Ellenzék, 1941. január (62. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-02 / 1. szám

József főherceg, a kormáig, a haderő és a diplomáciai tesfSIef vezetői íoImtícsolMk JáfeíVíinsűgűíkaf njév naplán a Kormányzó Urnák BUDAPEST, január 2. (MTI.) Horthy Mik lós kormányzó újév napján délelőtt József királyi herceget fogadta először, aki kifejezte újévi jókívánságait. Ezután Teleki Fal mi­niszterelnök a kormány. Széchenyi Bertalan gróf a Felsőház. Tasnádv Nagy András a kép- visleöház. vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter és Werth Hemik gyalogsági tábor­nok, vezérkari főnök a hadsereg nevében tol­mácsolták szeren csékiváuataikat. A távollevő pápai nuncius helyett déli 12 órakor a svájci rendkívüli követ mint a Budapesten székelő diplomáciai kar rangidősebb tagja jelent meg a Kormányzó Er előtt, maid a főváros, a Má­ria Terézia-rend tagjai, továbbá Töreky Géza a kúria elnöke és Ravasz László református püspök jelentkeztek jókívánságaik kifejezése végett. Nagy számban érkeztek táviratok külföldi államfőktől és fejedelmektől, valamint magas állami méltóságoktól, törvényhatóságoktól és testületektől, különösen a nemrég visszacsa­tolt területekről. Letette az esküt br. Sánffy OáitfeS az aj földművelésügyi miniszter AMSZTERDAM, január 2. (Német Táv iraii Iroda.) A gazdasági hadviselés ügyei intéző minisztérium az angol rádió szerin közölte, hogy január 22-tol kezdve Iror szagból a tengeren túlra, bizonyos semle­ges országokba irányuló kivitelt augol en­gedélyhez kötik. Ide tartoznak a Szovjet- --------—*------­Oroszországba, Svédországba, Finnország­ba, Spanyolországba. Törökországba és Bulgáriába irányuló kivitelek. Nem vonat­kozik ez a rendelkezés az északamerikai Egyesült-Államoknak szánt kivitelre. (MTI.) & leneEeni City ncsgyrészét ií@5lésé§gf3«si f@igaerz$eiíék német gyujtóbombázások «■» (et&Ueíée íu ok apuból bvdú-rssáfyüfy'ji miwlvziec BUDAPEST, január 2. A földművelés- ügyi minisztérium tisztviselői kara kedden testületileg búcsúzott a távozó vitéz Te­leki Mihály gróf földművelésügyi minisz­tertől. A tisztviselők nevében Ricsói Uhia- rien Béla miniszteri osztálytanácsos me­leg szavakkal mondott búcsút. Vitéz Tele­ki Mihály gróf meghatott szavakkal vála­szolt. Köszönetét mondott azért a szere­tettel áthatott támogatásért, amelyben ré­szesítette a minisztérium tisztviselői ka­ra. (MOT.) BUDAPEST, január 2. December 31-én, kedden délben 1 órakor a királyi várpalotában tette le a Kor­mányzó Ur Öföméltósága kezébe a mi­niszteri esküt báró losonci Bsnffy Dá­niel országgyűlési képviselő, az újonnan kinevezett földművelésügyi miniszter. Az eskütételnél jelen volt gróf Teleki Pál in. kir. titkos tanácsos, miniszterel­nök és báró Percnyi Zsigmond ti., a Szent Korona őre, mint zászlósur helyettes. Az eskümintát bárciházi Bárczy István m. kir. titkos tanácsos, miniszterelnökségi ál­lamtitkár olvasta fel. Eskütétel után o Kormányzó Ur az uj földművelésügyi minisztert magánkihallgatáson fogadta, aki egyébként az ujesztendő első napjai­ban veszi át a földművelésügyi miniszté­rium vezetését. (MTI.) AMSTERDAM, január 2. (DNB.) Az angol biztonsági miniszter keddi rádióbeszédében kijelentette, hogy az Anglia ellen intézett né­met bombázások a szakadatlan bombatáma­dás méreteit vették fel. A gyujtóbombák megszámlálhatatlan tüzet okoznak. A tűzvé­szek nemcsak az épületeket, gyárakat és rak- ! tárakat hamvasztják él, hanem a levegőben támadó ellenséges gépeknek jól látható cél­pontokul is szolgálnak, hogy igv biztosabban ledobhassák robbanó bombáikat. Vasárnapra virradólag a londoni City nagy részét való- I sággal felperzselték a reá zúdult ezernyi gyujtóbombák — mondta az angol biztonsági miniszter. SZILVESZTERKOR A NÉMET ÉS ANGOL LÉGIERŐK NEM TÁMAD- TAK BERLIN, január 2. (DNB.) A véderő fő­parancsnoksága jelenti: December 31-én négy ellenséges repülőgép a felhők védelme alatt be akart hatolni a nyugatnémetországi ipar­vidékre. A légvédelmi tüzérség két gépet még a tenger mellett lelőtt, a többit pedig vissza­térésre kényszeritelte. Német veszteség ked­den sem volt. Szilveszter éjszakáján a német légierő nem hajtott végre támadást Az ango­lok sem támadtak. L^üd^n az üpoifciipszis borzalmas városához hasonlít — mondja egy áíícm% oUjiîmudâţa TORINÓ, január 2. (Ştefani.) Egy sem­leges állam diplomatája a Gazeta del Po- polo lisszaboni tudósítója előtt drámai képet festett Londonról, ahonnan nemrég érkezett repülőgépen Portugáliába. Elbe­szélése szerint az állandó légi bombázás következté­ben London az A pokolipsis borzalmas városához hasonlít. A bombázások telje­sen megváltoztatták az utcák képét. London világhírű épületei vagy teljesen romokban hevernek, vagy pedig erősen megrongálódtak a gyújtó- és robbanó­bombák következtében. A londoni kikötő romokban bever. A bombázás első hónapjában London a csa­pásokat könnyedén vette, sőt közömbösen viselkedett, mert bizott a hirverésben- amely megállapította, hogy télen a bom­bázás csökken, ba egészen nem is szűnik meg. A bombázás üteme azonban nem csökkent, sőt jelentékenyen fokozódott és igy a londoniak erkölcsi ellenállóereje na­gyon megingott. A lakosság legnagyobb része naponta csak kél óra hosszat dolgozhatik za­vartalanul. I Minden héten újabb fertőző betegség üti „A Eiáborui folytfaini fogjuk addig, Bűig a háborús usziié államok meg nem semmisülnek“ Hitler vezér és kancellár kiáltványa a nemzeti szocialistákhoz fel fejét. A város tele van tolvajjal és fosztogatóval, akik az elsötétítés alatt és a riasztások nyomán támadt zavarban megdézsmálják az üzleteket és a szétrom­bolt lakásokat. A rendőrség sokszor tehe­tetlen a tolvajokkal szemben. Az árak egyre emelkednek. 12 darab tojás egy font, amire még nem volt példa. Áz üveg- , gél hallatlan üzérkedést folytatnak, ami , különösen a szegény néposztályt sújtja. A kormány leginkább a hírverés terén fejt ki nagy buzgalmat. Churchill beszéde a görög eseményekkel kapcsolatban fellel- kesitette a közvéleményt, de ez a derűlá­tás lassanként szétfoszlott. Az angolok mind nagyobb része nem hiszi, hogy meglehet nyerni á háborút, még az amerikai Egyesült-Államok se­gítségével sem, ami pillanatnyilag tel- 1 jesen elégtelen és nem fedezi az ország szükségleteit, annyira, hogy mindenki egyre nyugtalanitóbb alakban érzi a közélelmezés rendszerének a tengelyha­talmak tengeralattjáró és légi háborúja következtében beállott felbomlásának, a termelés csökkenésének és a behozatal elégtelenségének következményeit. Anglia megkísérelheti, hogy ellenálljon, de sorsa elől nem menekülhet. (MTI.) DEKLIN, január 2. (DNB). A Führer az évforduló alkalmából felhívást bocsátott ki: „Nemzeti szociálista férfiak! Nemzeti szo- ciálista nők! Párttagok! A történelem soha sem vö t gazdagabb eseményekben, mint eb­ben az évben, amely most ért véget. Ezt csak később, az utánunk következő nemzedékek fogják megérteni és értékelni az emberiség jövőbeni fejlődésének szempontjából. Ami kor a német népet az összeomlást követő években erkölcsileg teljesen mega ázták és gazdaságilag nyomorba döntötték, a nemzeti szocializmus megtalálta az utat és megkezdte az újjáépítés munkáját. A birodalom e fen­ségei azonban még 1936 ban elhatározták, hogy minden eszközzel megakadályozzák a németi nemzet feltámadását. Csak az angol népnek volt joga a terjeszkedésre, annak a nemzetnek, amely évszázados háborúkkal és erőszakkal hordotta össze úgynevezett világ­birodalmát. Ez a világbirodalom valóban vér fel és korányiét', épült fel. —- Jóllehet. Anglia valóban birtokába vet­te a legnagyobb földrészt, ma már arra sem képes, hogy uralkodjék saját népének nyo raora felett. Olyan államban, ahol 10 embert kellene fefiniiarltlítrii tnégvzetki ómét erenként, ma 12 millió a munkanélküliek száma. Ilyen álam keretei között türelmetlenkedtek azok a demokratikus elemek, akik azt hitték és azt hiszik ma is. hogy <at háború a legnagyobb kereseti lehetőségeket hozza magával. A de­mokrata hatalmak minden ok nélkül a hahó rut keresték As mindent elkövettek, hogy Európa romokká változzék. Németország sem Franciaországgal, sem Angliával szemben nem áMitott fel követeléseket. Még 1939 ok­tóber 6 án felhivás>t intéztem a két nagyha­talomhoz, Franciaországhoz és Angliához, hogy Németországgal!* * 1 együtt tegve le a fegy­vert és mind a hároni nemzet az újjáépítés munkája felé törekedjék. Minden hiába volt. Azat, hogy mi nem félelemből tettük meg az elhatározó vá ászt a megismétlődő kihivá sokra, azt az 1939. és az 19Í0. évben eért katonai sikereink világosan beigazolták. Az 1940-ben végrehajtani hadművelethez hason ló katonai esemény még nem fordult elő a vi ágtörtéuelemben. De mindez nem szolgált into például. — Legutóbb a nyugati hadjárat befejezése után azt a kívánságomat fejeztem ki Anglia felé, hogy az oktalan háborút fejezze be és kiméljc meg Európát a további csapásoktól. I A háborús uszítok főtiszt viselői mereven i visszautasították a háború befejezésének í gondolatát. A háborút tehát folytatni fogjuk adói«-, amig ezek az elemek meg nem sem ! misülrek. j — A német haderő jó. de hogy még jobb J lesz. azt .az 1941-es esztendő fogja beigazolni, j Bármi történjék is. Németország merész i elhatározással megtesz minden lépést, ami j Szükséges a cél e’érésére. Németország, épp ! ugv, mint Olaszország megtörte a plutokrata ! kapitalisták előjogainak korszakát és helyé he a nén korszakát á' itott i. Ez év junius t tveje óta oldalunkon áli a fasiszta Olaszor- I szag. OljfSzország harca a mi harcunk is. re , méinvei a mi reményeink. Propagande ztikus j okokból' átmeneti!1» most ismét beszélnek a hadi szerencse meiforduláisáról. Egvet azon­ban tneljegyezhetnek: Ebben a háborúban I nem a szerencse győz. hanem végre egyszer I a jog. És a jog azoknak a népeknek oldalán i á l, amelyek fenyegetett I’1 ókért harcolnak. A nemzeti szocialista Németország, a fasiszt.- I Olaszország és a velünk szövetséges Japán Í tudia, hogy ebben a háborúban nem egy ál ! am formáért folyik a harc. hanem kizárólag azért, hogy ne csak egyeseknek teremjen gyümölcsöt. Ez a harc nem támadás más né- j pék jogai el en. hanem küzdelem a kapitabs- ! ta réteg kapzsisága és jogbitorlása ellen­JAM. liiiila korlátozta az irorszásSiő! történő kivitelt

Next

/
Thumbnails
Contents