Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-26 / 47. szám

♦ * 19 41 februar 26. ELLENZÉK A CIPŐRENDELET HIVATALOS MA­GYARÁZATA. A közellátásiigyi miniszter a bőrtalpú lábbelik zár alá vételével kap­csolatban magyarázó rendeletét adott ki. Eszerint a kézműipari keretekben dolgo­zó termelő is köteles készen levő áruiról a bejelentést megtenni, a megrendelt, de még el nem készített áruról azonban nem kell bejelentést tennie. A kisiparos a megrendelésre elkészített árukat ki is ad­hatja, de a megrendelő óimét fel kell je­gyeznie. A kisiparos megrendeléseket ez­után is akadálytalanul vehet fel. Minden bőrtalpú cipőt be kell jelenteni, tehát azokat is, amelyek a rendelet mellékleté­ben közelebbről nincsenek megjelölve. A rendeletnek azon részével kapcsolatban, amely a munkások elbocsátását és fel­mondását tiltja, az a helyzet, bogy a rendelet az elsőfokú iparhatóságoknak felhatalmazást ad arra, hogy a tilalom alól feloldhassa azokat, akik az alkalma­zottak megtartására anyagi eszközökkel nem rendelkeznek. Illetékes helyen kü­lönben kijelentették, hogy az estélyekre használatos arany és ezüst, vagy hasonló kivitelű diszcipők zár alól való feloldá­sa tárgyában a minisztérium nem kivan kivételt tenni, mert nem akarja a rende­let kijátszását elősegiteni és ezért az úgy­nevezett menyasszonyi cipők is zárolva maradnak. KORSZERŰ TERV AZ ERDŐVIDÉK VILLAMOSÍTÁSÁRA. Sepsiszentgyörgyi tudósitónk jelentése szerint Koncz István dr. baráti ügyvéd a székelyeknek vasút­építésre való felhívása iránt újabb felhí­vással fordult Erdövidék népéhez, amely­ben azt ajánlja, hogy a vidék községei szövetkezeti alapon oldják meg a vidék vili am os árammal való ellátását. Terve sze­rint minden község annyi részvénnyel képviseltetné magát, amennyi a lakosság számarányának megfelel. A cél megvaló­sításához öt év alatt 450.000 pengőt kell előteremteni. Minthogy Erdövidék terü­letén mintegy harmincezer ember él, egyé­nenként 3 pengő esne évenként egy-egy lélekszámra, annyi, amennyit félhónap alatt egy család petróleumra költ. Az ára­mot termelő gőzturbina hajtásához a kö­zeli köpeci szénbánya szolgáltatná az üzemanyagot. ' SZÖVETKEZETBE TÖMÖRÜLTEK A CSÍKI KERESZTÉNY FAKITERMELŐK A csikvármegyei keresztény fakitermelők a közelmúltban értekezletet tartoitak. amelyen elhatározták, hogy érdekeik vé­delmére szövetségbe tömörülnek. A szö­vetség elnökévé Dobál József csikszékvizi fiirésziizemtulajdonost, 'titkárává Mátyás József csikkozmási fürészüzemtulajdo- nost választották meg. Az értekezleten je­len volt Berecz János gyergyószentmik- lósi főerdőmérnök is, aki kijelentette, hogy a szövetkezeti alapon meginduló mozgalmat illetékes helyen támogatja. A felszólalás után kimondották, hogy a há­rom székely vármegye függetleníti magát a vagyonhajhászóktól és az erdőbirtoko­sok kerületenként szövetkezetbe tömö­rülnek. Kerületenként beosztják az üze­meket, úgyhogy kétgatterenként legalább 15.000 köbméter fa essék évente. „Hites könyvvizsgálóként eljárhatnak azok is, akik vizsgamellőzésével oklevelet nyertek“. Az igazságügyminiszter 45.000 —1931. I. M. rendelete értelmében a ké­pesítő vizsga letétele nélkül is hites könyvvizsgálóként eljárhatnak azok, akik a közgazdasági élet, vagy a szaktudomány terén kifejtett hosszabb elméleti és gya­korlati szempontból egyaránt kiváló, szakbavágó működésűk alapján felügyelő­hatóságának meghallgatása alapján a vizs­gabizottság a vizsga alóli felmentésre ajánl és a kereskedelemügyi miniszter egy éven belül felment. Értesülésünk sze­rint e rendelet alapján nemes Tapolesá- nyi Kálmán, volt aradi bankigazgató, bu­dapesti lakos a felvidék visszacsatolása után beadvánnyal fordult a m. kir. igaz­ságügyminisztériumhoz, hogy ezen rende­let terjesztessék ki a felvidék felszaba­dult területeken lakó szakemberekre; ami el is rendeltetett. Tudomásunk szerint ne­vezett Erdély visszacsatolásával kapcsola­tosan ugyancsak beadvánnyal fordult az illetékes minisztériumhoz, hogy fenti ren­delet terjesztessék ki az Erdély felszaba­dult területeken lakó szakemberekre, de erre nézve még intézkedés nem történt. Felhívjuk az illetékes szakembereket, hogy amennyiben a rendeletben előirt fel­tételekkel rendelkeznek, úgy nyújtsák be kérvényeiket dr. Kuncz Elek úrhoz Bu­dapest, mint a hites könyvvizsgálók vizs­gabizottság elnökéhez. 8€.©Ââl©mS€ ftLÜJAflÉMl ^sS^BBE^SSS^SSSüBBS Az iparengedélyek kéri az ország kézműipar ossága KOLOZSVÁR, február 26. Egyes ipar- hatóságok a múltban sok olyan ipariga­zolványt adtak ki, amelyeknek tulajdono­sai megfelelő képesítéssel nem rendel­keznek. Minthogy pedig az 1922-ik évi vonatkozó törvénycikk hiányosságainál fogva alkalmat adott arra. hogy egyesek jogosulatlanul is iparigazolványhoz jut­hassanak, az ország kézmiiiparossága most arra kérte * a kereskedelmi és iparügyi minisztériumot, vizsgáltassa felül az egész ország területén az 1923 november 1-e óta kiadott iparigazolványokat. A kormányhoz eljuttatott emlékiratban azt kérik az iparosok, hogy minden egyes iparigazolvány esetében állapítsák meg, hogy az iparigazolvány tulajdonosa volt-e tanone, tett-e szabályszerű segédi vizsgát, rendelkezik-e szabályszerű tanonebizonyit- vánnyal, folytatott-e annyi segédi és szakbavágó gyakorlatot, amennyit ipara után a törvény megkíván. Kérik továbbá, állapítsák meg, bogy az iparigazolvány tulajdonosa szabálysze­rű szakvizsgát tett-e, volt-e erre jogcíme és a szakvizsga lefolytatása alkalmával a vizsga tárgva annyi volt-e, mint amennyit egy önálló iparostól megkívánni lehet. Állapítsák meg végül azt is, hogy az, aki a mestervizsgát letette, úgy alakilag, mint jogilag és szakmai tudásilag megfelel-e annak, amit a yizsgázótól a mestervizs­gáit szabályozó 1936-Jk évi törvénycikk előir. Uránia Mozgó Csak néhány napig látható m!g! PAULA WESSELY filmremeke: Egy életen át... Müsorou kívül a legújabb híradó 1! SPORT 0 KEIIG nyeríe IRagşarorszdg főiskolai jégkorongbajnoksrigát BUDAPEST. (Saját tud.) Magyarország főiskolai jégkorongbajnokságát tegnap fejez­ték be a budapesti műjégpályán. A torna győztese a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club korongcsapata lett hat ponttal, akik a döntőben bravúros játék után 4:1 (1:1, 1:0, 2:0) arányban győzték lé a BEAC csapatát. Második helyre a Budapesti EAC került 4 ponttal. Harmadik a Debreceni EAC 2 pont. tál, mig az utolsó helyet a Szegedi EAC foglalja el pont nélkül. A főisko’aí jégkorongbajnokság első nap. ján a KEAC kettős győzelmet aratott. A kolozsvári csapat délelőtt a debreceni egye­temi együttes ellen 8:0 (2:0, 2:0, 4:0) arány­ban győzött Incze 3, Míhelffy 2, Kocsis, Lőrincz és Mészáros góljaival. Este a Szegedi EAC volt a KEAC ellenfele. A kolozsvári egyetemi csapat fölényes játék után 8:1 (3:0, 3:0, 2:1) arányban győzte le a SzEAC együt. tesét. Góllövő: Incze 4, Kocsis 2, Mészáros és lőrincz, illetve Antal. A KEAC összeál- litása mindkét mérkőzésen a következő volt: Sprenz, Dóczi—Miklósi, Mészáros—Incze— Lőrincz. Csere: Nagy—Kocsis - Mihelffy. Egyéb eredmények: BEAC -SzEAC 6:1. BEAC—DEAC 8:2. DEAC-SzE AC 4:1 TÓTH ATTILA, a Húsos sportegylet ka­puvédője, mint ismeretes, az őszi ifjúsági bajnokság utolsó mérkőzésén lábát törte. A fiatal játékos csaknem két hónapig nyomta a kórházi ágyat, de súlyos természetű törése még ma sem forrt össze. Tóth vasárnap ki­hallgatáson jelent meg Gidófaivy dr. minisz­teri biztosná , aki úgy határozott, bogy a Húsos tehetséges kapuvédője még e héten felutazzék Budapestre az MLSz költségén, ahoil a 'Sportszanatóriumban kezelés alá ve­szik a sérült lábát. A DÉSI SPORTEGYLET, amely mint is­meretes, a kolozsvári kerületi bajnokságban játszik, nagy buzgalommal készül a tavaszi szezonra. Dr. Weither Károly, vármegyei tiszti főügyész, az egyesületi ügyvezető e hő­ké, több uj játékossal erősítette meg a DSE együtteséit, sőt tárgya’ásokat folytat Ujllalki Lászlóval, a bukaresti Rapid volt kivá ó ed­zőjével, hogy március elsejével átvegye a csapat edzéseit, hogy a március 9 iki KEAC el eni mérkőzésre már felkészülten álhassa- nak ki a zöld gyepre. HIVATALOS RÉSZ A magyar Országos Lawn Tenisz Szövet­ség Erdélyi Kerületének közleménye V an szerencsém tisztelettel! meghívni a következő tagagyesü leteket: Dési Sport egyesü et Dós, Haggibbor Sportegyesükéit, Bástya Sportegvesület. Kolozsvári AC. Ko­lozsvári TC Kolozsvár. Nagybánya SE Nagy­bánya, Nagykárolyi AC Nagykároly, Nagy­váradi AC, Nagyváradi Egyetértés SK. Nagy. váratli SE. Nagyváradi Törekvés Nagyvárad1, Szatmári SE Szatmárnémeti. — az Erdélyi Kerület 1941 március hó 9-én délután 5 órakor Kolozsvárt, Mátyás király-tér 7. sz. alait'C tartandó I. évi rendes közgyűlésére. TIRSCHER MIKLÓS, kerületi elnök. Zoltán testnevelési tanár vezetése me'.Jteftt. Az első edzés folyó hó 26-án. szerdán este 7 órakor kezdődik, melyre felkérem az összes kolozsvári játékvezetőket, hogy pontosan megjelenni szíveskedjenek. WELSER JENŐ, JT ügyvezető.  hét fiimjel tfy'fé&d&n át... I ilmbeniutaló az Egyetem-mozgóban1 A jelszavak, a halk gesztusok szülész­nője, Paula Wessely ezúttal egy romanti­kusan szép, néhol drámai izzása, pompá­san szervírozott történet sokat szenvedő, bátorszivü hősnőjét játszó, aki a költői s egyben talán a végzet igazságszolgál I u- tásába veteti rendíthetetlen hittel és már- már szinte bibliai türelemmel harcolja ki jogos boldogságát a sorstól. A. Tirolban lejátszódó mese is meginditóan szép és finom, de a hangsúly, az igazi nagv él­mény: Paula W essely. Amit ez a kivétele­sen nagy filmszinésznö Ágnesnek, ennek a tisztaszivü tiroli leánynak az alakjából formál, az maga a legigazibb művészet. Közvetlen, egyszerű, természetes. teljesen kikristályosodott, felejthetetlen alakítás. Ez nem is játék már, hanem maga az élet. Egy-egy szava, halk, finom gesztusa, vagy abogy megáll és néz... semmit nem csi­nál, csak néz — mindez utánozhatatlan és utolérhetetlen. Ezt és igy csak Paula Wessely tudja. Férfipartnere is kitűnő szí­nész. A tiroli felvételek is gyönyörűek és kellemesen fűszerezi a pompás produk­ciót egy kis pesti intermezzo is, hitelesen jó miliővel. Általában az egész rendezés elsőrangú. Érthető, ha az uj Wessely-f i- met kirobbanó, nagy siker pecsételte meg. Őszintén ajánlhatjuk mindenkinek. (g- a-) Varjú a toronyórán (Játssza a Royal-mozgó.) Csatbó Kálmán hangulatos müvének film- változatában két színészi alakítás emelkedik ki. Vaszary Piroskáé és Rajnay Gáboré. Az ő pompás játékukért érdemes megnézni a fil­met. Vaszary Piroska mint zsémbes, de ál* dottszivü öreg kisasszony a karrikirozó ké­pesség. jó megfigyelés és humor olyan kivé­teles magasságaira jut el, amire a mai ma­gyar női szinésznemzedékbeu ebben a szerep­körben talán csak ő képes. Rajnay Gábor örökifjú magyar ura csupa iz és frisseség. A többi szereplők között rokonszenves vitéz Benkő Gyula amerikai tipusu fiatal zeueszer zője és élmény Kosáry Emmy gyönyörű éne' ke és sudár, nagyvilági figurája. (—) A NB I. vasárnapi második fordulóján a következő mérkőzések kerü nek lejtiászásriai: Újpest—Szeged. Ferencváros—Dim á vág, WMFC—Sa BTC, BSzKRT—Törekvés, Szol. nők—Gamma, Tokod—Kispest. Haladói»— Elektromos. Előállók a pályaválasztók. A vasárnapi mérkőzések egyébként az egész országban délután 3 órakor kezdődnek. JT hivatalos rész. Értesitem a kolozsvári csoport játékveze­tőit, hogy a játékvezetők részére a torna­termi edzés minden hét szeröb és péntek napján este 7—8 ig az unitárius gimná­zium tornatermében lesz megtartva Lőrinczy HÚSVÉTHÉTFŐJÉN Kolozsváron játszik a főiskolai válogatott. Budapestről jelenítik: Fábián József, a főiskolások szövetségi kapi­tánya .tegnap nyilatkozott az egyik fővárosi lap munkatársának!. Fábián többek közölttt kijelentette, hogy a főiskolai labdarugó vá­logatott hús vét vasáru apján Nagyváradon, mig húsvéthétfőjén Kolozsváron játszik a város válogatottja e len. A főiskolai bajnokság se­lejtező mérkőzéseit április végén kezdik meg, mig a döntőmérkőzésre pünkösdkor ke­rül sor Erdély valamelyik városában. FÁBIÁN SZÖVETSÉGI KAPITÁNY 25-ÖS keretet jelölt ki a jugoszlávok ellen. Buda­pestről jelentik: Már megírtuíc, hogv a ma­gyar válogatott március 23-án Belgrádiján játssza első tavaszi mérkőzését. Fábián József, az uj szövetségi kapitány, már ezen a hétien megkezdi az előkészületeiket a jugo­szláv—magyar mérkőzésre. A csütörtöki ros­tamérkőzésen a következő két csapat játszik egvmás ellen: A csapat: C«ikos, Szűcs—Kis- péter, Pázmándy—Po gár—Sáro'si III., Kin­cses—Sár ősi dr.—Marosvári— BodoUa—Gyet- vai. B c apat: Bakon, Kállai—Olajkár -II., Négy e s i—T ót h—S z al ay, M és z á ros—Zsenge! ­lér—Fűzi—Szusza—Tóth III. Tartalékok: Tihanyi II ., Sződi és Vécsei. A MAGYAR TENISZ VÁLOGATOTT már- cius közepén portugál és spanyol portyára megy. Cedekti talán , hogy Micheliné Cresle, a francia filmek fiatul csitaga, Hollywoodba szerződött; hogy március 9-én, vasárnap 5 órakor érde­kes műkedvelői előadás lesz a hat. gimná­zium dísztermében. Kováts Zoltán rendezésé­ben kerül színre Gárdonyi Géza: Falusi ve­rebeit cimü népszínműié: hogy Anna Neagle, a hires angol színésznő első amerikai filmje, az Iréné, hamarosan szinrekerül Budapesten. hogy pénteken este szonátacst lesz a buda pesti Zeneakadémián. Kálmán Mária hegedű- művésznő és Pongrácz István zongoraművész az est szereplői; hogy a budapesti Fővárosi Operett színház egyik ruhatárosnője tömött pénztárcát talált a színházban, amelyben nem kevesebb, min: 3000 pengő volt. A pénztárcát átadta a rend­őrnek s keresni kezdték a tárca tulajdonosát, aki e pillanatig — még nem jelentkezett. Iskolák! Figyelem! Közeledik március 15» Alkalmi színdarabok: Március tizenötödike (mesejáték 4 képben, dalokkal) 1 pengő. Március 15 az iskolában (ifjúsági színmű i felvonásban) 1 pengő. Március 15-i jelvények Sürgősen kérjen mintagyüjtemény t P 1.50 beküldése ellenében. 15- -20 fillérért dara bonként ízléses kivitelű jelvények kaphatók az Ellenzék könyvesboltjába) KOLOZSVÁR. Mátyás kirúlv-tér. T, kit no­uló lén sói, lő­in­yd- ik. kis na tik >ul "O­* I!

Next

/
Thumbnails
Contents