Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-04 / 126. szám
WH Jtihläs v BZITNVÉR ! W/WÄüÄfflfc! tó3P) 7 PORT ß KfflO vasárnap iáissza else sorsdöntő mérkőzését az MSE-veî KOLOZSVÁR. A felszabadulás óla míg nem volt Kolozsváron olyan nagy küzdelemnek Ígérkező mérkőzés, mint amilyen június 8-án, vasárnap, az egyetemi stadionban lesz. A KAC a NB. I.-be való bejutásért a MSE csapatával játssza első selejtező mérkőzését. A tét igen nagy, mert a KAC. MSE. NSE és a Textil közül csak egy jut fel a NB. I.-be. A selejtező mérkőzések első fordulóját vasárnap játsszák le. Kolozsváron a KAC a MSE csapatával, míg Sepsiszentgyürgyön a NSE a Textil eben játszik. A mérkőzéseket kétlor- dulós kiesési rendszerrel játsszák. A Marosvásárhelyi SE, mely csaknem veret" lenül nyerte meg valamennyi mérkőzését a székelyfö di bajnokság első csoportjában, igen nagy játékerőt képvisel. A vásárhelyiek már hetek óta készülnek erre a vasárnapi .selejtező mérkőzésre, mert minden álmuk: a NB. I.-'oe való bejutás. Az tény, hogy 22 év óta a KAC-nak rnég nem volt olyan nagy mérkőzése, mint urni- Íven a MSE elleni mérkőzése lesz Minden játékos tudatában van gának. a mérkőzés fontossáfi YflC v vól sikeresen szerepeitek Kolozsváron KOLOZSVÁR. A Kereskedelmi Akadémia tornatermében hétfőn este a budapesti VÁC vivói a Haggihbor vivői elen mérkőztek meg. A budapesti vivők kardbau 10:6-ra, tőrben 5:4-re győztek ellenfelükkel szemben. A női tőrmérkózésLen az eredmény 2.2 arányban döntetlenül végződött, de jobb tussnránuval a Jlaggibbor női vivói lettek a győztesek. A zsúfolásig megtöltött terem küzöusége nagy ünneplésben részesítette a budapesti vívókat és Sárkány István többszörös magyar bajnokot, aki az olimpiai tornászcsapatnak is tagja Volt. fi KISOK erdélyi Medence úszó- és viZ!pá!ó!33jneksigok kiírása A központ megbízásából a marosvásárhelyi ref. kollégium sportköre rendezi meg az erdélyi Medence úszó- és vizipólóbajuokságokat junius 7—8. napjain. Versenyszámok: Bajnoki számok: 1. 100 ra. gyorsuszás. 2. 100 m. hátuszás. 3. 100 m. mellúszás. 4. 3 x 100 in. vegyesváltó. 5. 400 m. gyorsuszás. 6. Műugrás. 7. Vizipóló. Egyéb számok: 1. 50 in. fiú gyorsuszás. 2. 50 m. mellúszás. 3. 50 m. hátuszás. 4. 50 m. gyermek gyorsuszás, 5. 25 m. gyermek mellúszás. A versenyekre a nevezési zárlat 1941 junius 5. A nevezési dijak, nevezések, továbbá elszállásolási és ellátási kérelmek a nevezési zárlatig a rendező sportkörhöz, Horváth András tesíneve'ő tanár címére küldendők. CSAPÓ A VASÁRNAPI ÖKÖLVÍVÓ KÜZDELMEK HŐSE. Sulkó Béla ökölvívó szövetségi kapitány elismeréssel nyilatkozott a vasárnapi ökölvívó versenyekről. A szövetségi kapitány szerint a verseny rendezése kifogástalan volt és a kapitányt nagyon meglepte a vidéki versenyzők nagy felkészültsége és javulása, különösen Csapó szolnoki versenyzőt dicsérte. Érdéig! kongón apók junks 9. 10.11. ERa^ar Élsí — B5I\?ai fiiadé* mia feöagvaapí könyvei: Könyvuapi árak: , fűzve 3.— Féja Géza gyarság Régi makötve 4.Veres Péteri Mit ér az ember, ha magyar kötve 4.—, fűzve 3.— Györffy István: Nagykunsági krónika kötve 4.20,fűzve 3.— Szabó Dezső: Az egész látóhatár (3 kötetben) kve 10.-—, fűzve 7.50 Németh Lászító: A minőség forradalma (4 kötetben) kötve 8.—, fűzve 6.— Erdélyi József összes költeményei (Emlék) kötve 6.50, fűzve 5.— Kodolányi János: Baranyai utazás Sinka István: Denevérek honfoglalása Veres Péter: Ember és írás (A három könyv együtt tokban) kötve 6.—, fűzve 3.60 Szalay Lajos: Vázlatkönyve (60 műremek rajz, műnyomó papiron) fűzve 2.— Már előjegyezhetők az , Ellenzék köngyesboltldban Kolozsvár, Mátyás király-tér. Kérje a teljes könyvnapi jegyzéket. A könyvnapi árak csak a könyvnapokon érvényesek! FELHÍVÁS! A KMSC labdarugó szakosztályának vezetősége felhívja összes tagjait, hogy szombaton este 8 órakor tartandó fontos értekezleten a klub helyiségében feltétlenül megjelenni szíveskedjenek. Felhívja továbbá az összes első és ifjúsági esapatbeü játékosait, hogy a szerdai és a pénteki edzéseken a MÁV elleni mérkőzésre való tekintettel, a kispályán megjelenjenek. NAGYSZABÁSÚ KATONAI SPORTÜNNEPÉLY ÚJVIDÉKEN. Az újvidéki polgári repülőtéren. Pünkösd vasárnapján nagyszabású katonai sportünnepélyt rendeztek. Az ünnepélyen az újvidéki tábornoki és törzstiszti karon kiviil a Péterváradon szolgálatot teljesito német és horvát tisztek is megjelentek. Ezenkívül a szomszédos falvakról mintegy 30 ezer ember vett részt az ünnepségen, mégpedig nemcsak magyarok, hanem töhhezer német és sok szerb is. ÜNNEPI VACSORÁN LÁTTA VENDÉGÜL A KAC A BÉKÉSCSABAIAKAT. A KAC vezetői vasárnap este ünnepi vacsorán látták vendégül a Kolozsváron vendégszereplő bé késcsabaiakat. A vacsorán megjelent dr. Uh rin András árvaszéki ülnök, a csabai alösz tály elnöke, Boros Pál kőrösvidéki szövetségi kapitány, valamint az összes kolozsvári egye sületek vezetői. A vacsora keretében dr. So mody István az OTT nevében üdvözölte a vendégeket, dr. Deutsek pedig a kerület nevében. Dr. Kuszálik a JT nevében mondott beszédet, Bencze Márton pedig a MÁV és a Bástya nevében üdvözölte a vendégeket. A vezetőség a vendégcsapatnak értékes ajándékokat osztott ki. ÚJPEST—TOKOD 3:3. A NB. 1.-ben Pünkösdvasái'm.pján csak egy mérkőzést játszottak. Az Újpest csapata saját pályáján csak szerencsével tudta eldöntetlenné tenni a mérkőzést, a kieső félben levő Tokoddal szemben. A mérkőzés 3:3 (2:1) arányban végződő 11. NÉMET IMRE MEGJAVÍTOTTA A KA- LAPÁCóVETŐ CSÚCSOT. Vasárnap a MAC pá’yán atlétikai versenyt rendeztek, amelynél; kimagasló eredménye Németh MAC 49.37 in.-cs országos csúcsa a kalapácsvetésben. Második lett Biió KAC 47.04-cs dobásával. TOVÁBB FOLYNAK VASÁRNAP A NB II.-ÉRT A SELEJTEZŐ MÉRKŐZÉSEK Va sár nap délelőtt 11 órakor játssza a MÁV a KMSC ellen a más^di forduló e'só mérkőzését. Mindkét csapat nagy igjékezettél készül erre a mérkőzésre, a MÁV meg szeretné nyerni » bajnokságot, a KMSC pedig javítani akar helyzetén Ezen mérkőzés előtt a Húsos a Haggibbor csapatával játrzik barátságos mérkőzést. A pálya kérdése még nincs tisztázva és holnap az érdekelt egyesületek vezetői ismét meg fognak jelenni az pegyetem rektoránál, hogy az egyetemi sportpályát elkérjék a második forduló mérkőzéseinek lejátszására. Kolozsváron szerepel junius 14,-én a NfiC A NAC vezetősége a tegnap táviratilag közölte a KEAC és a liaggibbor vezetőségével, hogy elfogadta a junius 14—15. napjaira szó'ó meghívást és igv ezen a két napon városunkban fog vendégszerepelni. A kitűnő nagyváradi csapat vendégszereplése elé nagy várakozással tekint Kolozsvár sportszerető közönsége. Veresége! szenvedeti Munkácson a kolozsvári állami gimnázium csapata A kolozsvári állami gimnázium 3:2 (2:2) arányú vereséget szenvedett Munkácson a Szent Lás/ló kupa elődöntőjében. Az első fe - időben a játék ekjén a kolozsvári csapat már 2:0 ra vezetett, de a munkácsi csapatnak sikerült a félidő végéig kiegyenlítenie. A II. fóhdőben mindkét csapat kiválóan játszott. dt a munkácsi csapatnak sikerült a győzte«, golt berúgnia. Ái kolozsvári csapat 'mindkét gólját Kovács rúgta. TEKÉZő SPORT Az ERTASZ tehetségkutató versenyén az I. osztályban a Zsinór csapata vezet 345 ponttal. A II. osztályban szintén a Zsinór csapata vezet 292 ponttal. A III. osztályban a Remény csapata a vezet a Zsinór csapatával egyformán 280 ponttal. Egyénileg Lőrinc/ Mihály, a Zsinór tagja vezet 117 ponttal. A Herkules Teké/.ő Társaság megkezdte újból működését. Kéii az egyesület régi tagjait, hogy keressék fel a játékestélyét az Agg- menházban. (Baloldali pálya.) Az ERTASZ felkéri a következő csapatok intézőit, hogy a szövetségi irodában (Szent egyház-utca 33.) megjelenni szíveskedjenek: írisz. Jóbarát. Juventusz, Összetartás. Ávmatőr, Titán, 100, I uió. Vasa“, KKASF. és Veritas;. KGZCAZDASÁC Ä városi gázgyár cseppfolyós gázzal látja el a lakosságot 3:2 arányú veraségst szenvedett a Húsos KOLOZSVÁR. Mint már jelentettük, a Húsos csapata Pünkösd vasárnapján Désen, hétfőn pedig Szamosujváron vendégszerepeit. Első nap a DSE volt a kolozsváriak ellenfele és a kitűnő dési csapat 3:2 arányú győzelmet aratott a Húsos ellen. Az I. félidőben a dési csapat jobban játszott és 2:1 arányú vezetésre tett szert, szünet után azonban a kolozsvári csapat nagyon sokat támadott, de támadásait nem kisérte szerencse. Maklárv, a désiek kapusa mindent védett. A kolozsváriak góljait Bokor és Húsz lőtték. Hétfőn a kolozsvári csapat átrándult Sza- mosujvárra és itt a Törekvés csapatával játszott. A szamosujvári csapáinak ez volt az e'ső nyilvános szereplése és igy ezt a mérkőzést ünnepi keretek között rendezték meg. A mérkőzés döntetlenül, 1:1 (0:0) aránxbar- végződött. Az első félidőben változatos játék alakult ki, a második félidőben azonban a Húsos állandó fölénybe került, de Ferenczy vezető gólját a szamosujváriaknak a játék utolsó percében sikerült kiegyenliteniök. A Húsos csapatát Szamosujváron melegen fogadták és a csapat vezetősége ezúton is köszönetét fejezi ki az ottani vezetőknek. MEGISMÉTLIK A KISPEST—SZOLNOK MÉRKŐZÉST. Vasárnap játszották le Budapesten a Magyar Kupa elődöntő mérkőzéseit. Ezeknek során Kispesten a Kispest csapata Szolnok ellen játszott. \ mérkőzés 2:2 (1:1) arányban eldöntetlenül végződött és igy ezt a mérkőzést a Magyar Kupa szabályainak értelmében meg kell ismételni. — Salgótarjániján pedig a SalBTC a Törekvés csapatát 2;'l (2:0) arányban győzte le és igy a salgótarjáni csapat a Magyar Kupa döntőjébe jutott. DSE—MÁV 1:1 (1:0). Hétfőn a MÁV csapata szerepelt Désen és itt a DSE csapatával 1:1 (1:0) arányban eldöntetlenül mérkőzött. A vasutas csapat vezető gólját Borbély lőtte. A II. félidőben a dési csapatnak sikerült egyenlítenie és ezután nagy küzdelem indult a győztes gólért, amelyet egyik csapatnak sem sikerült berúgnia. KOLOZSVÁR, junius 4. Ă románok által romokban hagyott városi gázgyár termelését lassan kezdi emelni. Ma már a gázgyár gázszolgáltatása a körülményekhez képest mennyiségileg és minőségileg is kielégítő. Azok az üzemek, amelyeknek fenntartásához gázra van szükség, működésével meg vannak elégedve. A bécsi döntés következtében azonban Kolozsvár elesett a földgázmezőktől és igy a komprimált földgáztól is, amelyet egy ideig a Földgáz Rt., azután pedig az Aragáz Rt. cseppfolyós állapotban é9 tartályokban hozott forgalomba. A cseppfolyós gáz használata pedig meglehetős gyorsan terjedt el Kolozsváron s főleg a magánháztartásokban vált be kitünően, ahol háztartási célokra használták fel. Hiányát még most is érzi a város közönsége s éppen ezért a városi tanács elhatározta, hogy a városi gázgyár utján már a legközelebbi napokban cseppfolyós gázt bocsájt forgalomba. A cseppfolyós szondagáznak hat-nyolcezer kalóriája van, jobb, mint volt az Aragáz és aránylag igen olcsó. A gázgyár, mikor a cseppfolyós gáz forgalombahozását megkezdi, hirdetményben fogja felhivni a város közönségét. BÉRCSÉPLÉS CSAK IPARJOGOSIT- VÁNY ALAPJÁN GYAKOROLHATÓ. A fennálló rendelkezések értelmében, aki csépléssel bér ellenében iparszerilleg foglalkozik, ipar jogosítványt kell váltson. Az ipar jogosítványt azonban csak az kaphatja meg, aki az általános iparűzési feltételeken kiviil igazolja, hogy gépkezelői vizsgát telt és három hónapon át cséplési gyakorlatot folytatott. Aki ezekkel a feltételekkel nem rendelkezik, csak az ipar- liamara véleményének meghallgatása után kaphat ipar jogosítványt az illetékes ipar- testületektől. A CÉGBEJEGYZÉSEKKEL VALÓ VISSZAÉLÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSA. A román megszállás idején tudvalevőleg arra kötelezték a kereskedelmi és iparkamara tagjait, hogy magukat cégjegyeztessék. Később a cégjegyzések a törvény székek hatásköréből a kamarák hatáskörébe mént át. A kamarák aztán jegyezték azokat is, akik 1931 előtt a törvényszéknél voltak bejegyezve és igy most nehezen lehet elbírálni, hogy melyik cégjegyzés van érvényben és melyik nincs. Minthogy ezek az iratok most ismét, a törvényszékekhez mentek át. megtörténhetik, hogy a törvényszékek már a kamaránál időközben törölt bejegyzésekről is cégkivonatot adnak ki. Az iparkamara felhívta a felügyeleti jogkörébe tartozó hatóságokat, hogy a törvényszékek által 1931. év előtti időre vonatkozóan kiál ütött cégkivonatot ne fogadjanak el ipar- jogositvánnyal egyenlő értékű okmnrxy- nak. csak úgy, ha iparjogositványát külön is igazolja. UJ CÉGBEJEGYZÉSEK KOLOZSVÁRON. A kolozsvári törvényszék céghivatalánál ujab'oan a következő társascége' két jegyeztek he: Nyerstermék és Hulladékkereskedelmi Rt. 150.000 pengő ulöntöke. — Por gesz Lázár és Társa, Horthy Miklós ut Só., gyertyaárutermelése és eladása. cégvezető: Lőw Rudolf. AZ IPARTESTÜLETI FELVÉTELI ÉS TAGDÍJAK SZEDÉSE. Minthogy az iparügyi minisztérium még nem hagyta jóvá a visszacsatolt területek ipartestiileteinek költségvetését, nincs megállapítva a felvételi és tagdíjak nagysága sem. Ezért a Kolozsvár és Vidéke Kereskedelmi és Iparkamara körlevelében arra hívta fel az ipartestületeket, hogy addig is, amig a dijak miniszteri megállapítása megtörténik, az ipartestülctek az általuk ideiglenesen megállapitott felvételi dijakat és tagdijakat nyugta ellenében vegyék he. de a nyugtán tüntessék fel, hogy amenv- nyiben az iparügyi miniszter magasabb felvételi, illetve tagdijakat állapitana meg, úgy a befizetett összeget ki kell egészíteni. mig ellenkező esetben a befizetett többletet a tag javára fogják írni. Kérfe és Ingyen kapja a MAGYAR KÖNYVNAP nagy 32 oldalas képes könyvjegyzékét, az Ellenzék könyvesboltjáló 1 Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. — Vidékre is azonnal küldjük !!! Szövet, aj m m Afe Sík* selyem ITff ■fâsszerű lény tele vállalja az„Unió vegytiszlitó Kolozsvár, MunHácsi-ulca 32 íelsian: 35-95 »«gHntMMHwriWi