Ellenzék, 1940. december (61. évfolyam, 275-299. szám)

1940-12-01 / 275. szám

v 1.1. í N / ii /v mnatOXKÄ I. \ I. í; vroi.v A M, ’’ 7 3. S/ \ a. mmm iVAJIGA MINISZTER SOKK \ T ÁTO­C\T.I.\ \Z OLASZORSZÁGI NAGY 1PARŰZEMEKLI BOLZAXO. november 30. ('Ili i Áai pa József kereskedelem- is iparügyi iţu- Ilisztéi- a csütörtöki napot a I ircn/eiol L00 kilométerre fekvő lardarollói ipar« telepek megtekintésével »öllütte. \ nu­„iszter Firenzéből Host Venturi közleke­désügyi miniszterrel gépkocsin ment !;ar- (larollóba. Az éjszaka folyamán a két mi­niszter folytatta útját Fszakolaszország le­jé. Délelőtt fél 10 órakor érkeztek a Brenner-hágón lévő Hortensii állomásra. \ határváros közelében az Isonzo-folyón létesített duzzasztó berendezéseket tekin­tették meg. innen a Rienza-folyóhoz men­tek. ahol szintén vizduzzasztótelep vaji. Ezután folytatták útjukat Boressanone felé. Itt az ipartelepek hegylievájt gép­ír: inéit tekintették meg. Varga József ke­reskedelem- és iparügyi miniszer és Ho A enturi közlekedésügyi miniszter ezután a bolzanoi alumínium-müveket látogatták meg. majd visszatértek Firenzébe, ahon­nan Velencébe utaznak. (MTI.)-------- ......I ■ «truMMim-T«" ■ — ÍiM kisértelügyS iníéztnényí állítanak fel Erdélyben KOLOZSVÁR, november 30. (Saját tudósi- 1 ónk tói.) Az erdélyi részek sajátos viszonyai már a múltban .szükségessé tették azt. hogy a mezőgazdaság szükségletének kielégítésére tudományos és kísérleti intézményeket léte­sítsünk. A visszacsatolás után a fölmüvelés- iigyi miniszter 15 szaktisztviselőt küldött ki az említett intézmények újjászervezésének előkészítésére. Ennek a munkának erednie- í nyeképpen jelenleg már 22 meteorológiai és j 124 capadékmérő állomás működik Erdély- i ben, a további állomások szervezése pedig | folyamatban van. A Meteorológiai Intézet 1 összesen 300 állomás felállítását tervezi, jól- j lehet már a jelenlegi álíomáshálózatunk is j sűrűbb, mint a román megszállás alatt volt. j A földművelésügyi miniszter az erdélyi tudó- ! mányos és kísérleti intézményeket rövid idő alatt ismét felállítja és elsősorban Kolozsvár . Vetőmagvizsgáló Állomását nyitja meg, mert a hires lóheremag exportálásával kapcsolat­ban az állami miuősités és óionr/árölás ellá­tása a legszükségesebb feladat. Kolozsváron kerül felállításra a Növénytermelési és Nö- vénynemesitő Kísérleti Állomás, a Gyógynö­vény!; isér le ti Adómás, továbbá a Növény­egészségügyi Intézet, legalább is egy labora­tóriummal felszerelt Növénvegészségiigyi Ker­ze, tál ic más. Marosvásárhelyen Mezőgazdasági \ egykisérleti Állomást állítanak fel,, továbbá Mezőgazdasági, Növénytermelési Kísérleti Állomást, amelynek feladata lesz az erdélyi I öld, rét fejlesztése. A marosvásárhelyi vegy- kisérleti állomás egyúttal a falugazdasági kí­sérleti állomás feladatkörét is ellátja. A me­zőgazdaság minden vonatkozásában megfe­lelő intézeteket vehet igénybe tehát az er­délyi gazda és időveszteség nélkül megkap­hatja onnét a szükséges tanácsokat, szakvéle­ményt. vizsgálatok eredményét. A földműve­lésügyi miniszter gondoskodik arról is, hogy a Földtani Intézet talajfelvételezési munká­latai Erdélyben minél előbb meginduljanak 1 és a terméstechnikai talajismereti térképek el­készíthetők legyenek. A Földtani Intézet már megkezde a visszatért területek geoló­giai feltárását is. A szükséges intézkedések (Hiat megtörténtek Erdély gazdasági életének fejlesztésére és természeti kincseinek felhasz­nálására. (f{. Jj KINEVEZTÉK A KOLOZSVÁRI VÁGÓHÍD UJ IGAZGATÓJÁT MAROSVÁSÁRHELY; november 30. (Ml I.) A belügyminiszter Albişi Csomoss György marosvásárlielyi állatorvost Ma­rosvásárhely szab. kir. városban, Kelemen István kolozsvári állatorvost pedig Ko­lozsvár szab. kir. városban a vágóhíd igaz­gatójává ideiglenesen kinevezte­A REF. NŐSZÖV-ETSÉG GYŰLÉSE- A ko­lozsvári református nőszövetség közli választ­mányi tagjaival, hogy december hó 3-án, ked­den délután ;> órakor választmányi gyűlést tart. Kéri a tagok uontos megjelenését. I , > mfm IV*' 'WWT***W 11 a? elragadó jjnüZ- óneSies'níi eSsejjééol lellsp sí QsűH FáPSíic-utcű S3. NYITVA REGGELIG KiUmieféB Z&M& halála isiéin BUK~ÍRRST. november 30. (MTIA Cod- reanu és 13 társának lemetésere való tekin­tettel, a szombati napon az egész ország te­rületén zárva tartanak a kávé-házak, továbbá szigorú, zene- és* szórakozási tilalom lesz. a harangok pedig te! órán keresztül zúgni lóg­nak. A légionisták Codrranu és 13 társat ha­láluk után a Fehér Kereszt-renddel tüntet­ték ki. Ezt a rendet a légionisták alapították és csak a gárda kiváló tagjai részesülnek benne. A rendjelet elhelyezik az exhumáltak koporsóiba és ügy temetik el őket. SBOHMH BL KAUEST, november 30. (Bud. Iiid.i j Autonescu pénteken további intézkedéseket > telt a remi lielyrealitására. Hosszabb tárgya- | lást folytatott 30 tábornokkal, akik hűség- i nyilakozatct tettek alőtte. ^asárnapra 10.000 légionista érkezé-ét vár- l ják Bukarestije. ISagyszabása felvonulás lesz. I ami a városban rendkívüli izgalmat keltett, mert attól léinek, hogy esetleg kilengésekre .kerül sor. A helyzet különben még mindig bizonytalan. íaamBwasmumwamnKm\kmiémar***i i mi ÍJiübSi reudelettal szabályozták a kozgvblíemények bejelentési kötelerettsénét IîI itVIM'.Sl, november 30. \ Magyar I ú> irati Iroda jelenti: \ lludape |j K.ö/„ öuy * ;/• közelebbi '■zárna közli ;t minizléiiuinnah a keleti é< erdélyi tériről 1 • véráraiból <•- egyéb I.ö/gy iijteiiié:iy eiböí ered*» iratok hó le e/d beje •■nté «eii-éj; alkotott 7.070 1910. M. !,. •/. rendeb-1 érteim ’/esc é kiegészí­tése tárgyában keit rendeletét. A rend" *'t a 7.070 1910. /. rendelet alka'inazá »a -órán j l.irl.iku I iérv es gyakor.al é, tév e.» jogszaba y- ! ni így ará/.al meg - ziiiileté»- végeit az említett rendidet a kulma/á .i -zernj*or»tjáb*»i a köz- I g\ii)!eiiiéuv :/ónak -zaba'o» niegfoga'inaza át j adja. továbbél i bcjelenlé-i időt a fonti reri I rir.det fé'i emagvarázása fo vlún elmulasztott bej'.derítések pótlására december 31-ig meg- I hosszabbítja, \ rendidéinek a zár a á vételre voinikoo’i rendelkezéseit azzal egészíti ki. hogy szük­ség esetén a vaku- és közoktatásügyi minisz- I tor a zár a att évéi tárgyakra vonatkozóan I szoros zári is rendelliet, toválibá. hog\ a vé- j, teli jog gyakorlása ' ké-rd"sében a va! ás- é- I közokíatá-ügyi miniszternek tartja fenn a ha- táro/atot é*- a miniszternek ebben a tárgyban hozott határozatát közigazgatási utón végre hajthatniuk nyilvánítja. \ rendelet büntető rendelkezéseit a terve­zeti): n. illetve az a aprende etberi nieghatá- ro/.ott köteleze ti ségek é» ti álmák megszegé- séiw: is kiterjeszti. \ égii! rende kezéseinek hatá ybalépése előtt ke étkezett- jogi viszonyokra és cse ekméqyek re vifszghaló hatályt állapit meg. 110’ ÁLLÁS — HÁROMEZER PAl YÁZÓ MAHOSYÁSAUHEI.Y, november 30 (MTI.) A polgármesteri hivatal 110 állás betöltésére irţ ki pályázatot és arra háromezer kérvény érkezett be. A polgármesteri hivatal a töme­gesen beérkező kérvények megszüntetése ér­dekében közli, hogy további pályázatokat u hirdetett állások betöltésére már nem fo­gad eh ■BBUHMi CAPITOL, EDiSON Vasárnap d. e. 11 órakor MATINÉ OLCSÓ HELY ÁB AKKAL ÄRÄNYEMBER CAPITOL kezdés 11 órakor 93 fillér. EDISON kezdés fél 12 órakor 66 f iler. Ma délután nyitja meg vitéz dr. Keresztes-FiscStsr Ferenc j Belügyminiszter felesége a kolozsvári háziipari központot KOLOZSVÁR, november 30. (Saját tud.) Mint már jelentettük. a mai napon érkezik nteg városunkba dr. \ itéz KeresBtes-Fischer Ferenc belügvmi- niszter felesége, hogy személyesen avassa fel a most megalakitandó erdélyi háziipari központot. A kétnapos, szombaton és vasárnap tartandó gvelmes asszony nyitja meg az erdélyi házi­ipari központot, i.tetve végzi unnak felavatá­sát, míg az alakuló gyűlésen dr. íriezédy Joks- man Ödön főispán elnököl. Ez a diszgyífiés a városháza nagytermében lesz. Vasárnap reg gél a belügyminiszter felesége és kísérete a közeli Kőrösfő községbe látogatnak el, hogy az ottani népviseleteket és jellegzetes nép­szokásokat tanulmányozzák. A déli órákra Mü, szobai esje a „BiKIPFY" Vokal quartotí tmcsofelSépéss a „FÉSZEíT-ben, Oaák Fareiíc-ucca 53. sz. NYITVA REGGELIG! perzsa- perzsát» stö, Bundát olcsón vehet Szemere szűcsnél, Erzsébet körűi 26. másoűik emeleten. ünnepségek rövid műsora a következő: i azonban visszatérnek a városba és déli 1 óra­Szombaton délután fél 6 órakor sajtóérte- kor a kegyelmes asszony nyitja meg a Ko- kezlet a Pitvar Deák Ferenc-utcái (Mágnás iozsváron létesített áKandó szövőipari taniő- Kaszinó épület) helyiségében, utána a Pit- lyamot, amely a Vasvári Páhute# 35. szám var népies és nemzeti divatszalonjának meg- alatt székel. nyitása. Mindkét ünnepségen magit a belügy- Az ünnepség iránt széleskörű nagy érdek­miniszter felesége elnököl. Ugyancsak a ke- iődés mutatkozik. r" técíctc .TTteASrzS-t-AícAt- , ­NagvielanJőségü szórváfly-inunka keztiödöíí SzoinokdafedKániagyébea DÉS, november 30. Thold Dezső tábornok, a megye katonai parancsnoka. ..Zúgjanak a/ elnémít t Harangok“ cimen nagyjeíetttoségii szórvány mozgalmat iuditotít, amellyel kapcso­latban most fontos értekezhet is voit Szoi- nokdobokámegye vezető tényezőinek, a ható­ságok és egyházak fejeinek, ptb- bevonásával. Az értekezleten Tko d tábornok ismerte.tte a. mozgalom lényegét, amelynek célja a megye elrornánosodott magyarjait az ősi bithez és auvanyeÍvhez visszavezetni. A tábornok, aki­nek kezdeményezése é etre kel tette az egész uajrvfonüosságu mozgalmat, részletesen kiej­tette további célkitűzéseit, majd a jelenle­vők közű; dr. Schi ling János alispán. Huber Győző főmérnök, dr. Alsó László miniszteri tanácsos. Kovács ref. esperes, dr. Paradi fő orvos. Kiss János décsei ref. e'!ké*z. Nagy János- róni. kát. plébános. Veress és Farkas ref. lelkészek, • Antal Dániel gazdasági fel­ügyelő és P. Beke Kázmér plébános lelkes hangú hozzászólásaikban szivve -lélekkel ajári lották. fel segítő támogatásukat, majd Flóriáu Tibor iró, illetve Thold tábornok bejelentet­ték, hogy a mozgalom céljaira eddig mintegy nyolc­ezer peDgő áll rendelkezésre, amelyíml szórvány- magyar családoknak akarnak föl­det és házacskát vásárolni. Az egybegyűltek egyhangúlag dr. Schilling alispánt választották meg a mozgalom ideig­lenes megbízottjának és felkérték arra. hogy i kormányhoz féÜralot iSzöv'cgez.zeu, amely ben a megyei magyarság kéri, hogy a kor­mány nevezze ki Thold Dezső tábornokot a megye kormánybiztoSsává a S2Órvány-munka élére, mivel itt sorsdöntő magyar kérdések ről van szó. Mielőtt ÍRÓGÉPET vásárol, feltétlenül tekintse meg az ADLER legújabb modelljeit. Vezérképviselet: VfiSS JÁMOS BUDAPEST, IV. Irányi-utca 4. Teleíbn; 1S3—ü28, A CoEcordia Rt. nyomdai miiintézekének nyomása.

Next

/
Thumbnails
Contents