Ellenzék, 1941. február (62. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-19 / 41. szám
TV41 fe2>r ű*&r T9. ELLENZÉK 7 KftacAiPASÁe mezőgazdasági népoktatás szolgálatában az EMSE öíven magyar falsÉan tarlóit gazdasági tanfolyamot CSIKSZENTSIMON KOLOZSVÁR. 1940—41. telén az EMGE a visszatért erdélyi területeken több, mint 50 két és háromhetes tanfolyamot rendez. Ezeknek egy része már le is zajlott másrészt; pedig folyamatban van. A tanfolyamok jelentőségét az a tanulság domborítja ki. hogy a tanfolyamokat az erdélyi magyar kisgazdák maguk kezdeményezték, kérték és kérik, mert a tanfolyami részvéteit is készséggel megfizetik. Tudják és látják, hogy különösen akkor nem várhatóak ingyen semmit, amikor a közösséeá munka előnyeit jómaguk élvezik. ~ H0DCY\ Az udvarhelymegyei Hodgya községben január 16-án nyílt meg a tanfolyam. Az indulásnál ott volt Szakáts Zoltán EMGE kirendeltségi vezető, Gyerkes Mihály nyug. állami iskolai igazgató, Szilasi Jenő főállatorvos, Szenári Andor okleveles gazda, Kiss György helyi ref. lelkész és a falu egész népe. Szakáts Zoltán megnyitóbeszédében utalt a tanfolyamok szükségességére és a magyar kisgazdalársadalom öntudatos szervezkedésének fontosságára, majd Szilasi Jenő tau- folyamvezető mondott bevezető előadást. Itt ezzel összesen 33 székely kisgazda látott munkához. KÖZÉPAJTA Hároraszékmegyének ebben az ismert falujában ugyancsak ünnepélyes külsőségek között kezdődött meg a tanfolyam, amelyen Poionkay Tivadar dr. ref. lelkész, Séra István EMGE kirendeltségi vezexő, Imre Zoltán és Bende Jenő mondott beszédet. SZATMÁRHEGY A kéthetes tanfolyam január 26-án ért véget. Összesen 63 hallgató kapott jó minősítést. A vizsgán többek között ott láthattuk V. Domahídi Sándor vizsgabizottsági elnök, m. kir. gazd. felügyelőt, Bikfalvy Ferenc EMGE kirendeltségi vezetőt, Koropai Tivadar okleveles gazdát, Tesch Bálint dr. városi elöljárót és a magyarság sok helyi vezetőjét. MAKSA Károm község Maksa: Eresztevény és Besenyő vettek részt a tanfolyamon. A nagyszámú hallgatóság mellett a lultűrház helyiségeit időnként a többi érdeklődő gazda is látogatta. A megnyitó előadáson Benedek Pál tanfolyamvezető és Beczássy Imre előadó mellett ott volt még Séra István EMGE kirendeltségi vezető és Kovásznay János angya- losi földbirtokos is. SEPSISZENTGYÖRG Y Háromszék vezető városában 39 kisgazda iratkozott be a tanfolyamra, köztük néhány szász kisbirtokos is. Kovásznay János tanfolyamvezető és Imre Zoltán előadó, amint az a január 19-iki vizsgaeredményből kitűnik, valóban eredményes munkát végzett. A hallgatók egytől-egyig komoly előremenetelről tanúskodó feletetet adtak. SAJÓUDVARHELY Szó nokdobokavármegye — amint ismerg- *es egyike a legveszélyesebb magyar szórványvidékeknek. Az EMGE e körülményekre való tekintettel különös súlyt helyez arra. hogy az ilyen vidékeken, a többinél is fokozottabb tevékenységet fejtsen ki. A tanfo lyam, mely 29 hallgatóval indult, január hó 13-án kezdődött és a 26-iki záróvizsgával nyert befejezést. Az előkészítő munkát Kese Attila ref. lelkész, Vladár Albert gazdaköri elnök és Fodor Vilmos intéző végezte. A tanfolyamvezetői tisztséget Váradi Mihály töltötte be nagy hozzáértéssel, akit Fodor Vilmos segített előadói minőségében. A vizsgán megjelent Antal Dániel EMGE kirendeltségi vezető, Vojt Miklós m. kir vm. gazdasági felügyelő. Szappanos Miklós dr. főszolgabiró, fehérvári Karoly földbirtokos. Mattiassisch Gusztáv m. kir. gazdasági felügyelő, Desbor- des Ernő járási e. felügvelő. továbbá a sajó- szentadnrási és somkeréki gazdakörök küldöttsége. Kese Attila imája után Antal Dániel szól a hailgatósgához. majd Vojt Miklós földművelésügyi megbízott vezette végig a vizsgát. Végül Szappanos Miklós dr. bethleni főszolgabiró méltatta az EMGE munkásságát, hangsúlyozva, hogy a maga részéről a legnagyobb készséggel áll minden ilyen ügy rendelkezésére. ESZTÉNY Ugyancsak szórványvidéki magyar település Szolnokdobokamegyében, melynek gondozása rengeteg figyelmet s munkát igényel, Onódi Weres8 Árpád tanfolyamvezető és Zászló)jy Ottó volt az előadó. A tanfolyamot Bányai Béla ref. lelkész szervezte meg nagy körültekintéssel, alapossággal. Január 25-én itt is népes volt a vizsga. Antal Dániel, Vojt Miklós, Fehérvári Károly, Abrudbányai Ede dr., Schilling Rudolf, Tunyogi Károly, Pákni Ferenc, Bogdán) fy László birtokos, gazdaköri elnök, valamint a szarvaskoridi és tötöri gazdakörök küldöttségeinek részvételével A sikeres vizsga után Abrudbányai Ede dr. föld- birtokos intézeti buzdító beszédet a hallgatókhoz. Gergely Ferenc kisgazda viszont a falu nevében mondott hálás köszönetét az EMGE-nek. Antal Dániel EMGE kirendelné gi vezető kiosztotta a bizonyítványokat és az arany-kalászokat. A hallgatók 108 pengős tanfolyami részvételi diját pedig gépvásárlási alapra az EMGE nevében a gazdakörnek ajándékozta. KÉKES A falu a legnehezebb munkaterületek közé tartozik Szohiok-Dobokaraegyében. Szórványvidék, ahol a magyarság gondozása bizony sok leküzdhetetlen nehézségbe és akadályba ütközik. Az EMGE lankadatlan munkásai azonban január 30-i kezdettel itt is megindították a tanfolyamot. CSIKMÉNASÁG Kozán Imre tanfolyamvezető jelentése szerint 30 székely kisgazda hallgatóval indult a tanfolyam és most az előírás szerint folyik. VADAD Márk Sándor tanfolyamvezető közléséből tudjuk, hogy 50 hallgató vizsgázott szép eredménnyel. EHED 54 kisgazda hallgatta végig a tanfolyamot. Szakács György, Anghi Balázs és Virág Ferenc előadók a legnagyobb megelégedésüket hangoztatták a vizsgaeredmények fölött. ÁRKOS Itt is szépszámú hallgató jelentkezet, ösz- szesen 49-en hallgatták végig az előadásokat és kaptak bizonyítványt. Gyöngyösi Károly, Deák Jenő és Kovásznay János előadók mindvégig elismerésrtméltó tevékenységet fejtettek ki. A január 6i tanfolyam megnyitása előtt Barabás Márton plébános szentmisét mondott ahova a falu lakossága nemzeti szinti z.ászlók alatt vonult fel. Megjelent Márton László dr. esikszentmártoni főszolgabiró, Kazár Imre tanfolyamvezető. Bérnáld Győző előadó, Gaál Sándor EMGE vármegyei felügyelő, BalU) Imre községi jegyző ér, Lukács Dávid küzbéei bíróval az. élen többszáz főnyi kisgazda. A szentmise után négyes sorokban vonullak be a hallgatók a tanfolyam helyiségébe a régi Endes-kuriába. László dr. főszolgabiró, aki egyébként maga is a falu szülötte, hatásos beszéd keretében nyitotta meg a tanfolyamot és rámutatva az EMGE munkájának jelentőségére, jó előmenetelt kívánt a hallgatóknak. A vizsga ugyancsak ünnepélyes keretek közölt zajlott le. A m. kir. földművelésügyi minisztériumot Mólnál járási gazd. felügyelő vizsgabiztos képviselte. Az FMGF. részéről Sóra István kirendeltségi vezető, Gaál Sándor körzetvezető, Imre Zoltán, Kovasznai János és mintegy 200 érdeklődő csikszentmik- lósi és csikcsatósz.egi kisgazda jött el. A vizsgabiztos örömmel á'lapitotta meg, hogy két hét alatt a kisgazdák milyen sokat tanultak. Barabás Márton plébános a község Posner Zoltán pedig a hallgatók nevében mondott köszönetét Kazán Imre, Barnáid Győző, Szőke. Mihály és Baka János előadóknak. KŐRÖSPATAK Benedek Pál szentiványlaborfalvi földbirtokos vezetésével január 6-án nyilt meg ?. tanfolyam, amelynek mind a 47 hallgatója a kéthetes előadások meghallgatása után gyönyörű eredménnyel vizsgázott. ZABOLA A több mint 5200 lelket számláló Zabola községben ugyancsak január 6 án kezdődött a tanfolyam Rednik Endre tanfolyamvezető, Bende Jenő és Bedő Károly előadók közreműködésével. 54 hallgatónak osztottak ki kitűnő előmenetelről tanúskodó bizonyitványt. VAJDASZENTIVÁNY A napokban lezajlott vizsgán 32 hallgató adott számot a tanultakról. Csomós János. Ugrón István, Anghi Balázs és Anghi Bé;a előadók tudásuk legjavával szolgálták a magyar gazdatársadalom ügyét. SZENTGERICE Itt a taufolyamot Papp Zoltán m. kir. gazd. felügyelő nyitotta meg, aki egyben a tanfolyamot is vezette. Előadó Sipos Sándor, Gál Elek és Anghi Béla volt. A kolozsvári kereskedelmi és iparka ,mara ezúton értesíti a cipőkereskedőket és a vásárló közönséget, hogy a zárolási rendelet alapjau a m. kir. államrendőr ség és elsőfokú iparhatóság hozzájárulá savai: ]. Folyó hó 18-án és 19-én a ci pőiizletekben mindenféle árusítás sziine tel, hogy a rendelet által előirt leltárké szités sürgős befejezést nyerhessen. 2 F. hó 20-tól kezdve pedig a cipőüzletek ismét folytatják az árusitást, egyelőre azonban további intézkedésig csak a következő árucikkeket árusíthatják: a) mindenféle házicipőt (amit utcán nem viselnek); b) gyermekcipőket 22 sz-ig bezárólag; c) mindenféle gumitalpú cipőt és egyéb gumiárut. Rövid időn belül megjelenik a rendelet, amely a bőrtalpú lábEDISON Mozgó Levegőben most először! Tel. 31-60. Kétórás kacagás! STA ca üepliSi és P A N ördögökben. Ezenkívül a legszebb magyar zenés költemény: ,;Fct8u végén kurta korcsma ff AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK javára. Nap-nap után érkeznek a megdöbbentő jelentések az anyaországi nagy árvízkatasztrófa ijesztő méreteiről. Ezt a végzetes elemi csapást minden magyar a szive mélyéig átérzi. A felszabadult Erdély együttérző szive már is megszólalt, mert a kolozsvári Mezőgazdasági Bank egyik tisztviselőnője, Grosz Irma 10 (tiz) pengőt juttatott el szerkesztőségünkhöz azzal a kéréssel, hogy továbbítsuk az árvíz- sújtottak megsegélyezésére megindult gyűjtőakcióhoz. A nemeslelkü adományt az érdekeltek nevében is nyugtázzuk és hinni merjük, hogy annak még nagyon sok folytatása lesz Erdély földjén. Febrndr 20-áíőI kezdve aj rendszerrel ío'yík tovább a lábbeíí-árusiíds beli árusitás végleges formáját megszabja és ezért kérjük a cipőkereskedőket, hogy a fenti árusítási körön túlmenő árusítástól saját érdekükben okvetlenül tartózkodjanak. A vásárló közönséget pedig kérjük, hogy vegyék tekintetbe a kereskedőkre nézve szigorúan kötelező előírásokat és tartózkodjanak az egyelőre árusítási tilalom alatt álló lábbeli áruk kiszolgálása iránti követelő fellépéstől. A bőrtalpú lábbeli áru forgalombahozatala tárgyában kiadandó rendelet mielőbbi megjelenése tökéletesen megnyugtató megoldást fog találni ebben a kérdésben, úgy a ei- pőkereskedőknek, mint a vásárló közönségnek, tehát minden oka meg van arra, hogy nyugodt fegyelemmel várja be a fejlemén veket. TIZENHATMILLIÓ PENGŐ AZ ERDÉLYI VASÚTVONALAK FEJLESZTÉSÉRE. Budapestről jelenti a MTI: Az államvasutak és a kormány 16 millió pengői bocsátott rendelkezésre az erdélyi vasútvonalak javítására és kiépítésére, összesen 125 kilométer hosszúságban indul meg a munka, amelynek nemcsak szociális szempontból, hanem közlekedési szempontból is nagy jelentősége lesz. A munkát három hónap alatt kell befejezni. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől 3 Te?- választékosabb kivitelit?. legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Kolois* vár. Mátyás király «tér f. HHHfl Több mini kéímr psirjö érékei harácsol! ö$s~e a reiulörkézre kerüli beíöröbanda KOLOZSVÁR, február 19. (Saját tud.) Hirt adtunk egutóbh arról, hogy a rendőrségnek sikerűit egy két hétig tartó nyomozás után elfognia Szilágyi Morvái Sándornak, a közelmúltban Kolozsváron letartóztatott ro- vottmultu betörőnek bűntársait is. A háromtagú betörőbanda újabban rendőrkézre került két tagja, Kormányos András és Beier Miklós. A Ko '’ ozsvároa elkövetett sorozatos betörések után, amint azt a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztályai már mindjárt az első napokban helyesen megállapította. Kolozsvár, ról Nagyváradra távozlak és városunk rendőrségének megkeresésére sikerült a váradi rendőrségnek mindkettőjüket kézre keríteni. Az eddigi vizsgálat során a bűnügyi osglá Von megála'pitották, hogy a háromtagú beltürő- banda néhány hét alatt csak a Kolozsváron elkövetett betörésekkel és lopásokkal több mint ké teze r-kétezeiröt száz pengő értékű holmit és készpénzt harácsolt össze. A rendőrségi vizsgálat tovább tart, majd annak végeztével a veszedelmes betörőbanda tagjait átadják az ügyészségnek. Vigyázat# A Darmol hashajtót utánozzák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL“ szónak ésT alakú bevágásnak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagban kérje. Komoly épilö munka indul meg az erdélyi állami tanítók önképzésének előmozdítására 1 KOLOZSVÁR, február 19. (Saját tud.) ■A közoktatásügyi kormányzat a tanítók önképzésének előmozdítására pedagógiai szemináriumok feláKitását tette kötelezővé. E szemináriumok célja a tantestület pedagógiai képzésiének tökéletesítése és az anyaországban már meghonosított módszeres eljárások állt alán ősit ás a. A közoktatás tudományosabbá tétele mellett a tervszerű népművelés utjának egyengetése is e pedagógiai szemináriumokra hárul. Miután a megszervezésükre vonatkozó előmunkálatok már befejeződtek, rövidesen sor kerül a tervbe vébt előadások megkezdésére. A Kolozsvármegye és Kolozsvár sz. kir város népoktatási területén 1941-re előirányzott pedogógiai szemináriumok tervezete sze. rint február hó 20-án Bánffyhunyadon, 22-én Kolozsváron, 25-én Csúcsán, 27-én Egeresen, 28-án Bonehidán, március hó 3-án PáncélcSe. hen, 5-én Kolozsváron, 7-én Hidalmáson. 10-én pedig Váralmáson tartanak előadásokat. A szemináriumok elnöki megnyitóit Kiss Káro’y tanügyi főtanácsos, kir. tanfelügye'-ő mondja. Az előadások tengelyében a gyakorlati tanítás áll, amelynek folyamán anyaországbéli tanítók mutatják be a manapság szó. kásos módszeres eljárásokat. A gyakorlati tanításokon felmerülő kérdéseket megbeszélések keretében vitatják meg. Az itt elhangzó hozzászólások a gyakorlati alkalmazás esz- közeinek és módjainak megállapítását célozzák. Minden ilyen szemináriumot elméleti előadásokkal fejeznek be, amelyeket esetenként Kiss Károly tanügyi főtanácsos, dr. Mezey Mihály tanügyi titkár, Tóth Gábor és Kovácsy Pál népművelési titkárok. Domokos Péter Pál kolozsvári tanítóképző intézeti igazgató, Ürmössy Árpád tanügyi előadó, valamint dr. Áfra Tamás főigazgató-sági szakelőadó tartanak. A február 22-én délelőtt 9 órai kezdettel kitűzött kolozsvári pedagógiai szemináriumon — a kegyesrendi főgimnáziumban — ez a halomra (leérkező közoktatásügyi minisztérium- heh kiküldöttek jelenlétében dr. Illés Gyű -a tankerületi főigazgató intéz szózatot a tanítósághoz. A kilenc szemináriumi körzetben összesen 153 állami tanító vesz részt az előadásokon. A tanítók elosztása az egyes körzeti központok között a közlekedési viszonyok figyelem, bevételével történik. Átlagosan 15—20 á'l^- mi tanító kerül egv-egy ilyen körzeti központba, de ez a szám lényegesen emelkedik a szintén megjelenő felekezeti tanitók tÖmgé- vel. A pedagógiai szeminárium előadásaira ugyanis az egyházak képviselői szintén meghívást kaptak, sőt a helyi közigazgatási hatóságok vezetői is. VÉRES ÖSSZETŰZÉSEK KARUL KÖRNYÉKÉN. Kabulból jelenti a MTL Kabul környékén az indusok cs mohamedánok között több véres összeütközés volt — írja a belgrádi Politika. A rendőrségnek csak fegyver használatával sikerült feloszlatni a verekedő csoportot. Eddig 600 embert tartóztattak le.