Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)
1940-08-04 / 175. szám
19 40 nu guşii us 4. ELLENZÉK KUNCZ ALADÁR: PETŐFI ZSENIJE Szerdán, julius hó 31-én múlt 91 éve, hogy Petőfi Sándor meghalt a Segesvár rneletti csatatéren. Petőfi őszinte volt. Verseiből személyi és családi körülményeit úgyszólván teljesen megismerjük. De volt valami, amit Petőfi is szegyeit, illetve, amiről szokásos keresetlen nyíltságával beszélni átallott s ez az idegéleté. Talán, ha az irodalmi életbe az ideghangulatok annyira beférkőznek, mint ma, ha a nyugateurópai érzelmi evolúció már akkor szinte kizárólagosan az idegrostokba költözik, ő s minden bizonnyal nagyobb figyelemmel vizsgálja lelki válságait. A zseniális képzeletnek nyűgös terheltsége azonban nála is meg volt. 1840-ben a katonai élet hatása alatt ,,Nervenfieber“-ben szenvedett. Hat esztendeig volt — Írja később ifjúságáról — két sötét árnyékom: a nyomor és a lelki fájdalom. Kínzó álmok, rémlátomások gyötörték. (Irtóztatok koronként álmaim“.) Egyik gyűjteményébe föl nem vett versében, futólagosán, minden költői földolgozás nélkül följegyzi vízióit. Nem tud aludni, gyertyája pislog, mint a lidérc, mely temetőben van. Előtte rém, rém utána vonul: egy öreg cigány a deresen, ütik, verik, husdarabokat vernek le róla, fájdalmában ugat, mint kutya, kút mellette százakós veder Most leereszti a roppant vedert . . . Nem viz, de vér, mit a kutból leimért; itt egy ifjú, kit lenyakaztak, viszi fejét, markolva üstökét; ott akasztófa, rajta se- esemő, a csecsemőnek anyja vele jő, megfogja lábát s huzza, huzza le s körültáncolja a bitót vele ... És igy tovább. Borzasztóbbnál borzasztóbb képek, amelyek idegválságok történetében közismertek. Petőfi súlyos lelki kinokon megy keresztül a Felhők írása idején. Az első Etelka- versirásától kezdve Az őrültig képzelete vajúdásának szörnyű idejét éli. Költészete ,.ez a mérges fulánku pók“ a vérét szívja. Agyamban egymást szülik a gondolatok S egymást tépik szét, mint vadállatok. Lázzal verő szivemnek vére forr. Mint boszorkány üstjében a bűvös viz. Gyűlt képzeletem, mint meteor Fut át a világon és magával visz Laktársam a kétségbeesés, Szomszédom a megőrülés. (Fejemben éj van) Idegéletében a rejtőző képességek és tulajdonságok kibomlanak, egymásra fenekedé küzdelmükben kialakitják a Iélek- formát. Idáig minden determinált elem csak ösztönszerü, titokzatos lappangásban élt benne. A maternizmus kiűzi a nagyvilágba, hogy éljen s boldog, gyermeki ösz- szeforrásban ölelkezzék a jelenségekkel. A gyerekkor és a kezdő ifjúság minden emberéletben a képzelet megtermékenyü- lésének kora. Az átértékelésnél, a férfiúi élet küszöbén áll elő a lelki válság, amelyet a mindennapi jellem alig vesz észre. Általában a legtöbb embernél az életből közvetlenül nyert benyomások átértékelése, a lelki élet, csupán néhány kezdetleges ösztönérzés körül forog. Mélyebb hullámok csak olyan lelki éle* tekben támadnak, amelyeknek főjellemvonása a képzelet: a nőknél és a zseniális embereknél. Petőfinek egyik legsajátosabb vonása, hogy ez a nagy lelki panoráma egy pár év alatt s roppant korán játszódik le benne. A nyugvópont nála Í6, mint minden alkotó művésznél, az a pillanat, mikor képzelete el tud válni lénye vakon ösztönös részétől s önmagát, életét, hivatását ezentúl már szinte idegenül nézi. Az ilyen képzelet megtelik profetikus sejtésekkel, mert életét rendeltetésnek érzi. szivéhez nőtten, de mégis idegenül, mint anya gyermekét. Az alkotó képzelet először önmagát, önnön életformáját szüli szőr akkor villan át, mikor nagy nyomorában fölmerül előtte a tüudérinek látott otthon képe. A Távolból cimii verssel születik meg Petőfi költészete és alkotó képzelete. Itt már a sorsát idegenül, tehát művészileg éli meg. De lelkében a világosság, a rend, az erők csoportosulása pilláira t alatt nem alakul ki. Ä válság tovább tart. A maga sorsában meg kell élnie az egész ember-sorsot. Ennek az elmélyülésnek hü, de nem teljes kifejezői a Felhők idejében irt költemények. Sokkal inkább benső lelki élet az ilyen, semhogy művészi formában kifejezhető lenne még olyan nagy kifejező zseninél is, mint Petőfi. Egyet azonban minduntalan kiéreziiuk verseiből: élete egységes megélésétől való távolodását. Mögöttem a mult szép kék erdősége Elöltem a jövő szép zöld vetése; Az mindig messze és mégsem hagy el Ezt el nem érem, bár mindig közel. Ekkép vándorlók az országúton Mely paszta, vadon, Vándorlók csüggedetten 'Az örökké tartó jelenben. (Mögöttem a műit) Ebben az időtájban, mint azt Meltzl Hugó s általa Nietzsche észrevették, Petőfi a legmélyebb bölcselmi gondolatokat érzéki- ti meg művészi formában, az Alföldön és a magányban. Csendes, külsőleg eseménytelen birkózás folyik közte és a Végzet között. Az élet szemében talán soha sem volt annyira tiszta szimbólum, a nagy Minden ritmusát utánzó álomkép, mint ekkor. Tűnődve néz egy dolgozó parasztot, az is vissza néz rá. Az alkonyaiban alakjuk árnyképe élesen rajzolódik ki. TJgy állnak egymással szemben, mint két megfejthetetlen rejtély. Körülöttük hallgat a természet, hallgat minden, mintha idő, tér, gondolat megfagyott volna ez örök pillanatban. Máskor madarak repülnek át a rónán. így szállnak az évek . . . ez az egy sor kapcsol, de a többi mind vízió, minden részletében átlelkesitett, je- lentőséges kép: elröpülnek a madarak, egy pillanatig hallani még szárnysuhogásukat; a másikban alig kiséri őket a szem s annak se4 hire, se4 hamva az egész karavánnak. S te állasz a néma, a puszta határon Tűnődve, mi volt ez? való-e vagy álom? A válságnak vége. A töredezett tükörkép: a költő képzelete újra összeáll. A fizikai és idegmeghatározottságba bekényszeritett képzelet elszakad gyökereitől s ezentúl már könnyűszerrel azonosul az életjelenségekkel. Petőfi költészete innetől kezdve tüneményes gyorsasággal bontakozik ki. Nincs ennek a költészetnek fejlődésében semmi rend, semmiféle emberi észszel fölfogható evolúciós törvény. Oly szervesen összefüggő egész költészete, hogy igazi megértéséhez csak úgy lehet jutni, ha az egyes költeményeket mindig a többivel organikus egységben tekintjük. ,.A költészet fája életem, minden versem egy levélke rajt“. Ugyanazokat a motívumokat a legkülönbözőbb változatokban látjuk e gyönyörű, virágzó fán. A költői képzelt olyan, mint a természet. Mindig uj és uj életeket teremt Legtöbbször ugyanazokat az elemeket keverve s bizony nincs arra gondja, hogy az alsóbb- rendütől a felsőbbig fokozatosan haladjon előre. Azt kell most már közelebbről szemügyre vennünk, hogy milyen terdmészetlt élet az, amelyet Petőfi képzelete termel? Egy regény, vagy dráma alakjának életszerűsége sokkal szembeszökőbb, mint egy lírikus formáé. Fentebb úgy határoztuk meg az irodalmi müveket, hogy azok mii vészi formába különített életjelenségek. Egy ilyen életjelenség például az a kocsmai jelenet, amelyet Petőfi a Falu végén kurta kocsma cimü költeményében ir meg. Mi zárja ezt le művészi egységgé? Egy általános emberi eszmének: a férfias gyöngédségnek megérzékitése. Kép és eszképzelet látott képben teljesen felolvad. Ugyanezt az életjelenséget ki lehetne faragni márványból, meg lehetne festeni egy marcona férfi arcon, amelynek ajkán gyöngéd mosoly fut át. Ugyanezt meg lehet zenésiteni egy zord témának lágy melódiában való feloldódásában s meg lehetne építeni egy épületben, amelynek homlokzatát virág-girlandok tagozzák. Az éietjelenség mindegyik esetben teljesen átvonul, átöltözködik a művészi formába. De a kocsmai jelenet, mint életjelenség, noár a bonyolultabbak k'r./.é tartozik. A művészetnek sokkal egyszerűbb elemeit kell vennünk, ha az alkotóképzelet működését látni akarjuk. Figyeljük meg Petőfi költészetében néhány ilyen elemét az alkotó képzeletnek. Lelki izgalmát, mikor kedvesével találkozik, e képpel érzéki ti: Mintha a nagy, nehéz világot tartanám Leányka, hogy az ne szakadjon rám, Úgy reszketek, Ha megfogom könnyű, kis kezedet Egy pásztorsip hatását alkonyi képpel igy festi: De pásztortüz-e az, vt*gy Tán csillag, mely lelépett Egy síró furulyának Meghallgatása végett? Bánatát a szomorufüzzel személyesíti: Álldogálok a tó partján Szomorufüz melleit. Nézem lecsüngő ágait Szomorú fűz fának, Mintha azok csüggedt lelkem Szárnyai volnának. Vagy mindegyik közül a legismertebb kép a rózsabokorról, mely a szeretett lényre való hirtelen gondolást képzeli át művészi formába: Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá, Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál. Mi adja ezeknek a képeknek az életszerűségét! Szigorúan észuyelven szólva kétségtelenül az, hogy két gondolat kapcsolódik bennük össze, melyek eddig különválva éltek. A holt kenet a lelki vibráció életre varázsolja. Ha Petőfi organikus költészetén áttekintünk, látjuk, hogy lelki vibráció s kép, vagy életjelea- ség szüntelenül futva kergetik egymást. Az összeolvadás nagyon sokszor tökéletes, sőt az is megesik, hogy a lelki ritmus egészen más képpel társul, úgy hogy csak maga a ritmusvonal lép előtérbe, amelyre nézve egészen mindegy, hogy milyen élet- jelenségeket sodor magával. Itt tehát egy általános lelki folyamatról van szó, amely nincs vershez kötve, hanem akárhányszor is elevenül művészi formává, mindig uj és uj alakot keres. Ezt az ösztönös, alkotó munkát természetben a tudat, az értelmiség is figyelemmel kiséri s néha igyekszik a művészi ösztön müvét utánozni. Oly nagy zseniknél, mint Petőfi, ez ritkán fordul elő. Középszerű tehetségeknél alkotásaik egész lényegét ez teszi ki. Minthogy az alkotóképzelet nincs egves költeményekhez kötve, éppúgy működése sem esik össze az egyes miivék alkotásának idejével. A költői képzelet mindenhol és mindenkor megtermékenyülhet. Vannak esetek, mikor egy költő alkotásaiban mind olyan benyomásokat érzékit meg, amelyek gyermekkorának öntudatlan állapotában érték. Petőfi képzeletének termékenysége sohasem apad ki. Fiatal korában teleszivja magát az élettel, de még azután is utolsó verséig lépten-nyomon találkozunk uj benyomásokkal. Ennek talán az a magyarázata, hogy képzelete a benyomásokhoz legközelebb eső formát a zeneit választja. Ha költeményeit ebből a szempontból vizsgáljuk, igen sok adatot találunk arra, hogy az élet képzeletét rendszerint kiváltképpen ritmikus formátározatlan formában nyilvánul rneg nála az alkotás ihlete is. Idézem itt egy zenésznek, Hubay Jenőnek, igen érdekes megfigyelését: „valószínűleg sejtelmes melódiák reszkettek végig érzelmi világában akkor, midőn az ihlet megszállta s költészete egy-egy uj gyöngyöt hozott létre, melódiát, melyet ő maga nem énekeli, de amelyeket mi, zenészek, belőle k’erezünk“. Milyenek az életnek a ritmikus rnegnyilalkozásai? Elsősorban lehet természetesen zenei hangokra is gondolni. A Temetésre szól az ének-nek például ihletűje egy gyászdal. E komor melódia hallatára Petőfi képzelete elválik önmagát")! s látja magát a kis debreceni hideg szobában, szalmaszéke fölé hajolva Írni s egyszerre csak összeolvad a szomorú Petőfi- sorssal s megsiratja azt. Ilyen ihlető hatással van rá a furulyaszó, a haragkongás .. De sokkal gyakrabban éri a megterméke- nyülés a fényhullámok vibrációinak ’tatása alatt. Az alkony és a holdas éj, mikor a fényhullámok legközvetlenebbül hatnak az idegélene, Petőfi ihletett állapotának leggyakoribb ideje. Maga ezt az állapotot merengésnek hivta. A hold sűrű fényének, az éjszaka titokzatos zenéjének hatása alatt legszívesebben társulnak emlékéi, gondolatai, érzelmei alkotó képzeletével. Gyönyörű skáláját lehetne a hárfahangoknak összeállítani, amelyekben vé- gig cseng különböző ritmusain a holdas éjszakának merengő zenéje a Fürdik a holdvilág-tói kezdve egészen Julia fekete- liizü szeméig . . . Általában a természet ihlető erővel csak zenei megnyilatkozásaiban tud rá hatni. Nézzük ezt a zeneiséget, a természetnek ezt a ritmusát csak egyetlen vertében, A Tiszában. Minden el, mozog és hangzik ebben a képben: a napsugarak megbotolnak a habok fodrában, a piros sugarak lépteinek csengése olyau, mint a sarkantyúk pengése, a kis Túr sier (a Tiszába), mint a gyermek anyja kebelére, az alkony üszköt vet (az erdő) fejére, a rózsafelhők úsztak az égen, az ünnepélyes csendbe egy madár csak néha füttyentett b,e a malom zúgása olyan, mint szunyogdongás s végül a lány is, aki vízért jön, csak pillanatra néz rá, aztan sietve távozik... Egy alapritmust, magának a természetnek ritmusát kell itt föltételeznünk, amely fölemeli, könnyed táncba viszi, soha nem hallott énekszóra zengeti a látott életjelenségeket. Ennek a ritmusnak még a virágillat is zene: Virágillat, virág dala Te lész majd ott (a sírban) bölcsődalom, Melynek lágy zengedelm.inél 1 Tavaszonként elaluszom . . . J Ha az ihlető motívumok között nem is annyira erejük, mint közvetlenségük szerint különbséget tehetünk, úgy azt mondhatjuk, hogy a természeti ritmusok elsőfokú motívumokként hatnak Petőfi képzeletére. Azt hiszem, hogy minden nagy lírikus tehetséggel rokon. De abban még a nagy költői zsenik jórészétől is elüt, hagy nála a másodfokú, vagy érzelmi motívumoknál, nemcsak a szerelem, hanem egye9 eszmék, mint a szabadság, mint életének nagyszerű hivatása, szintén oly állandóan s oly nagy erővel hatnak, mint az érzelmi, illetve természeti motívumok. Petőfinél ez a három ihletforrás: természet, érzelem és eszme egy nagy egységben olvad össze, egymást támogatja, egymás erejéből uj táplálékot, uj lendületet nyer. Nála ugyanis a szabadság-eszme nem a gondolati anyagból, vagy nem csupán abból képzeletébe tévedt csira, hanem éppen olyan élménynek látszik, mint amiíven benne a természet és önélete. Mintfia hosszú rabságból került vedna ki, annyira lényeges és meghatározó eleme életélvezé- sének a szabadság. Mindig kisért, mindig jelen van: az alföldben, a farkasban, a sasban, a kardban és örök ellentét, sötét árnyékát, a szolgaságot mindig magával hurcolja: a hegyben, a kutyában, a lánc1
