Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)
1940-12-24 / 295. szám
ARA 40 FILLÉR (uleJ) EzE-rk&wZiősis és kiadóhivatal: fcoíozsvár, Mussoitnl-út 4. Telefen : 11—09. Nyomda : Esyetsm-utca 8. szám. TMsfon sz.: 29—23 ■na ^xKams^i^Manaimíjm» bw—b—am maracm LXI. ÉVFOLYAM, 2 9 5. SZÁM. SSapiíoíta: Bimm MIKLÓS Felelős szerkeszti} és igazgató: DK. GROSS LÍSZLÓ KEDD Kiadóm Iaido nos: P 8 L L 5 S El. 7. Kolozsvár, előfizetési árak: hayonta 2.73, negyedévre 8, félévre 16. epész évre 32 pengi KOLOZSVÁR. 1940 DECEMBER 2 4. SZENT MIHÁLY HARANGJA Irtcsi: Bánffy Miklós Huszonkét éve, karácsony éjjelén ha j sadt el. Bronz szive tán bánatában sza* : ka dt meg azon az éjszakán. j Pár évig néma maradt. Aztán ujraön- j tötték. Nagy lelki ünnep voll midőn uj- j bel megszólalt. Megszólalt zengőn, ko- I moly kongással, mély, meg nem törhető ! bizakodással. Hangja még gazdagabb J lett megújhodásakor, talán mert több j ezüst gazdagította az ércét. Az erdélyi magyar hivők alkották ! újra. í Ők hívták uj életre, maguk erejéből, filléreiket adták össze. Hogy meg* szólaljon ismét. Hogy hirdesse az igét. Hogy hirdesse a hitüket. Hogy szó nélkül szólhasson hozzájuk. Szimbólum ez a harang. Szimbóluma i annak a munkának, amit Erdély ma* gyarsága véghezvitt, amit maga erejé bői épített és önmagából alkotott. Mert valóban, ha végigtekintünk’ azon a korszakon, mely lezáródik a bécsi döntéssel, meg kell állapítsuk, hogy az erdélyi magyarság a legerőszakosabb elnyomás ellenére nemhogy meggyöngült az elmúlt huszonkét év alatt, de megerősödött. j Meglepő megállapítás ez. Meglepő, ha számbavessziik, hogy bir- tokosoisztálya a földreformban elvesz*» tette a vagyonát, a magyar középosztály tönkrement, alapítványaink elpusz*» fúltak, iparosságunk és földművelőink j ezer sanyargatást és károsodást «ízen j védték és mégis! mégis erősebb és cn*< tudatosabb lett a mi erdélyi népünk, mint amilyen volt az összeomlás előtt. lErcsebb és öntudatosabban magyar. Mert elmondhatjuk, hogy e korszak alatt egyetlen lelket nem veszítettünk, sőt a Regát és Bukovina magyarsága újra bekapcsolódott a nemzeti összetartozás gondolatába. Sok mindent alkotott maga erejéből. Tartsunk szemlét hát ezek fölött. | A négy magyar felekezet hitélete bem» sőbb és erőteljesebb, mint valaha. Elég, ha csupán néhány legnagyobb szerve zetről emlékezem meg: a katolikus népszövetségről, a református férfi és no*« szövetségről, az Ifjú Keresztyének Egyesületéről — mindezek sokszázezer magyart kapcsolnak Össze, — arról a mindenhol folyó missziós munkáról és megemlékezem mindazokról, amikben összefogott mindenki, vagyiis nemcsak azok, akiknek lefkészi hivatása, de a laikus társadalom minden rendű tagia: férfiak, nők, öregek és fiatalok, önzet* lenül és áldozatkészen. Jórészt filléres adományokkal, hiszen a I esz égé n y e die ti lakosságból többre nem lelt, — de azzal, ami az anyaginál nagyobb és értékesebb: lelkűk kitartó akaratával és el nem lankadó buzgaN mával a hivek iskolát is építették, töb bet, jobbat és tágasabbat, mint. amit elvettek egyházainktól. Tanítóságunk és tanári karunk hősiesen vállalta, hogy akár éhbérért tanít ezekben, csakhogy magyar gyermeket taníthasson Szövetkezeti életünk is kiszélesült, ezernyi akadály és rendelkezés dacára, melyek romlására hozattak. A hitei és fogyasztási szövetkezeti formák mellé, a termelő téren újat is alkottak számos tejszövetkezet alakjában. Az EGE éppen a legutóbbi években lenyúlt a néphez, számtalan gazdakört hivott életre, földműves iskolákat állított be az egyházakkal karöltve és sok sok ezer kisgazdát fogott össze valóban áldásos és közös munkára. Turizmus terén tijra föléledt az Er délyíí Kárpát Egylet apró egyéni ada kozásbó! és összefogó munkából. Szin* pártoló egyletek alakultak, hogy alátá masszák az elárvult magyar szinját** szást és ezen át a magyar szót. Az ősi Muzeum Egylet hosszú krízis után, melyben nemcsak levéltárai és ma. gánadományból származó gazdag gyüj* töményei forogtak veszélyben — hiszen ezek fölkeltették a kapzsiságot, — de puszta léte is veszélyben forgott, meg tudta védeni javait és tudományos éle*« tét is tudott élni. Az irodalom is kivirult és olyan tere*» bélyes fává tudott nőni, mely számot*» levő tényezővé lett nemcsak Erdélyben, de az egész magyarság irodalmában. A Szépmüves Céh, az Erdélyi Helikon születtek meg és olyan helyi irodalmi társaságok, melyek ezelőtt teispedésben aludtak, újra életre keltek. | Végül betetőzte ezt az összefogó tár* sadalmi szerveződést az Erdélyi Magyar Népiközösség, amiben résztvett minden ki, aki szolgálni akarta ezt az összefog gálst, találkozott a társadalom minden rétege: papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, orvosok, gyárosok és üzletemberek, szépírök, földművelők, iparosok és munkások. Csak ez a teljes összefogás magyarázza meg, hogy alig néhány hónapos működésekor, midőn Józseffalva leégett, annak újjáépítésére vállalkozni tudott és olyan gyűjtést tudott országi szerte rendezni, hogy célját valóra is tudta váltani. És itt találkozunk a lelki harmóniának legkifejezőbb példájával. A józseffalviak katolikusok lévén, az erdélyi református püspök az, aki ja* vaslatot tesz, miszerint az újraépítés föladata a „Katolikus Népszövetség“-re bizassék, mint aki legalkalmasabb az újraépítést elvégezni. Valóban, ha igy szemlét tartunk mindazon, amit a kisebbségi sorban élő és anyagilag leromlott magyarság önerejéből tudott alkotni, fölvetődik az a j kérdés,: honnan merítette ezt az erőt? j Hiszen az államhatalom legfönnebb — ! és ez a legjobb eset! — ha nagynéha nem akadályozta munkáját; legtöbbször azonban ellenséges volt és mindent kitalált, ami kárára lehet. — Mi a magya* rázata hát, hogy nem sorvadt el, hanem ellenkezőleg, élőbbé és lelkében erősebbé lett? ! E kérdésre választ kell találnunk. És azt hiszem fontos is. hogy megtaláljuk. Faji sajátságokra, a magyar nép általános belső adottságaira nem térek ki. Különben sem magyaráznának semmit, annál kevésbé, mert a kérdés nem az, hogy milyen tulajdonságai vannak né pünkn k, hanem az: mi az oka annak, hogy a erdélyi magyar nép mai életföl*» fogása annyira különbözik attól, melyben a világháború előtt élt? Bizonyára nem egyetlen magyarázat, de alig lehet kétséges, hogy rendkívüli és tán itt döntő fontosságú az a tény, hogy az erdélyi magyarság két évcize* den át ki lett zárva minden közszereplésből és minden hivatalból. j Az összeomlás előtt minden javadal*) mázott állás nyitva állt előtte a falusi1 bakterségtől a főispánságig. Mindez elzáródott előtte. Az a vonzóerő, amit a megyei és állami szolgálat a magyar értelmiségre mndig gyakorolt és ami a XIX. század folyamán a magyar középbirtokos osztályt elszivtla a földtől és hivatalnokká formálta át. megszűnt. Megszűnt a nyilvános szereplés öröme és annak csak sutyois terhe és felelőssége maradt fönn. j Megszűnt az ünneplés és ünnepelte- tés, sőt utóbbi károssá vált, mert fölhívta a figyelmet valami olyan alkotásra, ami a magyarság számára vívmány. Leszoktunk a hangzatos szóról és hangoskodó beszédről. Leszoktunk bankettről és poháir,köszöntőről, virtuskodásról és külső díszről, mindarról, amiben a majgyarnak annyi öröme telik. Az ür.ne pék nem a mi ünnepeink voltak, a pa=* rádé nem a mi parádénk. Fontossá vált á tett és a néma munka. Mindenki befelé fordult saját dolgához, saját leikéhez, saját népéhez vagy egyházához. Az egykori nagybirtokosok nekiláttak a földjükhöz, amiből alig maradt ti- zed-huszadrésze annak, amivel azelőtt bírtak. Mégis meg tudtak élni rajta, ha szerényen is, mert maguk vették kézbe. A földműves nép a legkíméletlenebb hatósági sanyargatások ellenére inkább gyarapodott; sok helyen magyar gazda vásárolt meg földreformban kiosztott földet, míg az uj román tulajdonos be- ment a városba urnák. Az iparosság viselte a legsúlyosabb terhet, mégis megbízhatósága révén és nagy munkaképességével meg tudta állni a helyét. így volt ez a polgárokkal is. Nem közhivatalt kerestek és nyugdíjas állásit, ez úgy’s ki volt zárva, hanem mindenki a maga képességeit arra fordította, hogy maga erejéből megéljen. Ez a maguklra utaltság magyarázza az erdélyi irodalom kifejlődését. j A múltban mindenki, akiben írói készség volt, elvándorolt Budapestre, ott újságíró lett és megőrölte a nagyvárosi élet és a szerkesztőségi robot. Most itthon kellett maradtok. Tehetségüket mélyebben szántó célokra fordítani. regényt irni és novellát. Jót, men tői jobbat, hiszen más mecénás nem volt, mint az olvasó közönség. A valólátás mindenkor elég &tős volt Erdélyben. Most alkalma volt ezt a tulajdonságát kifejleszteni a helyzet nyo. mása alatt. Különösen érezhető ez a realitás az ifjabb magyar nemzedéken, mely a román uralom alatt nőtt fel. Most kitárultak a kapuk. Újra megnyílt a lehetősége közéleti tevékenységnek, hivatalnak, állami és megyei nyugdíjas állásnak. És újra gyakorolni fogja vonzását a fővárosi élet varázsa, ,Ujra ünnepelünk és újra szabadon tarthatunk beszédeket. És jól is van igy és< föllélegző szívvel mondhatjuk: „Hála Isten!“ t De egyet ne felejtsünk és azért Írtam ez ünnepi cikket. Ne felejtsük, hogy az élet valóságai nem szűnnek meg. A közpálya lehet díszesebb és hízelgőbb, de mindig drága mulatság. A nyugdíjas állás lehet biztosabb, mint az önálló mun* ka, de még senki vagyont nem szerzett, aki hivatalnok lett. A nagyvilági élet lehet csábitó, de romlásba vezet. És még egyet ne felejtsünk. Ne felejtsük, hogy megmaradásunk titka és talpköve az az összetartás, ami egy befűzött minket, lelki közösség egyházainkkal, lelki egység és alázatos szolgálat népünkkel és népünkért. | Ne felejtsük azt, amit megtanultunk: hogy nem a hangzatos szó, nem a külső disz. de a mindennapi néma munka és a valóság meglátása az, ami megtartott. Még jöhetnek viharok. Erősek kell maradjunk lélekben, amilyenek lettünk húsz esztendő súlyos iskolája alatt. Ennek az iskolának a tanulságait tartsuk meg szivünkben, használjuk cselekvésünkben, hirdessük az anyaországban is, melynek keblére visszatértünk. Ne felejtsük, mert hogyha felednénk, visszasülyednénk abba a tespedésbe, amiben Erdély magyarsága élt, mig nem nézett szembe a legkegyetlenebb megpróbáltatással. | Karácsonyi ssám. 32 oldal. Falinaptárral.
