Ellenzék, 1941. március (62. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-22 / 67. szám
* X911 ft'irtta* 22. RtER ffTÚK BSi 3 ' grmepéhtes keretek toitz Március 29-én farija az Református Egyházkerület a felszabadulás utáni első' közgyűlését Fdţ Isfrdn és Pataiig Tibor államtitkárok, gróf Bethlen István nţ. míaisztsrelnök és dr. Ravasz László püspök Is részeveidnek a közgyűlésen ja a leánygimnáziumot, fiugimnáziumot, teológiát, református kórházat és a diakonissza intézetet. Délután hatkor a teológia dísztermében a református Férfiszövetség fogja megtartani szervező ülését. A gyűlésen imádkozik és Bibliát olvas r]r. 7 nvaszy Sándor püspökhelyettes, a Férfisznvi tség felada- tait ismerteti dr. Imre Lajos teológiai tanár, egyházkerület! belmíssziói előadó, záróbeszédet mond Vásárhelyi püspök. A gyűlésen a főgondonokok és minden valószínűség szerint Fáy államtitkár iKOLOZSVÁR, március 22. (Saját tud.) I Március 29-én, szombaton tartja meg az Erdélyi Református Egyházkerület a nagy történelmi változások utáni első közgyűlését. Ez a közgyűlés különös jelentőséget nyer azáltal is, hogy azon, mint vendégek, résztvesznek a magyarországi egyházmegyék kiküldöttei és meghivottai is. A közgyűlésen nem hivatalos minőségben részt fog venni Fáy István kultusz- miniszteri államtitkár, aki a Dunántúli Református Egyházkerületben kollégiumi főgondnoki tisztségei visel és aki ezt az alkalmat használja fel arra, hogy mint kultuszminiszteri államtitkár közvetlen megismerkedjék a nagy- multu Református Egyházkerület vezetőivel és intézményeivel. Fáy István államtitkár a közgyűlés után március 31—április 4-e között Vásárhelyi János püspökkel meglátogatja a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi kollégiumokat, ahol találkozni fog a vidékek vezetőivel. Előkelő vendégek a közgyűlésen Fáy István államtitkárt az Erdélyi Református Egyházkerület körében különben nagy szeretettel várják. Kedves vendége lesz az egyházkerületi közgyűlésnek dr. Pataky Tibor államtitkár is, akinek nevét minden erdélyi 1 magyar ismeri Fáy Istvánnal szemben, aki mindig armyi meleg szeretettel figyelte az erdélyi magyarság helyzetét, az egyházkerület azzal mutatja ki nagyrabecsülését, hogy a közgyűlésen az egyházkerület tiszteletbeli tagjává választják. Ugyancsak tiszteletbeli tagul választja a közgyűlés dr. Benedek Zsolt kormányfőtanácsost, az egyetemes református Konvent vezető előadóját, aki mindig hűséggel és áldozatkészen dolgozott az el- szakitás évei alatt is az Erdélyi Református Egyházkerület ügyeinek előmozdításáért. A közgyűlésen résztvesznek gróf Bethlen István és dr. Ravasz László püspök i-V akik mindig -zivvel lélekkel erdélyiek voltak és erdélyiek maradtak. Bethlen 1st ván grófot a Református Egyházkerü- : let közgyűlése soha el nem múló hálájának és szeretetének jeléül a dr. Bene Ferenc halálával megüresedett dési egyház- megyei főgondnoki tisztségére megválasztja- Igv juttatja kifejezésre az egyházke- riileti közgyűlés, hogy számontartja és nem felejti el azokat, akik érette dolgoztak. Dr. Ravasz Lászlóval szemben ugyanezt juttatja kifejezésre azáltal, hogy őt szintén tisztelet beli közgyűlési taggá és a teológia tiszteletbeli tanárává választja a közgyűlés. Egyébként a közgyűlésen Bethlen István gróf és Ravasz László püspök is résztvesznek és felszólalnak. ! Ravasz László március 29-én este fél 9 urakor a Mátyás-Házban tartandó nőszövetségi hangversenyén előadást tart, másnap délelőtt pedig a Farkas-utcai templomban prédikál. fl közgyűlés proirßmja A szombati közgyűlésen tartja meg Vásárhelyi püspök a jelentését és beszámolsaweMB» Ön is birtokába fúlhat egy értékes művészi festménynek, ha megtekinti budapesti tartózkodásakor Ho^iaun Ferenc képszalon gyűjteményes kiállításának szebbnél-szebb müveit. Buda- pes-, IV. Károly király-ut 28 szám ta Városháza épületében.) Kedvező fizetési feltété ek ! ! 1 nak az egyes ügyosztályok vezetői a ke- ililét különböző intézményeinek helyzetéről. Ezen a közgyűlésen választják meg a konventi képviselőket és kiküldötteket is. Vasárnap, március 30-án a Farkas-utcai templomban tartandó istentisztelet után Fáy István államtitkár a főgondnokokkal együtt a püspök vezetésével meglátogat résztvesznek. Az egyházkerületi közgyűlésen az elnöki tisztet gróf Teleki Arc túr egyház- kerületi főgohdnok, világi elnök fogja betölteni. ■ Az eseményekben gazdag közgyűlés részletes programját esetről-esetre közölni fogjuk. . , - . Négy százalékkal drágult meg az élet egy hónap alatt Harmincnégy elsőrendű közszükségleti cikk árát vizsgálta meg a drágasági arányszámot megállapító bizot.ság KOLOZSVÁR, március 22. (Saji tud.) A clrágasági arányszám megállapításához szükséges havi érvizsgálatot március tartamára a napokban ejtették meg. \z erre hivatott nyolc tagból ál-ó bizottság, amelyben a Der* mata-müveket Király Zoltán, a gyár vasipari munkásságait Szendrei Ká mán, a vasmunkások szakmai szer rezc-lét Sehnegg Ferenc titkár, a bőripari munkásokét Venczel Antal titkár, a bőrgyáriakat Déne3 képviselték, ezúttal újabb általános áremelkedést állapított meg. Míg ugyanis február havában egy négytgau család minimáis megélhetési szükségletét 77.12 ponttal jelezték, ugyanannak a csa adnak március havi szükségletét 80.10 pont fedezi. A drágulási folyamat különb rîzeţe tehát e hóban 2.98 pont, ami körülbelül 4 százalékos emelkedést jelent. Az elsőrendű, nélkülözhetetlen közszükségleti cikkeket magában foglaló 34 téteé alapján készült kimutatásban az áremelkedés terén első helyet a ruhaszövet foglal el 19 százalékkal. Ugyancsak jelentősebb emelkedés mutatkozik a (selyem) bélés-áruban is (6 százalék). Minimális árkülönbözet van a vajnál (a múltbavi 129 pont helyett 142 — nc- gyedkilogrammonként) és a fehér babná. (kilogrammonként egy fillér). Némi áremelkedés van még a szappanomban, ahol azonban az index alapjául szolgáló mennyiségben is változás történt. A négytagú család szükségletét fedező eddigi 119 deka he'yett ugyanis e hónapban 1 kg-t .(1.52 ponttal) és 2 drb. Schicht-szappanl (á 21 ponttal) vettek alapul, összesen tehát 194 pontot az eddigi 180 helyett. A 34 elsőrendű . koznziiksygleţi cikkből mindössze a burgonya árában tapasztalható némi esés: 6 fillér kilogrammonként, amennyiben jelenleg 14 fdlérért árusítják az eddigi 20 filléres árral szemben. Virág és rfiszkerlészet Petrányi kertészeti tanár kitűnő könyvének uj kiadása. 375 lap, 160 ezövegkép, 8 p. Lakner: A mébtenvésztés II. kiadás, 3 P. Lepagenál, Kolozsvár. Kérjen teljes gazdasági jegyzéket és kedv. fiz. lelt. Lepagetól. Elnémult harangok előadásainak visszavonhatatlanul utolsó napjai az Uránia Mozgóban szombat, vasárnap, hétfő! I I A jugoszláv kormánnyal egyetértésben kíván ja If agyarország a Heina« szabályozás kérdését megoldani — mondatfa a ídsőkázban fcr, Bániig Diniéi iöí árnövelésilgţi miniszter ’ BUDAPEST, március 22. (MTI.) A Felsőház .pénteken délelőtt illést tartott Radvánszky Albert báró aleinök elnökié- sével, aki kegyeletes szavakkal emlékezett meg Pataky Tibor és Guidesy István felsőházi tagok elhunytáról. Emléküket jegyzőkönyvben örökítik meg. ß dunai árvizszerencsétlen- ség ügye Napirend előtt Teleki Gyula, gróf szólalt fel a dunai árvizszerencsétlenséggel kapcsolatban. Kérte az illetékes minisztereket hogy adjanak felvilágosítást erre* vonatkozólag. Keresztes-Fischer Ferenc belügymi niszter válaszában kijelentette, hogy körülbelül 10 napig emberfeletti küzdelem árán sikerült a gátszakadást megakadályozni. A hatóságok, a katonaság és a szomszédos falvak olyan példát adtak az önfeláldozás munkájában, az árvízveszély elhárításában, ami minden dicséretet nlegér- demcl. Előzetes figyelmeztetés ellenére, a lakosság az utolsó pillanatig kitartott lakásaiban, ami sok állat pusztulását vonta maga után. A rádió negyedóránként figyelmeztette az érdekelt községeket a veszedelem alakulásáról. Solt község szenvedett a legtöbbet. Egyébként 21 községet érintett az árviz. Nyolcszázneg)ven lakóház összedőlt, 910 pedig megrongálódott. Az elárasztott terület felerészét már sikerült megszabadítani a víztől. A mező- gazdasági kár nem lesz olyan súlyos, mint amilyennek ígérkezett, mert a vetés jól úszta meg a vizet, ellenben a szőlőben és gyümölcsösben 100 százalékos lesz a kár Akik kárt szenvedtek, megfelelő kölcsön segítségével támogatást kapnak. A.z összeírás már megkezdődött. A támogatásra szánt összeg is rendelkezésre áll, úgyhogy a nyáron minden kárt helyre lehet állítani. Az árvizveszedelemnek összesen egy emberáldozata volt. Egy katona mentés ’ közben belefulladt a vízbe. Országos gyűjtést indítottunk a Kormányzó Ur kezdeményezésére és reméljük, hogy a társadalom áldozatkészséggel segíti a bajbajutottakat. Ezután fíánffy Dániel báró földművelésügyi miniszter szólalt fel. illetve válaRheuma, kőszvény ellen, idegfajdalinaknál, fejfájásnál, tag- é» izületi fájdalmaknál, gyorsan és biztosan hatnak n fogaI*tabletták. Orvosok, ezrei ajánlják a To- gai-t, tehát Ön it- bizalopimal vásárolhatja, legyen még ma egv kísérletet. Kérje kiíeje- zeiteir a kiváló hatású logal-t. teljesen ártalmatlan. Minden gyógyszertárban. P 1.60. szolt Teleki Gyula gróf kérdéseire. A jég. törő hajók alkalmazása — szakértők véleménye szerint — nem tökéletes a jég- torlaszok eltüntetésére. A legsürgősebben végrehajtandó tervek már a közel jövőben elkészülnek és végre is hajtatnál,'. A Duna jugoszláviai szakaszát nem szabályozták, ez a sze- rerusetlenseg alapoka. 1 jugoszláv külügyminiszter budapesti látogatása so- ' rán tárgyallak erről a kérdésről és Cin- cár Markovics a legnagyobb előzékenységet. tanúsította. Reméül -lö tehát, hogy a Duna szabályozásának a jugoszláv kormánnyal közös megértésben való munkája megindul. S napirend tárgyalása A Felsőház ezután rátért a napirend tárgyalására. A képviselőhuzhan már benyújtott és elfogadott törvény java-latokról határoztak. A Felsőház Radocsay Lás/, ló igazságiigyminiszter felszólalása után az építő takarék üzlet' szabályozásáról szóló törvényjavaslatot elfogadta. A nemzeti érzület büntetőjogi védelméről szóló törvényjavaslathoz hozzászólott Szeberénvj Lajos, aki azt fejtegette, hogy a túlzó nemzeti érzés nem a népisedből ered. Élt egy faluban, ahol öt nemzetiség lakott, de az emberek mégsem gyűlölködtek. A Felsőház a javaslatot elfogadta. Ezzel egyidejűleg a napirendet is letárgyalták. Az elnök közölté, hogy a legközelebbi ülés összehívásáról a képviselőházbó! erkezö ügyek szerint fog intézkedni. Az ülés 12 órakor fejeződött be. Újabb veszedelmes betörik bandát fogott el a rendőrség KOLQZSVÍR, március 22. (Saját tud ) A 24 órával ezelőtt letartóztatott betö- vőbanda ügyében még be sem fejeződött a vizsgálat s máris újabb bravúros fogást eszközölt a rendőrség. A bűnügyi osztály közegei napokig tartó nyomozás után még egy háromtagú veszedelmes betörő- bandát tettek ártalmatlanná, amely aránylag rövid idő leforgása alatt 14 rendbeli betörést és lopást követett el. A leleplezett bűnszövetkezet tagjai Rus Ernő 25 éies napszámos és vadházastársa, Biró Lina bejárónő, valamint Kacsó Boldizsár 19 éves napszámos. A háromtagú betörőbanda tagjait elfogatásuk után kihallgatták a bűnügyi osztályon s mindnyájan beismerő vallomást tettek. A lopások és betörések során mintegy 5—6000 pengő értékű holmit harácsoltak össze, amelynek egyelőre csak egyrésze került meg. Itt említjük meg azt is, hogy a szerdáról csütörtökre virradó éjjel letartóztatott másik veszedelmes hetörőbandn tagjait, akik a Hanza-féle 15 ezer pengős betörést követték el, még a mai napon átadják az ügyészségnek. Az ellopott fűszer és gyarmatáru most már csaknem lelj es egészében megkerült. A nyomozást a rendőrség ma befejezi. Zsidók nem térbeinek át az állam vallására Romániában BUKAREST, március 22. (DNB-) A román kultuszlt,örvényt rende-'lettorvenuyei olyan értelemben módosították, hogy se íz' rae.iita vallásnak nem térhetnek át a roruáu nemzeti vallásra. A kultusztörvéuv ugyani» módot nvujtott az áttért zsidóknak arra, hogy vallásuk megváltoztatásával uecuzea eredetüket eltitkolhassák. (MTI,)