Ellenzék, 1941. március (62. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-22 / 67. szám
ELBUCSUZTATTÁK A BUDAPESTBE VISSZ A RENDELT DK. VADAS GYULA TANÁCSOST. A MÁV kolozsvári iiz- letvezetoségének forgalmi és kereskedelmi osztályába kirendelt dr. Vadas Gyula tanácsost, aki az erdélyi vasúti vonalak szervezési munkálataiban tevékeny részt vett, a MÁV igazgatósága központi szolgálatra Budapestre ismét visszarendelte. f)r. Vadas Gyula hosszabb kolozsvári tartózkodása alatt is kiváló szervezőképes- iiégii. megértő és szívélyes modorú főtiszt- viselőnek bizonyult, akit nemcsak karíár- «ai és beosztott személyzete, de a vele érintkező nagyközönség is őszinte szeretettbe fogadott és fájlalja körünkből történt szolgálati érdekű távozását. A kitűnő főtisztviselőt kartársai társasvacsora keretében búcsúztatták s ez alkalomból több felszólaló méltatta a népszerű es kitűnő MÁV főtisztviselő érdemeit. CSERKÉSZZÁSZLÓAVATÁS. A kolozsvári rom. kát. Szent Mihály Egyházközség iparos és kereskedő ifjainak 190. számú „Szent István'4 cserkészcsapata 1941. inárc. 23-án a 8 órás szentmisén zászlószentelést tart. Este 8 órakor pedig a helybeil Kolping Legényegylet (ßrassai-utca 3. sz.) dísztermében műsoros ünnepélyt rendez, amelynek keretében Budapestről ez alkalommal lejött 197. számú „Baross44 eserké’szcsapat, mint testvércsapat személyesen adja át a „Szent István“ csapatnak adományozott zászlót. Mindkét ünnepségre a csapat szeretettel várja barátait, ismerőseit és a pártoló közönséget. KÉTEZER ÖTSZÁZ PENGŐS BETÖRÉS MAROSVÁSÁRHELYEN. Ismeretlen tét- lesek behatoltak a marosvásárhelyi Geese Dániel-utcai református parochia hivatali helyiségeibe és egy vaskazettából 2500 pengőt loptak el. A rendőrség a nyomozást megindította. — A megyebeli Harasztkerék községben is nagyobb összegű betöréses lopás történt. Itt három kiskorú: Bitai Sándor, Kertész Sándor és Burján Mihály községbeli lakosok közreműködésével rendszeresen fosztogattak Csiky György református yttkész gazdaságában és egy ízben az egyik kiskorú behatolt a lakásba is, ahonnan 1000 pengőt vitt el. A csendőrség valamennyiüket őrizetbe vette és megindították ellenük zi eljárást. hároméves kisleány tragédiája. Súlyos gyermektragédiáról érte- sitetíék a rendőrséget. A Kolozsvárral határos Melegvölgy községben egy hároméves kisleány, Moldovan Leticia egy őrizetlen pillanatban forró vízzel telt cseberbe esett. A súlyos égési sebeket szenvedett kisleányt a kihívott mentők részesítették első segélyben, majd beszállították a bőrgyógyászati klinikára. Állapota életveszélyes. NAGYSIKERŰ ELŐADÁST TARTOTT LŐRINCZ FERENC DR. KÖZECÉSZSÉ- BÜNK HÚSZ ÉVI FEJLŐDÉSÉRŐL. A szabadegyetemi előadások keretében Lőrincs Ferenc dr.. az egyetem közegészségtan professzora. tartott nagysikerű előadást: ^Közegészségünk fejlődése az utóbbi húsz év alatt" címen. Előadásának bevezetésében ismertette azokat a nehézségeket, melyekkel a csonkáor szagnak meg kellett küzdenie, hogy uj utakra terelje a közegészség szolgá ltában álló szerveket és szervezeteket. Statisztikai adatokat sorolt fel a minden területen éléit eredmények bemutatására (tuberkulózis, nemi betegségek stb.í, melyekből kiderült, hogy a csonkaország mekkora gigászi harcot folytatott a közegészségügy színvonalának emelése érdekében. SK perc && Marosvásárhely, perc Nagyvárad, perc Budapest repülőgéppel. laSmi r. t. T légi áratai vasárnap is közlekednek. Jóciőre gondoskodjék helyfoglalásról: •tár 7. sz. Ţeîefoh: 35-^96. Budapest fővárosa Szendy polgármesterrel az élén küldöttségileg képviselteti magát József Ferenc királyi herceg vasárnapi előadásán KOLOZSVÁR, március 22. Mint hírül adtuk, Kolozsvár tbj. szabad királyi város és az Erdélyi Kárpát Egyesijeit elnökségének együttes felkérésére, vitéz dr. József Ferenc királyi herceg Ur Őfensége, március 23-án, vasárnap délelőtt. H órakor „Budapest kétezeréves fürdőváros41 címmel előadást tart. Az előadáson az EKE nevében dr. Balogh Ernő egyetemi tanár üdvözli Őfenségét, mint Budapest fürdőváros elnökét, .a Főherceg előadása után pedig a város nevében dr. Keled;}' T*hor mÉgártae&ter mond záróbeszédet. Az előadás tránt rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg, amelyre bizonyság ast, hogy eddig már 91 politikai, társadalmi, gazdasági és ka inrális egyesület je enterte he részvételét. Kühin jelentőséget: ad az. előadásnak az, hogy azon részt fog venni .% főváros képviselete is, Kolozsvárra érkezik erre az alkalomra Sfcettnly Károly Budapest széké sfő váró? polgármestere, dr. Bódv László tőjegyző a polgártóíSSÉéf. dr. tárót Lázár Jenő főjegyzői Dnláska Jenő igazgató. A Fiirdiőegyésü- let elnökségének képviselet"ében, Szviezsenyi Zoltán niinirvZite.ri tanácsos elnök, Becheri Gyula főtitkár. - dr. Casko Sándor főorvos és felesége. Kolozsvár város tanácsa a budapesti vendégek méltó fogadtatására meglette az e'őkéezületelter. I UKBEREHSEZÉS PERZSHSZŰHYEG | Hiányzik valami LAKÁSÁBA N—I ROBAJÁBAN? Nálunk megtalálja! GAZDAGÍTSA OTTHONÁT!-----------—-------------------í BUDAPEST, Hl 10 raktárban 100 kész tő 1000 biiíoia WESSELÉNY1-UÍC1 8. CSILLÁR | Öröklakások a Bariba Miklós-utca 2b szám alait (Fürdő-utca sarkán) éplilA „Diana Udvar“ társasházban. Összkoipfor'os, modern, köz; önti íütéses, luxuskivítelü 3, 2 és 1 szoba hallos lak s>k novemberi beköltözésre '.érthetők : dr. Fekete oki. mérnök-építőmester irodájában, t. kér. Linczeg-utca 7. tanúságot. Minden bizonnyal ő a színház, itj reménysége. Czoppáu Fióci Sári nénije elhitető, természetes, akárcsak Csóka József Ni- kitája. Feltűnt Bodó György kitti no alakítása. Megszólalásával már .levegőt" teremt maga körül. Ugyancsak nagy reményekre jogosít Seukálszky Endre. Szépen beszél és rövid szerepében kitűnő alakítást nyújtott. Jó volt Kiss Ilona és Réthely Ödön. Színházunk dicséretreméltóar; törekeddt Tamá-i Áron darabjának bemutatására. Szabados Árpád rendezése pontos és szabatos. Vásárhelvi Z. Emil díszletei szépek és elhitetek, pouto san érzékeltetik a valóság és a csoda, az élet és a mese játékos egybclonódását. A zsúfolt nézőtér és Tamási Áron üone- peltetése pedig megmutatta, hogy nagyszámú közönségünknek az a rétege, amely nemcsak szívesen, de lelkesedéssel fogadja az igazi művészetet is és ünnepi lélekkel áldoz annak. Szabó István. Vitéz, telek Tama&i Awn daia&iát&k Uol&zwáti temäaUfa Színházunk ünnepet ült a tegnap esti bemutatón, mely elég kivételes alkuimul szolgált arra, hogy egyben az erdélyi irodalom* nak is ünnepet jelenítsen. Tamási Áron komoly játéka meghódítóira mar a fővárost, de talán nem túlzás azt mondanunk, hogy hg. később is ért el hozzánk, mégis a miénk, a szükehb .Latsa szellemi életének be-asőségc^ öröme volt ez a bemutató. Ugv éreztük, hogy a Vitéz léiekrö a benső érles titkos cinkosságában mi tesszük rá az igazi pecsétet azzal £ szeretettel, melyről a darabban is azt mondja az írás, hogy erős, mint a halál. Szint és fényt hozott a mi felszabadult magyar életünkbe s s megújhodás biztos reménységét. Ebben 13 túlmegy a szokásos színházi bemutatón. Mert uj utat tapos, ka szokvány sokszor klasszikusnak hazudott, valójában pos- hadt álló vizekkel bűző nemzetközi mesgyé- jérö! az. országba, vezet. Az országba, mely nem más, minit a nép. Tiszta és friss forráshoz visz, ha vizéből iszol, erőt ad, ami meg" tart, ha el is múlnak a divatok. Acélossá ed' ti a lelket s megmutatja a köztünk és bárhol élő idegennek, hogy ilyen ennek a magyarnak a lelke. Vitéz. Látott-e va aki mostanában színpadainkon csodát? Merte-e művész azt állítani, s ami több, igazolni, hogy ha helyt ál! assz magadért és a hitedért, csoda történik? Csoda, amely túlmegy kissé az emberin és mégis olyan közei rokon a nagy emberi kitartással s olykor a mindennapi erőfeszítéssel is, ha mélységes Iliiből bukkan az emberi cselék' vések mezejére. Bizonnyal c?ak igaz művész lehel ti és tudja ezt megtenni. Láttunk a szan- padon műtőasztalt és. Roeni:,yen-gépet s Talán el' is ámultunk rajta, mert valamely mes terség rejtettebb fogásait vitte a néző evemé elé s a titok látszatát keltette. Az ember hálás, ha titokba beavatják. De hol van ez n titok a csodától? Ho) van a felszínes ámuldozó.s a csoda emberi ós isteni révületétől? A Vitéz lélekben Tamási Áron éppen azt. umtatja meg, hogy sorsunk emberi és isteni összefüggések köz.t telik he, s az emberi, ha rábízza magát alkotója annak eszköz éré;, a gépre, elbnkik, vagy megfeneklik, mint Kristóf é-fet®... A művész átlendül az emberin- a tárgyin és nemcsak, megmutatja, de icegláttatja a rtuínani világosságot, a vitéz lélekben cikkázó villámok lényénéi azt a mély réteget, ahol az isten iekik s az ő eszköze a csoda. Mikor a világ Baja Péterben, az emberben és magyarban egyaránt összeomlott, keményen elhatározza, hogy élőiről és a'lulrói kezd el mindent újra. ügy áll szikes födjön, olyan e!mozdithaLát'anuI, mint a hegyek fenyője, arait sújthat a villám, de a szél el nem ssodorhat soha. Szamara az ő uj életkezdésének szimbólumé, s amikor a hangyából y harcot' indít a szárnyas hangya, azaz ő eífeüe, keresztes vitézzé teszi harcának jelét, a szamarat s Így készül megvívni a maga keresztes háborúját. Az önfeláldozás és a türelem ereje a szokatlan légkörével veszi köriül* edv- hextársai előtt, akik a mindennapi megszó* j költ gúnyában, a tunyaságban járnak. Vádal- I ja a megaláztatást és a lemondást, emberfe- j Ictlüre képes a példáért: a halott leánnyal i i’ kegyelem költözik szivébe. Ez próbálja ! meg benne az embert s a szamár elveszítése. ■ ..a törvényt senki sem győzheti le“,.» » j törvény pedig az, hogy; „az ég és a föld: • együtt a világi“ J Tamási művészetének titka, Hogy rniktp- j pen részi ezt a törvényt teljessé és miivé- ! «vil cg elhihetővé. Tamási mindegyre visáza- I térő gondolata a. törvény beteljesítése a test j és a lélek együttese utján. Színpadon így j soha meg nem. valósított gondolat. Élet és I játék egybeforr, mint, ahogy történni is szokott közönségesen. De színpadon megjeleni* Uni egyike a legmerészebb művészi feladatoknak, mert itt az élet levegője sűrűbb, a gesztusok félaagydtottak, kiált óbb és kényesebb minden lépés. A Vitéz lélek alakjai merészen lépdelnek ebben az ébrenlét és révület közötti „’térben"", tömény élettel teltek,- s magukban hordozzák az ég és a föld égybeboruiásiriak UlrvényéT: a világot. Hőségben a- test és a lélek tusäkodik egy* mással, egyik is megpróbál kifogni a másikán, aímáail; .-is.' Test és-látok azoabá» nem csapnak össze, mert együttesen kelj betol* teniök a törvényit. Tamási, az író betölti ezt ran vesző lének eszközeivel,. A lélekben ren- díÉeifelenül élő hit, a népért, a nemzetért és tnegujhóuáséft viseiö kereszt meg Tenni gyümölcsöt, hajlékonyabbá válik a test is, a léiéi; is és egymásra találnak Az újrakezdés jelében győzött a bit, megkerült a hordozó zimholum, a szamár, Boróka és Ida azonosulnak. A csoda leveti tunderi fátylát és emberi képet .vaez fel. jár kél az emberek között, amíg beteljesül és betelik a törvény. izgalmas játékot akarunk? A Vitéz lélek megmutathaltja, hogy nincs izgalmasabb, mint a lélek dolga, ha művész keze teregeti a néző elébe. Bonyolult, összetett játékot akarunk? Megláthattuk azt is, hogy nincs ősz* szeltettebb és ' Bonyolultabb, mint a katekizmus szerinti ember: a test és- a lélek. S azt is, hogy nincs magasabb eszmény, mint a népéért keresztet viselő ember, a 1iirő és az ön- leláidózó, aki bizonnyal megkapja jutalmát ■> íesií sieremiében és a lélek cstüagragyogásu örömében. Nagy I»tván Bállá Péterje jó alakítás volt, ami dicséretére szolgál a sikeres fiatal szí nesznek, akinek bizonyára jelentős állatná sa lesz caş u szerep, annak p!lenébe, hogy Baka Péter turakodó aiakiáj iíf-otr több derűvel fogta fel1, mint kelleír volna. Fényes Alice mindvégig birtokában volt kilün.5 ké pességeinek. Ismét megcsodálhattuk Bőröv szky Oszkár tökéletes szép Színpadi haszé déí. A legmegrázóbb alakítását a darabnak lóíh Elek játszotta. Ez a kivétetes nagy sói nesz újra és újra megdöbbent páratlan erű berábrázcló tehetségével. Különös meglepe te$sel szolgált Hatházy Erzsébet, akinek Pan • nâja kivételes jellemábrázoló kcsíségröl tesz i Iz árvízkárosultakért! Az erdélyi kisemberek szive együttérzőn dobban az éirvizkatusztrófa áltól sújtott magyarokéval. Ennek bizonysága a Newyork'kávéház személyzetének 37 pengős adománya az árt izkárosultak javára, amely kis összegekből tevődik össze. A segélyakcióra beérkezett ttjabb összegek a következők: Özv. Bydeskuthy Edéné 10.—- P Özv. dr. Láday ístvánné 10.— ,, A Newyorh-kávéház személyzete (László Sándor föpincév 5, a Neivyork Grill-zen elzár a 8, Dévényi Jenő, Domby Síni- dor, Koncz Jolán, 3--3. Gábriel Gyula, Biró András, Prém JáiUis, Domby István, Papp Sándor 2—2, Csákány István, Gergely Mária, Gergely István, Prodán János, Hermann Elemér 1—1) 37.— .» Előző és az Erdélyi Párt központjának már átadott gyűjtésűnk 694.— ., Összes eddig gyűjtésűnk: 751.— P. hét százötven egy pengő. A további adományofiüt olvasóinktól kérjük és várjuk, Az Erdélyi Párt központjához újabb adományok végösszegeként (a részlete> zést később adjuk.) 1086.13 P folyt be. amellyel az eddigi gyűjtés végösszege az előző 5242.60 P röí 6328.73 P re emelkedett. ERDÉLYIEK A TÉBE KÖZGYŰLÉSÉN. A TÉBE március 29-i közgyűlésén, mint már közöltük, Erdély közgazdasági életének elő keloségei fognak előadásokat tartani, Dr. He gedüs Loráud titkos tanácsos, a TF.BE élni) ke, megnyitóbeszédében Erdély visszatérté nek jelentőségét fogja méltatni. A közgyülé sen egyébként Bodor Bertalan, a Kolozsvári Takarékpénztár vezérigazgatója, dr, Bóször menyi Emil, a Szatuiáriuegvei Takarékpénz tár elnöke, Inczédi-Johsman Nándor, a Ma rosvásárhelyi Takarékpénztár elnöke és dr Kovács Árpád nagyváradi ügyvéd fognak szerepelni. BÉRLETI JOG és gyakorlat, 1941 íDr. Prgrácz) 3.60 P. Munkaidő, munkabét 2 P. A felmondás szabályai 1.60 P. Adóügyi kiskáté 1941, 3.80 P IUetékkáté 1941, 2.60 P stb. Lepagenál Kolozsvár. Kérjen jogi jegyzéket. Gyiimölcsfapermetezést és gondozást vállal diplomás szakember. Cím: SEGESVÁRI-CÉGNÉL, Kossuth Lajos-utca 10. szám. Telefon: 12—41.