Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)
1940-12-29 / 298. szám
1940 december 30. ELLENZÉK & MENEKÜLŐ MAGYAROK KÁLVÁRIÁJA A ROMÁN HATÁRVIDÉKÉN • MAROSVÁSÁRHELY, december 30. A román uralom alatt maradt Kerelőszentpál és Gerebenes községekben 50, illetve 80 magyar menekült vár, hogy a román hatóságok átengedjék őket magyar területre. A román hatóságok azonban folyton halogatják az engedély kiadását és ezt azzal okolják, hogy szerintük a magyarok azért akarnak visszatérni magyar területre, hogy a január végén megtartandó népszámlálás alkalmával a Magyar- országhoz visszacsatolt erdélyi részekben a magyarok számát növeljék. A menekültek a két nyomorúságos határszéli községben a legnagyobb nélkülözéseknek vannak kitéve. WASHINGTON, december 30. (ReuteiO Illetékes helyről nyert értesülés szerint az Egyesült-Államok kincstári hivatala befejezte az Egyesült-Államok-beli brit pénzügyi források elszámolását. E szerint Nagybritannia amerikai pénzügyi fedezete annyira kimerül, hogy 1941 őszére már nem lesz többé elegendő az északamerikai vásárlások fedezésére. Jólértesült körökben úgy vélik, hogy a brit kincstár a még meglévő fedezetet növelni tudja. Egyébként az Egyesült-Államok kincstári hivatala tovább folytatja a vizsgálatot annak pontos megállapítására, hogy a meglévő fedezettél Anglia meddig tud fizetni az Egyesült-Államokban eszközölt vásárlások terén. Eddigi kiszámitások szerint Anglia valószínűleg huzamosabb ideig eleget tud tenni fizetési kötelezettségeinek. (MTI.) AMERIKA CSAK FELI ÉTELEKKEL Aí) ÍRORSZÁGNAK FEGYVERT NEWYORK, december 30. (DNB.) Az amerikai külügyminisztérium nem szándékozik Dublint befolyásolni az irányban, hogy támaszpontokat engedjen át Angliának — irja a NewYork Post cirnü lap — De Valera most fegyvert kér az Egyesült-Államoklói. A kérést válaszadás végeit Londonba továbbították. Ha Írország támaszpontokat hajlandó kicserélni olyan fegyverekért, amelyeket Anglia kapott volna, úgy a kért fegyvereket megkapja.. (MTI.) TELJES AZ EGYETÉRTÉS CVETKOVICS JUGOSZLÁV MINISZTERELNÖK ÉS HELYETTESE, MACSEK KÖZÖTT JAPÁN KERESKEDELMI TÁRGYALÁSOKAT KEZD FRANCIAORSZÁGGAL VICHY, december 30. (Havas.) A francia —japán kereskedelmi tárgyalások Indokina és Japán között Tokióban nemsokára megkezdődnek. A francia kormány azzal, hogy Indokinába hivatta a vámönkormányzatot, megnyitotta az utat a szorosabb egyiittmükö- gj dés felé. (MTI.) 1 ANGLIA MEG SZERETNÉ ERŐSÍTENI TÁVOLKELETI TÁMASZPONTJAIT SANGHAJ, december 30. (DNB.) Spender | Ausztrália hadügyminisztere a vezérkari fő- § nők kíséretében december 24-én Singaporeba 9 érkezett, ahol katonai megbeszéléseket foly- | tatnak. Hír szerint a tárgyalásoknak az a 9 célja, hogy Anglia távolkeleti támaszpontjait megerősítsék. A hadügyminiszter a sa jtó ä képviselői előtt kijelentette, hogy Ausztrália békés viszonyban óhajt élni Japánnal és az Egyesült-Államokkal a Csendes-óceán békéjének megóvása érdekében. (MTI.) ERŐSEN FOKOZÓDIK A DRÁGASÁG ROMÁNIÁBAN BUKAREST, december 30. (MTI.) Decern her 30-tól kezdve a malmokban és raktárakban eladott fehér liszt kilóját 27.50 lejben állapították meg. Az úgynevezett népliszt kilója ugyancsak malmokban és raktárakban eladva 14 lej lesz. December 30-tól 300 gra- mos népkenyeret hoznak forgalomba, amely- B nek ára 12 lej lesz. A kenyeret csak a sütést i kővető nap szabad forgalomba hozni. A SZÉNNEL VALÓ TAKARÉKOSKODÁS ■ MIATT KORLÁTOZZÁK A VASÚTI FORGALMAT BUDAPEST, december 30. A Pest irja: Úgy értesülünk, hogy a vasúti forgalom korlátozása c szénnel való takarékoskodás érdé kében történik. A korán beállt rendkívüli hideg miatt sekked nagyobb mennyiségű szén kerül felhasználásra. CSIKÁGÓ, december 30. (DNB.) A Chi- kago Tribune cirnü lap jelentése szerint O'Brien, az északamerikai Notredame égye- tem dékánja beszédet mondott s abban többek között a kővetkezőket jelentette ki: —- Az amerikai nép biztonságát veszélyezteti az a hírverés, amely egyre jobban a hú' ború szélére sodorja. 1917-ben is az volt-a jelszó, hogy biztosítsuk a világot a demokráciáknak. Szerencsétlen haclbalepésiink meghosszabbította a háborút, kétmillióval több ember életébe került és az igazságtalan Paris-környéki békére vezetett. (MTI.) Roosevsíí meg after ja változtatni a semlegesség! törvényt Írország javára Titokzatos katonai értekezlet készült Londonban BERLIN, december 30. Itteni politikai körökben igen nagy figyelmet keltettek azok j a hírek, amelyek szerint Roosevelt meg akarja változtatni a semle- gességi törvényt úgy, hogy Írország ne essék be a háborús zónába. Az Írországgal kapcsolatos terv arra mutat, hogy ■ - . az amerikai kereskedelmi flottát altar juh Anglia rendelkezésére bocsátani. Berlini illetékes hely már most elküldi figyelmeztetését, hogy Anglia ellen kihirdetett blokád által érintett területek megközelítése akármilyen hajó számára igen veszélyes és. ez. a figyelmeztetés minden állam hajójának szól. amely megjelenve a- veszélyes vizeken, háborús cselekedetnek teszi ki magát. KÉSIK A DOMÍNIUMOK KATONAI SEGÍTSÉGE RÓMA, december 30. (Ştefani.) A Popoln di Roma szerint titokzatos katonai értekezlet készült Londonban a különféle domimumok képviselőinek részvételével. Az értekezlet tulajdonképpeni oka az, hogy a domíniumok által igért katonai segítség, különösen a légi hadi anyag, még mindig néni érkezett meg. A .lap kiemeli, hogy ez kétségtelenül újabb jele a brit bíródalóm végzetes bomlási folyamatának. , , GÖBBELS CIKKE CHURCHILLRŐL BERLIN, december 30. (DNB.) Göbbels ■ német propagandaügyi miniszter a Völkischer | Beobachterhen ..Mit képzel Churchill tulajdonképpen?4' cimniel cikket irt és ebben foglalkozik a Brit szigetországgal és az angol világbirodalomban kormányzó plutokrata osztály lényegével és lelki világával. Végezetül megállapítja, hogy a hadvezetésben nem a szavak, hanem a kemény tények döntenek. Ezek a tények pedig kivétel nélkül mellettünk szólnak. Mister Churchill beszéljen csak tovább, a Führer azonban cselekszik. (MTI.) ’1 isá! tervezi alakult egyesülete MEGJELENT AZ ERDÉLYI IPARTESTÜLETEK MEGALAKÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET BUDAPEST. december 30. (MTI.) Az iparügyi miniszter a hivatalos lan december hó 24-i számában közzétett rendeletével megalakította a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészeken is az ipartestületeket és megállapította az ezen az országrészen, valamint az ezzel határos területeken működő ipartestületek beosztását. DE GAULLE ÁRULÓ PÁRTHIVEIT UTÓLÉRTE A VÉGZETÜKGENF, december 30. (DNB.) Mint ismeretes, a gibraltári angol erődítmény felett az angolok lelőttek egy franeia repülőgépet. Vichyben — spanyol hírforrás szerint — e támadássá1' szemben megállapítják, hogy a lelőtt francia repülőgép utasai De Gaulle tábornok párthívei voltak, akik Gibraltárba akartak eljutni. (MTI.) SPANYOLORSZÁGBAN EMELIK AZ ADÓKAT. Madridból jelenti a DNB: A spanyol Hivatalos Lap uj törvényerejű rein- deletet közöl, amely az adóemelésről szól. így a mezőgazdasági adót 20—25 százalékkal fogják emelni. (MTI.) „KANTINPÁLYÁZATÍ HIRDETMÉNY. Az alább feisoro t erdélyi laktanyákban lévő kaintinoknak 1941. évi február hó 1-tő kéz dődőjeg való bérbeadására pálllyázatől Iiirdetek. Kolozsváron a Honvéd-utca 15. sz. ailiatti gya logsági laktanyában, a nagyváradi volt 1. honv. laktanyában, a nagyváradi huszár laktanyában, a nagyváradi Szent László és Ruli kovszky-1 aktanyákban, a nagyváradi Árpád (Vár) laktanyában, a nagykárolyi régi lakta- laktanyában. a dés-i Rózsahegyi utász laktanyában, a dési honvéd gyalogsági laktanya ban, a szamosujvári tlüzér laktanyában, a ?;;é- kelyudvarhelyi haltárvadász laktanyában, a sepsiszentgyörgyi gyalogsági laktanyában, a szatmárnémeti Ferenc lózsef laktanyában, a szatmárnémeti József főherceg laktanyában és a szászfene*i laktanyában . A pályázatna! vonatkozó részletes felvilágosítást közvetlenül felsorolt laktanysparaneshokságoktól kell kérni.“ A hdt pk. rendeletéből: Olvas hatatlan aláirás. KOLOZSVÁR, december 30. (Saját tud.) A Házfelügyelők Nemzeti és GazdaI sági Országos Egyesületének előzetes szervezési mozgalma nyomán e hó közepén — amint annakidején beszámoltunk — megI alakult az egyesület kolozsvári csoportja. Az alakuló közgyűlés egyhangúlag elfogadta az egyesület célját leszögező alapszabályokat. Ezek szerint a házfelügyelők szervezetbe való tömörülésükkel — kerületi, illetve helyi csoportok felállítása révén — a saját kari, gazdasági és kulturális érdekeiket törekszenek megvédeni a törvényadta keretek között. Az eddigelé tisztázatlan jogviszonyuk megfelelő szabályozásának elérésével ez a társadalmi rcI teg is igyekszik, az egybelartozás érzésének felkeltése által, módot keresni az Önművelődésre. Annál inkább szükségét látják ennek, mivel hivatásuk egyben a közrend és közbiztonság érdekeit is szolgálja. A kolozsvári csoport megalakulásával annak tagjai szintén az anyaországiakat megillető jogokat élvezik. így kötelezővé vált részükre a társadalmi biztosítás. Emellett még számos előnyhöz jutottak. Többek között a lakást illetőleg. A szolgálati viszony tartamára feltétlenül a közegészségügyi követelményeknek megfelelő lakást kell adni a tulajdonosnak a házfelj ügyelő részére, akit felügyelői teendőin I kívül magánszolgálatra nem kötelezhet. Ezenkívül fiksz, vagy százalékrészesedés illeti meg a házfelügyelőt. A mindmáig meglehetősen bizonytalan alapokon álló szolgálati viszony a jövőben úgy a házfelügyelő, mint a tulajdonos részéről csak három hónapnál hosszabb időre mondható fel, még pedig csupán Írásbeli közlés j alapján, a bérnegyedek alkalmával. A Házfelügyelők Egyesülete közelebb igyekszik hozni tagjait úgy a háztulajdonosokhoz, mint a bérlők társadalmához. Be akarja bizonyítani azt, hogy szolgálatuk valamennyiük javára válik, éppen ezért megfelelő elbánást is követel. Az egyesület célkitűzései közölt szerepel — mint már említettük — a gazdasági és kulturális érdekek előmozditása. Szeretnének ők is ellesni valamit az élet meg nem álló fejlődéséből. Egy kulturhúz megalakításéit tervezik, hogy legalább szabad idejükben legyen, ahol szellemi táplálékhoz juthassanak. Ehhez a megmozduláshoz a város háztulajdonosait és lakótársadalmát is szerelnék megnyerni. Tervük keresztülviteléhez rövidesen gyűjtést indítanák, hogy az adakozók tetszése és jószive szerint, akár fillérenként is összegyüjthessék a szükséges összeget. és ÚJÉVI ajándékok I-a alpakka evőeszközük----- - - szemüvegek OLQZSVB RT s *tűzkövek ossüth uyos-urcB 2. UN MáíYÍS éí FIB gM m ismerten megfeizbstü üzletében. BELGRAD, december 30. A Német Távirati Iroda jelenti: A közeli kormányátalakulással kapcsolatosan a jugoszláv főváros politikai köreiben megjegyzik, hogy Cvetkovies miniszterelnök zágrábi tartózkodása során Macsek dr. helyettes miniszterelnökkel valamennyi kérdésben egyetértett és szabadkezet nyert az egyes tárcák betöltésénél (MTI.) A FÜHRER A VASKERESZT LOVAGKERESZTJÉVEL TÜNTETETT KI KÉT HŐS SORHAJÓKAPITÁNYT BERLIN, december 30. A Német Távirati Iroda jelenti: A Führer Reder vezértengernagynak, a német tengeri haderő főparancsnokának előterjesztésére a vaskereszt lovag-1 keresztjével tüntette ki Kaller és Grüder sorhajókapitányokat. Käller kapitány, az egyik segédcirkáló parancsnoka összesen 52.000 tonna ellenséges és az ellenség szolgálatában álló kereskedelmi hajóteret sülyesztett ei a, távoli vizeken. Grüder kapitány, aki szintén segédcirkáló parancsnoka, a háború folyamán összesen 79.000 tonna ellenséges és az ellenség szolgálatában álló kereskedelmi hajótér elsülyesztésével érdemelte ki a magas kitüntetést. (MTI.) A KÖNYVKÖTŐMUNKÁSOK KOLOZSVÁRI SZAKMAI SZERVEZETE CSATLAKOZOTT A BUDAPESTI KÖNYVKÖTŐ MUNKÁSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉHEZ KOLOZSVÁR, december 30. (Saját tud.) A ko.ozsvári könyvkötő munkások tegnap déle lőtt 11 órakor tartották meg rendkívüli közgyűlésüket az Unió utca 23 sz. alatt lévő Gutenberg Otthonban. A megjelent hatósági kiküldöttekéit: a gyűlést megnyitó Péter István elnök üdvözölte, majd a belügyminisztérium idevonatkozó rendeltének alapján ‘ismertette a, közgyűlés célját. Ezután Bartha Sándor könyvkötő munkás határozati javasltaitól olvasott fel, amelyet a közgyűlés egyhangú szavazattal fogadott el. E határozat értelmében a Kolozsvári Könvv- kötőmuukások Szakmai Szervezete kimondotta csatlakozását a Budapesti Könyvkötő munkások Országos Szövetségéhez. . A mindvégig legnagyobb rendben ’«folyó közgyűlést Péter István elnök zárta be. ZSEBVÁGÁS A MOZIBAN — ÉLELMISZERLOPÁS A KINIZSI UTCÁBAN KOLOZSVÁR, december 30. (Saját tud.) Két újabb nagyobbszabásu lopás és zsebmetszés ügyében nyomoz a rendőrség bűnügyi osztálya. Butkai Béla, Postakert-utca 7. szám alatti lakos feljeOlentése szerint ismeretlen tfet'tes a zegyik moziban kilopta zsebéből pénzt és fontos iratokat tartalmazó tárcáját. Kára közel 100 pengő. A másik lopás a Kini zsi-uca 2. sz. alatti házban történt, ahol: dr. Lapu Koriolánné lakásából több mint 100 pengő értékű különféle élelmiszereket és befőtteket lopott el ismeretlen tettes. A.rend őrség bűnügyi osztálya a tettesek kézrekeri* tésére erélyes nyomozást folytat. A KOLOZSVÁRI SAKKOZÓ TÁRSASÁG CSAPATVERSENYE KOLOZSVÁR. A régi, kitűnő hiruevü Kolozsvári Sakkozó Társaság csapata, melynek tagjai Erdély sakkozó élgárdáját alkotják, folyó hó 29-én a helybeli KMSC csapatával, mely szintén tekintélyes játékerőt képvisel, méri össze erejét. A Kolozsvári Sakkozó Társaság részéről a versenyen a következők indulnak: Balogh György, dr. Biró Zoltán. Boeskor József, dr. Daróczy Ferenc. dr. Fercnczy Béla, Hunyadi János, dr. Lőrinc Loránd, Kvis Ernő mérnök. Kovács Ferenc, dr. Szabó Zoltán. Udvary István és Z a-Mil er Zoltán. A verseny iránt a város sakköreiben nagy- érdeklődés nvi vánul meg és azt a Kolozsvári .Sakkozó Társaság ideiglenes helyiségés ben, Mussolini-ut 11. sz. alatt, vasárnap délelőtt megkezdték. KORLÁTOZZÁK A SZAPPANFOGYASZ 1 ÁST DÁNIÁBAN. Kopenhágábó' jelenti a DNB: A szappiamfogyasztás korlátozásának előkészítése érdekében a dán kereskedelmi miniszter január 3-ig megtiltotta a szappan eladását Dániában. (MTI.) 1941-re leilesen kimerül üagybritannia amerikai pinzügyi fedezete