Ellenzék, 1941. április (62. évfolyam, 74-98. szám)
1941-04-10 / 82. szám
Casablancába] siem Iitfulfak támadásra a nâmst boDuavetos V1CHY, április 10. (DN?.) A francia: nyugatafrikai pravülei radu» azt állította. hogy német bombaveto repülőgépek «g?n gyakran szállnak fel a cawbUncai repülőt,u- rő\ lioav támadásokra induljanak. francia részről a leghatározottabban kijelentették, ho^v e disszidens körökből származó híresztelés kizárólag zavarkeltésre irányul. (MTI.) Hamis bizanyitYány-Hátat lepleztek le Araion BUKAREST, április 10. (MTI.) Az aradi állami középiskola igazgatóját letartóztatták az iskola szolgájával együtt. mert 500 iskolai bizonyítványt hamisított. A hamis okiratokat 1000—1500 tejes áron hozta forgalomba az iskola szolgájának segítségével. Zsidó nőket út.ii ehetnek felestül román R ^tisztviselők BUKAREST, április 10. (MTI.) A román belügyminiszter megtiltotta, hogy román tisztviselők zsidó nőket vegyenek feleségül. A rendelet ellen vétők elvesztik állásukat. 1941 április 10. ELLENZÉK Olszázharmtoehárom ügyben 8000 psisgü brságoi rótt ki a városi bíróság KOLOZSVÁR, április 10. A város tanácsának Yárosbirói osztálya uj helyiségbe költözött. Eddig az elsőfokú iparhatósággal közös volt az irodája, de úgy az iparhatóságnak, mint a városbiróság- nak munkaköre rövid idő alatt úgy megnövekedett, hogy a városbiróságnak külön helyiséget kellett rendelkezésére bocsátani. A városbiróság ugyanazon a folyosón van, mini eddig, csak abban a két szobában, ahol az uralomváltozásig az elsőfokú iparhatóság volt elhelyezve. Nincs olyan nap, hogy kihágási ügyek ne kerülnének itt tárgyalás alá. Tejpancsoló falusiak, kontár iparosok, a magán- tulajdont nem igen tisztelő falusiak, a törvényes rendelkezéseket be nem tartó kereskedők és vendégiparosok állanak naponként a bíróság előtt, hogy számot adjanak az elkövetett kihágások miatt. Á bíróság munkásságának értékmérője az a kimutatás, amely eddigi működését tünteti fel. Amióta a bíróság megkezdte működését, 950 kihágási jegyzőkönyv érkezett és ezek közül 533-at jogerősen be is fejeztek. Közellátás ellen elkövetett kihágási ügyekben 22, közegészségügyekben 230, állategészségügyben 19, kontár- ügyekben 75, iskolai mulasztások kérdésében 78, mezőrendőri ügyekben 8, egyéb ügyekben — ezek közé tartoznak a zárórakihágások is —• 101 esetben hozott a biróság jogerős Ítéletet és ezekben az ügyekben eddig összesen 8000 pengő pénzbírságot róttak ki. Halálozás ZSIGMOND MIKLÓS volt vasúti tiszt- viselő Bán elhunyt Temetése 10-én délután 4 órakor lesz a temető kápolnájából. (Muntyán P. Fiai vállalat.) ÁLLAMI KEZELÉSBE VETTÉK A NAGYBÁNYAI PHŐNIX-MÜVEKET. Az államkincstár s a Phönix Kénsav és Ve- gyitermékek Gyára r. t., valamint az érdekkörébe tartozó Herzsabányai Ólom és Cinkbánya r. t. telepeit használatba vette s ez pedig kezdőlépés a nagybányai Phő- nix-Miivek teljes kisajátítására. Szakkörökből származó felvilágosítások szerint a használatbavétel tartama alatt a kincstár megismeri az üzem viszonyait, azután dönt csak, hogy mi történjen: állandó használatbavétel, kisajátítás, uj részvény- társaság alakítása a kincstár égisze alatt, vagy esetleg a tulajdonosoknak való visszaadás lehet folytatása ennek a műveletnek. Borszéki "L és Málnás! Mária-viz i megérkezett!! & Kapható: BIAS1NI SÁNDOR UÍÓQÜ cégnél Kolozsvár, Mátyás király-tér 25 szám. „Az itl magyar kormány a kormányzat Irányításában és munkaprogramiában nem felen! semmiféie változást“ átiaplta meg a námet sajtó BERLIN, ápriPs 10. (MTI.) A német lapok foglalkoznak Bárdóssy László, az uj magyar miniszterelnök beszédével és megállapít iák, hogy a kormányzat irányításában és eddigi munkaprogramjában semmi változás nem történik. A berlini orosz nagykövet a német külügyi államtitkárral tárgyait BERLIN, április 10. (MTI.) Mint berlini politikai körökben közölték, Dekanozov berlini szovjetorosz nagykövet szerdán megjelent a külügyminisztériumban. Megállapították, hogy Dekanozov szokásos látogat ásónak ez alkalommal is az volt a célja, hogy megbeszélést folytasson.a külügyminisztérium államtitkárával. R koméi bfinfetSbfrdsdg hatásköréi április 12-től kezdve kibővítették BUDAPEST, április 10. (MTI.) A Budapesti Közlöny legközelebbi száma közli a m. kir. igazságügy miniszteri um 2490—1941. I. M. rendeletével egyklo- ben kelt 2740—1941. M. E. számú reu deleiét, amely 1941 április 12-től kezdő dőleg a polgári büntetőbíráskodás alatt lévő büntetőeljárásokat, igy a tiltott csapatjgyiijtés, katonai bűntett elkövetésére való rábírás, hűtlenség bűntettére. il'etve vétségére való felbujtó?, hűtlenség bejelentésének elmulasztása, vagy megakadályozása, fegyveres erő elleni bűntettre való felbujtás, hadifogoly szökésében való segélynyújtás, vagy a segélynyújtás bejelentésének elmulasztása miatt indított büntetőeljárásokat a honvéd büntetőbíráskodás alá helyezi. Angisa rendelkezésére Amerika a lefoglalt 18 jugoszláv gőzöst NEWYORK, .április 10. (Ştefani.) A wa- . szláviának szánt első amerikai szállítmány shingtoni kormány az amerikai kikötőkben ! mar útban van és rövidesen újabb rakományt birtokába vett 80.000 tonnányi, összesen 18 • hajóznak ki. Most az a kérdés, hogy ezek a jugoszláv gőzöst. A jugoszláv hajókat Anglia hajuk hogyan és mikor érkeznek rendeltetési rendelkezésére bocsátja. Hir szerint a Jugo- • helyükre. (MTI./ .. * • Gépkocsivezető tanfolyam kezdődik április hó 21-én haladók és kezdek részére. Gyakorlatok személy és teher géokocsikon történnek. — Jelentkezni naponta hatóságilag engedélyezett Soííöriskoláiian, firpád-ul 32 szám alatt. Telefon 28—46Macuoka moszkvai megbeszélései nagy hatással lesznek az orosz-japán viszonyra TOKIÓ, április 10. (Ştefani.) A Japán Times közlése szerint Macuoka japán külügyminiszter moszkvai megbeszélései igen nagy hatással lesznek a szovjetorosz—japán általános politikára, amely, jelek szerint, meg fogja teremteni az együttműködés előfeltételeit. Afh&folf az angol gengcrzáron ego nemei gőzös RIO DE JANEIRO, április 10. (DNB.) A Bordeauxból elindult ..Hermes“ német gőzös sikeresen áthatolt az angol tengerzáron és sértetlenül befutott Rio de Janeiro kikötőjébe. (MTI.) IRaggarországl aljának eredményéről nyilatkozott a bolgár főldmávelésfigyi miniszter SZÓFIA, április 10. (MTI.) Kusev bolgár niszterrel abban, hoey a magyar—bolgár földművelésügyi miniszter, aki magyarországi j kulturális egyezmény alapján mezögazda- utjáról visszaérkezeti Szófiába, az újságírók t sági szakértőket előtt kijelentette, hogy | cseréljenek ki a két oiszág gazdasági elomegegyezett a magyar földművelésügyi mi- í mozdítása érdekében. 99 f a salát érdekei vezetik" Német vélemény a török magatartásról BERLIN, április 10. (MTI.) A balkáni eseményekkel szemben tanúsított török magatartással kapcsolatban a Wilkelmstrassen kijelentették, hogy Törökországot a döntésekben saját érdekei vezetik. Egyébként a német —török kapcsolatokban semmi további változás nem történt. Nem erősítették meg azt a hirt, amely szerint.von Papén ankarai német nagykövet ismét felkereste Saracsoglu külügyminisztertErdélyre Is kiterjesztenék an anyaországi szövetkezeti jogszabályok érvényét BUDAPEST, április 10. rA Budapesti Közlöny csütörtöki számúban a m. kir. minisztérium 2150 —1940. M. E. szám alatt rendeletet közöl, amellyel a magyar I szövetkezetek jogszabályainak hatályát a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészekre kiterjeszti. Esislskíratlsa?! foglalják ossz kívánságaikat az erdályie ipari és kereskedelmi érdekeltségek Az ipi ipzslraniek kiatásánsk kor- latosánál enyhítéseket kérnek KOLOZSVÁR, április 10. (Saját tud.) Az iparjogosilványok kiadásának korlátozásával kapcsolatos miniszteri rendelkezések és azok végrehajtási utasításai a kereskedelmi és ipari érdekeltségeket élénken foglalkoztatják. Az érdekeltek nagy általánosságban helyeslik az idevonatkozó felsőbb intézkedéseket, csupán bizonyos rendelkezések kisebbjóku, módosítását, illetve enyhítését akarják kérelmezni. Elsősorban is azt kérik, hogy pontosan határozzák meg, hogy a hatóságok miiven estekben utasíthatják vissza az iparigazolványért folyamodó kérelmét, azzal a megokolással, hogy annak teljesítése „közérdekből nem kívánatos“. Ennek az intézkedésnek főleg olyan esetekre kérik a pontos meghatározását, amikor av. illető e törvényben előirt összes kellékekkel rendelkezik. Igen fontosnak tartják az érdekeltek azt is, hogy ha az iparjogé- sitványhoz folyamod«) közül két személy teljesen azonos feltételek mellett nyújtja be kérelmét, akkor elsőbbségi jogot élvez- zeu az, aki a kérést előbb adta be, ha egyébként a törvényes feltételeknek min* , den tekintetben megfelel. Jelentős intézkedése az ipar jogosítványok kiadását korlátozó rendeletnek ' az, hogy az iparhatóság az uj iparigazolványok tekintetében utólag is életbe léptethet bizonyos korlátozásokat. « Ennél a pontnál az érdekeltek azt kérik, hogy fokozottabb mértékben biztosítsák a szerzett jogok védelmét és ezeket az utólagos korlátozásokat általában mellőzzék, mert másképpen az önállósulni kívánók vállalkozási kedve jelentékeny módon megcsappanhat. Ugyanakkor feltétlenül szükségesnek tartják azt is, hogv ba az ilyen utólagos korlátozásokhak szüksége felmerül, úgy mindig é3 elsősorban is hallgassák meg az illetékes kereskedelmi és iparkamarákat és azok szak- véleményét vegyék megfelelőképpen tekintetbe. Enyhítést kérnek az érdekeltek az üzlethelyiségek áthelyezési tilalmánál is. Itt olyanirányu emlitést szorgalmaznak, hogy amennyiben az iparigazolvány alapján gyakorolt iparűzés esetéről van szó, az ugyanazon városrészben, vagy községben való áthelyezéshez ne kívánják meg a hatósági engedély megszerzését, hanem legyen elegendő továbbra is az ipartörvény-; ben szabályozott egyszerű bejelentési kötelezettség. Kérik ezenfelül annak a gyakorlatnak további fenntartását is, hogy azt a kiskereskedőt. aki összes forgalmának legfeljebb 20 százalékát nem közvetlen fogyasztóval bonyolítja le, ne minősítsék nagykereskedőnek. Ami végül az áru adás-vételének köz- vetitésre való jogosultságot illeti, azt kérik, hogy az 1940 január 14-iJce előtt kiadott iparigazolványoknál tartsák tiszteletben és épségben a szerzett jogokat. Ezek azok a főbb pontozatok. amelyekben az érdekeltek az iparjogosilványok korlátozásáról kiadott rendelkezések bizonyos enyhítését kérik. Az ipari és kereskedelmi érdekeltségek Erdélyben Ugyanúgy, mint az anyaországiján, ahol jórészt ugyanezek a kívánságok és óhajok merültek fel, mint emlékiratban foglalják álláspontjukat és igy terjesztik további döntés céljából a kormánytényezők elé, — remélve, hogy ott kérések megfelelő meghallgatásra is találnak. AZ ERDÉLYI GYÁRIPAROSOK KÖZGYŰLÉSE. Az Erdélyi Magyar Gyáriparosok Szövetsége e hó 27-én tartja közgyűlését. A közgyűlésen sok fontos kérdés kerül megvitatás alá, igy a szövetség jogi formájának kérdése is. 3 (Műtéti Novak Ernő kolozsvári ‘-gyetemi tanár legújabb müve, a sebészet ujabbkori rohamos haladásának kitűnő bizonysága. 362 lap, 18 P. Lepagenál Kolozsvár. Kérjen telj«» orvo-sá jegyzéket.