Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-04 / 175. szám

ELLENZÉK ramsBtmmt

irta müveit. A közelmúltban elhunyt

René Schiheié vo!: ez. Jól érezte magát a franciák között is. íöbbszor beszélt talán franciául mint németül, £R mindig németül érzett. Kortársa, Claus Reinhold is németül irt. Még a francia urajoni idején több darabját előadták a németországi színpadokon. Schaffner, a harmadik nagy' németül író dszá- szi, 192it-ban Ooethe-dijat is kapott „Das ewige Feuer“ cimü müvéért.

A francia nyelven Író elszásziak kö* ziil csak három említésre, méltó van:

Schlumberger a drámaíró és kritikus, Jean Richard Bloch a tanulmányíró és Yvan Goli, a költő. A tájnyelven meg szólalok közül Stoslkopf, Hincker és Graff nevei érdmelnk emltés.

Ha összhasonlitjuk a táj szelleme es a „vidékteég“ szempontjából e bárom írógárdát, kétségtelenül a német nyel ven írók javára dől el a pozitiv értékelés mérlege, mert ők képviselik nemcsak Iegöntudatosabban a táj szellemét, hanem megnyilatkozásukban is ők voN tak a legkövetkezetesebbek.

Nemzetköziek-e az idegenszavak?

hia: KALLÓS EDE

1 9 4 0 a v g u $Sr t us 4.

KASSÁK LAJOS:

PETŐFI

Nem az a költ ö volt, akt mct/v er seit e a világ jelenségeit, nem transzponált és nem stilizált, nem mefl\muiatta költészete tárgyát, hanem kitejezte uzt.

Az ö számára költőnek lenni, olyan yítökéletes életforma volt, ahogyan a tenger számára a tenger, a hegy számúra a hegy a legtökéletesebb életforrna.

ö volt a költő — úgy, ahogyan a köttök csak a szerelmesek és lázadók fantázia világában élnek és ö volt az az ember, aki minden kividé történtekért is felelősséggel tartozik magának.

Szenvedett a szenvedőkkel és örült az örvendezökkel.

Háborgó ellenség volt és érzelmes jó- barát. 4 forradalom viharmadara volt és a szák családi élet gondjaival bibe lödő apa.

Nem lehet tehát egy szemponttal közeledni hozzá és nem lehet sima, egyesítés utón követni, mint az olyan valakit. aki kitervelt rendben s mintegy sziikrefogotr kömsderben futja le éleiét. Petőfinek ezt a megfoghatatlanságát és meg.magyaráz hatatlanságát Ady, a legmélyebb utód is erősen érezhette. amikor jobb szó hijján a negyvenyol- cas PA agyarország váratlan csodagyermekének nevezte.

Nem dédták benne démoník'us erők, de, ami erő volt benne, az ellenmondást nem iitrön követelte: „sors, nyiss nekem tért...“

A reményvesztett magyar nép dobta föl öt magából és a hősi pátosz ragadta magával a lelkét.

Etikus ember volt a harcokban és forradalmi ujitó a költészetben.

KITEKINTÉS A VILÁGBA

Elszász irodalma

Jelentették a lapok, hogy a német hatóságok rendbehozták Elszász üzemeit, kijavították az utakat s az élet megindult a régi kerékvágásban, de uj vezetés alatt.

Időszerű, hogy az elszászi irodalomé ról és szellemi életről megemlékezzünk,

Elsász irodalmáról beszélve, a nyugati „vidékiesség“ egyik jellemző szellemi arculatával ismerkedünk meg. Alert Elszász, bár máig a francia földhöz volt csatolva, irodalmában, szellemében csak „vidéke“ volt a francia nemzeítestneik.. Olyan veit, mint egy francia, aki szívesebben beszélt németül, de legszívesebben a különös han zásu és tisztázatlan helyesiirásu eJszá- szi nyelven szólalt meg.

Aki valaha is megfordult azon a tájon, nem felejti el annak sajátságos hangulatát, a három nyelvet beszélő népet s az erdélyi emlékeket ébreszthető jelenségeket: hegyes, dombos, mezőkkel tarkított vidék, a népi viselethez és ősi hagyományokhoz görcsösen ragaszkodó nép, a nagy szellemi központtól, Páristó! való bekapcsolódás vágva, a kölcsönös megértés akarása azok között, akik három nyelven szó=* lalnak meg, de egyszerre dobban a szivük, ha a közös vidék, Elszász nevét hallják.

Alighogy átmegy a vonat a kehíi Rajna hídon, feltűnnek Strasbourg házai és a német mult nyomai egyre- másra elődugták a fejüketA pályaudvar felé menet a sok ma- gastetejii ház falán a francia reklám mellett ott díszeleg a régi német világ esőverte emléke* kopott, de jól o!4 vasható hetükéi látható a ,,Hoffnungbier“ felírás.

Strasbourg egyik tágas terén Gutenberg szobra emelkedik. A Rajna partján német ember álldogál s a hömpölygő folyó hullámait nézi. Üzen a határ- ra1 elszakított testvérnek.

A katedrálist kereső vándornak hol „la cathédrale“-ról, hol a „Miinstenről“ beszél a városi őslakó, amikor utbaiiga-t zitja. Akad olyan is. aki elszászi tájs^ó- lást beszél s úgy ad felvilágosítást.

Az elszászi Rajna völgy hol német, hol francia nevű váraktól nyeri festői szép'égét. Hányatott sorsú nép lakja e tájat. Egyike azoknak az urőpai szórványoknak, amelyek annyi „gazdacserét“ megértek niár.

A báromnyelvüség. a heterogén népösszetétel megérzik e „nyugati vidék“ irodalmán is. Egyet el kell azonban ismerni: a A’ezeíö szó p németeké volt. A legnagyobb elszászi iró is németül'

BUDAPEST, augusztus hó.

fia formai vonatkozásban vetjük fel e kérdést, a felelet szembeötlő módon, magától adódik. Az egyes nemzeti nyelvterületeken részint a fiziológiai eredetű sajátos hangképzés- és bangsulyozásmódoza- tok, részint az analógia lélektani jellegű hatása, továbbá a nyelvszervezet átíiaso- nitó működése, az u. n. „népetimologia " folyamatok, stb. stb. oly sokszorosan át- gvurják. átformálják az idegenből nyert nyelvi formákat, hogy hanganyag dolgában még a tudományos műszavak is i— vagyis azok a megjelölésmódok, amelyeket az élet forgataga a legjobban megki- raél -- nemzeti területenként teljesen elütnek egymástól. Jia egyéb eltérés nincs közöttük, akkor is a végződésük különböző, az írásuk vagy a kiejtésük más és más. Készen kapott szavak nincsenek: a nyelvi élet nem ismer „konfekció»“ cikkeket, az idegen szavak olyanok, mint azok a ruhák, amelyeket a nagy áruházak „félig kész“ áruként kinálnak: a használatba vétel előtt egyéni igazítást kapnak.

Ezek a formai igazítások és átformálások a nemzeti nyelvszellemnek jellegzetes ténykedései. A magyar nyelv-alkotás bonyodalmas menetéről nem kap teljes képet az, aki nem vet ügyet beszédünk formálódásának pl. azokra a mozzanataira, amelyek a magyar hangtan törvényeinek és az egykori hazai latin világ hatásának összetevődéséből kerekedtek ki (a mai nyelvünkben kalendárium az, ami a franciában calendrier, az olaszban calendario, az angolban calender, a németben Kalender és katolikus az, ami franciául catho- lique, olaszul catolico, angolul catholic, németül katholisch); a magyar nemzeti nyelvépités munkájának képe hiányos, ha nem foglalnak benne helyet ugyancsak a latinnak ugyancsak kizárólagosan nálunk világgá pattant analógia-hajtásai (a kuláns, pedáns, tabletta, drogéria-féle alakok); annak a megállapilása is hozzátartozik a megjelölésformák kiépítésére fordított magyar Dyelv-energia felméréséhez, hogy némely világotjáró szó azért kapott nálunk sajátosan elkülönülő formát. mert az elváltoztatás nélkül kellemetlenül hasonlítana valamelyik magyar szavunkhoz (pl. a francia bassin helyett házén, a baszk helyett baszk), de hozzátartozik minden egyéb olyan nyelvformálás, mely csakis nálunk lelhető fel (kezdve a kifli-n és zokni-n el az agyutányos-ig és hidegcsók-ig).

4mde azok a formai változások, amelyeket egy-egy nemzeti terület sajátos hang- és szótani viszonyai az idegenből érkező szavakon eszközölnek, elenyészően csekély mértékűek és jelentőségűek azokkal a nemzeti vonásokkal szemben, amelyeket egy-egy ily terület a szavak jelentéstartalmába rak bele. Mikor jelentéstartalmat említek, sokkalta többre gondolok, mint amit a szótárak fel szoktak tüntetni. A szótárak a jelentéstan tekintetében olyasféleképpen járnak el, mint az egykori krónikák, évkönyvek, annal.e- sek a történelem dolgában. A t.örténet- irásának patriarchálisán kezdetleges műfaja a történelmi alakulások szakadatlan folyamának csupán egyes kiütköző pontjait, eseményekké kirobbanó tömörüléseit jegyezte fel, — a szótárak is csak egve** fogalmilag rögzíthető pontokon statikus módon tapintanak rá arra a sejtelmesen lovaáradó gondolat-, érzés- és hangulat hullámzásra, amelyből a szavak igazi jelentéstartalma összeadódik. A szavak jelentése dinamikus jellegű: a nemzeti történelem, a hazai viszonyok, életkörülmények, törekvések alakulásaival, a szellemi és gazdasági életnek hol itt, hol ott nekilendülő változásaival együtt formálódik, idomul.

Ez alól az általános törvényszerűség alól az idegenből hozzánk szakadt szavak sem vonhatják ki magukat. Sőt velük szemben még fokozottabb mértékben érvényesül a történelmi erők nyomása, feszítése, vonzása és taszítása, mint a nemzeti nyelvtalajból fakadó szókinccsel szemben. Hiszen a honi megjelölésformák fogamzása (persze csak a szerves alakulatokról van szó, nem a tudatos nyelvteremtés alkotásairól) kívül esik az idő és tér keretein: a nemzeti nyelvtalaj hajtásai sem kortanilag, sem földrajzilag nem rögzíthető végtelenségekből, titkon, észrevétlenül érlelődnek bele az érzéki valóságba — ellenben az idegen szavaknak Határozott megérkezési idejük és helyük van, egy határozott kornak és ezen belül többnyire egy pontosan körülhatárolható rétegnek, társadalmi vagy szellemi közösségnek a szükséglete vagy legalább is szükséglet-érzete hívja be őket vagy engedélyezi az őseredeti nyelvformák mellé való telepedésüket. Ahogy az egyes ember pályafutásának történetét, társadalmi és gazdasági helyzetének, érdeklődési körének, műveltségének alakulás-menetét nagyon jól szemlélhetövé telietnők, ha pontosan nyomon követhetnék szókincse alakulásának mikéntjét, úgy a magyar nemzet történetér is hiánytalanul megrajzolhatnék, ha semmi egyebet nem mondanánk el róla, miut azt, hogy ezer év alatt miféle szavakat tanult meg más nemzetektől. így pl. utolsó busz esztendőnk egész története, politikai, társadalmi, köz- gazdasági, technikai eseményeink teljes képe rajzolódik azoknak a szavaknak az egymásutánjába, amelyek ez alatt az idő alatt befogadást nyertek, vagy — ameny- nyiben már régebben ismeretesek voltak

— az általános köztudatba kerültek. A sói legkiemelkedőbb tagjai: front bolseviz- mus, proletár, kapitalizmus--infláció, haus se, dumping, boletta - rádió, match. És a henye idegenszavaknak az a szerteburján- zása, amely ellen az utóbbi években vég- re-valahára oly sokatigérő irtóhadjárat indult, szintén azt bizonyítja, mily bensőséges az összefüggés az idegen szavak és a nemzeti történet között. A kór, amely ellen jelenleg küzdünk, ép úgy hozzátartozott a világháború előtti idők laissez faire

— laissez passer elvéhez, ahogy a nyelv- tisztasági mozgalom a jelenkor mozgató erőihez. De ép ez a mozgalom azt is bizonyítja, hogy az idegen szavak ellenőrzése ideig-óráig ellanyhulhat ugyan, de meg nem szünhetik. Minden élő szervezet úgy jár el a beléje került idegen anyagokkal, h.ogv megpróbálja őket a maga életműködésének belső nedveivel áthatni- ha ez nem sikerül, kibajitja őket magából Ez történik a nyelvszervezetben is. A fel nem használható idegen megjelölésformák előbb-utóbb kiszorulnak, de amelyek felhasználhatóknak bizonyulnak, azok megérkezésük első pillanatától kezdve állandóan alá kell, hogv vessék magukat a nemzeti lét átalakító erőinek.

Az ókori eredetű görög-latin szavak jókora része a különböző nyelvterületeken azért nem helyezkedhetik el egységesen a tudatban, mert ez ősi szavakat a külön böző-kuUurateriiletéken más-más történeti szálak fiizik a jelenhez. A latin nyelvnek Itáliában és Galliában tulajdonképen soha meg nem. szakadt folytonossága követí ;

keztében a francia auteur, olasz autore ma is ugyanazt jelenti, amit egykor a latin auclor jelentett, viszont nekünk csak úgy, mint a németeknek, irodalmi utón kellett a latin szót megtanulnunk s ennek következményeképpen a szó a német és magyar nyelvterületre pusztán csak irodalmi vonatkoztatása jelentését tudta átmenteni- Sőt hozzánk a szó úgy vándorolt be, hogy nyelvhatárunk átlépésének a helyét is bejegyezték útlevelébe: auktor — görög-latin iró mint iskolai és tudományos tanulmányozás tárgya. S hogy a renaissance humanista irodalma mily különböző mértékben hatotta át a művelődést Franciaországban és nálunk, annak nyelvi megnyilvánulásaképpen a franciában jambe nagyjában ma is ugyanazt jelenti, mint Aichilocbos korában, Iexique ugyanazt, amit az ókorvégi görög grammatikusoknál, nrg nálunk jambus '«*> lexikon csak egészei, szükkörü jelentésű. Hasonló az oka annak is, hogy mig ránk régészeti szakkifejezésként hat, mikor Ady Endre fárosz-nak nevezi a világítótornyot, abba a francia Írásba ellenben, arnelv Adyr e görög szóra megtanította, a renaissance kora óta szakadatlan nyelvhasználati folytonosság közismert, közérthető szóként juttatta bele e megjelölésmódot. Ugyancsak a szavak történeti szálainak különböző hosszúsága okozza, hogy a laikus nyelvtudat nálunk nem érzi azonosnak a bukszust a puszpánggal, a fikuszt a fügével. a szalviát a zsályával. A megmagya- rosodott formák között hosszú, élettel teli mult húzódik meg, a latin formáknak csak kertészeink szereztek kelendőségei, akik növénytani szakkönyvekből tanulták őket: ezért nálunk a latin szóalakok az illető növényeknek csak a kertészetben szereplő fajtáit jelölik.

Az idegenszavak nemzeti elkülönüléseinek e vázlatos áttekintését, vagy helyesebben mondva: ötletszerűen kiválogatott igazoló példáit hadd zárjam le egy ókori irodalmi szokásra való utalással. A görög és római írók azzal szokták írótálaikkal szemben hódoló tisztelgésüket nyilvánítani, hogy az illetőnek egy-egy jellemző szavát, vagy szólását belevették Írásukba. Az idegen szavak használatában ma is szokásos a tisztelgésnek ez a módja s ez is egyik oka annak, hogy a nemzetközi használatba került szavaknak nincs nemzetközileg egységes jelentése. A történelmi múltnak szóló tisztelgésre gondolok. Az oszmanli pasa szó a nyugati országokba mindennemű hangulati színeződés nélkül jutott el: egyszerűen a török kormányzati, közigazgatási és katonai szervezet legfőbb irányítóinak kijáró címzésként ismeretes. Nálunk ellenben a szót eleven történelmi emlék hatja át s ennek az emléknek tisztelete a szó használatában egy kizárólagos magyar sajátosságot teremtett. Minthogy az oszmanli szó nálunk évszázados szenvedések és szenvedélyek izgalmas forróságától hevitve oly mély gyökeret eresztett, hogy egy magyar különlegességü mel lékhajtás is fakadt belőle, basa s rniut- hogy ez a szóalak a hazai törökvilág nyelvhasználatában úgyszólván teljeseu visszaszorította az eredeti alakot., tehát ma ezt a szóalakot a történeti emlékezések számára foglaljuk le. A török birodalmi főméltóságok neve mellett hűvös, hivatali címként a történelem tűzkeresztségétől kevésbé ért pasa szót alkalmazzuk, de amikor hazánk török idejéről van szó, az akkori török tábornokokat, helytartókat, minisztereket basa címmel szoktuk emlegetni s ebbe a szóba mindig belerezeg azoknak az önkényeskedéseknek az emléke, amelyeknek megjelölésére a basáske- dás szót alkottuk.

ALKONY

PETŐFI SÁNDOR VERSE

Olyan a nap mint a hervadt rózsa,

l.ankaútan bocsájtja le fejét;

Levelei, a halvány sugárok,

Bús mosollyal hiúinak róla szét.

Néma, csendes a világ körüleni,

Távol szól csak egy kis est harang.

't ávol s szépen, mintha égből jönne Vagy egy édes álomból e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. ez Ábrándos hang jól esik nekem.

Tudj’ Isten mit érZekt mit nem érzek. Tudja Isten, hol jár az eszem...