Ellenzék, 1940. október (61. évfolyam, 225-250. szám)
1940-10-30 / 249. szám
1940 ( ktJbeT 29 E L L E s z é k redtnénges, szép munkáról számolt be az EKE első díszközgyűlése a felszabadult Kolozsváron KOLOZSVÁR, október 28. (Saját tud.) Ünnepélyes keretek között.' tartotta meg díszközgyűlését a katolikus plébánia nagytermében az Erdélyi Kárpát Egyesület. Ennek a nagymultu, félévszázados intézménynek. mint ismeretes, a román uralom alatt igen sok akadállyal és nehézséggel kellett megküzdenie, ele töretlen hittel és energiával dolgozott huszonkét éven keresztül, hogy megfeleljen hivatásának. Az Újból magyarrá lett Kolozsváron az EKE most tartotta első közgyűlését és éppen ezért az egész összejövetelnek ez a körülmény adta rneg az ünnepélyes jellegét. A diszközgyülést a felszabadulás felett earzett boldog öröm és hála jeléül a Mi- aívánk vezette be, majd a közgyűlés tagjai a jelenlevő dalárdával együttesen a Himnuszt énekelték el. A nemzeti imádság elhangzása után napirend előtt dr. Balogh Ernő egyetemi tanár, az egyesület elnöke üdvözölte meleg szavakkal a közgyűlés tagjait, az egyes vidéki osztályok kiküldöttjeit, élükön dr. Zsembery Gyula kormány-főtanácsossal, aki Budapestről t el, hogy az Országos Turistaszövetség ü özletét hozza a nagymultu erdélyi testvei egyesületnek. Az elnöki bevezető szavakra dr. Zsembery kormányfőtanácsos v álaszolt, közvetlen meleg hangon. Beszédében mirideuekelőtt arra mutatott rá, h<. gy az anyaország és a visszacsatolt erdélyi részek turista egyesületeinek a jövőben karöltve, a legnagyobb egyetértésben keli együttműködni ők, mert csak igy biztosíthatják eredményesen a közös célt. A kormányfőtanácsos válasz- beszéde után újból dr. Balogh Ernő elnök szólalt fel és arra kérte a kormányfőtaná- esost, hogy juttassa el az illetékes tényezőkhöz az EKÉ-nek azt az óhaját és véreimét. hogy ennek az erdélyi turistaegyesületnek munka-területét hagyják meg és támogatásukkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy az EKE a sok viszontagság után megerősödhessék. Ezután sorban szólaltak fel napirend előtt Brutsy László főtanácsos. dr. Borbáth Samu alelnök, dr. Á ámszer Géza, az EKE csíki osztályának elnöke, majd dr. Vass&ka István a székelyudvarhelyi Hargita-osztály elnöke mondott megilletődött hangú beszédet. Vázolta azt a gyönyörű, eredményes kulturniunkát, amelyet az EKE végzett. A székelyföldi alosztályok bensőséges, meleg üdvözletét hozta el, amelynél: szimbólumaként a Hargita fenyőágaiból és virágjaiból készített hatalmas csokrot nyujfőtt éit az elnöknek. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után dr. Horváth Elek, az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivatal kolozsvári vezetője bejelentette hivatala nevében hogy a központ minden támogatást megad a jövőben az EKÉ-nek. Bejelentését szintűn hatalmas ovációval fogadva a közgyűlés. Ezután Friedsam Gyula főtitkár felolvasta a Kormányzó Úrhoz és a miniszterelnökhöz intézett hódoló táviratok szövegéi. I ban ért véget I A napirenden az utolsó közgyűlés jegy- tnTkönyvéoék hitelesítése után Friedsairi Gyula főtitkár felolvasta titkán jelentését,, amelyben részletesen ismertette az egyesületnek az utóbbi nehéz esztendőkben folytatott munkásságát és az elért szép ered menyeket, majd behatóan foglalkozott a megoldásra váró problémákkal. Utána Alftxy Béla, az egyesület pénztárosa olvasta fel pénztári jelentését, amely beszédes dokumentuma annak, hogy az EKE valóban eredményes munkát folytatott és az uj, most már szebb jövő elé is a legszebb kilátásokkal indul. Ezután az ellenőri és a többi különböző jelentések szerepeltek még napirenden, majd a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét mondott Beke Lajosnak, az egyesület volt főtitkárának értékes munkásságéi- ért, valamint a kolozsvári sajtónak azért az önzetlen támogatásáért, amelyben az egyesületet mindenkor részesítette. A mindvégig ünnepélyes hangulatban lefolyt közgyűlést a Magyar Hiszekegy buzdító, lelkes szavai zárták be. Este a közgyűlés tagjai társasvacsorán vettek részt a Társadalomban. A bankett a legjobb hangulatban a késő éjfél utáni órákEgy láda kolozsvári föld megható története a szegedi egyetemen KOLOZSVÁR, október 29. (Saját tudósítónktól.) Egyik Szegedről ideérkezett ismerősünk mondotta el az alábbi érdekes és meghatóan szép történetet: — Huszonkét esztendővel ezelőtt, amikor a Kolozsvárról menekült Ferencz József tudományos egyetem Szegeden talált otthonra, a többszáz ládával együtt, egy hosszúkás, különös formájú csomag is érkezett Szegedre. Ebben a csomagban mintegy rházsányi súlyú föld volt. A földet Kolozsvárról hozta magával a kiüldözött egyetem. Hamisítatlan kolozsvári földet csomagoltak be egy ládába a kolozsvári egyetem kertjéből és elhoztak Svegedre. Apáthy István doktornak, a tudós professzornak, volt az az ötlete, hogy hozzanak a menekült egyetem megmentett Baji íjtársi kari aSakiéatfiak a volt kolozsvári 21-es honvédek KOLOZSVÁR. (Saját tud.) Rendkívül bensőséges, szép ünnepségek között ment vegbe szombaton és vasárnap Kolozsváron a volt magyar királyi 21. hóm. gva- logezred tisztjeinek, altisztjeinek és ben • v étijeinek bajtársi találkozója. A szép ünnepségekre ideérkező Körmendy Géza ny. ezredest, a Bajtársi Szövetség iiv. aleinö- két megérkezésekor az állomáson diszszá- zad fogadta zeneszó mellett és a bajtársi közösség zászlajával. A megérkező előkelőségeket dr. Tholvay Zsigmond t. száza des, posta-főigazgató köszöntötte meleg szavakkal, amelyekre Körmendy ny. ezredes megilletődött lélekkel válaszúit. Majd megszemlélte a diszszázadot, amely ezután zeneszó melleit vonult fel a Máit ás király-térre. Este a KAC kaszinói helyiségében bajtársias szellemű társas- vacsora volt. amelyen Körmendy ny. ezredes, dr. Tholvay. M óriez Béla és mások mondtak lelkeshangu köszöntőket. Vasárnap délelőtt a Capilol-mozgó helyiségeiben 260 volt 2]-es bujtárs ünnepélyesen megalakította a Bajtársi Kört. A b íuiüictes megnyitót dr. Tholvay tartotta. aki üdvözölte az ideérkezett magrs vendéget, majd Körmendy ny. ezredes Hirdetmény J Kiadók november 1-re a város központjában, déli fekvésű, személyfelvonóval rendelkező uj házban, Kossuth Lajos-utca 6—8. szám alatt, központi íütéses, me- legvizszolgáltatással bíró, emeleti 3 szoba, konyha és összes mellékhelviséges modern lakások. — Érdeklődni lehet: Kossuth Laj»3-Ui 12» 1» emelet 20. és a helyszínen. lelkesítő szavak kíséretében adta át a kolozsvári bajtársaknak a budapesti hajtar- sak üdvözletét. Üdvözölték továbbá a volt öl. cs. és kir. gyalogezred bajtársainak megjelent hattagú küldöttségét. Utána egyhangúlag megválasztották az elnöksége, amelybe dr. Tbolvav, Suhajda ny. százados, dr. Tulogdy, dr. V ék ás és Móricz Béla volt főhadnagyok kerültek be. Főtitkár lett Jovián Antal, titkár Mar- ezinkievics Zoltán, pénztáros Csepelka t. százados, ellenőrök Fan furi Lajos és Zsembera Rezső, valamennyien volt tisztek. A. választmányba az ezred volt tartalékos t’szti állományából Z. Sebes József, Koncz Rezső, Kovács Endre, Nagy ljajos, Fenczel István, Gredinár Aurél, dr Hirsch Elemér, .Walter Gyula, 7 hrin N , Benedek és Zatllcr Zoltán és Kovács Ji- r os tiszthelyettes, a volt altiszti és bűnvádi állományból pedig Török Ferenc és Kiss György őrmesterek, Szalay Gyula, Jámbor Lajos. Horváth Zoltán Muntyán. Sárközi, Benedek és Kiss György őrmester kerültek be. ügyész lett dr. Lukács József t. százados. A megalakulás után a bajátrsi kör tagjai zászló abut kivonultak a Mátyás-szoborhoz, amelyet Körmendy ny. ezredes meginditóan ! szép beszéd kíséretében megkoszorúzott. Ezt követőleg pedig a megjelentek elénekelték a Himnuszt. Délután, a ref. koll. dísztermében a bajtársi kör uj vezetősége már meg is tartotta első megbeszélését, j amelyen behatóan megtágyálcák a november 2-án és 3-án Kolozsváron lezajló nagv volt 38-as honvéd hadosztálya, illetve volt m. kir. 21. gyalogezredbeli nagyszabású ( bajtársi találkozó teljes programját. Az ünnepségek előkészítésén a régi kolozv ; vári bajtársak közül sokan a legnagyobb IIWWW - lelkesedéssé 1 fáradoznak. felszerelésével együtt erdélyi földet, is Szegedre. — Ha valaki meghal közülünk táv >1 Kolozsvártól — mondotta akkor Apátny piofesszor — tegyenek a feje alá a szeretett kolozsvári földből, hogy legalább erdélyi földön eladhassa örök álméit A sors különös iróniája volt, hogy a Kolozsvéinol Szegedre menekült egyetemi tanárok közül 1922-ben éppen Apáthy professzor hunyt cl először cs a kolozsvári földet az ö koporsójába tették először. Azóta, ha valaki elhunyt az egyetem régi tanárai közül, mindegyiküknek egy- egy marék kolozsvári föld került a koporsójába. Apáthy Istvánt hamar követték Wes/- prémy, Tóth. Buday, Kiss Albert, Gáli professzorok é, mások is és mindenik koporsóba került egy-egy maréi: kolozsvári föld. De jutott belőle Klebelsberg Kunó gróf, , a nagynevű államférfi koporsóiéiba is hálául a szegedi egyetem fejlesztéséért. Somogyi Szilveszter az alkotó szegedi polgármester koporsójában is elhelyezlek egy marék erdélyi földet. így azután a 22 évvel ezelőtt Kolozsvárról elhozott ládányi erdélyi fold lassanként fogyott-fog', ott : sok halottin volt 22 év alatt a menekült egyetemnek. Amikor azután nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferencz József tudományos egyetem visszatérhet Kolozsvárra, a sok más felszerelési tárggyal együtt becsomagoltak az 1918-ban elhozott erdélyi földet is. Már jóval kisebb ládában elfért a jó erdélyi humusz, mint amikor optált. Úgy volt, hogy a megmaradt földet, is vissza viszik Kolozsvárra, azután rr-g sein került erre sor. A kolozsvári fold továbbra is ott maradt Szegeden most már a Horthy Miklós egyetemen, ahol még sokan tanítanak azok közül, akik a menekült egyetemmel jöttek el Szegedre: Erdélyi tanárok vannak még (It. övék az erdélyi föld, ha csak egy lá- drnyi is maradt Szegeden. Adja azonban a mindenható, hogy minél kevesebb föld fogyjon a ládából. Ugyancsak ez a szegedi ismerősünk mondotta el, hogy rí szegedi központi egyetemi épület homlokzatáról levették azt a feli rést, amely 22 éven élt volt rajta: M. kir Ferencz József tudományegyetem, helyébe az uj felirat került: M. Kir. Hor thy Miklós tudomány egyetem. Elmondwi- la szegedi ismerősünk azt is, hogy a Kolozsvárra hazatért egyetem tanácsa elutazása előtt megjelent, a Pantheon szobrai és székesegyház kriptái előtt és koszorút helyezett cl a nagy elődök és a nagy jótevők emlékére. Ugyancsak megkoszorúzták a temetőben a régebb elhunyt Veszprémy, Apáthy, Reiu- bold, Jancsó, Szabó, Dézsi stb. profesz- szorok sirjait, akik Kolozsvárról menekültek oda és Szegeden érte őket a halai VéndíáL; találkozóé rendez a Kolozsvás1! Refotmáius Kollégium KOLOZSVÁR, október 28. (Saját tudósítónktól.) Megemlékeztünk már arról, hogy a kolozsvári református kollégium colt diákjainak budapesti egyesülete Kolozsvár f clszabad uléisának alkalmából, Kolozsvéirott az ősi kollégiumban az egyesület megalakulásának húszéves évfordulóján csütörtökön, október hó Si-én ünnepi közgyűlést tart. Ugyanúkkor a kollégium igazgatóságának meghívása folytán a felszabad üli területen élő volt diáktársakkal együtt véndiáktalálkozót rendez. A véndiáktalálkozó napirendje a következő: a budapesti vendégek indulása október hó 31-én éjjel 0 óra 3 perckor a menetrendszerű gyorsvonattal, kellő számú jelentkezés esetén különkocsiban, érkezés Kolozsvárra reggel 8—9 óra között Akik igényt tartanak reá, azok részére ;i kollégium lakást és önköltségi árban ellátást is biztosit. Az igénylést levelezőlapon lehet az egyesület budapesti címére, vagy a kollégiumba bejelenteni. Délelőtt 3A10 órakor gyülekezés a kollégium udvarán, utána ünnepi istentisztelet a nagytemplomban. Istentisztelet után a „Kiskurián4* felállítandó világháborús hősök emléktáblájának leleplezése lesz, majd díszközgyűlés a kollégium nagy termében az alábbi tárgysorozattal: Élőének, ima, utána elnöki megnyitó és a kollégium köszöntése, tartja dr. Nagy Miklós, az országgyűlési könyvtár nyug. igazgatója, a budapesti Véndiák egyesület elnöke, beszámoló az elmúlt busz esztendőről, tartja dr. Parádi Jenő miniszteri tanácsos, az Egyesület alelnöke, azután a kollégium igazgatósága köszönti a volt diákokat, majd indítványok, üöv,i dések bejelentések Himnusz. Az ünnepély után egyszerű közebéd le3z a konviktusban, délután 1hS őrskor pedig kegyelctes tisztelgés a kollégium volt tanárainak sirjainál a házsongárdi temetőben. Este nyolc órakor az ünnepségek tárfa*» vacsorával érnek véget, melyen a vén diákok családtagjaikkal együtt részt vettetnek. A vacsora színhelye a Redout épületében lesz és egy teríték ára 120 h*:‘*en van megállapítva. A közvacsorán való részvételt szóbelileg, vagy írásban a kollégium igazgatóságának kell bejelenteni legkésőbb 30-án déli 12 óráig. A jelentkezést telefonon is el lehet intézni. A kollégium igazgatóságának telefonszáma 3(7—86. ÉJSZAKAI RABLÁSI KÍSÉRLET A HEGYALATTI UTCÁBAN KOLOZSVÁR, október 29. (Saját tud.) Vakmerő rablási kísérlet: történt az elmű t éjszaka a Hegyalatti-utca 8. szám alatt. Id- Zöld János lakásába az éjszaka folyamán behatolt egy ismeretlen egyén. A kamrán át mászott be a szobájába s amikor az álmából felriadt, meglepett ember rákiáltott, az ismeretlen éjszakai látogató valami folyadékot fecskendezett a szemei közé. majd késsel megsebesítette. ' Zöld János hangos kiabálásaira a szomszédok csakhamar berohantak, de az ismeretlen rabló több kezeügyébe eső tárgyat magához véve, elmenekült, még mielőtt: leleplezhették volna. A rendőrség bűnügyi osztálya az ismeretlen tettes kézrekeri- tésére széleskörű nyomozást indítóit. LELKETLEN TETTES KIFOSZTOTTA VZ EPILEPSZIÁS BETEGET KOLOZSVÁR, október 29. (Saját tud.) Felháborító bűncselekmény foglalkoztatja a rendőrséget. Az eset a következő: Havadi Nagy Károly. Kalandos-utca 12. szám alatti lakos, amint a Boldog-utcában hazafelé tartott, epilepsziás rohamot kapott és összeesett. Rosszulléte alatt, miközben többen se- giteségére siettek és bevitték egy közeli házba, ismeretlen tettes ellopta az eszméletlen beteg ember asztalosszerszámokkal, köténynyel és más munkaszerszámokkal telt táskáját. A károsult Havadi Nagy Károly, mintán visszanyerte eszméletét. jelentést tett az esetről a rendőrség bűnügyi osztályán, amely széleskörű nyomozást: indított a lelketlen, elvetemült tettes kézrekeritésére. MINDENÄÄ Tankönyv LEPAGE-nál