Ellenzék, 1940. november (61. évfolyam, 251-274. szám)
1940-11-14 / 260. szám
LXI. É V F O I V A >ţ ,26 tl S 7. Á M.' SPORT •£ /. r J5 vV ir £ a' CCflSJtoJfc EGY KER'fiLE- r-cgcii n§iflSiiirii K@s§iifirrö lesi KOLOZSVÁR. (Saját tudósítónktól.) A sportesemények ünnepi sorozatából is kiemelkedik a vasárnapi Erdély—Budapest ökölvivómérkőzés. ünnepélyes keretek között fog megtörténni ez az újabb testvéri találkozó. melynek fényét az is emelni fogja, hogy erre az .alkalomra a MÖSz egész elnökségé leutazik Kolozsvárra. Vitéz Kaiándy Imre altábornagy, elnök, Holly ezredes, ügyvezető alelnök, Snlkó Béla, Forrav Árpád vidéki szervező, illetve biróbizottsági elnök, Staindl Antal szakelőadó, Dobráuszky István szövetségi edző, Viniczei Gyula, Kiss Elemér hirók és mások. De nemcsak a budapestiek, hanem az Erdély csapatában résztvevők egyesületi elnökei is Kolozsvárra utaznak. Külön ünnepi jelentőséget ad ennek a találkozónak az is, hogy ez lesz el6Ő szereplése tíz év óta Kolozsváron a budapesti versenyzőknek. A részletes v ersenyp ár ősi tá sokat már tegnap közöltük. A színpadon ünnepélyes fogantatás lesz. Csonka Árpád erdélyi titkár fogja üdvözölni a vendégeket, majd az erdélyi egyesületek vezetői mondanak köszöntő szavakat. Régi szokás szerint minden budapesti egyesület egy-egy zászlót fog ajándékozni az erdélyi egyesületeknek, melyet a KKASE fog zászlóval viszonozni. A nagy érdeklődésre való tekintettel, ajánlatos a jegyeket (50 fill.—3 pengő) elővételben megváltani a főtéri Schuszter Emil-cég- nél és Krebs János-cégnél, Horthy Miklós-ut 3. szárú. bjélyi $%@íüifiel mm badli — r&agadén BUDAPEST. Én, aki ezelőtt csak hitből és hallásból tudtam a magyar futballozás két legjobb csapatának „i angadójáról“, a régi, elképzelt varázzsal hatott rám a Ferencváros — Újpest mérkőzés. A játék általában nem volt valami gyönyörködtető, eltekintve a második félidő második felétől. De az a hat, hét, komolyan átgondolt, felépített és sikerült lefutás s a kapuelőtti parázsjelenetek. az öt Fradi-gól, (amilyeneket csak zöld-fehérek rúghatnak) melyek közül legalább három védhetet’en volt (s talán mindhárom Sárosi-pecsételés KÉ2ÍDI VÁSÁR HELYEN a vasárnapr a kitűzött KSE—GySE bajnoki mérkőzés elmaradt, mert utóbbi csapat nevű jelent meg a pályán. KIKBŐL FOG ÁLLNI az olaszok elleni válogatott labdarugócsapat. Budapestről jelentik: Az olasz—magyar válogatott labdarugómérkőzésre való tekintettel Gmzery szövetségi kapitány csütörtökön újabb edzést tart, melyre a következő játékosokat hívta meg: Körmendi kapus Haladás, Pákozdi, Biró, Sárosi III., Polgár, Lázár, Kincses, Sárosi dr., Spielmann, Pósa, Balogh Újpest. Kovács, Gyetvay. Pintér, Juhász, Szabadkai, Minich, Hidegkúti és Mészáros. Az olasz portyára 15 játékos fog utazni, akiket véglegesen a csütörtöki edzés után fog kijelölni a szövetségi kapitány. HÁROM ALKERO.ET... KOLOZSVÁR. Erdély maga-nivóju asztali leniszsportjával most kezd foglalkozni a szövetség. Körülbelül harminc erdélyi sporl- «gyeaiüet kapott' csatlakozási felhívást, melyre már sokan válaszoltak is. A Szövetség terve szerint a visszacsatolt részeket egy kerületbe osztják Kolozsvár székhellyel, mely Kötöz--,-ár, Nagyvárad és Marosvásárhely székhellyel alkeriiletekre fog tagozódni. A. további tervek szerint különben az ország többi részét három körükre osztják, Összesen í tehát négy kerület lesz, melyek egymás kö- ! zött bajnoki mérkőzéseket játszanak és ön- ] állóan rendeznék meg saját bajnokságaikat. A terv jó és az minden további nélkül még- valósitható. Legalább is Erdélyben, ahol számos szakember is van. A szövetség még azt is tervbe vette, hogy a régi hires magyar válogatottakat amatőr edzőknek kéri fel és őket az egyes kerületekbe leküldi. Sós, Schmid!, í akatos, Sipos Annus, Mednyánszkv Mária máris felajánlották szolgálataikat. Büszkén állítjuk: Erdély vissza fogja szerezni a magyar asztali tenisz régi nagy tekintélyét! I HELYI RANGADÓK lesznek vasárnap az erdélyi NB. II.-ben. Nagyváradon NAC—Törekvés, Kolozsváron KAC—Bástya mérkőzések lesznek, mig Nagybányán az NSE—SzSE mérkőzésen igyekszik a helyi csapat, újabb pontokat szerezni. A nagybányai NSE egyébként második csapatát NSE, Phönix, az SzSE pedig SzSE Előre néven fogja szerepeltelni. TERMÉSZETJÁRÁS. AZ ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET természetjáró szakosztálya felhívja tagjainak figyelmét, hogy a szakosztály ülései minden hétfőn este fél 8 órakor kezdődnek. A szak- ] osztály vezetősége azzal a kéréssel fordul tagjaihoz, hogy az üléseken minél nagyobi számban és feltétlenül pontos időben szíveskedjenek megjelenni. — Folyó évi november hó 17-éu, vasárnap a szakosztály gyalogos túrát rendez utjelzéssel egybekötve a Dombtető, Papfalva útiránnyal. Indulás veggei fél 9 órakor, gyülekezés egynegyed 9 órakor a Mátyás király szülőháza előtt. Vendégeket, társegyesületi tagokat .szívesen lát és az útjelző munkában való részvételre ezúton is felkér a Vezetőség. I ívraéég% wtuolcAUitoKa?' Ju *af»,v r»s*r* • «* 0 »hftfmcm & Co. Xúpaivya=iitea 6» » » '** at ea s. *, í »a* fc®--«-a Wt-jäz®* 0»$= ■HMMSWMWü* AZ OVIKÉ VÁLASZTMÁNY! ÉLÉSE. Az OMÉ K legutóbb tartott vála.-z-tiuá.-r. i ülésén Horváth Árpád, a nagyváradi Kereskedelmi Csarnok elnöke a vi-száesat« h területek kereskedőim ének legégetőbb problémáit, tárta fel. Beszédében a következő három poni'oi emelte ki: !. A visszacsatolt területen lé 'ö cégek gazd •• sági és pénzintézetei R-: mániában rekedt áru- e pénrk-"*,etetéseinek <?ürg elintézése, 2. A visszatért területen még érvényben lévő román adótörvények különösen azon adótörvények, amelyek ,t forgalomra avagy a luxuscikkek megadóztatására vonatkoznak —, haladéktalan hatályon kívül helyező-?, illetve, ba tz «a- gasabh szempontok miatt egvelőre mm lehetséges, legalább oiy mérlékheni azonnali rét iziója, amelynek gyakorlat* ercd- ménye az legyen, bogy a v Ászaiéit területek gyárosai és kereskedői ne kerüljenek kedvezőtlenebb helyzetbe az anyaországbeliekkel szemben, helyesebben a mai anomália azonnali megszüntetése •!. Nyersanyagellátás, amely magában foglalja a nyersanyag hátrányos és igazság, s elosztását, valamint ezeknek utánnótbi sát. , ! hogy óriási érdeklődéssel varja kólói volt. - .) megérte az elf userált vasárnapi ei delést — sokaknál pedig a koplalást —■ a bárom átszállásos villamos-ozást, drukkiázt s minden egyebet megért. Belépőjegyet is szívesen fizettem volna, ha nem ajándékoz Pln- hár István szabadbelépőjegyet nekem. Az idő is kitünően kedvezett e nagy 5-zi bajnoki döntőnek. A Fradi játéka is méltó volt hírnevéhez. Pedig nem is játszottak tu- I lon-tul a zöld-fehérek. De mikor rákapcsol- | tak. fergeteges és mégis csillogó technikájuk I eredményesen diadalmaskodóit a fehér-lila j ban, de lilán is játszó újpestiekkel szemben. Â játékvezető (Újvári) is rossz napot fogott ki. Ilyen forma és szemüveghiányos bírót még vidéken is alig látni mostanában. Kapott is elég viszonzó füttyöt és becenevet miifd a két párt részéről. ...A Ferencváros Polgára kezdettől iogva pogányu! megfékezte az újpesti góliÖvo re* ménycsillgg Zsengellért. Sárosi Béla, a kitűnő széles-tengely, mindenütt óit volt, .mint védő, mint irányitó. Kár, bogy nincs eg 7 kis fej a lábában is, mert akkor pontosabb l e adásai lennének. Bátyja már jóval higgadt ab ban és csiszolton kezeli a labdát.' FinM, a vén róka, paripa módjára hasznosan nyargalt és kavart. Újpest közép fedezete, Szűcs, eltörpü't a nagy napot kifogó Fradi-trio előtt. Â játék első felében a lilák támadnak . többet, de eredménytelenül. A zöldek ritkán, lendületesen, szépen és eredményesen végzik akcióikat. ... A honabaeredménysorozatot Kalocsai szerencsés helyezkedése nyitja meg, ki a két Sárosi és Finta által dirigált és szájába adott labdát eredményesen juttatja Aknavölgyi kapujába. Nagyon örvendenek a zöldek, mert még ők sem remélik a nagy gólarányt. Tarka mezőnyjáték következik a hálólyukasztás után .. . Mig Sárosi nem akar ismét Gyurka lenni . . . Tizenhat méterről ballal, balsarokba küldi bombáját, A Fradi szurkolói meg- ■ nyugtatására Finta a harmadik gólt is meg- | ereszti, ugyancsak tizenhatosról . így már | duplán kijött az igazság és Finta egyéni bosz- szujá is a bíró ellen. A 82. percben ismét csak Sárosi ,.r'eadszer- telenkedik“, amikor a védelem szeme előtt második gólját lövi, ami hii mása volt az elsőnek, de nem hasonlított az utolsóhoz, az ötödikhez, mely a mérkőzés és a lila-fehér re menyek végét jelentette. A 86. percben született meg a ..mesterhármas44 a ferencvárosiak kirobbanó örömére. Kalocsai (ki a mérkőzés kabalája is volt...) lefut a labdával. c.enterez, Finta álcllózza Sárosi I -nek. ki ezúttal is a helyén vran . .. A Ferencváros-szurkolók fáklyát gyújtottak, örömükben énekeltek, egymást csókolták. ölelték. Ampileatrnrai ünnepi játékhoz volt hasonló a kép... A zöld-fehér tábor bongos volt, örvendezett .... a. lila-fehér tábor csendesen szétszéledt.,. Boldis László. KttZCAIDASÁC Áizáfják a kolossvápi vágóhiávöi mm áPdrágitö közvetítő kereskedőket KOLOZSVÁR, november 13. (Saját tuu.) Kolozsváron a húsárak emelését évek óta büntetlenül folytatták az ipar- engedély nélküli közvetítő kereskedők, akik a fogyasztók és eladók közé tolakodva, mesterségesen emelték a húsárakat. Régi panaszuk a tőkeszegény kolozsvári mészárosoknak az, hogy az úgynevezett nagyvágók diktálják az árakat, ő tő- lük kénytelenek vásárolni, olyan árakat kell fizessenek, amilyeneket a nagyvágók diktálnak. Panaszuk iadokolt, mert a kolozsvári vágóhídon az elsőfokú iparhatóság állal beszerzett adatok tanúsága szerint nem kevesebb, mint 1-50 olyan kereskedő vagy iparos van, aki az. állatvásá rokon a mészárosok elől összevásárolják az élő állatokat, a vágóhídon levágják és nagy haszonnal a mészárosoknak a.dI ják el. [ Ezeknek a nagyvágóknak nevezett vi- { szonteladóknak azonban nagyrészt nines I rendben a szénájuk. Nincs sem iparenge- J délyük, sem bejegyzett cégük s egyik napI ról a másikra tolakodnak be a vágóhidra és törvénytelen jövedelemre tesznek szert. A városparancsnok utasítására ezért t az elsőfokú iparhatóság elhatározta. ! hogy rendet teremt a vágóhídon és ki- j űzi onnan az oda nem való elemeket. I A vágatási napokon ezután mindig ellenőrizni fogják azokat, akik állatokat vágnak és azokat tovább adják s amennyiben I nem mutatnak fel iparengedélyt, vagy cégbejegyzést, ha vasalással üzletszerűkig foglalkoznak, nem engedik be őket többé a vágóhidra s ezenkívül ellenük' kihágást jegyzőkönyvei is vesznek fel. j vári közönség Lázár Mária vendégfellé I pásét. A gyönyörű budapesti színésznő parádés szerepe az- bér zsebet, amelyben Budapesten is élete egyik legnagyobb -•> í keret aratta: 1 I hogy Gyulai Amid, a neves erdélyi ipar- * művésznő nagysikerű állandó kiállítást j tart a Bútor szövetkezet helyiségében. Gyű j lat A thál az iparművészet egy uj ágánál:' í feltalálója és egyedüli kivitelezője: toil- I hód készít csodálatosan szép művirágokat. \ amelyek megtévesztően hasonlítanál: a I valódiakhoz: I hogy Tőkés Anna első Kolozsvárra ke- j rülő filmje. a Café Moszkva az Egyetem- I moziban kerül színre. Töltés partnere Kiss ! Ferenc; j hogy nagy sikerrel újította jel a hada- ! pesti Nemzeti Színház Herczeg Ferenc j Aranyborjú cimii színmüvét. Márkus Frw- j Ha remek alakítását dicséri nagyon n bu- I dapesli sajtó. Somogyi Erzsi, aki V irsó I nyi Irén szerepét játszotta, ugyancsak tét I szelt a közönségnek', do a kritika megöl- I lapította, hogy néni- tud megbirkózni En7- 1 sányi Irén emlékével; Fethivás A TEJTERMELÉS FOKOZÁSÁT AJÁNLJA A GAZDÁKNAK AZ OMOLÓ A tejtermeléssel foglalkozva az OMGE hivatalos lapja, a ,.Köztelek" megállapítja, hogy a tejtermelés azt a kötelezettséget. rója a gazdákra, hogy a városoknak tejjel és tejtermékekkel való bőséges ellátása érdekében igyekezzenek a tejtermelést és beszállítást a lehetőség szerint fokozni, A tejtermelés növelésének az áremelés ellenére is sok nehézsége van, de sok esetben lehet olyan intézkedéseket tenni, amelyek a tejtermelés növelését biztosíthatják. Nagyon fontos a tejnek olyanok részére való eladása és szállítása is, akik utján a tej közélelmezés céljaira kerül piacra. Óva intik a termelőket: attól, hogy pillanatnyi előnyök kedvéért régi bevált: tejátvevőiket egészben vagy részben cserben hagyják, alkalmi vevőknek szállítsák a tejet vagy gyengítsék azokat a tényezőket, amelyek nehéz időkben megbízható pillérei voltak a tejéríékesi- tesnek. A tejár-rendezés a gazdák szerint a tejgazdaság kedvezőbb időszakát alapozta meg. GONDOSKODÁS ERDÉLY SZÉNÉI- ] LÁTÁSÁNAK PÓTLÁSÁRÓL. A magyar- j országi szénbányák termelése elég volt j Csonkamagyarország szénszükségletének el j látására. Áz elszakított országrészek fo- j kozatos visszacsatolása azonban már meg- | mutatta, hogy a rendelkezésre, álló szén- i mennyiség nem elég a szükséglet fedező- j sere. Erdély hazatérésével ennek az ország- J résznek szénszükségletére csak annyi fedezet van, amennyit az erdélyi bányák termelhetnének, ez azonban nagyon kevés, mert a pakurafütésre berendezett vállalatok kellő mennyiségű nyersanyagot nem kapnak, a petrozsényi szénmedencék viszont Romániában maradtak. A kormány most nagyszabású terveket dolgozott ki a szén pótlására, uj erőforrások teremtésére. .Értesülésünk szerint a Sebes-Körös és a Maros viízieréjét akarják felhasználni arra, hogy Erdélyben villamos központokat létesítsenek s e központok utján látnák ei az üzemeket szén helyett megfelelő mennyiségű viilamosáram- mal. Ko ozsvár sz. bír. város kaionai parancsnoka .aláírásával a város pénzügyi osztálya 37221—1910. szám alatt a következő frihi- vást bocsátotta* ki: Felhívom a Kolozsvár város területén lakó kereskedőket, iparosokat', bankok, gyárak, iparválhi!átok és lerakatok tulajdonosait, ügynökségeket és képviseleteket, valamint; bármely ipari vagy kereskedelmi ügyietekkel foglalkozó egyéneket, hogy részükre* az I B. U. Sz. budapesti szállítási vádakat által ki éa beszállított áruk után a várost megillető 2 százalékos értékvámot, minden egyes alkalommal az áruk érkezésétől vagy e’kü - dósétól számított 48 órán bein’ a város értékvámhivatalánál, Ferenc/ József-ut 151. sz. fizessék be. Ugyancsak felhívom a fenti kategóriákhoz tartozó intézményeket és egyé- ^ nékeH, hogy jelen felhívás közzétételétől szá- j mitott 8 napon belül jelentsék he a részükre j postán érkezett vagy általuk postán feladott j összes árukat és azok után fenti hivatalnál í fizessék be a várost megillető 2 százalék éi- tékvámot 1940 szeptember 20-ig visszamenő- •cg. Jövőre vonatkozólag pedis kötelesek fenntebb felsorolt vállalatok és egyének a/ összes postán érkezett vagy küldött áruk. után is az értékvűmot az érkezésié , vagy elküldéstől1 számított 48 órán beid befize’n". Bejelentéshez szükséges nyomtatványokat « városi .adóhivatal (Farkas-u. 4, I. emelet. 7. Az. szoba) és a vasúti értékvámhivatal <Fe- rencz József-ut 15i) díjmentesen bocsátja -* felek rendelkezésére. A befizetést etmula.-o tők ri'en a törvény szigorával’ logok eljárni BECK ezredes, városi katonai parancsnok.