát. De Kővéi Gusztáv kilépésének közvetlen oka a; Erdélyi Párt alakuló nagygyűlésén tartott beszéde volt, amire az elnök kénytelen volt a i’ála.szí azonnal megadni. Erdély magyar népe fajvédő politikát és az anya országgal való lelki egység helyreállitáSULYOS KERÉKPÁRBALESET A KAJÁNT ÓI-UTON. Tegnap délután könnyön végzetessé válható baleset tör- lént a Kajáníói-uton. Fazekas Sándor 29 éves kolozsvári lakatos kerékpáron haladt a város felől a Kajántói-uton, amikor szembejött vele több falusi szekér. Amint az utkanyarban a szekereket ki akarta kerülni, a kerékpár lefordult az útról s a szerencsétlen ember ugv vágódott el a kövezeten, hogy súlyos koponya- törést és agyrázkódást szenvedett. A kihívott mentők részesítették első segélyben, majd beszállították a sebészeti klinikára. Állapota rendkívül súlyos. ARAD, jutiius 25. (Saját tud.) Most fejeződött be az aradi érettségi-bizottság előtt a temesvári piarísta-liceum és az aradi katolikus főgimnáziun növendékeinek érettségi-vizsgája. A kisebbségi diákok most sem saját tanáraik előtt tették le az érettségit, hanem állami tanárokból kinevezett bizottság vizsgáztatta őket. Huszonnégy temesvári magyar diák állott érettségire. Az Írásbelit valamennyien sikerrel tették le, a szóbeli vizsgán heten elbuktak. Az aradi róm. kát. főgimnázium nyolcadik osztályának lia növendéke közül az évvégi vizsgán az állami tanárokból alakult bizottság nyolc növendéket bocsátott érettségire. Hárman elbuktak az írásbelin. A szóbelire engedett öt diák sikeresen érettségizett. A temesvári diákok a magyar népközösség aradi tagozatától dijmentes ellátást kaptak. Tekintettel a romániai utazási tilalomra, a temesvári diákok külön engedéllyel utaztak vissza szülővárosaikba. JULIUS 6-IG BE KELL JELENTENI AZ ÉRTELMISÉGI ALKALMAZOTTÁ KÁT. A fennálló törvényes rendelkezések értelmében az értelmiségi alkalmazottakat julius 6-ig be kell jelenteni és aki ennek a rendelkezésnek nem tesz eleget. az ellen eljárás indul meg. KÉZIMÜNKAKFRESKEDÉS — SZABAD IPAR. Kcjimunkakereskedéssel együttesen gyakorolt előnyomás — a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elvi állásfoglalása szerint — képesítéshez nem kötött szabad ipar. amelynek folytatására jogosító iparigazolvány, az önálló iparűzés egyéb általános feltételeinek igazo lása mellett kiadható. Az EGYETEM MOZGÓ igazgatós iga tisztelettel jelenti, hogy sikerült három napi já szásra megszerezni az amerikai METRO filmg/ár egyik világhírű uj remeiét: Jelentés! Dr. KILDARE TITKA FfiimauíVtisn: LtQHEL BUARTMORE, ■ LEW STALS ás H ILENE GILBERT. Izgalmas dráma egy amerikai orvos életiből. — Csupán három napig az Eg/etem Mozgóban ma (szerdán) holnap (csütörtökön) és holnapután (péntekért.) — Előadások kezdete hétkoznapoko i 5, 7 és J órakor. — Szombaton, vasárnapon és ünnepnapokon 3, 5. 7 és 9 órakor.