Ellenzék, 1940. november (61. évfolyam, 251-274. szám)

1940-11-08 / 255. szám

Jí LXí^fc'V r O I. VA m“, SÍÁM. Bi LEN 2 £ K Mid fefitKUfeicUV :+^1CJJX£Étiíi I „Nem a párínak, nem magunknak, hanem az ország érdekében kell .....dolgoznunk'’ — mondotta gróf Teleki Pál miniszterelnök a MER pártértekezletén ^ A hormányíö nagy beszéde a szegedi programról és az alkotmány­reformok szükségességéről BUDAPEST, november 7. A Magyar Országos Tik!ásító jelenti: A Magyar 1 ţ 1* let Pártja Kölcsey István alelnök eluok- 1 lésével kedden este pártértekezletre gyűlt össze az Esterházy-uteai palotában. Az ér- •J tekezlet iráut igen nagy érdeklődés nyil­vánult meg. A párt felsőházi és képviselő- i házi tagjai közül igen sokan megjelentek, i Kölcsey István megnyitó beszédében megemlékezett a legutóbbi pártértekezlet ! óta lefolyt közeli választás eredményéről, a párt győzelméről, annak jelentőségéről, r majd bejelentette, hogy Vay László báró, akinek mint a tiszántúli református egy­házkerület íőgondnokának a felsőházi tagságról szóló törvény az országgyűlés felsőházában biztosított helyet, lemondott képviselői megbízatásáról és ezzel egyide­jűleg a párt országos elnöki tisztségéről is. Meleg szavakkal méltatta ezután Vay László báró elnöki működését. A párt minden tagját szeretet és baráti ragaszko­dás fűzte hozzá. A pártértekezlet indít­ványává jegyzőkönyvben örökítik meg \ay László báró iránti köszönetüket, ön­feláldozó és lelkes munkásságáért. A miniszterelnök felszólalása Teleki Pál gróf miniszterelnök szólalt lel ezután. Sajnálkozással nyilatkozott ár­tól, hogy a párt elveszíti Vay László bá­rót, mint pártelnököt. — Tudjuk azonban, — mondotta hogy a felsőházban is hozzánk fog tar­tozni. Ezután a miniszterelnök utalt arra, hogy hivatali teendői jobban lekötik, mint gondolta és igy a párt vezetésére nem tud annyi gondot fordítani, atneny­nyit szeretne. Ezért felkérte Búrczay Ferencet, hogy mint al- tevego helyettesítse a pártvezért tisztsé­gében. A párt kitörő lelkesedéssel fogadta ezt a bejelentést, ezután a miniszterelnök azt ajánlotta, hogy válasszák meg országos elnöknek vitéz Lukács Béla földművelés* ügyi államtitkárt. A párt értekezlet egyhangú lelkesedés­sel elfogadta az indítványt. Ezután a miniszterelnök így szólt Lukács Bélá­hoz: Kérlek, vállald ezt a terhes tisz­tet és nehéz munkát, amely előttünk édl.Vezesd erős kézzel és azzal a sze­retettel ezt a pártot, amelyet mi vala­mennyien érzünk irántad és amelynek legfőbb kifejezője az az egyhangú taps, amellyel most köszöntöttek. AZ UJ PÁRTELNÖK BESZÉDE Kölcsey István alelnök ezután a párt nevében köszöntötte az országos elnököt, majd Lukács Béla szólalt fel. Megköszön­te a bizalmat, majd rámutatott azokra a szempontokra, amelyeket pártelnöki mű­ködésében akar követni. — A párt szerveit élő erővel kell meg­kötni mondotta. — Szembe kell szállnunk a manapság divatos, suttogó propagandával, éppen ezért arra keli törekednünk, hogy a szervező munka minél erősebb marad­jon. Pártunk alapelvei a szegedi program­ban vannak lefektetve. Ez a szegedi program megelőzve minden külső államot a fejlődési módszerek al­kalmazásával, keresztény és nemzeti ala­pon népi és szociális politikát kezdemé­nyezett. Alakulhatnak uj pártok, de elvi- latba ta lián és nem engedjük elvitatni, hogy az igazi jobboldali párt a mi pártunk'. Ennek a jobboldali gondolatnak az alap­ján állunk szivvel-lélekkel mindannyian. MÁSODSZOR IS FELSZÓLALT A MINISZTERELNÖK Szavait lelkes taps követte, majd Te­leki Pál gróf miniszterelnök másodszor is felszólalt. — Tisztelt barátaim! Úgy érzem, hogy az elnök ur szavaira néhány szóval vála­szolnom kell. Szükséges, hogy bensőségesebbé tegyük a párt parlamenti működését. Meglehetős harcoknak is nézünk elébe, hiszen elég fontos törvényjavaslatot kell tárgyalnunk, aminek folytán a pártra igen fontos feladatok várnak. „A MI PÁRTUNK NEM ÖNCÉL 4 - A mi pártiunk nem öncél. Az építő keresztény és nemzeti gondolatnak Sze­ged óta változatlan és töretlen folyto­nosságban való zászlóvivője ez a párt. Nem a pártnak, nem magunknak, ha­nem az ország érdekében kell dolgoz­nunk. Mi tudtuk, hogy a vörös uralom után új­ra megmentett magyar folytonosságon és a magyar alkotmányosságon tovább épít­ve hogyan kell konstruktiv jobboldali po­litikát kezdeni Magyarországon és hogyan ' nak. A szegedi program kell fejleszteni az első perctől kezdve ar­ra a helyes alapra állva, amely a kon­struktiv jobboldaliságnak és a magyar életnek alapgondolatát, mióta magyar élet van és Árpád bejött Versekénél. Ez a nemzeti gondolat. A másik gondolat pe­dig az, amely beilleszkedik abba a közös­ségbe. amelyben élünk, az európai élet- közösségbe. Erre a keresztény és nemzeti alapra he­lyezkedtünk és sem egyikből, sem má­sikból engedni nem fogunk sohasem, (hosszantartó lelkes taps) mert nincs Mag yarországon nemzeti gondolat ke­reszténység nélkül, hogy ha keresztény­ség nélkül való, akkor nem nemzeti gondolat az és nincs keresztény gondo­lat nemzeti nélkül. 1 Ezért vagyunk mindenféle kilengések kö­zepette töretlen szolgái ennek a gondo­latnak és az az együttes, amelyben itt ülünk, ez a párt, törellen bástyája ennek a jobboldali magyar fejlődés gondolatá­Ennek jegyében védjük meg ezt országot a keresztény nemzet gondolatának ártalmas minden egyéb gondolattól. Ezt a gondolatot szegedi programnak nevezzük. A szegedi program éppen olyan éló' való­ság, mint amilyen a magyar alkotmány. Mi ennek a meggyőződésnek erejéből -cse- lekesszük mindenkor azt, ami a kornak, idő­nek és helyzetnek megfelel. Ez a meggyőző-. dés nem változik soha személyi politikává, hanem nemzeti po-itika, nemzeti szolgáltat marad. Ezt a szolgálatot elsősorban azért kel! kettőzött erővel teljesíteni, mert a nem­zet sok tagja e’tévelyedik ebben a bonyolult, izgalmas, részben szenvedésekből és nélkülö­zésekből álló vi ágban. Igaz, hogy ezt néha maguk a nélkülözések teszik, sokszor talán az, hogy nem nélkülözünk eleget, nem anv- nyit, amennyit más államok nélkülöznek. És ezért kell kézenfogva keresztül vezetni őket a mai nehéz időkön. Az utóbbi időben, különösen Budapesten és a nemzeti élet egyéb rétegeiben beijedés tünetei mutatkoznak, amelyek ha nem is ijesztők — mert én átéltem már ennél cifrábbat is — de amelyek szomorúak ak­kor, ha összehasonlítom az egymás után próbára tett európai nemzetek magavise­letét. Pedig tudóra, hogy meg vannak azok az ér­tékek a nemzetben, amelyek más magavise­letét iş produkálhatnak. Sajátos és szégyen­letes az a .felszín, amely hangosan, mutatko­zik a nemzet józan, de csöndes zömének hangja felett és néha-néha már úgy látszik, mintha csak ezek a hangok volnának, pedig valamikor —- éppen bátorság tekintet éhen — kü­lönbnek tartottuk magunkat. más népek­nél. A bátorság pedig nem csak a golyó elé kiállást jelenti a háborúban, hanem ki­tartást a nemzeti eszme melllett, állandó kitartást és a nemzeti keresztény eszme szolgálatát józanul, komolyan. Bátor hitvallás mindenhol és nem beijedés, különösen pedig nem önbiztositás jobbra és ba ra, mert ez magyar ember számára össze­férhetetlen. Ez az igazi összeférhetetlenség. „Egyenes ni — a szegedi sóiét utcákonil A mi pártunknak az a feladata, hogy ezen az egyenes utón, amelyen járunk, amely- egyenes utat valamikor Gömbös Gyula ba­rátommal és több barátommal együtt sötét utcákon kezdtük Szegeden, azon az egyenes utón haladjunk tovább, nem inogva, ki nem lengve sem erre, sem arra és elvégezzük a nemzetnek ezt az á hatatos. ko­moly szolgálatát. Nagy feladat ez, mert na­gyon sokan vannak komolytalanok és sajnos, nagyon sokan vannak, akik az arénában ko­molytalanok. A nemzet nem arra való, hogy színjátékot játsszunk, hanem arra való, hogy őt, ha igeiünk, becsületes Ígéretekkel és teljesit- hetőkke! tanítva, megmondva azt, hogy mi lehelő, mi nem lehető, megmondva azt, hogy milyen nehézségek elölt állunk, nem palástolva ezeket, józanul, okosan vezes­sük. „A MI PROPAGANDÁNK44-—- Szükséges azonban, hogy a párt ne csak ■a maga munkájával szó gá ja azt hanem szükséges az is, hogy ma ezt propagative ki- vigyük az országba. Ez nem pártszempontból szükséges-, mert Erdélyi Bank R.T. Kolozsvár a Pesti Magyai? Ke^őskedelmi B-mte Budapest leány intéz©; e. Fiókok: Marosvásárhely, Nagy várad, Szatmirnóniöti ALAPlTTATOTT az 1894. ÉVBEN, Foglalkozik a BA1KÜZLET minden ágával, KÖLCSÖNÖKET a legjulányosabban folyósít. BETÉTEKET a legjobban gyümölcsözte!:. IMPORT - EXPORT ügyleteket finanszíroz. ORION-RÁDIÓT azoknak ajánlja a kereskedő, akik komoly nagyteljesítményű készüléket keresnek, súlyt helyeznek arra, hogy akül- földvétei kényelmes és egy­szerű legyen. Egyenáram­hoz, ugyanez, Orion 165/U Jelzéssel univerzális kiviiet- ben is kapható. R fl D í M Minden Orion ródiókereikedőnét fccrpftólAj a mi propagandánk sohasem lesz pártpro pagauda, hanem a mi propagandánk a nem zet felvilágosítása a sajátmaga javára, az összes felvilágosítása a nemzettel szemben. Szervezkedésünk eddigi hiányosságának oka, az anyagi ok volt. Máskor is megmondtam és most is ismétlem, hogy nem-kereszléuypéuz egy fillér sem jöti hé ide (lelkes éljenzés) és ezt továbbra is kí­vánjuk. Ez nemcsak hatalmas erő, hanem a magyar embernek is olyan belső megnyugvás, ami nélkül keresztény nemzeti propagandát foly­tatni nem lehet. PARLAMENTI ÉS ALKOTMÁNY REFORM — Most még valamire szándékozom ki­térni. Nem szeretném ezt a szót használni, hogy a program, mert programot a mai vi­lágban adni rendkívül nehéz. Egy azonban világos. Az, hogy a parla­menti rendszer olyan mértékig elfajult, hogy nélkülözhetetlenné és sürgőssé vált az országgyűlési, a parlamenti reform, mint része egy — hogy úgy mondjuk — alkotmányreformnak. Az alkotmányreform nem jelent más, mint alkotmányunknak a korhoz való megfelelő alkalmazását. Mi nem olyat akarunk csinálni, ami pártunk örökkévalóságát szolgálja. hanem olyat, amely a nemzeti é et örökkévalóságát bizto- sitja. Nincs szükség arra. hogy programot adjunk, nem is ezt szolgálja mai értekezle­tünk, hanem a pártszervezet kiépítését. Ezek­re a kérdésekre csak rá akartam mutatni. Előbbre valónak tartom sok minden egyébnél egyéb vonatkozásban is. hogy mindazokon a vonalakon, amelyeket itt már számtalanszor hangsúlyoztunk a szociális törvény tekinteté­ben. a földreform és a zsidótörvény tekinte­tében. Ezért tovább ha adunk és tovább dol­gozunk ezen a vonalon. A MUNKAPROGRAM —. Nem hiszem tehát, hogy ma szükség van egy uj programra. Annakidején a költségvetési vita lezárása előtt majd munkaprogramot adunk arról, hogy milyen sorrendben vesszük elő a legközelebbi idő­ben az egyes törvényjavaslatokat. — Mindezekben — fejezte lie beszédét — bizonvos felvi’ágositá&t adtam és kérlek Ben neteket, hogy a párt most következő mun­kájában teljes lelkesedéssel vegyetek részt. Mindenki részére akadna elég munka. mert. a feladatok, amelyek előttünk állnak, rend kiviil nagyok. A miniszterelnök beszédét a pártértekez­let hosszú tapssal fogadta. A PÁRT VEZETŐSÉG KIEGÉSZÍTÉSE Ezután vitéz Lukács Béla elnök bejelen­tette, hogy az országos elnöki teendőkben helyettesítésére Kölcsey Tstván a! elnököt kérte fel. A párlértekezlet kiegészítette s párt vezetőségét is. Ezután Baross Endre Szólalt fék Az Orszá­gos Mezőgazdasági Kamara-i választásokká’ valamint a bányászok kérdéseivel fogialko zott. Vitéz Lukács Béla, mint földművelés- ügyi államtitkár és Varga József ipariigvi mi­niszter válaszoltak. Ezzel a pártértekezle: végeiért. Utána párlvacsora következett. Ezen több felszólalás hangzott el. (MTI.)

Next

/
Thumbnails
Contents