Ellenzék, 1941. május (62. évfolyam, 99-124. szám)
1941-05-10 / 107. szám
BUDAPEST ,, k.o u Ext «-r u. _ „ - ~vi 4 * t •'*r Pur lument Or3 2 a^n as> - *„ & áR3 16 FILLÉR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, jókai-utca 16., I. ernslet. Teleísn: 11—09. Nyomda: Egyetem-atca 3. szám. Telefon sz.: 29 — 23 LXIi. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM. Erdély Magyarországon Irta: ZATHURECZKY GYULA KLflPlTOITO: BRRTHI MIKLÓS SZOMBAT Kiadótulairfcnas: P fl L L 5 S R. T. Kolozsvár. Előfizetési árak: hovaita 2.73, neavetíávra 8. félévre 13, egész óvra 32 pangj. KOLOZSVÁR, 1941 MÁJUS 10. Az elmúlt ólmosan nehéz megyedszá zad alatt, mennyit kerestük öregek és fiatalok egyaránt Magyarország helyét a nap alatt. A szétzilált Európa minden nyomorúsága reánkszakadt és, „ujjunk hegyéből vér serkent“, ha tapogattuk szegény beteg hazánkat. Mér hetatlen erőre, véghetetlen optimizmusra és kimondhatatlan lemondásra volt szükség ahhoz, hogy magyarok tudjunk, merjünk és akarjunk maradni. Néha úgy látszott, hogy a trianoni határ fafiat emel magyar és magyar közé, amelyen csak az érzelem Lágy száirnycsapásai suhannak keresztül. Né ha úgy látszott, bele kell nyugodni a kis népek sorsába: élni minden áron, mindenképpen, bárhogyan. Csak néha titkos találkozásokon rebbent fel a reménység, hogy mégis egyek vagyunk. (Nemcsak hitünkben, nemcsak vágyainkban, hanem múltúnkban és jövendőnk időén, akarásainkban és céljainkban te. Pedig mennyire különbözőnek látszott a négyfelé szakadt magyarság arca. Csak ha nagyon mélyre pillantottunk, láthattuk az azonosságot és egyetemességet. A különböző éghajlat alatt azonos maradt a magyar fa sorsa és test véri rügyek fakadtak rajta. A négyfelé szakadt, négyféle gúnyába öltöztetett magyarság egyet akart: szociális, ke resztény, magyarabb Nagymagyaror- szágot, A nagy rengés után, amely számunkra üj és talán soha nem Mtlott élet lehetőségeit hozta, a cél azonos maradt. De az eszközök, emberek és módszerek immár közös akolba kerültek és aki reájuk pillant, azt hiheti, ellentétben állanak egymással. Sokszor magunk is azt hisszük, mert az éleit a felszínen habz'k és nem jött el még az, akii Lemerje a habot, hogy kristálytiszta maradjon a magyar élet. De ha a felszín zavaros habját elhessegetjük és szétver jük a fojtó ködöt, akkor évezredes kristályos mélybe láthatunk. * Erdély magyarsága rövidesen mint tettekkel tényező jelenik meg a magyar közélet politikai fórumán, hogy rés'zt- v egyen az ors'Zágépiíés munkájában. Két évtized kisebbségi tapasztalataivá' a tarsolyában, sajátos szellemiségével és sajátos társadalmi alkatával indul munkába és há kell... harcba, Súlyosan és kérlelhetetlenül merül fel a kérdés, hogy mit akarunk és ho gyan akarjuk azt? Mennyi az erőnk és mit jelent az a magyar életben? Melyek az ellentétek és melyek a hasonlóságok köztünk és a többi magyarok között és hol van a vonal, amelyen minden,ben találkozhatunk a közös nagy munkára. Nem árt talán, ha számot vetünk önmagunkkal és testvéreinkkel is. A magyar életben sok az ellentmondás, sok a kényszerűség, sok a felesleges teher. De a szándék s az akarat m'nden ma gyárban azonos. Csak meg kell nyitni az eliszaposodott gátakat, hogy uj, közös óceánba zúduljon a magyar élet. * Illetékes és illetéktelen, jó és rosszindulatú kritikusok az elmúlt negyed század alatt, minden 'zében megvizsgálták a csonkamagyarországi életet.. A kritika legmesszehangzóbban és leg- formálóbban Szekfii Gyula tollából fa kadt, aki neobarokknak mondotta tár sadalmunkat, azaz olyannak, amelyen belső tartalom nélkül uralkodik a barokk formalizmusa. Szekfü könyvében a történész éleslátásával boncolta a fejlődési folyamatot három nemzedéken kérész tül, de a negyed k nemzedékre gondolva végül is kénytelen volt kimondani, hogy talán nem illúzió, nem vétkes illúzió, ha attól jobbat várunk. Neobarokk társadalmunk fennmaradását és létét részben a világháború után elsikkasztott, magyar forradalomnak, részben a körülményekből fakadó túltengő központi hatalomnak tudhatjuk be. Zsidó illuzionisták kezén sikkadt el 1918-ban a forradalmi változás lehetősége és a magyar létet megmentő konszolidációs kormány7 kénytelen volt a XIX. század hadállásaiba visszavonulni, hogy az egyszer megtett útra indit hassa el immár jobb feltételek mellett a nemzetet. Valóban el kellett jönnie az újabb háborúnak, hogy a nagy magyar újjászületés álma a megvalósulás küszöbéheg érkezhessek. Jogos kétségk'viil a kritika a csőn - kaországí állapotokkal szemben. Azonban túlságosan könnyelműen ítél az, aki nem látja meg és nem ismeri fel a fejlődés egyenes vonalát nemcsak küHigyeinkben, hanem beJtső éiletjünk alakulásában is. Mert ne feledjük azokat az állapotokat, amelyek uralkodóak voltak a magyar közéletben azokban az időkben, am kor ismét becsületet kellett szerezni a nemzeti gondolatnak és tekintélyt a központi hatalomnak, ami nélkül országvezetés és nemzetnevelés nincBen. Az erős áramlatokkal szemben erős kellett hogy legyen az ellenállás és ahol nagy harc fejlődik ki, ott néha tűimé retezik az ütőér őt. Innen ered a csőn karnagyarországi tekinténytisztelet el- ferdülése, amely a hivatali méltóságot cseréli össze a tekintéllyel és innen ered a formák túlzott betartása te, amely formalizmusra vezetett. Innen ered a bürokraták uralmi attitűdje, mintha a köztisztviselő nem a köz tisztségét vi selné, hanem a köz számára lenne tisztség, hogy ügyének van viselője. Hibák, sőt talán súlyos hibák ezek, de erősen csalódik az, aki lényeget lát bennük. A lényeg a habzó fel'sz n alatt a mélyben van. Á nemzeti élet búvárai hozzák fel onnan. Talán elegendő, ha emlékeztetünk Magyarország miniszterelnökeinek beszédeire az utolsó évii zedben és közöttük elsősorban gróf Te leki Páléra, a nemzet nagy nevelőjéére, aki világosan határozta meg nemcsak a hibákat, hanem szabta is meg a javulás felé az utat. Elég talán, ha emlékeztetünk a magyarországi irók leg- jobbjaira, akik valamennyien a mélyből merítettek, a magyar élet igazi mély ségeiiból, ahol nincsen neobarokk, for maliizmus, bürokratizmus. Az ő célkitűzéseik egyetemesek és immár azonosak a magyar királyi kormány hivatalos programjával és azonosak Erdély céljaival is. Ä feladat csupán a felszínes: jelenségek eltávolítása és kiküszöbölése. Az erős központi hatalom kialakulásával azonban Csonkamagyarországon szükségképpen karöltve járt a politika vezető szerepe, a nemzeti élet minden területén és minden vonatkozásában. A tömegek és egyesek ezért egyaránt nem állapotot, hanem rendszert láttak az adottságokban és ennélfogva azok megváltoztatásának lehetőségeit nem a társadalom, hanem a rendszer megváltoztatásában látták. A rendszer változás követelése a magyar politikai élet hibrid jelszavává vált, m'ntha nem a politika lenne a társadalom szellemiségének és akaratának reprezentációja, hanem fordítva állana a dolog. Innen erednek az áldatlan parlamenti pártharcok és innen ered a parlamentarizmus lényegének háttérbeszoritása a meddő formalizmus előnyére. A társadalom különböző kategóriái nak fejlődése is ezeknek a kényszerű állapotoknak befolyása alá került. A világháború és a két céliátvesztett forradalom lezajlása után széthulló nemzeti társa Jómban a rendet a központi hata lom tartotta fenn és tőle eredt minden segítség éis minden kezdeményezés. A központi hatalom pedig állandóan kompromisszumos politikát volt kénytelen folytatni a nemzetközi viszonylatokkal, az idegen Ingótökével, a nagyrészt *n- digéna arisztokráciával, a konzervatív egyházzal, a frissen asszimilált elemek kel felhígított nyomorgó középosztály- Iyal, a nemzetközi járószalagra jutott ásságga’., a reménytelen jövőjű és sí ár jelenü ifjúsággal és a még mindig zséllérsorban élő földéhes népi tömegekkel szemben — külpolitikailag elszigetelve, gazdaságilag életképtelenné té ve és szinte kibírhatatlanul súlyos politikai tehertételekkel a vállán. A magyar kormányok azonban megtették kötelességüket. Az összeomlás után helyreállították a rendet, az élet és vagyonbiztonságot, a tekintély tisz teleiét, elkezdték a honvédség kiépítését, stabilizálták a pengő értékállósá gát, biztosították a magyar termelés számára a külföldi piacot, ellátták a rászorulókat és töretlenül folytatták azt a külpolitikát, amely a trianoni ál lapot megszüntetéséhez vezetett és Magyarországot történelmében szinte páratlan lehetőségek felé vitte. Az elért sikereknek azonban más vonalakon hátrányai mutatkoztak. A központi irányításihoz szokott társadalom egyfelől mindent a központi hatalom tói várt, másfelől pedig, ha vérmérséklete ellenzéki táborba szorította, mindenáron és mindennel szemben ellenzéki volt. A magyarországi nemzet politikai magatartás lényege tehát egyfelől, politi kai síkon a rendszerváltozás követelése, amelynek bekövetkeztétől várják a társadalom megváltozását is, másfelől pedig — és ebbe a táborba tartoznak! a szellem emberei — a társadalomnak belső eszközökkel való megváltoztatása, amitől a rendszer megváltozását is várják. * Erdély magyar társadalma fejlődésé nek útja merőben más volt és ennélfogva más a politikai felfogás is, amely egyezik a magyarországi szellemiség felfogásával. Az összeomlás után az idegen központi hatalom ellenséges ér zülettel és pusztító szándékkal lépett fel a magyarsággal szemben, amely társadalmi védőbástyái mögé vonult visz- sza és azokat igyekezett kiépíteni és megerősíteni. Az egyházak, a gazdasági szervek és a szellemi élet reprezentau sai irányították az erdélyi magyar éle tét, mig a politika és a politikusok csupán kifejezője és küldöttei voltak a tár sadalom mélyéből fakadó erőknek, kö vetéléseknek és kívánságoknak. Talán nem esünk túlzásba, ha a csőn kamagyarországi és erdélyi társadalmi struktúrát és annak fejlődését össze’ hasonlítva egymást kiegéiszitö szimet riáról beszélünk. E helyen talán felesleges Erdély társadalmi tagozódását és múltbeli fejlődését boncolgatnunk, mert hiszen köz’smert tényeket kellene elismételnünk. De talán helyén való, ha a fentebbi szembeállítás után megkíséreljük felvázolni azokat a feladatokat, amelyek a magyar politikai életbe és országép'tő munkába való bekapcsolódás során Erdély magyarságára várnak. Talán nem tévedünk, ha azt a tételt szögezzük le, hogy egyes lángeszű személyek tevékenységétől eltekintve, a nemzetek életét nem a politikusok, ha nem a szellem és tudomány képviselői irányítják. Éppen ezért, nem esünk politikai tévedésbe sem, ha a magyarországi pártpolitikai követeléseket és tö rekvéseket az őket megillető értékre szállítva le, a magyar élet alakításának döntő tényezőit azokon a szellemi síkokon keressük, amelyek eredményeit ma már talán politikai ellentétek látszata mellett is, a kormányzat is hitvallásává tett. Erdély politikai magatartásával kapcsolatban számos helyen merült fel a kétség és aggodaom, hogy ha Erdély magyarsága mint zárt egység lép az egyetemes magyar politikai élet po rónájára, úgy fellépése, annak erejével összhangban fokozza a regionalista elem erősködését. Más szavakkal, felállították a tételt, hogy minél erősebb Erdély politikai reprezentációja Magyarországon, annál nagyobb a veszélye a regionaíizmusnak, viszont, ha a politikai reprezentáció gyenge, úgy annak n’-ncse célja. Ismételjük a hangsúlyozzuk azonban, hogy Erdély magyar társadalma az országépités munkájában csak másodlagosan kiván a politikai fe noméneken keresztül résztvenni. Az erdélyi erőviszonyok, azok alkalmazásának helyes felismerése ugyanis azt parancsolják, hogy az erdélyi energiákat változatlanul azokon a vonala kon kell kifejteni, amelyeken létrejöttek és amelyeken eddig is hatékonyak voltak. Mint ahogy az Erdélyi Párt néhai Teleki Pál gróf kormányzata idején távoltartotta magát a politikai harcoktól és munkaerejét kizárólan az ország- épitás szolgálatába állította, úgy fel adata most is az erdéívi magyarság klasszikus értelemben vett nemzetpoh tikai képviselete és a parlamentáris politika k'sebb-nagybb csatározásain felül emelkedve, az országép'tés munkájában való részvétel. Feladata tehát az erdélyi magyarságnak a kisebbségi életben kiépített és megerősített bástyák további fenntar tása, az adott kedvező körülmények közötti kiépítése és erejük hatékonyabbá tétele. Anélkül, hogy részletekbe mennénk: az egyházak lelkipásztori és nevelői munkájának felfokozása, gazdasági szerveink alulról kezdeményezett kiépítésének tovább1 kiterjesztése és Erdély politikai géniuszának • megfele Iően a szellem embereinek lényegesen hatékonyabb szóhoz juttatása a politikai élet területein is. Az erdélyi társadalom struktúráját tehát meg kell tartani, mert az a magvar jövöé. Nem szabad félni a harctól és nem szabad félni attól sem, hogy „mit szólnak hozzá mások“. A társadalom vesse ki magából a nagy belső kathárzis során a meg nem felelő elemeket. Az emberek értékét változatlanul a végzett munka alapján kell megitéln*. Erre elég hagyomány, elég erő és elég tapasztalat van az erdélyi magyar társadalomban. A munka ütemét és módját a pillanat szabja meg. Gyors lesz az ütem és ke mény lesz a mód. De a szintézishez el kell jutni, amely örökkévalóan egybeforrasztja Erdélyt Magyarországgal.
