Ellenzék, 1940. szeptember (61. évfolyam, 199-224. szám)

1940-09-15 / 211. szám

8

IXOUCfl

ELLENIÉ h

__________

1940 tzepU nib*r

rs.

Történelmi párhuzam

A bécsi tanácskozás újabb bizonyítéka a nemzeti szocialista Németország és a fasiszta Olaszország politikai síkon való Cigyiitthaila- ilasának, egyben kitűnő alkalom arra, hogy párhuzamot húzzunk két egységes állainszerv történethui fejlődésének és kialakulásának irányvonala között. Aktuá is és főleg érdekes feladat, melynek során sok tekintetben uj megállapításokra és uj nézőpontok fölvetésére jutunk. Tudnivaló, hogy a geopolitika nem lényegtelen történelmi mozzanatokra, hanem állandósult és a természete* fejlődésnek megfelelő tényekre támaszkodik. Mikor a II. és VII. évszázad között a római birodalom területére benyomultak az első germán törzsek és ott letelepedtek s összekeveredtek az őslakossággal!, egyszerre megszületett a germánság és latiuság biológiai ée szellemi létalapja, ami egész Európa sorsát évszázadokra eldöntötte. A római .tartományok területén uj nemzetek életterei alakultuk ki: németek, skandinávok, angolok, spanyolok, franciák s a germán és antik világ összeolva1- dásából európai kultúra keletkezett a germánság és latinság minden árnyalatával.

Érdekes, hogy Közép- és NvugatEurópa egysége először Nagy K árov államala- kitásáben valósult meg. Mikor 800 karácsonyán megkoronáztatta magát, ez antik római széEem átöröklése, a „transla.tiv imperii" határozott é>s félreérthetetlen kifejezést nyert. Sajnos, a mii nem élte túl sokáig alkotóját, mert az epigonok — mint gyengekaru kormai sok — nem tudtak vigyázni az értéke* örökség hajójára. Ekkor váratlanul uj hatalom jelentkezik és követeli magának a vezetést: a pápaság. Igényét arra alapította, hogy Konstantin császár tulajdonképpen Szilveszter pápára ruházta át a római császári hatalmat. Ennek figurális ábrázolását a „Quatuor Coronati“ Szilveszter- kápolnájában találjuk meg. Ez a festménysorozat, amely azonban a II. Frigyes és a pápa között dúló versengés idején készült, a pápát a világi hatalom jelvényeivel ábrázolja, többi közt a kettős aranykoronával; a jámbor császár pedig alázatosan vezeti kantárszáránál fogva a pápa paripáját. Elkezdődött tehát a következményeiben világtörténelmi jelentőségű vita: ki a római császárság világi hatalmának törvényes örököse.?

Nem térhetünk ki az évszázadokig tartó küzdelem részleteire. De bizonyom, hogy ez az egész középkoron át meg nem szűnő hevességgel tomboló harc volt az oka annak, hogy nem alakulhatott ki Németország és Olaszország egysége hosszú időn keresztül. .Viszont a kontinens két szélső állama: Franciaország és Anglia annál kedvezőbb fejlődési lehetőségekre talált. Aztán II. Frigyes halálával (1250) a nagykárolyi államegység végleg összedőlt, Németország és Olaszország politikai centrum nélkül maradtak, kis „államok az áilambam" versengtek egymással és az egység gondolata hajótörést szenvedett Olaszországban az egyházi állam, Németországban pedig a három rajnai választófejedelemség sziklazátonyán. Európában a vezetés gyeplőjét természetesen nemzeti államok tartatták kézben.

Mindemnél érdekesebb szemmel követni: mint épült fel Franciaországban a nemzeti gondolat a nagykárolyi hagyományokon. A franciák a frankok, a francia királyok pedig Nagy Károly utódainak tartják magukat. Már a X. században Richer Írásaiban találkozunk ezzel a felfogással, amely később Suger apát müveiben még 'leplezetlenebb módon érvényesül. Mind félreérthetelíenebbül lép elő a franciáknak Európa irányítására vonatkozó igénye — olyan időben, amikor teljes erővel tombol IV. és V. Henriknek a pápasággal folytatott ádáz küzdelme; a franciák minden alkalmat fe használnak a rajnántuli szomszéd gyengítésére. A cluni .szellem a harcot még jobban elmélyítette. A francia nemzetiségű és érzésű II. Orbán megszervezi a keresztes hadjáratot — francia érdekek szem tilőtt tartásával. Ekkor jön létre a szövetség a pápaság és a francia királyok között. II. Gelasias pápa VI. Lajos támogatását kereste

V. Henrik császár ellen, III. Sándor Barbarossa Frigyes elleni küzdelmeiben a franciákra támaszkodott. Hl- Ince a következő ünnepélyes kijelentéssel igyekezett alalu- niasztuni a francia naciouu ista igényeket: „emu re\ ipse superiorem ni temporalibua misiune reconoscat“, IN. Ince is Iranciu segítséget vett igénybe II. Frigyessel szemben.

A staufi ház öaszeomlá a után már kétségtelenné \áLt, hogy 1250-ben tulajdonképpen nem a Szentszék, hanem a francia nemzeti állam győ/.edelmcskcdet.t. IV. Ince utódai kitartóan folytatták a franciabarát politikát. IV. Orbán és IV. Clemens pápák Itáliában szintén a francia érdekeket képviselték.

Csakhamar kiütköznek a franciák küzelke- leti .törekvései is. még pedig u keresztes hadjáratok során.1 A francia már ekkor nagy mesternek bizonyult abban, hogy kitünően fel tudja használni a vallásos és szabadság- jelszavakat saját érdekei előmozdítására. Ebben kitűnik Pierre Dubois, aki vnághegemó- niát követel Franciaországnak. Ekkor Dét- Olaszország már francia kézen van; a francia királyok megkapják a „római szenátort“ címet, a Szentszékre gyakorolt befolyásuk napról-napra nő. Ugyanakkor a Rajna jobb partjára is kiterjesztik befolyásukat. De miért van szüksége francia hegemóniára Európának? — A kereszténység érdekében — feleli egyszerűen Dubois. A keresztes hadjáratoknak propagandaeszközül való felhasználása különben is jóideje» kisért. A pápaság pedig a francia politika eszközévé válik s előkészíti Franciaországnak az Appenini-fél- sziget belpolitikai viszonyaiba való beavatkozását. Erre kitűnő alka'mul szolgáit a gnel- fek és gibellinek jólismert viszálykodáea, megfelelő jogi állápul pedig a világi bata ómnak az egyházzal szembeni alárendeltségéről alkotott ideológia. A gnelfek már teljesen a francia érdekeket képviselték — éppen olyan tökéletesen, akárcsak az avignoni pápák. A pápaság lévén „minden világi hatalom egyetlen forrása“, a német császár megerősítését és elismerését a római pápa kénye-kedve szerint megadhatta, vagy megtagadhatta. Ha Dante ,.Monarchiá“-jáLau legfőbb jogforrás- . ként ünnepli Róma császári hatalmát, viszont helyesen felismeri ugyanakkor azt a módot, ahogy a franciák az egyházi hatalom súlyát a saját céljaikra kihasználják (Purgatorio XXXII).

Ez alatt Olaszországban a nápolyi királyok, Németországban a választófejedelmek uralkodnak. Mindkét á larnban már napirenden volt a küzdelem a nagyobb és kisebb állami alakulatok között. Ez utóbbiak szívesen felhasználták a ghibellin vagy gueüf- ideológiát, aszerint, hogy hatalmukat a császártól, vagy a pápától származtatták.

Ezzel elérkeztünk párhuzamunk jeilentős momentumához. Az eredmény ugv Németországban, mint Olaszországban ugyanaz. Félönálló államképződmények burjánzanak ár- nyékesászárság alatt; a helyzetet emellett Olaszországban az egyházi állam, Németországban a választófejedelmek komplikálták.

Az etatizmus e szétzüllése mindazonáltal j egyformán meglepő és szöges ellentétben áll mindkét államban a kulturális fellendüléssel. A két nemzet egyaránt derekasan kiveszi a részét az európai művelődésből. A művészetek sikján olyan nevekkel találkozunk, mint Cimabue, Giotto és a halhatatlan Dante. Rengeteg kincs és gazdagság gyűlt össze a világ óceánjait járó hajósnépek kikötőiben (Amalfi. Pisa, Genua, Velence). Bent a szárazföldön pedig Perugia. Siena, S. Gi- miniano építészeti remekei ejtik ma is csodálatba a müértőt. A mai modern értelemben vett európai hirü itáliai egyetemeken felvirágzott a szép római jog. Élénk és pompásan fejlődő a szellemi élet Németországban is. Amit a ke’eteurópai német telepítés, a német templomos lovagrend ési jő- leg a Hanza-szövetség gazdasági téren keresztülvitt, az később is irányitólag kihatott Európa további fejlődésére. A velencei „Fon- daeo dei Tedesei“ és a bolognai, páduai, pisai és sienai egyetemen tanuló német diákság nagy száma, továbbá a Rómában és Fló* reneben dogozó német kézművesek munkája pedig arra mutat, hogy Németország és Olaszország kapcsolatai sokkal régibb keletűek, mint gondolnók.

Mikor a XIII. században a németrómai császárság összeomlott és a birodalom egves tagjai mindinkább önállóskodni kezdtek, Európában uj nemzeti állam tűnt fel: Anglia. Ez az állam mindjárt nagy fejlődésnek indult, összeütközésbe is került rövidesen a francia érdekekkel, erre nemcsak a hatalmi versengés miatt, hanem Flandriában és a Földközi-tenger nyugati medencéjében is sor került. A százéves háborúnak nevezett, nggy mérkőzé- TH. Edvard győzelmével és Franciaország hatalmának megrendülésé,vei végződött. I

A pápák is visszatérnek Rómáb?, de jellemző a franciákra, hogy mibe yt uj erőre kapnak, első dolguk ellenpápát válaiztani Nil. Clemens személyében. A helyzetet csak az angolok győze in»-. (1415) tisztázza \eglr- gr.-mn. Mindebből kitűnik, hogy a német császárok és a pápa közötti «Heulet helyéi átvette a két nyugati hatalom versengésbe.

De még valamire lel szeretném hívni olvasniuk figyelmét.

A reformmozgalmak (Wicliff, Húsz Luther) mindig nemzeti forrásból táplálkoztak. Angliában egészen sajátos, nemzeti államvallás született, mely a legszorosabb kapcsolatba jutott — H azt tovább is megőrizte — az uralkodó politikai rendszerrel. A németországi uralkodók között — ha lehet — még jobban elmérgesedett a helyzet — most már vallási alapon. — Franciaország egyre több alkalmat talált uralmi törekvéseinek megvalósítására. A reformáció korszakában úgy az olasz, mint a német nemzet történelmének szorosabb fejezetei vannak. Európát harci zajjal tölti meg a Habsburgok háborúja Ferenc francia császárral. A tiiz csakhamar átharapódzik Olaszországra is. Művelődési és gazdasági értékek pusztulnak el gyorsan és jóvátehetetlenül. I. Ferenc török szövetséggel igyekszik Németországot kelet felöl bekeríteni. V. Károly pedig nem német ember, nem érti a német nye vet, meg kevésbé a német érdekeket. Elszakítja Hollandiát a német birodalomtól ée súlyos felelősség terheli Metz. Toni, Verdun e vesztéséért. Holsteint Dánia kezére játssza — mert ott rokona uralkodik. — Szomorú mérleg. Hozzájárul ehhez Németország vallási szét- darabolása. A harmincéves háború szörnyű romlásija dönti a birodalmat, a szubtilis Richelieu pedig felhasználja a kedvező alkalmat arra, hogy nagy darabot szakítson le az ország testéből. Előttünk áll. te jes kifejlődésben a versaillesi széliem. A nemzeti javak pusztulásának vagyunk tanúi Németországban. És mi történik ezalatt odaát, az Al- peseken túl?

A rombolás elrettentő Látványa fogad itt is. Mauzoni, Promessi, Sposi élénk ó~ felejthetetlen színekkel ecsetelik a háború és pestis szörnyű pusztításait.

így építi föl XIV. Lajos Franciaországa — már másodízben — nagyhatalmi pozieióját a német birodalom és Olaszország romjain A francia terjeszkedés három irányban érvényesült: Flandriában, a Rajna mentén és Északolaszoi'zágbaii. Északon Lille-t. Cam- brai-t, Maubeugc-t és Sedant már bekebelezte. A keleti határ mentén széles „biztonsági“ sávot létesítettek, városokat iiritettek ki és romboltak szét, kifosztották Strassburgot, feldúlták Heidelberget és Spevert. Ekkor indult meg a német kivándorlók első hulláma Északamerika. Oroszország, a ^ olga-vidék felé. Értékes dolgozó tömegek mentek igy veszendőbe!

De menjünk csak tovább a párhuzam mentén! Olaszország vesztesége még nagyobb.

Kolumbus (Crisliforo Colombo) merész vállalkozása megszerezte Európának az uj szárazföldet. Hogy Anglia az uj kontinensen megvetette uralmát, azt szintén egy olasznak köszönheti: a velencei Giovanni Cabot- tonak, aki az angol VII. Henrik szolgálatában 1497-ben fölfedezte Kanadát, elsőnek lépett az újvilág földjére és megindította az angol gyarmatosítást.

Az utókor hajlandó megfeledkezni Olaszországnak az újvilág fölfedezéséljen játszott döntő szerepéről. Munkája gyümölcsét mások szedték le. A fölfedezések sohasem történhettek volna meg az olasz természettudomány óriási fejlettsége nélkül; hiszen Galilei, Vi- viani, Torriceli nevei bizonyítják, milyen pompás eredményeket mutathatott föl az egykorú olasz tudományosság s mindezt az olasz Rinascimento aktíváján könyvelhetjük el. Gyakran találkozunk -a napkirály udvarának művelődéstörténeti magasztalásával, a dicshimnuszok azonban megfeledkeznek arról, hogy itt is a Rinascimento szelleme és kultúrája érvényesült és fejlődött tovább, úgy tudományos, mint művészeti téren.

*

így érkezünk el a francia forradalomig. Korántsem akarom lebecsülni e nagy megmozdulás eredményeit, de kerüljük a túlértékelést! Ez eredmények nagyrészét már túlhaladta és elmosta az Idő . . .

A forradalomra következő napoleoni idők, majd az örökösödési háború alatt újabb területeket raboltak el Németországtól és Itá- )iától. A kor azonban sok tekintetben jótékony fordulatot is hozott; elsősorban megteremtette Németország egységét és eltüntette a kis német államok utolsó maradványait. Ezzel összeomlott a szent német—római birodalom fikciója. Helyét a nemzeti érzés foglalja el. Hiányzottak azonban a nagyvonalú politikusok; ezért Franciaország kezén maradtak az elfoglalt német tartományok, elsősorban Elzász és Strassburg s a napoleoni időkben elhurcolt iniiértéUek.

Ami Olaszországot illeti. Csak annyit jegyzek meg, hogy Anglia változatlanul zárolva tartotta a Földközi-tengert.

<i<

I

I

I

I

I

i

í

I

í

!

Eljutottunk tehát történelmi párhuzamunk, utolsó fejezetéhez: a tizenkilencedik századhoz.

A nemzeti egység megvalósításának szerepe, a német birodalomban Poroszországnak, Itáliában Piemoutnak jutott. Mindkettő csak a Habsburgok hatalmának megtörésével érhette el célját. így német szempontból fájdalmas test várháború keletkezett. De az egyesülés fejezetei s pontosan egybeesnek. Volt mindkét államban ugyanis egy liberális-demokrata mozgalom, amely az egységet alkot-, raánytervezettel kivánta megvalósítani. A párt balszárnya az egység egyetlen lehetséges formuláját a köztársaságban látta. A két nemzet végzete zseniális államférfiak: Cavour, Bismarck szakértő kezeibe volt letéve. A nagy, mii, az egység, valóban nagy emberekre talált.

És mindennél érdekesebb, hogy Cavour nagysága német tudós: Heinrich von Treitschke tollában talált igazi méltatásra. Treitschke hu képet festett a két nagy nemzet történelmi sorsközösségéről, olyan válságos időben, amikor az ol; sz egyesülés a Habsburgok ellenállásával találta magát szemben.

Sokszor találkozunk azzal a tendenciózus beállítással, hegy az olas^ egység megalakulá- sát Franciaország közbelépésének köszönheti. Nos, a valóság az, hogy az 1930-as alkotmányt jóval megelőzte a turini; — ami pedig a III. Napoleon által nyújtott „fegyveres támogatást“ illeti, azt Olaszország drágán megfizette. Egyébként a Róma ellen vonuló olasz nemzeti hadseieg francia katonákkal találta magát szemben az crökváros falai alatt, akiket az olasz egység megakadályozására vezényeltek ki o csak Németország 1370-es győzelmének köszönhető, hogy az egységes Olaszország természetes fővárosa a fölszabadult Róma lehetett. Mert ha végigsétálunk az emlékezés gyalogösvényén, Róma bevételéhez föltűnően és sokatmondóin közel esik a se- dani ostrom napja — ami körülbelül azt jelenti. hogy a Rómát védő francia csapatokat elfoglalta a német—francia háború. Nemcsak cgv idejű, hanem mindenképpen közös, német—olasz mü ez, Cavour és Bismarck müve.

Bár meg kell állapítani, hogy Bismarck müve csak részletmegoldás s az ipar és kereskedelem páratlan mérvű fölvirágozásátol eltekintve, a hosszú évszázadok vétkes hanyagságából eredő beteges szövődményeket már nem tudta meggyógyítani s a Birodalom nagyjában csak szövetkezés volt továbbra is, mert millió és millió német a határon ki- vül maradt.

De az olasz egység sem lehetett tökéletes addig, a inig Olaszországnak nem voltak természetes határai s valóságos foglya volt a Földközi-tengernek. így magyarázható, hogy 1902 óta több háborús, mint békés esztendőt ért meg. Innen tovább főzhetjük következtetéseinket. Íme: a nagyvárosok fejlődése — az urbauizmus — s a munkástömegek szaporodása és városokba özönlése, a közlekedés gyorsasága, az iparosodás tultengése és a tőke fölhalmozódása súlyos veszélyeket rejtett» magában; főleg, mert elsikkadt a tömegek nemzeti érzése s feltartóztathatatlanul megindult az osztályharc áliambomlasztó folyamata. A békeszerződések által a háború utá„ ni időkben mindkét államban egyre nyomasztóbbá és veszélyesebbé vált a helyzet s ezen egyesegyedül és kizárólag nemzeti forradalom segíthetett. Az olasz forradalom természetesen csakis nemzeti jellegű lehetett,- — hiszen föladata volt a Risorgimento müvét teljesebbé tenni, szólal betetőzni s Olasz-' országot elinditani azon az utón, amely az évszázados elnyomatásból az „Imperium“ dicsősége felé vezetett. De a németországi mozgalomnak is tősgyökeresen németnek kellett lennie; hivatva volt az egységért vívott küzdelem nagy korszakát lezárni és most már ténydeg az egész német nép egységét megteremteni s egyetlen birodalomba tömöriteni a német népet, melv munka- és életteret követelt Európában. És amint azonos okok azonos folyamatokra vezettek, a történelmi sors- közösség pedig hasonló közösségi életformát eredményezett, igy a két nép jövőjét irányító mozgalom feje is mindkét népnél zseniális vezető egyéniség: népvezér a szó igazi élteimében. Ma mindkét nép heroikus küzdelmet viv a történelmi küldetésénél, életerejénél és földrajzi helyzeténél fogva indokolt célkitűzéseinek beteljesedéséért. F célkitűzések sorában nem utolsó helyet foglalt Délkelet- európa békéjének szőnyegre került és szerencsés megoldást nyert kéidése.

Incze Andor.