Ellenzék, 1941. január (62. évfolyam, 1-25. szám)
1941-01-24 / 19. szám
ţt94l 1 anuát 2 4. ELLENZÉK mm 3 Farronganak a paSeszfinsaE arabok RÓMA. január 24. (Ştefani.) Palesztinában az arabok zendülése napról-nspra nagyobb arányokat ölt — írja a Popolo di Roma. — ' Kiemeli a lap, hogy már nemcsak elszigetelt lázongásukról vagy angol uralom ellen tüntető merényletekről van szó, hanem valóságos hadicselekmé nyékről, amelyeket kétségtelenül tervszerűen irányítanak. Egyre szaporodnak az angol gyűlölettől fűtött felkelő alakulatok. A legutóbbi hirek szerint Haifa közelében angol katonákkal telt gépkocsikat borítottak fel, más vidéken pedig utánpótlási központokat támadtak meg. NÉMET HADIHAJÓK ÉS REPÜLŐGÉPEK SIKEREI BERLIN, január 24. (DNB.) A német véderő főparancsnoksága közli: Egyik távoli tengeren tevékenykedő hadihajónk összesen 31 ezer tonna űrtartalma ellenséges kereskedelmi hajóteret sülyesztett el. Ez a hadihajónk ez újabb támadását megelőzően összesen 100 ezer tonna űrtartalma ellenséges vagy az ellenség szolgálatában álló kereskedelmi hajóteret pusztítóit el. Egyik fegyveres felderítést végző harci repülőgépünk Írországtól nyugatra egy 3500 tonnás kereskedelmi hajót sülyesztett el. Nehéz harci repülőgépkötelékeink sikerrel támadtak egy délkeletangliai tengeri kikötőt és vasúti berendezést. A csütörtökre virradó éjszaka repülőink egymást követő hullámban magasra szállva, eredményesen bombázták Anglia keleti partjain háborús fontossága célpontokat. Az ellenség szerdára virradólag Nyugatnéme- ország fölé hatolva, néhány bombát dobott le. A támadás hadi célpontokban es hadi gazdasági berendezésekben nem okozott kárt. Egy polgári lakos életét vesztette, hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek. Vadászrepülőink két ellenséges repülőgépet lelőttek, haditengerészetünk légvédelmi ütegei is elpusztítottak egy repülőgépet. Egy saját, gó piink nem tért vissza támaszpontjára. (MTI.) BERLIN, január 24. (DNB.) Egy német távolsági bombavetőrepülőgép szerdán délután 2 órakor Írországtól nyugatra az At- lanti-óceánou elsiilyesztett egy 3500 tonna űrtartalom ellenséges kereskedelmi gőzöst. A hajót nagyméretű bomba telitalálat érte és olyan súlyosan megrongálódott, hogy 20 pere alatt elmerült. (MTI.) ANGOL JELENTÉS A REPÜLŐTA- MADÁSÓKRÓL LONDON, január 24. (Reuter.) A légügyi és belbiztonsági minisztérium közli csütörtökön reggel: A csütörtökre virradó éjjel ellenséges repülőgépek jelentek meg Anglia felett. A keleti grófságokra néhány bombát vetettek. Némi kár keletkezett. Emberéletben nem esett kár. lapén ufyaneszd ellenséggel találja szemben magét íável- l€elefe*ie gumi barátai Európában BERLIN, január 24. (DNB.) A reggeli német lapok a japán kormánynyilatkozatokban és különösen a japán külügyminiszter fejtegetéseiben újabb igazolását látják annak. Japán politikai célkitűzése megegyezik a tengelyhatalmakéval. A Berliner Borsenzeitung utal arra, hogy Japán a Távolkeleten ugyanazzal az ellenséggel találta magát szemben, mint barátai Európában, minthogy ezen a területen régi eszményének ,,hakko icsiu“-nak megvalósítására törekszik, amelynek céfja (t keletázsiai térbe tartozó népek békés egyesítése. Itt is, meg ott is ugyanazon arcvonalon helyezkednek el. Bizonyos eltérések a helyzetben ne tévesszenek meg senkit. Ebből önként következik tehát a három nagyhatalom együvé tartozása. A lap megjegyzi, hogy most az Egyesült-Államok az elé a választás elé került, hogy vagy — mint Matsuoka mondotta — uj világháborút idéz fel, amelyben Japán résztvesz, vagi' pedig bátran leszámol a múlttal. TOKIÓ, január 24. (DNB.) Csütörtökön reggel a kormány és véderő főparancsnoksága újabb értekezletet tartott a miniszterelnök lakásán. A kormányt Konoye herceg miniszterelnökkel az élen a belügyminiszter, a hadügyminiszter, valamint a tengerészeti miniszter és danaár 3i-én lepr a régi poslafakarék pénztári követelések bejelentés* határideje ügyelem Ma, pénteken rendkívüli premier. — Városunk 1 gkiemelkedőbö művészi eseménye. BUDAPEST, január 24. (MTI.) Az az idő, amely alatt a román postatakarékpénztárral szemben fennálló követelést be kell jelenteni, január 31-én lejár. Erre való tekintettel újra figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy ha a bejelentést eddig még nem végezték el, saját érdekűit ben okvetlenül tegyék meg 31-ig. Arról, hogy a bejelentést miként és hol kell elvégezni, a m. kir. postatakarékpénztár hirdetményt tett közzé, amelyet minden postahivatal kifüggesztett. E hirdetmény felhívja mindazokat a természetes és jogi személyeket, akiknek a román postatakarékpénztárban takarékbetétük, csekkszámlakövetelésük vagy más érték-- papirletétük van, hogy a követeléseikre vonatkozó adatailuit lakóhelyük szerint illetékes postahivatalban jelentsék be. Be kell jelenteni azokat az osztrák-magyár koronára szóló követelések t is, amelyek a szóban forgó területek elcsatoiása előtt még a m. kir. postatakarélcpénztár- ral szemben állottak fenn és amelyeket azután annakidején a román államban jelentettek be. Azok, akik a bécsi döntés után elköltöztek Magyarország egyéb területére, követeléseiket közvetlenül a rru kir. posta- • takarékpénztárban Budapest, IV. Kle- belsberg-utca 4. sz. jelenthetik be. A követelések bejelentésében érdekeltek a postahivatalokban ingyen kapják meg a szükséges nyomtatványt. A postahivatal a bejelentőlap kiállításakor a félnelc. megfelelő útbaigazítást ad. A bejelentő a bejelentés alkalmával követelésének fennállását a betétkönyvnek vagy más megfelelő okiratnak bemutatásával köteles igazolni. Az okiratokat azonban a postahivatal köteles azonnal visszaadni. Egy fiatal asszony lelki konfliktusából ki ilsrkult mélységes emberi dráma, mely sziues képekben mutatja be czállhata- tatlanságáért sokat szenvedő asszony életének tragikus változatait. Előadások kezdete 3, 5, 7 és 9 órakor. — Műsoron kívül a legújabb híradók. Jegy- elővétel pénteken délelőtt 11-től 1 óra között az Egyetem Mozgó pénztáránál. HAZAJARO lelek ZILAHY LAJOS Karády Katalin, Pápr Untai, Scmlay Arthur. megrendítő színdarabjának tökéletes film- változata.— Fősz.-ben: a külügyminiszter képviselték, a véderő főparancsnoksága részéről Sugivama tábornok. : vezérkari főnök és Mobutake Kondo alten- j gernagy, a tengernagyi kar helyettes főnöke vettek részt az értekezleten. (MTI.) yvenny©1c órás* lseiül üittfffiiisif&si ©x uj francia parlament Ulabb sorozatos lopások Kolozsváron Ellopták a sétatéri sporttelep egyik fotkailkapoját VICHY, január 24. (DNB.) Az uj átmeneti parlament 48 órán belül megalakul. A hivatalos lap legközelebbi száma közölni fogja a parlament összetételét és a tagok név jegyzékét. Az úgynevezett ,Tanácsadó Nagytanács“ tagjainak számát 200-ban állapították meg. Illetékes körök véleménye szerint ez az ideiglenes parlament a közeljövőben 8einmieselre sem tart teljes ülést. Tanácsadó szerepe — az uj alkotmány életbelépéséig — csak rendkívül fontos esetekre szorítkozik. (MTI.) VICHY, január 24. (DNB.) A francia belügyminiszter rendeleti utón hatvan városi és községi testület feloszlatásáról intézkedett. A rendelet végrehajtásával ugyanennyi polgár- mestert, polgármesterhelyettest, városi és községi tanácsnokot mentettek fel hivatalából. A rendelet megokolása szerint az illető városi és községi testületek a nemzeti újjáépítés ellen irányuló tevékenységet fejtettek ki. (MTI.) Anglia két ssigefe# djf@es§p@tl@H Amerikának NMWYORK, január 14. (DNB.) A bermu- daszigeti Hamiltonban hivatalosan közölték, hogy a Morgan és a Tucker szigetet az Egyesült- Államok 99 évre bérbevette légikikötő lé- - tesítése végett. Ezzel kapcsolatban Londonból jelentik, hogy az angol kormány megerősítette ezt a bérbeadást. Két kis szigetről van szó, amelyek nagyon alkalmasak erre a célra. Az Esti Újság írja: Washingtonból jelentik: Washingtoni jólérlesült körök szerint gazdasági vezérkar alakítását tervezik, amelynek feladata lenne a gazdasági háború vezetése és ellenőrzése, továbbá az amerikai fegyverkező terv pénzügyi kérdéseinek egyesítése. Ennek a vezérkarnak feladata a világon mindenhol összevásárolni mindazt a nyersanyagot, melyet el szeretnének vonni a tengely- hatalmaktól. Üzleti könyvek, Alkalmamnak n üváníartási könyve, Lisztkönyv BOROS papirkereskedésben, Kolozsvár. ELHALASZTOTTÁK A REFORMÁTUS LELKÉSZÉRTEKEZLET VÁLASZT MÁN YI ÜLÉSÉT. Miután több érdekelt lelkésznek kell a népszámlálás előkészítésében és vezetésében résztvennie, az erdélyi ref egyházkerület lelkészt értekezletének elnöksége a január 29-re összehívott választmányi ülést február 11-re halasztotta. KOLOZSVÁR, január 24. (Saját tud.) Az utóbbi 24 órában az alábbi bűncselekmények ügyében érkeztek feljelentések a reudó'rség bűnügyi osztályához: Érdekes lopás ügyében tett feljelentést I tegnap délelőtt Komáromi Sándor, a városi sporttelep felügyelője. Feljelentésében elmondta, hogy ismeretlen tettesek az elmúlt éjszaka folyamán ellopták a városi sporttelep egyik footballhapuját. A kár mintegy 50 pengő. ! A továbbiakban Sejkovits Ferenc, Vasvári Pál-utca 19. szám alatti lakos jelentése szerint álkulcsos betörők hatoltak be padlására, ahonnan 140 pengő értékű fehérneműt loptak el. Ugyancsak padlásbetörés ügyében tett feljelentést Román Jenő Endre Király-utca 97. szám alatti lakos, akinek több, mint 60 pengő értékű, a padlásra száradni kitett fehérneműjét ismeretlen tettesek, feltörve a padlás ajtaját, ellopták. Róth Árpád Komiss-utca 2. szám alatti lakos pinceraktárából több, mint 350 pengő értékű férfi és női ruha- bélésárukat loptak el ismeretlen betörők. Újabb kerékpárlopásról is érkezett jelentés. Pálfi István Petőfi-utca 5 szám alatti lakos „Brennabor“ gyártmányú, 150 pengő értékű kerékpárját üzlete ablaka elől ismeretlen tettes ellopta. Mészáros Tivadarné, Nagy Mária, az egyik MÁV fűtő felesége is érdekes betörés ügyében tett feljelentést. Elmondta, hogy Királyhágó-utca 7. szám alatti lakásuk ajtaját távollétükben ismeretlen tettesek felfeszitették és elvitték 40 pengő érékü főzőkemencéjüket. Egy újabb besurranó lopás is történt az elmúlt napon. Appel Emma besztercei lakos ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, aki őrizetlen pillanatban besurrant Ferenc József-ut 75. szám alatti előszobájába és onnan ellopta útlevelét és egyéb iratokat tartalmazó kézitáskáját 30 pengő készpénzzel együtt. A rendőrség bűnügyi osztálya a bejelentett bűncselekmények ügyében erélyes, széleskörű nyomozást folytat a tettesek kézrekeritésére. Az Adriai Biztosító Társulat Fiók- igazgaíósága Kolozsvárt mély megrendüléssel tudatja, hegy vezetője BOROS SiMÜ aligazgató az intézet érdekéken kifejtett 37 évi fáradhaUtian munkásság után folyó hó 22-én reggel hosszas szenvedés után elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük!