Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-05 / 29. szám
1941 február 5. ELLENZÉK mmmmums* Z» Nésnst repäSoSiadnagy - a kaiazsvâri kávééiban A légi háborúról beszél a nagy vsSágküzrfeSem egyik névtelen hőse KOLOZSVÁR, február 5. (Saj. tud.) A kávéházban már a nagy forgalom után békés csend honolt. Alig egy-két vendég üldögélt az asztalok mellett és unalmukban hol egymást, hol az utcán fel-alá járók ismeretlen tömegét nézegették. Jól esett ez a csend; közben az újságokat böngésztem, araikor a főur csendesen felém hajolt: — Szerkesztő ur, tudja micsoda „anyag" ül a jobbháromnál? Német repülőtiszt. Átutazóban van itt, nemsokára indul tovább. Átpillantottam a „jobbháromra“. Szép szál, derék fiatalember szürcsölgette a kávét. Hullámos szőke haja gyermekesen hullt homlokára. Amint igy néztem, jámbor, csendes mosolyát a kávéházi asztalnál, igen-igen kételkedni kezdtem a főur értesülésében. (Pedig a főur tapasztalatom szerint még soha se tévedett.) A fiatalság ragyogni látszott rajta és éreztem, hogy az élet még nem koptatta meg derűs kedélyét. Hirtelen arra gondoltam, hogy ezek a szinte gyermekek (mert hiszen számtalan bajtársai is hasonló kornak, úgyszólván nap-nap után megjárják Albion ködös légiterét, gépmadaruk szárnyaira bízván magukat s hőstettükről napiparaucsok tanúskodnak. Fiatal nemzet, fiatal harcosai óh... Az „anyagot“ nem tudtam elszalasztani. A főurral átküldöttem névjegyemet és kértem. szenteljen néhány pillunatot nekemilletve Erdély olvasó táborának. Mosolyogva vizsgálta a névjegyet és barátságosan kéretett asztalához. Pár perc és már a legfesztelenebb beszélgetés indult meg közöttünk. Azonban nem mutatkozott be. „VALAHOL NYUGATON“ — Nevem nem fontos, jegyezte meg szerényen, kit érdekelhet ez? Elmondta azonban, hogy hadnagyi rangban tagja a német légihaderőnek. Utóbbi állomás helyén „valahol nyugaton“ (igy mondta) egy Anglia elleni légikötelék pilótája volt, számtalan Anglia elleni repülésben vett részt gépével ş amint látszik, soha semmi baja nem történt. — Hadnagy ur, hogyan került városunkba? — kíváncsiskodtam. — Parancs szólított Nyugatról Keletre. Ott hagytam eddigi állomáshelyem, hogy feletteseim parancsának uj rendeltetési helyemen tegyek eleget. Most már uj beosztása iránt érdeklődöm. Kedves mosolya a válasz. Megér teltem. Katonai titok. De megértettem mosolyából azt is, a hadisikereknek ez a mosolygás a titka. I Közben órájára pillant és csöndesen megjegyzi: — Másfél óra múlva indulok tovább. A beszélgetés fonalát az Anglia elleni támadásokra igyekszem vezetni. Kérdezgetek az izgalmak, veszélyek, sőt az ilyen hatalmas „túrákban“ rejlő szépségek után. Mosolyogva mesél megint: KIMONDHATATLAN IZGALMAK UTÁN — MEGSZOKÁS-— Nem olyan nagy dolog az egész. Az első utak kimondhatatlan izgalmát csakhamar felváltja és tompítja a megszokás. Légi kötelékünk úgy szállott be a pompás gépekbe, mintha megszokott „hétvégre“ indulnánk a „hétvégek“ hazájába... — Honnan ez a fölényes biztonság, hadnagy ur — kérdem —, mert hiszen én is voltam katona (igaz, hogy a volt román hadseregben), még csak a szomszéd községbe sem kellett átmenjek, de biztonságot alig éreztem. Sőt... — Gépeink és műszaki személyzetünk tudásának tökéletessége, — vágta rá gondolkodás nélkül. Az én gépem kétmotoros bombavető volt. Büszkén szálltam vele az ellenség felé, tudtam, éreztem, hogy nem történhetik bajom. Nehezem váltam meg tőle. Mikor rajtra készen álltunk tetemes bombacsomagokkal felszerelve, örömmel simogattuk gépeinket szemeinkkel. Szépek voltak... Szemének tüze mintha messzire, valahová „nyugatra“ kalandozna, álcázott indulóhelyekre, régi bajtársak közé... Csendben maradunk egy kis ideig, nem akarom emlékezését megzavarni. Majd egy „kis élmény“ után kérdezgetek. — Karácsony táján történt, amikor napi miisorunkon Southampton, Anglia egyik legnagyobb forgalmú kikötőjének bombázása volt előirányozva. Meglehetősen korán indultunk. Alig hogy az esti alkonyat bekövetkezett, megrakták gépeinket'. Félnyolckor már rajtra készen állottunk. Szép, tiszta idő volt, köd még a láthatáron sem volt. Simán repültünk. Gépünk vágta a levegőt; faltuk a kilométereket. A csatornán túl sem zavartak elhárító füzekkel és feny- I szórókkal, mint máskor. Az alattunk lévő sötétségből csakhamar hatalmas tüzek jelezték utunk célját. Nem kellett sokat keresgéljünk. Az előttünk rajtolt gépek szépen dolgoztak. — Tiz óra felé járhatott az idő — folytatta csendesen a hadnagy —, amikor a gépiét a parancsban előirt „támadási magasságra“ vittem fel. Néhány fénycsóva ugyan keresgélni próbált fáradtan és rendetlenül. de tüzelni — Isten tudja, miért —-, nem tüzeltek ránk. Még nem volt komoly dolgunk. Szinte az volt az érzésem, nem is kiváncsiak ránk. Belefáradtak. ' Közelebb érve az égő kikötőhöz, már egy-két légelháritó ágyú is megszólalt, de különösebb hatást már ez sem gyakorolt ránk. Közben csomagjainkat is sorjában ledobáltuk. Az eredményre ugy-e nem kiváncsi? Szépen kanyarodtam egyet, hazafelé... s akkor történt, amit ma is nehezen tudnék megmagyarázni. A jobb motoromból hatalmas dörrenést hallok és mint éjjelente a mozdonyból, valóságos szikrazuhany jxittan 1 ki. Úgy kezdett szikrázni a motor, mintha nyomban robbant volna is. Kissé kellemetlenül éreztük magunkat, nem tagadom, de a következő percben leállítottam a motort és a kormányt vitorlázó repülésre kap- I csuhám át. Mindez körülbelül 4000 méter magasságban történt Anglia felett... 1 A gép nemsokára egyensúlyba került. Kezdtem vizsgálni a gépet, műszereket és figyeltem a magasságmérőt. Egy motorral repültünk és magasságunkból állandóan vesztettünk. A magasság pedig ilyenkor az élet. Azonkívül hatalmas erőfeszítésbe került a gépet egyensúlyba tartani. Ami igen aggasztott, állandó sülvedésünk volt. Félig komolyan, félig vidáman kérdeztem, ugorjunk-e? Csak cammogtunk rendes sebességünkhöz képest. Hatalmas ut még Anglia felett, azután még a csatorna... Az idő pedig lassan telt. —- Figyeltük motorunk zúgását. Ez kielégített. Bizony idegekre menő percek voltak ezek. Lentről újabb fényszórók kezdtek felcsillanni. Tapadtak ránk, mint a piócák. Pompás látványt uyujthattunk az angoloknak. És várni, mikor dördülnek ránk az ágyuk... — És ami szinte hihetetlennek tűnik, n<un lőttek. Ekkor fogamzott meg egyikünkben a kérdés, Dem akarnak-e vadászgépekkel üldözni. Figyeltük idegmegfe- szitve az eget. Sehol semmi. A magasságot is rögzíteni tudtam. A csóvákból is kikerültünk és nemsokára a Csatorna felett lisztünk. Még mindig 1800 méter magasságban... A gépünk levizsgázott. Állta a próbát... Mást nem mondhatok... Landoltunk’... A csendet a vendégek jötte kezdte megzavarni. Az idő is eltelt. A hadnagy a főur után kezdett nézelődni. Megköszöntem neki emlékező kirándulásunk Anglia felett. Búcsúztunk... ő továbbment teljesiteni a parancsot, én itthon maradtam és beszámoltam egy fiatal gyermekbős nem mindennapi tettéről, ami ma mégis mindennapi... (sze.) Labanc Lci;t tordai illt-to-cgű í iatulenihe; ügyében, aki a lőhatídornv íltnzái- ,al kapc-n- latos zavaros időket kihasználva. Kolozsvár területén liuszi endbeli betöréses lopást követett e! és bciörései közben ,i vazelintől a iá dióig közel 6000 pengő értél; ti ingóságukat és 300 pengő készpénzt zsákmányolt. Az ösz- szclopkodott holmi nagyrészét az ószrj-cn el. kótyavetyélte, két kerékpárt, egy rádióké vii léket és egy rend férfiruhát pedig Ková Lajos Pata-utcai kereskedőnek adott el toináron, akit még Tordáról ismert. Kova«-, Lajos és felesége ellen a hatóságok orgazdaság miatt indítottak eljárási és ügyükben tegnap hirdetett Ítéletet a törvényszék. Labanc Bélát huszrendbeli betörése- lop.'; büntette miatt 3 évi fegyházra és politikai jogainak 5 évi felfüggesztésére, inig a másodrendű vádlottakat 2—2 havi fogházbun tetősre és egyévi hivatalvesztés, valamint politikai jogaiknak egy évre való felfüggesztésére ítélte a törvényszék. Az ítélet ellen a vádlottak feleb hez/st jelentettek lie. áz emlékezefes küSmonosferi gyilkosság ujrafeSvéteü ügye a királyi törvényszék ©lift Háromévi fegyházbM lésre ítélt a bíróság egy Tordáról menekült fiatalembert, aki huszrendbeH betöréses lopást követett el városunkban. — Hz orgazdák 2—2 havi fogházbüntetést kaptak KOLOZSVÁR, február 5 A román bíróságok által hozott ítéletek általános felülvizsgálása során tegnap került sor a néhány évvel ezelőtt történt emlékezetes külmonostori gyilkosság ujrafelvételi tárgyalására. Mint ismeretes, 1936 április 20-án Baciu Ja nos szolgalegény megleste az istállóból kilépő gazdáját, Alb József fuvarost, akit néhány fejszecsapással halálra sebzett, majd a vérében összeroskadó embert magára hagyva, eldobta gyilkos szerszámát és elmenekült. A rendőrség a rokonság gyanúja alapján gyilkosság vádja miatt letartóztatta a külvárosi csapszékekben bujkáló Baciu Jánost, aki beismerte a gyilkosságot, de azzal védekezett, hogy nem volt szándékában megölni gazdáját, csupán bosszút akart állani azokért a sérelmekért, amelyeket öt éven keresztül, amíg Alb Józsefnél szolgált el kellett szenvednie. Tettének legfőbb inditórugója pedig az volt, mondotta vallomásában a vádlott, hogy gazádja nem akarta kiadni hátralékos fizetését, amire pedig azért lett volna szüksége, mert másnap kellett volna bevonulnia katonai szolgálatra. A bünper törvényszéki főtárgyalásán a bíróság a tanuk vallomásából megállapította, hogy Baciu János éveken keresztül szerelmi viszonyt folytatott gazdája feleségével, ezért annak dacára, hogy a gyilkosság lefolyásának egyetlen szemtanúja sem. volt, beigazoltnak vették, hogy Baciu János előre megfontolt szándékkal ölte meg gazdáját és ezért 14 évi fegyházbüntetésre Ítélték. Miután a vádlott megfelebbezte az elsőfokú ítéletet, az ügy az ítélőtábla elé került, amely az ítéletet tízévi börtönre szállította le. A. királyi törvényszék büntető főtárgyalási tanácsa dr. Szabó András tanácselnök elnökletével tegnap foglalkozott a bünperrel és kihallgatta a vádlottat, aki részletes vallomásában elmondotta a gyilkosság történetét, de tagadta, hogy tettét előre megfontolt szándékkal követte volna el. Szerinte annakidején a román rendőrség em- j herei veréssel kényszeritették hasonló értel- ! mii vallomásra, amit a román törvényszék is elfogadott tárgyalási alapul. Tagadta azt is, hogy az áldozat feleségével szerelmi viszonyt folytatott volna és szerinte a tett elkövetésének egyetlen indoka erős felindulása volt, amelyet gazdája tettleges bántalmai váltottak ki belőle. Miután a törvényszék ilyen súlyos ügyekben nem hozhat Ítéletet, csupán az áldoz.at vallomására támaszkodva s miután az egykori törvényszéki tárgyalás jegyzőkönyvei nincsenek meg) a törvényszék az ügy tisztázása érdekében a királyi ügyész indítványa alapján elrendelte az ügyben kihallgatott összes tanuk, valamint esetleges bejelentett uj tanuk kihallgatását és á tárgyalás folytatását hivatalból kitűzendő főtárgyalási napra halasztotta. AZ APAHIDAI GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET Ugyancsak tegnap foglalkozott a törvénv- szék Hosszú László apaliidai fiatalember ügyével is, akit annakidején a román katonai törvényszék súlyos testisértés és gyilkossági kísérlet miatt négyévi börtönbüntetésre Ítélt. Hosszú ugyanis 1939 augusztus 20-án korcsmái verekedés közben revolverrel rálőtt Muresán Lász’ó földművesre, akit köny- nyebben megsebesített. A tegnapi ujrafelvételi tárgyaláson a bíróság kihallgatta a vádlottat és néhánv tanút, akik egyöntetűen adták elő a történteket és elmondották. hogy Hosszú I.ásílót az áldozat és testvérei megelőzően súlyosan háutahnaz- ták, ügy, hogy a fiatal legény alig tudott kezeik közül kiszabadulni Miután azonban eltávozott a korcsmából, az ablakon keresztül1 rálőtt Muresanra, akit combján talált a golyó. Az áldozat sérülése nem volt súlyos, csupán néhány napié- kellett feküdnie és jelen pillanatban is teljesen munkaképes. ítélethozatalra a tegnapi tárgyalás folyamán nem került sor, mert úgy a -vád, mint a védelem részéről újabb tanuk kihallgatását kérték a tanyái lás pontos tisztázása, érdekében. A biróság helyet adott a vád és védelem in- ditvánvának és a tárgyalás folytatását március 11-ére halasztotta. AKI HUSZRENDBELI LOPÁST KÖVETETT EL Tegnap hirdetett Ítéletet a töryényszék Mimica» bácsi csodál soils; Jellemző és mu'atságos csel történt a napokban a kolozsvárrnegyei árva.-veken. 01 .:i jellemző, hogy igazán újságba ki-, ánkozik. El is mondjuk úgy. ahogyan dr: Székelyhiclv árvaszéki elnöktől hallottuk, aki elmondotta a már híressé váíí kis történetet az Ellenzéknek. Mert hát az árvaszék elnöke a fő z - replője ennek a dolognak, no meg Munican Joan mezőszentkirályi román parasztember. Bejön Munican Joan Kolozsvárra és elmegy az árvaszékhez, mert hát ott néki valami ügyes-bajos doiga volna, 1928-hau valami ajándékozási szerződért adott be a/ árvaszé!-- hez, az kellene most neki. Most van először a városban Erdély visszacsatolása óla és rt :- teuetesen idegennek éizi magát a vármegyeháza ismerős és mégis annyira megváltozott folyosóin. Csak magyar beszédet hall az öreg Munican, aki maga is tud jól magyarul, de mégse mer megszólalni, nem mer a hivatali szobába belépni, csak ténfereg a folyosón, kézije vett kucsmával, bátortalanul, tanácstalanul Megkérdezik, mi járatban van, a ig mer szólni, beinviltálják. nem akar az elnök úrhoz belépni. Végre a barátságos nógatástól megbátorodva elmondja, hogy miről is van szó, sőt azt mondja, hogy nincs neki az előhívott tolmácsra szüksége mert tud ő jó- magyarul. Meghallgatják szépen és megmondják neki, hogy7 az a bizonyos ajándékozási szerződés bélyeghiány miatt irattárba került, mert hát annakidején minthogy megmondották volna ! Munican bácsinak, hogy ennyi és ennyi bé j lyeg kell az Íráshoz, inkább ellették az ü J fontos aktáját, nyugodjék békével. Most az j tán az történt, hogy Munican Joan faluját ! Besztercenaszódmegyéhez csatotlák s igy az egész ügy a besztercei árvaszékhez tartozik. Ezt elmagyarázták ueki tűre mesen. — Legyen csak nyugodt. — mondják neki — megvan az Írása és minden elintéződik majd. úgy, ahogyan kell . . . I Hallgatja az Ötvenesztendős Munican ezt a szives beszédet, forgatja a kucsmáját, bólo- j gat. Aztán odalép szépen az árvaszéki elnök- I höz s azt mondja szép csendesen: i — Köszönöm szépen, domnule . . . aztán mit kell fizetni? — Semmit — feleli az elnök Munican nem hisz a fülének. Semmit? Az nem lehet, Régen mindig és mindenütt kellett fizetni, elkészült ő erre, most is hozott pénzt magával. —=- De mégis, mennyit? — kérdi újra és mutatja is a kezével azt a bizonyos „mennyi“ mozdulatot. — Nem kell fizetnie, jó einher —- felelik és Munican bácsi bámul, aztán titokzatosan, suttogva még egyszer elismetii a ..semmit" es nézi-nézi az árvaszéki elnököt, akinek minden áron le akarta szúrni az ő szemében elengedhetetlen „baksist'k Nevetnek az urak a hivatalban, nevet az elnök is, nem haragszik, mert ez a bácsi igazán nem tehet semmiről. O csak egy régi szabályt ismert, amit elfojt a szél és ahhoz akar alkalmazkodni most is, nehogy valahogy baj legyen és nehogy rosszul kezeljék az ügyét. Aztán elhiszi végre, hogy itt semmit sem kell fizetni és elkezd hálálkodni áradón, boldogan, dicséri a dommrékat és azt mondja, elmondja ezt ám otthon az egész falunak, mert ővele soha, sehol ilyen szépen nem bántak még. Sorra kezel mindenkivel, az elnök ne.k hosszan rázza a kezét és indul kifelé. De még egyszer visszanéz, látszik, hogy erősen töri valamin a fejét. — No mi az öregem? — kérdezik tőle jó- szívvel. Erre megfordul és töprengő arcra) megkérdezi az elnök úrtól? — Besztercén se kell fizetni? Mert ami biztos, az biztos... (M. L.)
