Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)
1941-05-14 / 109. szám
1941 mil u 3 13. ELLENZÉK 3 — Az Erdélyi Párt május 28-iki nagygyűlésének programja Az Erdélyi Párt ideiglenes országos vezetősége végleg megállapította aa országos nagygyűlés helyét és időpontját. Az eredeti elgondolás szerint május 20-án lett volna az országos nagygyűlés, technikai okokból azonban ezt az időpontot kitolták május 28-ára. Május 27-én, kedden délelőtt 10 órakor az Erdélyi Párt parlamenti csoportjának ideiglenes elnöksége Ember Géza országgyűlési képviselő elnökletével s vármegyei és városi törvényhatósági tagozati elnökökkel Kolozsvárott előzetes megbeszélést tart, amelyen megállapod' cak az előterjesztendő javaslatokban. Ugyanaznap délután 5 órakor az Erdélyi Párt kolozsvári tagozatának helyiségében, Farkas-utca 7. szám alatt, az elsőemeleti nagyteremben a teljes parlamenti csoport a vármegyei és városi törvényhatósági szervezetek elnökeivel, al- elnökeivel és főtitkáraival együtt tart értekezletet, amely megfelel az országos intézőbizottság ülésének. Mindkét értekezlet zárt és bizalmas jellegű. Május 28-án, szerdán délelőtt 9 órakor történelmi helyen, a kolozsvári Unió-utca 2L szám alatti Redut nagytermében veszi kezdetét az országos nagygyűlés, amely megállapítja az Erdélyi Párt szervezeti szabályzatát, programját s megtárgyalja az eddigi tevékenységről beszámoló je lentéseket, majd megválasztja az országos vezetőséget, elnököt, három alelnö- köt, a tisztikar többi tagjait és az országos intézőbizottság busz tagját, melynek a képviselők, a vármegyei és törvényhatósági városi elnökök, aldnökök és főtitkárok hivatalból tagjai. A teljes intézőbizottság választja aztán meg az országos elnöki tanács tagjait. Az országos nagygyűlésen csak a vár" megyei és törvényhatósági városi tagozatok igazolásaival ellátott központi kiküldöttek, az Erdélyi Párt törvényhozó tagjai s a meghívott előkelőségek vehetnek részt, valamint a sajtó képviselői. A vidéki kiküldöttek elszállásolásáról az Erdélyi Párt kolozsvári tagozata gondoskodik, amely ezúton is felkéri Kolozsvár magyar közönségét, hogy testvéri szívvel, igaz magyaros vendéglátással bocsássa rendelkezésre a vidéki vendégek számára nélkülözhető fekvőhelyeiket. Különösen a Székelyföldről készülnek nagyszámban feljönni az egyes vármegyék megválasztott országos kiküldöttei, hogy Erdély fővárosában hitet tegyenek az erdélyi magyar egység mellett. Az előkészítés és rendezés munkáját az Erdélyi Párt országos központi irodá' ja (Egyetem-utca 8., telefon 28—90) és kolozsvári tagozata (Farkas-utca 7., telefon 25—38.) együttesen végzik. Május 10-án alakul meg a nagnândi és bihar- megyei tagozat NAGYVÁRAD, május 13. Az Ellenzék tudósítója jelenti: Országszerte befejeElső magyar kBnyv- fiapsk Erdélyben Iunlus 9.19, és 11-én A Fratakiin Társulat könyvnapi kiadványai: .Vörösmarty Mihály összes költői müvei. (Bibliapapiron, művészi kötésben; P 8.40 Jókai Mór: Kárpárhy Zoltán kötve 5.40, fűzve P 4.—• Benedlek Eü'ek: Szent Anna tavától a Cenk-tetőig. (A íegköi’- tőibb útleírás Erdélyről) kötve 2, fűzve p 1.40 Bánó István: Baramyai népmesék, fűzve p 6, __ Jegyezze elő már most példányait az Ellenzék könyvesboltjában Kolozsvár, Mátyás király-tér. Vidék: előjegyzéseket is elfogadunk. Fe.Hi árak csak a könyvnapokon érvényesek zéshez közelednek az Erdélyi Párt szer vezési munkái. Biharmegye és Nagyvárad magyarsága vasárnap, május 18*án alakítja meg ünnepélyes külsőségek kozott megyei és városi tagozatát. Széleskörű szervezőbizottság készíti elő az alakuló közgyűlést, amelyen az előjelekből Ítélve, több ezren fognak résztveani. A megyei tagozatoktól érkezett bejelentések szerint a bihari magyarság kocsikon. szekereken fog bevonulni az alakuló közgyűlésre, hogy hiret tegyen a magyar egyseg mellett és bekapcsolódjon a nemre tépi tő munkába. fiz Erdélyi Pár! kolozsvári tagozata megválasztotta I. kerületének vezetőségét KOLOZSVÁR, május 13. (Saját tud.) j Nagyjelentőségű napok előtt áll az Er- , délyi Párt központja és kolozsvári ţago- I zala. Mint jelentettük, május 28 an lesz J a párt központi alakuló gyűlése a történelmi nevezetességű Redut épületében. Előzőleg május 25-én megrendezik az első erdélyi „Magyar Napot“, amelynek előkészületeit a párt kolozsvári tagozata e hó 13-án, kedden este bét órakor tartandó értekezletén fogja részletekbeme' nőén megtárgyalni. Hétfőn este hét órakor a kolozsvári tagozat első kerületének vezető tagjai ültek össze népes értekezletre a Faríkas- utcai párthelyiségben. Az értekezleten Botos János főtitkár elnökölt, aki bejelentette, hogy a többi városi kerületekhez hasonlóan az I. kerületben is megalakítják az utcai körzeteket és megválasztják az I. kerület vezetőségét. A körzetvezetők feladata a párttól kapott nyilvántartás alapján számontartani a beiratkozott tagokat és azok ügyes-bajos dolgaiban a tagozat vezetőinek segítségére lenni. Az utcai körzetvezetők következők lettek: Balassa-u. Szervácziusz Jenő, Bástya-u. dr. Ridély Ervin, Báthori-u. dr Mészáros János, Bethlen-u. Dombi József, Egyeiem-u. Kibédy Sándor, Eötvösit. dr. Gyalul Farkas, Farkas-u. Walter Sándor, Fűrdő-u. László Jenő, Hitler- tér Szőke Ignác, Hosszu-u. Benkö Lajos, Király-u. Karácsonyi Ferenc, Kossuth Lajos-u. Nyerges Lajos, Koszolányi-u. Hunyadi Gábor, Kötő-u. Fekete János, Mátyás király-tér a városházától a plébánia-épületig bezárólag és Mátyás király-u. Fehér József, a másik rész Uram Antal, Mikó-u. dr. Verzár Ferenc, Minorita-u. Polonyi Albert, Mussolini-u. két részre osztva, később jelölik ki a körzetvezetőket, Patak-u. dr. Piger Sándor, Petőfi-u. Ráday Tivadar, Póczy u. Bárány Bálint, Ob- sitos-u. Páll Imre, Görögtemplom-u. Szádetzky-u. és Szabó Károlyu. Lakatos István, Unió-u. Dávid József, Bolyai-u. Sillo Gyula, Szentegyház-u. Walter Gyula, Szentgyörgy-tér dr. Nagy Lajos, Timár-u. Péter Pál, Tinódi-u. Deák Zoltán, Vár a. Keresztes József, V/ass Otlilia-u. Csapó Balázs, Jókai-u. Demeter Ferenc, Wes- selényi-u. Platsintár Lukács, Trefort-u. Kassai Károly. Botos elnök ezután felhivta a megjelenteket, hogy a május 28-án megtartandó EGYETIM-mozgá Ma, kedden este fél 10 órakor ünnepélyes diszhemulató !!! Halálrailéileli Bizarr szerelmi történet egy fiatal emberről, akit ártatlanul halálra ítélnek és egy szívbajos lányról, akinek napjai meg vannak számlálva. A fiatatemtec GEORGE BREKI. A teán? MERLE OBERON. Az amerikai filmgyártás csúcsteljesítménye. Jegyelővétel kedden d. e. 11 — 1 óra között. Jót sikerültek az Írásbeli érettségi vizsgák Kolozsvárt KOLOZSVÁR, május 13. (Saját tud.) Amint lapunk tegnapi számában már közöltük, a rendkívüli érettségi vizsgák szóbeli része hétfőn délelőtt fél 8-kor kezdődött meg. Az Írásbeli tételek eredményét azonban csak a délutáni órákban hirdették ki. A gimnáziumot végzett jelöltek számára felállított első számú érettségiztető bizottságnál, ahol a vizsgabizotlsági elnöki tisztet dr. Illyés Gyula tankerületi főigazgató tölti he, az írásbeli érettségit tett 98 jelöltből véglegesen egyse bukott el, de közülük 13-at egyes tantárgyakból szigorított szóbelire utasítottak. A vizsgázók ötös csoportokban járulnak a bizottság elé, naponta 15—20-an. Ezek szerint végleges eredmény alig a jövő hét eJején várható. A 2-es számú érettségiztető bizottság előtt a kereskedelmi középiskolák jelöli" jei vizsgáznak. Itt dr. Horn József budapesti tanügyi főtanácsos elnököl. Az Írásbelit tett 44 jelölt kivétel nélkül mind átjutott, tehát szigorított szóbelire sem került senki. A képesítőző tanítójelöltek közül — kik a tanítóképző intézetben működő 3-as számú bizottság elé tartoznak — a 42 irásbelizőhől egyetlen nem felelt meg. Szóbelire tehát 41 jut. Rajtuk kívül szó- bf-lizik még 14 előzetesen írásbelizett és 21 olyan, akit a decemberi rendkívüli képesitővizsgák alkalmával utasítottak javítóra egy-két tárgyból. Minthogy a tanítójelölteknek minta tanitást is kell beuui- tatniok, a vizsgáztatás igen lassú lendülettel folyik. Félnaponkint csupán egy- egy, hat főből álló csoport képesítőzik, igy befejezésre pénteken, vagy szombaton kerülhet sor. Érdekes, hogy a tanitójeiöl- tek között legmagasabb (17) a románul vizsgázni óhajtók száma. Többen közülük magyar anyanyelvűek, akik azonban román iskolákat jártak és ennek megfelelően kívánják letenni vizsgájukat, hogy majd román tanerős iskolákhoz osszák be annakidején A tanitóintézetekben működő 3-as számú bizottságnál Rozondai Zoltán tankerületi előadó elnököl. SZÁZ ÉV ÓTA NEM VOLT OLYAN MAGAS A TISZA VÍZÁLLÁSA MÁJUSBAN, MINT MOST. Szegedről jelentik: A Tisa» vízállása állandóan emelkedik. Most már kilenc méter felé halad a vízállás, ami egészen rendellenes. Száz év óta, amióta a Tisza vízállasát mérik, nem fordult elő ilyen hosszantartó tavaszi áradás. A vízállások jegyzékét 1834-től, tehát pontosan 107 éve vezetik és ezalatt összesen hétszer fordult elő nvolcméle- rén felüli májusi vízállás. A helyzet azért súlyos, mert a mellékfolyókról is áradásokat jelentenek. A hatóságok mindenütt messzemenő óvóintézkedéseket, tettek. országos pártalakuló gyűlésre érkező több száz vidéki kiküldött számára ajánljanak fel lehetőleg minél több elszállásolási helyet. Lrre nézve már a helyszínen is tőid) bejelentés történt. Majd az elnök indítványára Hadházy Sándor elnökletével jelölőbizottságot küldöttek ki az első kerületi körzetvezető- seg megválasztására. A jelölőbizottság tagjai voltak: Bórán Bálint, Demeter Ferenc. dr. Ridély Ervin, Walter Gyula és hivatalból Botos János főtitkár. A jelölő- bizottság javaslatát Hadházy Sándor terjesztette elő és az értekezlet egyhangúlag az alábbi vezetőséget választotta meg: Az 1. kerületi körzet elnöke dr. Gönczy László ref. koll. igazgató, alelnökök Hadházy Sándor unit, egyházi főpénztáron és Walter Gyula hírlapíró. Titkár Bórán Bálint gyógyszerész, akik a pártszervezési szabályzat értelmében az országos alakuló gyűlésen való részvételre jogosultak tcíjes tanácskozási joggal. Választmányi tagok: Szervácziusz Jenő szobrászművész, dr. Ridély Ervin főorvos, l/omby József fodrászmester, Szőke Ig- nás viz.- és villany vezeték-szerelő, Benlrő Lajos fűszerkereskedő, Lírám A. fodrászmester, Dávid József hangszerész, Nyerges Lajos tisztviselő, Péter Pál rádióüz- let-tulajdonos és Platsintár Lukács kereskedő. Botos János főtitkár elnöki zárószavaiban utalt arra, Hogy a körzet vezetőségében a fiatalság képviselőinek is megfe lelő helyet biztositottak, mert a párt aa ifjúságot is minél nagyobb számban be akarja vonni a maga keretei közé. A párt ma már Kolozsvár magyarságának túlnyomó részét felöleli és a mai napig bezárólag több, mint 16.500 helyi beiratkozott tagja van. A beiratkozásokat a nyilvántartási munkálatok megfelelő el- készithetése céljából időlegesen szüneteltetni kellett, most azonban az összes kataszterek felfektetést nyertek és a pártbi való beiratkozások újból zavartalanul folyhatnak. Rlccardi olasz valulaügyi miniszter Budapesten BUDAPEST, május 13. (MOT.) Varga József kereskedelmi miniszter vendégeként Budapesten tartózkodó Riccardi olasz valuta- ügyi miniszter kíséretének tagjaival hétfőn délelőtt a Hősök-terén koszorút helyezett ?! a világháborúban hősi halált halt magyar katonák jelképes síremléke előtt. Megjelent az ünnepségen Varga József dr. kereskedelmi miniszter, Kádas Káróty dr. államtitkár, Szeindy Károly polgármester és «okán mások. Ott voir Talamo marki budapesti olasz követ is. Az ünnepség utáu Riccardi miniszter kíséretének tagjaival és a társaságába*) lévő magyar előkelőségekkel a Nemzetközi Vásárba hajtatott. Az olasz miniszter déli egy órakor tisztelgő látogatáson jelent meg Bárdossy László miniszterelnöknek Délután két órakor Varga Józef dr. miniszter vendége tiszteletére a Palatínus-szállóban szükkörii vil/lásreggelit adott, amelyen az olasz miniszteren és- feleségén kívül a kíséret tagjai és Talamo márki budapesti o-lasz követ, bárciházi Báre.zy István miniszterelnökségi államtitkár és a kü1- iigyminisztérium és a kereskedelmi és közlekedésügyi miurSBíerium néhány vezető tisztviselője vett részt. Délután Bárdossy miniszterelnök, majd \arga miniszter a Duna palotában viszonozta Riccardi miniszter látoga- tását. Utána az olasz miniszter előbb Remé- nyi-Schneller Lajos pénzügyminiszternél, majd Baranyai Lipótná), a Magyar Nemzeti Bank elnökénél tett látogatást. Este Bar)* nyay Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke estebédet adott Riccardi miniszter tiszteletére a Nemzeti Kaszinóban. Mit ir az oSasz sajtó? RÓMA, május 13. (MTI.) Az olasz lapok részletes jelentésben számolnak be Riccardi olasz vaslutaiigyi és árucseremimiszter budapesti látogatásáról és kiemelik az oftasz mi niszter budapesti megbeszéléseinek fontos voltár. A Ştefani Iroda budapesti tudósítójának jelentése szerint Magyarország újabb te- rületgyarapodása folytán a magvar—ólasí áruforgalomban is további növekedés várható. A felmerült uj gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi problémákat a két ország közötti szívélyes barátság szellemében fogják megoldani. A Budapesten meginduló Tárgyalásoknak különös jelentőségük vau nemcsak O-l as-zország és Mag yaror.szág, hanem az égés; uj Európa szempontjából is,