Ellenzék, 1941. június (62. évfolyam, 125-147. szám)
1941-06-21 / 140. szám
n IG4I îuniws 2 f. WLt'ENZÉK umsma Erdély látnoka: Rományik tS Az idéni budapesti könyvnapnak, a öbbi közt, két sokatmondó fcljegyezni- íalója volt Erdéllyel kapcsolatban. Egyik íz, bogy Reményik Sándor életműve -— uldigi összes verse — egy kötetben meg- ,elent, másik. hogy a vaskos és drága íönyv a költő távolléte ellenére is utolsó iarabig elfogyott. E2 a két körülmény egmesszebb terjedően igazolta azt a köz- neggyoződést. hogy nincs olyan magyar cönyvolvasó. akiben ez a név ne keltene *zer válozatu visszhangot. Ma igv írják: Reménvik Sándor. De /olt idő. mikor egyszerűen Végvári volt. tis tilos volt leírni, vagy legalább is nem .-olt tanácsos. A magyar végek énekese folt — legtöbben csupán ennyit tudnak .■óla. A megszálló hatalomra fel nem es- úuh tisztviselők, sanyargatott, keserített nagy árok párnáik alatt rejtegettek egy tucat Végvári-verset a szivünkbe visszavert három magyar színről, szörnyű fogadalomról.. Azon túl kevesen kérdezték, >ogy Végvári ki. írása tűz volt, mert megbántott szive mélyéről tépte fel. O vallott Erdélyről, ki minden erdélyi !eg- rrdélyibbje lett s Erdély utánamondta a -uagyar önmegtartás szent igéit. Minden inogott körülöttünk és velünk, egy bedőlt világ omladéka! alatt nyögtünk s mégis, vagy talán éppen azért áhítattal hallgattuk az irás hitelének tornyába zárkózott remete szavait. Halk pendülés, balovány színek, könnyű illatok, de övökké sajgó tanulság, soha nem feledhető Igazság s mindnek a neve együtt: Reményük művészete. Erdély talán a véletlennek, talán a Gondviselésnek köszönheti prófétáját. Ma gához szívta, nem eresztette, ijesztgette, kínozta s végül vállára tette a nemzeti kisebbségre alázott magyar sors nehé2 keresztjét. Ő hordozta is türelmesen, lázadás nélkül. Homlokán viselte a kiválasztottak bélyegét, kiknek többet kell szenvedniük, mint másnak, mert sorstársaikért marcangolják magukat. Ltja dágványos, nehéz magyar ut. Indulása és. .delelése .között világok omlót tak össze. Most, hogy kissé helyreállt az Ősi rend, úgy ir. mintha önigazolásra szorulna: nem a magyarság, hanem a változott idő előtt. Legújabb, még kéziratban levő verseiben felidézi összeszoritott fogú napjaink emlékét, mikor nemcsak a katona, de az is hős volt- aki helyt állott a szikkasztó szélben, tépő viharban. * A Fagyöngyök (1918) a világháború hullámverésének kitett magyarság versei. A régi rend tartóoszlopai recsegve tek szilánkokba körülöttünk. Létalapokat tépte, szaggatta már az áradat. Nagsy , csodák estek Keleten. Romanov elvtárs ■t hazájában. S mi álltunk és vártunk valamit. A Csak igy (1.920) az e-szmélés dala volt a bóditó csapás után. Most már számba lehetett venni, mi esett meg ve lünk. lt is, ott is alattomos örvények morajiottak sötéten. Tátongó szakadékok ásítottak, várva beléhullásunkat. A költő úgy érezte, hogy „valamitől mi mindig búcsúzunk“. De még nem sejthette, mi mindentől kell elbúcsúznunk puszta létünk megmentégéért. A költő felneszeit. Meghallotta a Vadvizek zúgását (1921), az omlások és rombolások mélyén előtörő tiszta vizű erecs- kék csobogását. Még nem meríthettünk vigaszt belőlük, de ő már hallotta jelenlétüket. Ez is nagy eredmény volt akkor. Aztán kitárta lelkét, megmutatott egv zugot A műhelyből (1924) s a kívül várakozók előtt megcsillantotta az első re ménysugarat. a kibontakozás bizonytalan körvonalait. Nemsokára a szivek az Ölttől az Érig c’sszedobbantak. Megérezte a magvar, hogy itt most Egy eszme indul (1925). Diadalra kell vinnünk, különben vele- pusztulunk mi is és majd álszentesen ránkteritik szemfedőül. Ekkor már tudtuk, hogy van téli rózsatő, mely a hó alatt csupaszon is magában rejti az élet csiráit s azok az első napsugár csókjaira kibomolnak, rózsává virulnak. Láttuk, hogy van zordon vár. Van ellenálló Helgoland a dühöngő tenger közepén. Van ige, mely minden titkot felölel. Az eszme már moccant a rügyben, bár ekkor még Ptn tett a költő álma volt“. Megalkot ta az első erdélyi magyar jelképeket, az erdélyi ember beszédének uj eszkö zeit, melyek majd elmélyülnek, kiszélesednek. megsül yosoduak. Meghallotta, hogy Atlantisz harangoz (1925) a mélyben. Elsiilyedt országból tör fel a hang, mint véres buborék a vízbe fűlt után. Voltak olt elakadt vonalok A nélkülöző diák bár nem is ismerte az elveszített létet, honnan atyáit kilökték s igy — szegény — még álmaiban sem lopakodhatott vissza a boldog korba. Meglátta a testvért és fájt neki. hogy az iszonyú mélységben van. Csak szenvedni tudtunk, az életfához kötve. Majd Két fény között (1927) vergődött, véresre sebezve testét-lelkét. A be- lülvalók árnyéka ki\eltilt, árulkodott, zokogott, nem lehetett letagadni. Ekkor inegál it Szemben az örökméccsel (1932). Horatius-i bölcsességgel tépte, ostorozta önmagát: non omnis mortar — nem halok meg egészen, mert már adtam valamit másoknak: egykét sebet enyhítettem, egv-két reményt lobbantottam... Az örökkévalóság viszonylatában számot vetett helyzetünkkel. Istenes énekek szakadlak fel benne. Már-már arra a felfogásra jut, hogy mindössze a hit maradt meg nekünk Kenyér helyett (1932). Innen még egy lépés a legkifejezőbb kép felfedezéséig. Romon virág (1935) — mondja és Erdélyre gondol, mely csodaképpen él tovább. „Tulszükre szabott csalánköntösünkben“ kissé kényelmetlenül járunk. Sóvárogva tekintgetünk oda túl. A sorsunk lehet ez: elvérezni egy fonák igén. De tennünk kell, mert becsii' lel dolga. Megfájlaltuk az elpártolt liliomszálat, aki termést hozni idegenhez hajolt. ...Nem lehet1” — állapította meg végzetes hangon egy Erdélyből bujdosó; kisebbségi sorsban nem lehet megmarad ni, nem lehet fentmaradni. „Lehet, mert kell“ — felelte a költő; fiz körömmel verekszünk majd, ahogy lehet, de nem hagyjuk a templomot s az iskoláit. Pedig legsúlyosabb érve csak az volt, hogy: kell. Fáklyafutás az élet. Bár hangfala nul összerogyunk utána, a lángot, a szent tüzet vinni kell, mig váltáshoz érünk s a következő nemzedék átveheti. Ekkor jött a Magas feszült.ség (1940) egész Európában. Az erdélyi lelkekben is ekkor. Llj remények tüze lobbant, uj eszmék visszavert fénye villant meg itt is, ott is. A nagy feszültség kissé enyhült Becsben. Következett a hazatérés zsolozsmája. De énekét komorrá tette a Feleki tetőről fenyegetve bevillanó idegen szuronyok tompa fénye. Aki majdnem egy kerek emberöltőn át fájdalomban összeszoritott fogakkal bátorította testvéreit, most megrettent, hogy a felszabadulás megfosztotta szólásától: az öröm nem az ö beszéde. Eddig úgy született a vers, mint kagylóban a gyöngy: bántották s ő védekezett. Most megszűnt a hántás, vagy legalább is enyhült, örvendeni kell. Újabb verseit mégis — kissé kesernyésen —— maga is korszerűtleneknek véli. A régi sebek hege ma is sajog; érthető, ha minden érintő» nek fájdalmas utóhatása is van. Ez a fájdalmas utánazsongás azonban nem tarthat sokáig, mert Reményik Erdélyé, Erdély pedig lélekben gyógyul s mint forradással az erdei fa, ugv elfedi a húszéves történelmébe vésett idegen bemet széseket. PARA.1DI INCZE LAJOS. Marselek Endre, festőművész 1867-1941 Sors bona, nil aliud. Jó szerencse, semmi más. A halhatatlan költő, Zrínyi e jelszava sokszor bizonyult valónak. Most is, amikor egy tehetségben éppen mem szegény kolozsvári festőt temettünk és elvonult előttünk szenvedésekben és nehéz munkában eltö'tött élete, önkéntelenül gondoltunk arra, hogv hányszor nem bo'dogulhatolt az érdem, 3 szorgalom és az arravaló tehetség mert minden egyebe, adottsága, a nagy és fényes pályára meg lett volna, minden más, csak éppen a szerencse nem. Marselek Endre kolozsvári festő volt, itt született, itt nevekedett es pár évet kivéve, melyek alatt tanulni vo t Budapesten és külföldön. egész életét itt töltötte el KeH-e többet mondanunk. Minden szellemi pálya jóformán az ország fővárosában bo’dogul. Elszigetelve vidéken, biztos hátramaradás. A főváros: a ma. A vidék: a tegnap. Marselek Endre is megérezte és — megszenvedte, hogy szülővárosához ragaszkodott, festőművész létére, utolsó lehelletéig. Kolozsvárt született 1867-ben. Édesatvji: Ferenc jónevü fényképész volt, e mesterség kezdeti nehézségei és tapogatózásai közepette. Fiának keresztatyja: Kőváry’ Endre, egy másik tősgyökeres kolozsvári festőművész vo t aki nemcsak keresztatvja, de nevelőapja, mestere is lett a tehetségesnek bizonyult fiúnak. Marselek Endre a kolozsvári unitárius gimnáziumban tanult hét gimnáziumi osztályt, de közben és azután Í9, Kőváry tanítványa volt a festésben. A gimnáziumból hamarosan Budapestre ment a rajztanárképzőbe, onnan rövid idő múlva Münchenben tanulmányokat folytatott a festő pályára. Két évig tanítványa volt Knirr és Höcher festőművészeknek és tanároknak. Knirr kivált a rajz tanításában, Höcher pedig a festészetben volt kiváló professzor. További két év múlva, 1895-ben jött Kolozsvárra és itt maradt. Állandóan Kőváry mellett volt, elsajátítva e művészünk nem egy jó tulajdonságát és dicséretes előnyeit a festéssetbeu. itt most már életrajza úgyszólván véget ér, a többi nehéz munka, melyben azonban néhány müvével fényes és uagy sikert ért el. Azt hiszem, hogy legjobb müve édesatyjának képe, mely a budapesti Nemzeti Szalon kiállításán nagy sikert ara tott, de a művész nem adta el, csakis életé nek előbaiadott korában vehette meg tőle családjának egyik tagja. Az arckép egy kön vet olvasó férfit ábrázok Már öreg ember és félkezére támaszkodva, mélven elmerülve figyel olvasmányára, míg a másik keze a könyv, a nagy, régi foliáns néhány levelét fogja. Ez az egyetlen müve már a nagv és ihletett miivészt bizonyítja. Természetes, hogv a fiúi szeretet melegsége és fényessége ragyogja he a képet, festett több életképet Igenreképet). Egyet közülük fényképmásolatban ismerek. A jó segítség a cime. Egy jú ör#g flé&i, fékútővől főién, kötés Posthumus beszélgetés Teleki Pál gróf miniszterelnökkel ,,A tétttcM vitytydiztoi teil: fWiftí AZ »* Enyhe decemberi délelőtt volt. A Felsőhöz folyosója előtt, az Ország- ház'téren, a Kossuth-szobor és a Kúria gyönyörű, télies napfényben ragyogóit. Bent, az ülésteremben most fejezte be beszédét gróf Teleki Bál miniszterelnök. Több felszólaló nem volt s a folyosón még hallani, ahogy odabent tapsolnak, mikor az ülésterem kijárata előtt a ne-' ház. bordái plüss félrehuzódik és kilép ak~ tatáskával a kézéiben a miniszterelnök. Az országgyűlés mindkét háza karácsonyi szünetre készült. A kijárat előtt beszélgető újságírók meglátják u miniszterelnököt és hozzálépnek. Interjút leérnek karácsonyra. A miniszterelnök pillanatra maga elé néz s igy szól: — Ez baj! ... — Miért. kegyelmes uram? — Mert nem szeretek az újságolvasóknak kellemetlenséget okozni! Mosolyog. — Evvel a szóval kapcsolatban, hogy „baj“ — retem közbe ■— kegyelmes uram. két évvel ezelőtt pontosan ezt mondta, amikor meginterjúvoltam — akkor még, mint az Imrédy-kabinet kétnapos kultuszminiszterét — hogy: „Csak úgy kaphatok tiszta képet, ha szembenézek a bajokkal!“ — Igen ám — válaszol mosolyogva — de akkor még nem t olt cenzúra! És az újságíró azt irt, amit akart és az akkori kultuszminiszter is arról fecsegett, amiről éppen akart! Minden szavából a tudós öniróniája csillan ki. Megelégedett s mégsem látszik teljes nyugalom az arcán. Erdélyi ember... Holott gyönyörű karácsonyra készült az ország. Az 1940 ik év 34.492 négyzetkilométernyi területet s 2,633 000 lelket adott vissza a csonka országnak. Jellegzetes mozdulatával hóna alá emelte aktatáskáját s mint aki a múltba. a két évvel azelőtti időkre gondolna, szólt: l — Szép idők voltak még azok! — Mire. érti ezt. kegyelmes uram? — Arra, hogy akkor még fiatalabbak voltunk!... És a minisztereknek akkor még volt idejük interjút adni az újságíróknak. Közben az ülésteremből politikusok jöttek ki s köriilállják a miniszterelnököt A miniszterelnök néhány perccel azelőtt elhangzott beszéde és az erdélyi lélek, az erdélyiek szorgalmas, szívós munkássága kerül szóba. Vulaki megjegyzi: — Az erdélyi lélek rugalmasabb, ellenéül óképesebb! — De u rugalmasság tartóssága is attól függ, hogy milyen gyakorlati használatnak van kitéve az a „rugalmasság!“ Derűs kedve egyszerre komolyra fordul. 1 — A lélek gazdag ajándék, de veszedelmes birtoklás! — mondja és ismét mosoly húzódik arcára. — Törékeny, mint az üveg. Vigyázni kell rá. S mondhatni, úgy kell nevelni, óvni, mint a gyermeket. A gyermeket, amely bennünk él! Tovább nem folytathatta, titkáru. ín- cze Péter közeledett a miniszterelnök felé. 1 — Látjátok! — szólt az újságírók felé és ttkéirára mutatott. — Itt a parmcsne kom! Ő már biztosan hiv s nem engedi meg. hogy a sajtó kifaggasson. — Majd legközelebb! — intett vissza bucsuzkodás után. PETYKE MIHÁLY Községek, vidékek, ipartelepek, stb. villamosítását vállalja, magánosoknak, közületeknek tanácsot, útbaigazítást ad, terveket kidolgoz és kivitelez SZABÓ és MflTÉFFY Villamosipari r. f. Gyár és iroda: Budaadsl, X. KóiDivai-ul 4L (Székely és erdélyi mérnökök vezetése alatt, székely tanoneinternátussal, az ország egyik legrégibb keresztény villamos gyáripari vállalata,) közben elszenderült. Kézimunkája lesik’otf a földre és egy haszontalan szarka rászállott a kötésre, csőrével bontogatni kezdvén a kézimunka fonalát. Genreképei voltak még „A vén obsitos“, Régen várt levél“. Ezeket nem ismertem, másolatot sem láttam róluk. Vajha tulajdonosuk jelentkeznék, hogy az Erdélyi Muzeum-Egylet gyűjteménye részére lega'ább másolatban adhassuk. A közönség által könnyen megnézhető szép müve a kolozsvári ferencrendiek templomában látható, a bejárattól jobbra levő mellékoltárok közli! a másodiknak oltárképe. Cime és tárgya: Szent István király felajánlja a koronát H Magyarország védőanyiának, Máriának. H Szent István ihletett, égbenéző, sugárzó arca 1 és a mii többi alakja, egy áhltatos művészié- lek alkotása. Most már fel kellene sorolnunk, ha tudnók. az általa festett arcképek egész sorát. Egyik kiváló müve, melyet a közönség szintén könnyűszerrel megnézhet az egyetemi könyvtár u. n. gyülésterméhen, most a tanári olvasóterem falán van: Esterházy Kálmán grófnak, az Erdélyi Muzeum-Egylet elnökének képe, melynek megfestésére, mint a múzeumi könyvtárnak is igazgatója, magam adtam megbízást a művésznek és a jóságos, kedves és szép öregur ült is a festő részére. A gróf akkor már beteg volt. Díszruháját e!kü!dte a művészhez, hogy gondosan tudja megfesteni. Lefestette báró Jósika Gábor, báró Bánffv Ernő, kohói gróf Teleki László arcképeit. Ez utóbbi hagyatékában van. A család talán nem is tudja, de Bartha Miklós- utea 12. szám alatti lakásán megnézhető a szép kép, mely méltó arra, hogy rnegvásrol- ják. Tájképek egész seregét festette meg Kivált értékes néhány akvarellje. a régi Kolo/.s- I várról és környékéről, néhány tipikus alakjával. Ezeket már eladta. Olyan kézben vaunak, mely megtudja becsülni szülővárosunk e régebbi ábrázolásait. Sok munkája mellett, ha nem is fényesen i de a művésznek egyéb tekintetekben is nagv i szerénysége mellett, meg tudott élni. Jó sorsa 18 évvel ezelőtt feleségéül juttatta, egy régi, jócsaládból való leányt: S'-igethy Gizellát, aki a legnagyobb szeretettel vo't élettársa, majd hosszas betegeskedésében önfeláldozó ápolója. A sors a művész nehéz életviszonva! mellé kárpótlásul adta ezt a jó hitvest, aki végső nagy betegségében is szeretettel enyhi tette fájdalmait. Temetésén tisztelők és jóbarátok igaz részvéte nyilvánult meg. Kimondhatatlanul rokonszenves és szeretetreméltó ember volt. Szerénysége egyenesen páratlan. Neve megmarad a kolozsvári festőművészet történetében, mely a kiváló tehetségű, hűséges festőművészek közé sorolja azonban isméiénünk kell: szerénysége és e városhoz ragaszkodása akadályokat gördítettek megérdemelt érvényesülésével szemben. Igaz szeretettel őrizzük meg emlékezetéi. érdetu«it és jóságát. Dr. Gyalui Farkas.
