Ellenzék, 1941. március (62. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-03 / 51. szám
194 1 március 3. KOaCAIJASAc MsgslaMi az Erdélyi ipari Munkaszervező Részvénytársaság KOLOZSVÁR, márcisu 3. Mint ismeretes, Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter, gazdasági csuesminiszteri programjának záróbeszédében megemlítette, bogy az erdélyi ipar támogatására ipari munkaszervező intézetet fog létesíteni. Az Erdélyben felállítandó ipari munkaszervező intézet programját Bornemisza Géza ny. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszer, az Ipari Munkaszervező Intézet elnöke készítette el. Bornemisza Géza hosszú tanulmányúton volt Erdélyben, ahol az erdélyi szakemberek és az Erdélyi Gazdasági Tanács vezető személyiségeinek bevonásával a helyszínen tanulmányozta Erdély ipari megsegítésének kérdését. A helyszíni tanulmányok alapján készítette el az IMI elnöke az erdélyrészi ipar megépítésére vonatkozó tervet. Az iij intézmény címe Erdélyi Ipari Munkaszervező Intézet Rt., amelynek alaptőkéje 5 millió pengő s azt felerészben az anyaországbeli IMI, felerészben pedig az államkincstár jegyezte le. Az Erdélyi IMI Rt. székhelye Kolozsvár lesz. Az Erdélyi IMI Rt. az 5 millió alaptőkén felül még további 5 millió tartaléktőkével renrdelkezik. 9 r Az Erdélyi IMI Rt. feladata nemcsak uj ipari vállalkozások finanszírozása, hanem a meglévő, életképesnek bizonyult, de tőkeszegény vállalatok pénzügyi támogatása, vagy pedig a románok által elvont tőke pótlása. Ipari üzemek bővítésére’ is fog az Erdélyi IMI Rt. kölcsönöket folyósítani. Az uj részvénytársaság szoros együttműködésben lesz az Erdélyi Gazdasági Tanáccsal, mint véleményező szervvel s a gazdasági tanács szakértői fogják esetről-esetre a kölcsönkérő iparvállalatok kölcsönigényét és jogosságát felülbírálni. Értesülésünk szerint az Er- délvrészi IMI Rt. vezetését az anyaországi IMI végzi s annak legfőbb vezetője Bornemisza Géza, az IMI elnöke, míg az Erdélyi IMI Rt. vezetésére az erdélyi köz- gazdasági élet egy kiváló személyisége kap megbízatást. A konstitueiós munkálatok már megkezdődtek s a tavasz első hónapjaiban az Erdélyi IMI Rt. megkezdi tényleges működését. A MAGYAR-OLASZ ÁSVÁNYOLAJIPAR RT. OLASZ VEZETŐI BUDAPES- TEN. Budapestről jelentik, hogy az Erdélyi Magyar-Olasz Ásványolajipar Rt. alapításával kapcsolatban több előkelő olasz gazdasági szakember érkezik Budapestre. Dr. Bellasich már meg is érkezett és jövő héten várják Budapestre Schmidt bárói és comm. Emilio Insomot. Connn. Insom a Fiat hajózási vállalatának alelnöke. Insom. Schmidt báró és dr. Bellaisch azonnal megkezdik tárgyalásukat Bornemissza Sándorra! az uj vállalat kiépítése ügyében. A LOMÁSI ERDŐIPAR RT. NAGY TALPFASZÁLLITÁSA. Az Uglyai Faipari Rt. a MÁV-tói 1,572.200 pengő értékű talpfa szállítására kapott megbízást. Ennek a szállításnak túlnyomó részét nem az Uglyai Faipar, hanem testvérvállalata, a Lomási Erdőipar Rt. Kolozsvár bonyolítja le. Ennek a vállalatnak Zudor Sándor igazgató a vezetője, akinek a személye garancia a korrekt, kifogástalan, időrendben lebonyolódó szállításra. Az egész anyagnak kb. a felét mind a Lomási Erdőipar, mind az Uglyai már le is szállította. A MÁV-val történt megállapodás értelmében a bük talpfát junius végéig, míg a tölgy talpfát október végéig szállítják le. A MÁV legújabb versenytárgyalási hirdetményére a Lomási Erdőipar és az Uglyai Faipar ajánlatot tett 10.600 darab tölgy-talpfára cs 100 köbméter váltófár& Erre az árura a MÁV-nak a székelyföldi vasúthálózatnál van szüksége. HOL LEHET VETÖBURGONYÁT IGÉNYELNI? A földművelésügyi minisztérium felhívja a gazdák figyelmét, hogy amennyiben vetőburgonyát igényelnek, igényükkel forduljanak a Mezőgazdasági Termelés Elosztó Szövetkezethez, Btula- fi€SU V. kér. Yijjadó-tér 6. " ELLENZÉK SPORT ügy a KflC, min! a Bástya fuihönnyen vették tegnapi gdzőmérkőzésliket KOLOZSVÁR. (Saját tud.) Március hó 9-én a N. B. II. erdélyi csoportjában is megkezdődnek a bajnoki küzdelmek. A bajnokság megindulása előtt úgy a KAI., mint a*Bástya tegnap utolsó edzőmérkó- zésüket tartották. Mindkét csapat túl könnyen vette a N. B. megindulása előtt a tegnapi edzőmérkőzését. A KAC csak döntetlen eredményt ért cl a Haggibbor ellen, inig a Bástya szerencsével győzött a MÁV ellen. Örvendetes a kerületi bajnokságban játszó csapatok tegnapi játéka. Úgy a Haggibbor, mint a MÁV megálltak helyüket N. B. ellenfeleikkel szemben. Eredmények a következők: Bástya—MA V 2:0 (0:0). A városi sporttelepen közel ötszáz néző előtt játszották le a mérkőzést, ami a Bástya inog nem érdemelt győzelmét hozta. A vasutas- csapat különösen az első félidőben kitünően mozgott, de csatárai nem tudták kihasználni a kedvező gólhelyzeteket. Szünet után a Bástya magára találva, nagy küzdelem utá>n győz a MÁV ellen. A bőr- gyári csapat csaknem minden egyes játékosa túl könnyen vette a tegnapi edző- mérkőzést, ami a jövőheti NSE elleni bajnoki mérkőzésen könnyen megbosszulhatja magát. A MÁV csapatára nem lehetett ráismerni. Az elmúlt ősz óta olyan sokat fejlődött a vasutascsapat, hogy biztos bajnok aspiránsa a „Szamos“ csoport bajnokságainak. A Bástya elleni mérkőzésen döntetlen eredmény lett volna az igazságos. Az első félidőben a MÁV van fölényben. Szünet után a 3-ik percben tulszigo- ruan megítélt 11-esből Oroszi szerzi meg a vezetést. A MÁV-nak számos alkalma van egyenlíteni, di nincs szerencséje. A 39-ik percben Gecző lövi a Bástya második gólját. ■ -i A két csapat összeállítása a következő'1* volt: Bástya: Bereczky, Szőcs—Medve, Mak- say—Engi—Losonc, Gecző—Lőrinc—Hódi—Oroszi—Bakos. MÁV: Nemes (Beregszászi), Horvát— Márton, Csíki—Radnay—Kiss, Szednicsek (Szilárd)—Giilácsv (Komáromi)-—Borbély —Schaff—Sir. Jók voltak: Maksav, Engi; Losonc a Bástyából, mig a MÁV ból Horvát, Márton és Csíki. A mérkőzést Soós József vehette. KAC—Haggibbor 2:2 (1:1). A Haggibbor pályán lejátszott mérkőzés nein várt meglepetést hozott. A KAC, mely a mérkőzés nagyrészében fölényben volt. nem tudott megbirkózni a kitünően játszó Hug- gibborral szemben. A mérkőzés mindvégig s<zép és élvezetes volt. Az első félidőben a KAC. rnig szünet után a Haggibbor számos gólhelyzetet hagyott ki. A ó-ik percben kavarodásból Lukacs szerzi meg a vezetést a KAC-nak. A 37-ik percben Herskovits egyenlít. Szünet után a 22-Ik percben Szántay góljával újra vezetéshez jut a KAC, amit befejezés előtt három perccel Herskovics egyenlít. A két csapat a következő összeállításban játszott: KAC: Seprényi, Vass—Matisz, Szanisz- ló II.—Páll—Reinhardt, Lukács—Szántay —Kovács I.—Kovács II. (Jeszenszky) — Brassai.Haggibbor: Noé, Kleinmann—Gara, Izsák—Keszler II.—Katz, Krausz—Fried —Herskovits—Kauffmanu—Jakabovits. A KAC-ból Szaniszló II., Páll és Szántay. mig a Haggibborből Izsák, Herskovits és Fried játéka emelkedett ki. Húsos—KAC Turul 4:3 (3:1). A városi sporttelepen Gábor vezetésével játszották le a mérkőzést. A Húsosok csapata, mely az ősszel is veretlenül küzdötte végig a szezont, ugylátszik tovább folytatja győzelmi sorozatát. A mérkőzés nagyrészében a Húsos volt fölényben és könnyen ki tudta használni a Turul védelmének a gyengeségét. Góllövők: Tóth (3), Ferenci 11-esből, illetve Nagy L. (2) és Harrack Tl-csből. Villamosmii—KMSC 3:1 (2:0). Vezette Szatmári. A két csapat küzdelme mindly égig szép és élvezetes volt. Az első félidőben a Villamosúm, mig szünet után a KMSC volt nagyobb fölényben. Góllö- vok: Pap Béla (2), Fábián, illetve Székely. Haggibbor vegyes—III. Kér. FC vegyes 4:1 (3.1). Vezette Szabó. Érdekes és nívós mérkőzés. Góllövők: Noé I. (2), Smi1-ovits I. és II., illetve Pataky. Bástya ifj — III. Kér. FC ifj. 3:1 (1:1). Vezette Hajdú. A III. Kér. ifik csak egy félideig birtak a Bástya ifikkal szemben. Góllövők Mátéífy (3), illetve Majláfi. fl DintóHaG legyőzte a Ferencvárost! BUDAPEST. A Nemzeti Bajnokság tegnapi tavaszi második fordulójának meglepetése a Ferencváros veresége a Dimávag-tó!. A diósgyőri csapat, mely az NB táblázat harmadik helyén áll, megérdemelten győzte le saját pályáján nagynevű ellenfelét. Meglepe lésnek számit a Törekvés és a Haladás győzelme, valamint a VMFC újabb pontvesztesége. A tegnapi forduló eredményei a következők: Dimávag—Ferencváros 1:0 (0:0). A győztes gólt a második félidő 38-ik percében Füzér lőtte. Újpest—Szeged 3:0 (2:0). Mindhárom gólt Zsengellér szerezte meg. Szolnok—Gamma 3:0 (1:0). Tokod—Kispest 3:3 (2:1). Haladás—Elektromos 1:0 (1:0). Törekvés BSzKRT 3:1 (1:0). SalBTC— WMFC 1:1 (1:0). A bajnokság állása a tegnapi forduló után a következő: 1. Ferencváros 26 pont. 2. Újpest 22 p. 3. Dimávag 20 pont. 4. Szolnok 18 pont. 5. 'VMFC 16 pont. 6. Szeged 16 pont. 7. Tokod 16 pont. 8. SalBTC 14 pont. 9. Elektromos 13 pont. 10. BSzKRT 11 pont 11. Kispest 11 pont. 12. Gamma 10 pont. 13. Haladás 9 pont. 14. Törekvés 8 pont. AZ OLASZ SCORZONI VEZETI A MA GYÁR—JUGOSZLÁV MÉRKŐZÉST BUDAPEST. A magyar labdarugó váló gatotti el'ső tavaszi mérkőzését tudvalevőleg a jugoszláv legénység eülen Jugoszláviában játsza. E einte úgy volt, hogy a március 23 ra kitűzött mérkőzés színhelye Zágráb -esz, most azonban a jugoszlávok arról értesítették az MLSzt, hogy a találkozóra Belgrádiban kerül sor. A jugoszláv szövetség ezzel az intézkedéssé méltányolni kívánta az MLSz- nek azt az óhajtását, hogy a játék színhelye füves pá ya legyen és -minhogy Zágrábban nincs füves pályiai, a belgrádi BSK pálya pedig gyepes, a jugoszlávok kie’égiették a magyar kívánságot. Hasonlóképpen arról értesítették az MLSz t. hogy a szintén március 23 ra kijelölt jugosz áv B—magyar B válogatott mérkőzés bírójául a bécsi Berataek játékvezető személyét elfogadják. A belgrádi mérkőzést pedig az ol'asz Scorzoni, mig a két ország ifj.' válogatottjainak ugyancsak belgrádi találkozóját a jugoszláv Popovics vezeiti. A magyar labdarugó válogatott előkészítésével kapcsolatosan érdekes esemény, hogy Opata Zoltán, akit éppen egy héttel ezelőtt a szövetség a válogatott csapat edzésére kért fel, lemondott- tiszt égéről. Lemondását az zal iudokoilt/a, hogy nagyon elfoglal ember, az edzése alatt levő MÁVAG is elég munkát ad neki. A válogatott edzése nemcsak azt a feladatot rója rá, hogy csak aa edzésen vegyen részt, hanem a válogatott jelűteket is figyelemmel kelCleme kisérnie. Ezt a követelményt azonban nem telje-sitheti, mert műn- kahe yérő nem szabadulhat bármikor. Minthogy már az első hét tapasztalatai alapján azt látta, hogy nein tud vállalt kötelezettségének meigfele üi, ezért inkább a becsületes visszavonulást választja. A szövetségi kapi lánytól nyert értesülések szerint a válogatott csapatnak a jugoszlávok elfeni edzésére Dimény Lajost, a Ferencváros edzőjét kérik fel. Itt em ütjük meg. hogy a jövő héten az utánpótlás csapata tart edzést, amelyre meg- hiváíSt kap a nagybányai Lukács* is. Az A vá lógatott ellenfele az MTK csupa la le-sz. A megbízottak névsorát ina közli a kapitány. BUDAPEST A Labdarugó Játékvezetők Testületé szombaton d élű r áru országos közgyűlést tartott, amelyen Vághy Kálmán ha tározati javaslatot rerjeis/itetr elő. hogy a bel iitrvnnniszérium kívánságának megfelelően a .1 r. a MLSz szakosztályaként Magyar Láb dairugó Játékvezetők Egyesülete néven folyta: a tovább működését. A határozati javas atot közgyűlés, egyhangú ag elfogadta és megkezdte az uj alapszabályok összeállítását. MAROSVÁSÁRHELY SZÉKELY STADIONT KÉR Marosvásárbe.y vezető sportegyesiilete. az MSE, kezdeményező lépést telt, hogy a Szó kelyIöld fővárosában stadiont létesítsenek. A széke y stadiont az Erzsébet-ügétben terve zik. A stadion középpontjában iorri3C9arnok állana, amely 430 sportoló és 1000 néző he fogadására alkalmas. A terv költségvetése félmii ió pe/ngőr tesz ki. MEGALAKULT A KOLOZSVÁRI BÁSTYA SPORTEGYES» LET KERÉKPÁROS SZAKOSZ1 ÁL YA. Pénteken este tartotta alakuló gyűlését a Kolozsvári Bástya Sport egyesület kerékpáros szakosztálya. Titkos szavazással egyö-n/tétüen a következő vezetőséget választották meg: E'uök Regéczi í. Ügvv. elnök Gyurka Béla. Titkár SzeadK-1 Kálmán. Jegyző Kovács Miklós. Az uj tísz tikár minden péntek este 6 órakor szakozz tálvi értekezletet tart s kéri a szakosztály tagjait, hogy az értekezleten pono* in meg jelenni szíveskedjenek. BUDAPEST, március 3. (MTI.) A HTVK szombaton dé után rendezett párbajtőr öt tusa versenyében a 16 résztvevő versenyző közül Orbán főhadnagy került ki győztes ként. Újabb rendelettel szabályozták a rézgálic- és clrokszakállforgalmat BUDAPEST, március 3. (MTI.) Br. Bánffy Dániei földművelésügyi miniszter a szőlő- ápolás céljából igénybevehető rézgálicmeny nyiséget katasztrális holdanként 16 kilóban állapította meg. Az érdekelt szőlőgazdák ennél nagyobb mennyiségű rézgálicra nem az;:- mithatnak. Ezt a korlátozást az tette sziiksé gessé, hogy a tengerentúli szállitás lehetetlenné vált és a kormányzat csak a tavalyi korlátozások folytán megmaradt rézgálic mennyiséget biztosithatják, mintán a hazai termelés nem kielégítő. Ezen a mennyiségen kívül a földművelésügyi minisztérium réz- mészport is szállíthat a szőlőgazdák részére. Ennek igénybevehető mennyiségét katasztrá- 1 is holdanként 5 kilóban állapították meg. Az utalványok szétküldése a legközelebb megtörténik. A iöldmüvelésügvi miniszter gondoskodóit arról, hogy a szőlősgazdák a napilapok, a szaksajtó és a rádió utján megfelelő felvilágosítást kaphassanak a rézgálic és a rézmész- por helyes alkalmazásáról és takarékos fel- használásának módjáról. A földművelésügyi miniszter a gyümölcstermelő gazdák részére is biztosított bizonyos cinkgálicmennyiséget. A gyümölcsfatermelés céljából igénybevehető ciukgálicmennyiségek szétosztását a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete végzi. Ugyancsak a MTI jelenti Budapestről: A Budapesti Közlöny március 3-i számában megjelenik a m. kir. minisztérium rendele te, amely a cirokszakáll forgalmának szabályozására vonatkozik. A rendelet szerint mindazok a gazdák, akiknek cüokszakállból három métermázsa mennyiséget meghaladó készlet van birtokában, nvolc napon belül be kell azt jelenteni a községi elöljáróságnál. illetve a polgármesteri hivatalban. A zár alá vett készleteket a Ciroktermelő és Értékesítő Szövetkezet készpénz ellenében a hatóság által megállapított áron igénvbevehetiA MÁV RENDELKEZÉSE A KOCSIK MEGFELELŐ KIHASZNÁLÁSA ÉRDEKÉBEN. A vasúti kocsik megfelelő kihasználása érdekében a vasút hozzájárult ahhoz, hogy a felek a kocsikat a tűzifa- szállítási engedélyhez csatolt egy-egy szelvényen feltüntetett mennyiségen felül nemcsak a vasúti üzletszabályzatban megállapított 5 százalékig, hanem a mindenkor rendelkezésre bocsátott kocsi raksúlyáig, illetve hordképességéig kihasználhassák. ÓRIÁSI ARANYKÉSZLETET HALMOZ FEL AMERIKA. Washingtonból jelenti a DNB: Newvorkból nyolc és iéi- milliárd dollár értékű aranyrudat szállítottak Fort-Knoxba a legnagyobb titok- ban és igen erős fedezettel. A világ legnagyobb aranykészlete mintegy 14 milliárd dollár értékben van most Forí- Knoxhan. (M l I.) MEGJELENT A HAJNALODÍK LEGÚJABB SZÁMA. Az alföldi fiatal értelmiség nemzetpolitikai szem éjében cikker írtak: Ács Ferenc: Nép- és családvéde ént a gva korlatban, —ér: Magyar sor»ok, magyar gya korlatban., —ér: Magyar sorsok, magyar gr.'- szövetkezeti otthonban. KuÜfav Gyula Jegyzetek a francia összentolásró’, Maáav Pál: A néptanító és az örök magyarság, ifj. Szálló József: A népfői.s-ko ák és a parasztság. Ezenkívül versek. könyvrovat és a ko 'ozsvári evelek teszik gazdaggá a folyóirat most megjelent uj számát, T, f*. ii. es. Mit no- uh) lén ‘Ól, löínyé> ik. kis na ük ul-G& * II