Ellenzék, 1940. augusztus (61. évfolyam, 172-198. szám)

1940-08-29 / 196. szám

r> 10 40 Hugna'z'tua 2 4. SZANISZLÓ II-VÉL MEGERŐSÍTVE 'ÁLL KI AZ TJ AZ ŐSZI SZEZONBAN I KOLOZSVÁR. Jelentettük, hogy Sza- niszló IT., Zoltán, az AMIÉ volt több­szörös válogatott feclezetjátékosa hazaér­kezett és valószínűleg városunkban fog letelepedni. Mint Aradról értesültünk, az AMTE és az Universitatea között létre­jött a megegyezés és igy Szaniszló Zol­tán már az FC Braila elleni mérkőzésen magára ölti a fekete-fehér mezt. Az egyetemi csapat, mely két év után újra visszakerült az A-ligába, vasárnap első őszi bajnoki mérkőzését idehaza ját- sza az FC Braila ellen és természetesen nagyon készül erre a találkozóra, hogy eredményesen kezdje meg bajnoki évad­ját. MEGTARTJÁK A ROMÁN-JUGOSZLÁV LABDARUGÓMÉRKŐZÉST BELGRÁD. A jugoszláv labdarugószö­vetség hozzájárult a román szövetség azon kéréséhez, hogy a román—jugo­szláv Duna-Kupamérkőzések (A, B, ifjú­sági) szeptember 22-ikén tartassanak meg. (Megjegyezzük, hogy a magyar szövetség a Duna-Kupamérkőzésektől visszavonult és igy annak jellege már tárgytalan.) 1 ­AZ ORSZÁGOS VIZIPÓLÓBAJNOKSÁG DÖNTŐJE a következőképpen végződött: 1. CFR Bucureşti 3 2 1 — 16 6 5 2. Hsa 3 2 1 — 11 9 5 3. Universitatea 3 1 — 2 6 8 2 4. MSE 3--------3 3 13 — A ROMÁN KUPA DÖNTŐJE szeptem­ber 14-ikén, vagy 15-ikén lesz Bukarest­ben. Ilyen értelemben már megegyezett a Rapid és Venus vezetősége. MAGYARORSZÁG FÉRFIEGYES NEM- : ZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁGÁT Asbóth nyerte, aki a döntőbe került Gá­borit 1:6, 6:3, 6:1, 6:3 arányban verte. 3. Romanoni (olasz) és Macskási. A vegyespáros bajnoka az Asbóth-Kör- möczy kettős lett, mely a jugoszláv Fló­rián— Mitics-pár ellen 6:2, 6:2-re győzött. BÉCS B-VÁLOGATOTT labdarugócsa­pata Krakkó ellen 8:2 (3:0) arányban győzött. 14.8 MP-ET FUTOTT a svéd Lidman 110 m-es gáton Borasban, ami a legjobb európai eredmény. (A török Fáik Anka­rában érte el 14.7 mp-es eredményét). BÉCS VÁLOGATOTT labdarugócsapa­ta vasárnap Berlin válogatott csapatát látta vendégül és azt nagy küzdelem után 3:2 aránvban legyőzte. BELFÖLDI LABDARUGÓ EREDMÉ­NYEK: Galati: Gloria CFR—DVA 1:1 (0:1), Bukarest: Venus—FC Ploeşti 4:1 (0:1), Craiova: Unirea Tricolor—FC Cra­iova 8:4, (4:2j, Nagyvárad: Crisana—NAC 7:1 (4:0). A NÉMET LABDARUGÓBAJNOK SCHALKE 04 vasárnap Danzigban ját­szott, melynek válogatott csapatát 5:0 arányban győzte le. BOLDIS, a FC Rapid játékosa azért tartózkodik még Kolozsváron — mint a fővárosi lapok írják —, mert csapatánál beadta lemondását és más csapat, aho­vá leszerződne, még nem tudta előterem­teni a megváltási dijat. SZEPTEMBER ELSEJÉN RENDEZIK MEG AZ ORSZÁGOS USZÓ-MAKKA- BIÁDOT Marosvásárhelyi tudósítónk jelenti: Az országos Uszó-Makkabiádot szeptember el­sején és másodikén rendezik meg az or­szág összes Makkabi-egyesületeinek rész­vételével. A versenyre, mint ismeretes, három évvel ezelőtt első ízben írták ki a Sonnensieb Jenő által alapított Ben- Zion serleget. A serleget az első évben a kolozsvári Haggibbor nyerte el, a máso­dik és harmadik évben pedig a marosvá­sárhelyi Makkabi, amelynek úszói most is keményen készülnek a küzdelmekre. Minden remény megvan arra, hogy a ma­rosvásárhelyi Makkabi-uszók az idén is megállják helyüket a küzdelmek során, amelyeken több Makkabi-csucsteljesit- ményt is várnak. A marosvásárhelyi úszók különben részt vettek a napokban a Nagy váradon lezajlott versenyeken, ahol 10 számban indultak és hét első dijat hoz­tak haza. A versenyek iránt nagy érdek­lődés mutatkozik. ELLENZÉK SPORT összeáilítoííák németek elleni BUKAREST. rAz országos atlétikai baj­nokságok után az atlétikai szövetség nyomban összeálíitotta a Németország el­leni válogatott csapatot a következőkép­pen: 100 m: Moina, Zenide (Stoiehitescu) 200 m. Moina, Zenide (Hidiosanu). 400 m: Kiss György, Ludu (Stelorian). 800 m: Kiss György, Talmáciu (Stamm). 1500 m: Kiss György, 1 álmáéin (Radu lonita). 5000 m: Dinu Cristea, Radu lonita. 110 m: gát: Stelorian, Kiss László. Távolug­rás. Stoiehitescu, Ionescu Crum. Magas­ugrás: Stoiehitescu, Tost. (Grandpierre). Hármasugrás. Calistrat, Kreisel. Rúdug­rás: Eil Ir ard t, Dragomir. Sulylökés. Cu­rau, Schullery. Diszkoszvetés: Havaletz, Schullery. Gerelydobás. Ilausladen, Va- manu. Kalapács. Biró György, Katona (Forgács). 4x100 m: Moina—Stoiehitescu -—Zenide—Didiosanu. 4x400 m: Kiss György — Ludul— Stelorian — J almaciu. A zárjelbe tettek tartalékként szere­pelnek a csapatban. A csapatot rövidesen Bukarestbe liivják, ahol együttes edzést fog tartani a verseny napjáig. Kedden délben átutazott Kolozs­váron a német autókaraván KOLOZSVÁR. Az ezévi „Brassói Nagy- dij“, valamint a „Bukaresti Nagydij“ au­tós versenyei, melyek szeptember 1-én, il­letve 8-ikán lesznek megtartva, elsőrangú versenyzőket fognak összegyűjteni. Ezek­re az autóversenyekre ugyanis beneveztek a legjobb német autósok is, akik közül Reichenwallnert kell kiemelnünk, aki sa­ját gyártmányú NSU-Fiat kocsival fog in­dulni, továbbá a Schlütter—Werneck­párt, kik megnyerték az idei Bresica-dijat, azonkívül von Iíansteint, Walter Bau­mert és Briemet. A német autósok és mo­torosok külön autókaravánnal kedden délben utaztak keresztül Kolozsváron, ahol a Román Királyi Autóklub vezető­sége hivatalos fogadtatásban részesítette a német versenyzőket és vezetőiket. Ezek között vau Adolf Hühnlein, nemzeti szo­cialista pártvezér, a német motorizált jármüvek igazgatója, Hitler egyik legbi­zalmasabb embere is. Jól sikerül háziversenyt rendezett az MSE atlétikai szakosztálya MAROSVÁSÁRHELY. A marosvásárhe­lyi MSE atlétikai szakosztálya vasárnap délelőtt házi versenyt rendezett, amely kitűnő eredménnyel zárult a szakosztály fejlődését illetően is. A versenyt nagy­számú közönség nézte végig. Eredmények a következők: 100 m -es sikfutás: 1. Nagy J. 11.5 mp. (tavaly: Nagy J. 11.8 mp.), 2. Bokor 12.6 mp. 3. Haraszti J. 12.8 mp. 4. Melczer Gy. 12.9 mp. 400 m-es sikfutás: 1. Péter József 58 mp. (tavaly: Péter J. 58.2 mp.). 2. Papp S. 59.8 mp. 3. Haraszti J. 4. Kiss J. 1500 m-es sikfutás: 1. Schoppei I. 4.51.4 (tavaly: Péter J. 4.59). 2. Péter J. 4.57. 3. Horváth Ö. 4. Pozsonyi. Sulydobás: 1. Bogdán J. 11.22 m. 2. Br. Bánffy Á. 978 cm. 3. Nagy F. 846 cm. 4. Bokor Z. Gerelydobás: 1. Schwartz E. 42.78 m. (tavaly: Molnár 36.19 m). 2. Bogdán J. 41.35 m. 3. Melczer Gy. 37.55 m. 4. Vi­tális S. 31.80 m. Diszkoszdobás: 1. Bogdán J. 31.72 m. (tavaly: Stürzer 28.89 m). 2. Br. Bánffy A. 28.52 m. 3. Melczer Gy. 27.83 m. Távolugrás: 1. Melczer Gy. 534 cm. 2. Bokor 533 cm. 3. Br. Bánffy Á. 527 cm. 4. Papp S. 523 cm. Magasugrás: 1. Br. Bánffy Á. 151 cm. 2. Nagy F. 151 cm. 3. Bogdán 150 cm. Hármasugrás: 1. Melczer Gy. 11.51 m. 2. Br. Bánffy Á. 11.15 m. 3. Nagy F. 4. Schoppel J. A szakosztály nagy előkészületeket tesz, hogy a közelebbről megrendezendő KAC—MSE találkozón megállhassa he­lyét. , ' ‘ * ' KSZCAZBASÁG A „Banca de Credit Roman S. A.“ élére Tatarescu Gheorghe koronatanácsos, volt miniszterelnök került BUKAREST, augusztus 28. A bukaresti bankvilágban igen érdekes személy áll az érdeklődés központjában. A hir arról számol be, hogy az egyik legnagyobb román pénzin­tézet, a Banca de Credit Român S. A. veze­tésében nagyhorderejű változás állt be. A bank igazgatótanácsa legutóbbi ülésén elnö­kévé választotta Tătărescu Gheorghe koro­natanácsos, volt miniszterelnököt. Mint ismeretes, a Banca de Credit Román alapításában erősen érdekelve volt annak­idején a bécsi Kredit-Anstalt. gokból. Zöldségfélékkel jól <4 \an látva i piac és az árak irányzata eső. Hentesárukban a zöldség- és főzelékíe-, lék szezonjának előrehaladottsága folytan csökkent a fogyasztás. A gyárak elegendő mennyiségben szállítanak árui. Italokban állandó az áremelkedés, mi­nek folytán a forgalom csökken. A kis- és nagykereskedelem jelenleg tartózkodik a vásárlástól, pedig áresésre egyáltalán nincs kilátás, sőt ellenkezőleg: a gyenge termés miatt folyamatos drágulás várha­tó egészen a jövő őszig. Drogcikkekben és vegyészeti árukban a piac jól el van látva. Németországból és Olaszországból megélénkült a behozatal. Az árak irányzata változatlan. Tüzelőanyagban kissé javult a helyzet. Szén bőven érkezik a bányavidékekről és a rekvirált jármüvek visszaszármaztatása folytán a helyi szállítás is zavartalanul bonyolódik le. Fa is jön elegendő. Mind a négy vasútállomás mellett működik egy- egy fatőzsde, hol nagyban 13.000—13.500 lejért lehet bükkfát kapni és tölgyfát 14.000— 15.000 lejért, kicsinyben pedig 14.000— 14.500 lejért vagontételenkint. Az állami erdőigazgatóság 700 vagon felett rendelkezik és főként a hadseregnek, meg az állami hivataloknak szállít. A textilpiacon szezonközötti a hangu­lat és a forgalom. A kereskedők és gyá­rak között az őszi és téli ellátás irányá­ban folynak tárgyalások. Nyersanyagot rendesen kapnak a gyárak Németország­ból, Olaszországból és belföldről. Szövet­áruval jól el van látva a piac. Az összes gyapjúból készült cikkekben jelentős ár­emelkedést jelentenek. Gyapjúban változatlanul tart a holt­szezon. Pamutban szintén változatlan a piac helyzete. A nemzetgazdasági minisztérium tárgyal Törökországgal nagyobbmennyisé- gii gyapot behozataláról. Más országból jelenleg nem lehet behozni. Törökország­ban is be van szüntetve a kivitel és ha létrejön a megegyezés, kompenzációs ala­pon bonyolítják le a behozatalt. Egyéb­ként az árak Törökországban 40 százalék­kal emelkedtek. < Bőrárukban a kereskedelem megkezdte a beszerzést az őszi és téli szezonra. Áru van elegendő, csupán talpbőrben tart to­vább a hiány. A termelés és a kiskeres­kedelmi forgalom pang. Ä cipésziparban munkáshiány miatt a munka csökkentett mértékben folyik. Az árak változatlanok. Külföldi árnkereslef A nemzetgazdasági minisztérium kebelében működő országos kiviteli intézethez a követ­kező érdeklődések érkeztek romániai árukért: PORTUGÁLIA Műtrágya. (4403) NÉMETORSZÁG Borsó, lencse, céklamag, mák és bükköny­mag. (4064) HOLLANDIA Fenyő-fűrészáru. (4069) Celulózé és tölgyfakéreg. (4070) Fűrészáru. (4363) DÁNIA Borsó, hántatlan gyümölcs, benzin és pe#* róleum. (4138) SVÉDORSZÁG % Állatbelek. (4193) Tengeri. olajpogácsa, korpa és borsó (4332) Az érdeklődő cégek neve és pontos cime megtudható a Ministerul Economiei Nationa­le, Direcţia încurajării Exportului nevii in­tézetnél, Bucureşti II., Calea Victoriei 133. A măreşti plac tevéhengsige noggobbreszl a közelgő idftigre raid árubeszerzésben merői ki Nagymennyiségű rizs, citrom és kávé érkezett kül­földről. — A textilpiacon áremelkedés észlelhető. — Legélénkebb a tüzifapiae. — Nagy hiány pamutban BUKAREST, augusztus 28. (Saját tu­dósítónktól.) A bukaresti kereskedelmi és iparkamara legújabb jelentése valamivel kedvezőbb képet nyújt a piac helyzeté­ről. Minden szakmában erősen érezhető az átmenet a nyári szezonból az őszibe és a szorgos készülődés a télire. A kiske­reskedelem tájékozódó tevékenységet fejt ki, a nagykereskedelem pedig már meg­kezdte az árubeszerzést. A fűszer- és gyarmatárupiacon még mindig változatlan a helyzet. Eladás alig van. A behozatal mind vontatottabban fo­lyik. A tea- és borskészletek fogytán van­nak. A francia ételolaj- és szardiniakész- letek kifogytak. Bulgáriából a napokban nagymennyiségű rizs érkezett, Olaszor­szágból pedig citrom. A bukaresti impor­tőrök szintén jelentős kávé- és gyarmat- i szállítmányokat kaptak különböző orszá­KISS LÁSZLÓT, a váradi Esta Sun bajnokatlétáját a fővárosiak és resieaiak készülnek elhódítani. Két egyesülettől ií jójövedelmü állást ajánlottak neki. \ aló- sziniileg a resieaiak ajánlatát fogja elfo­gadni a tehetséges atléta; Kiss különben kijelentette, hogy legszivesebbeu a KAC- hoz menne, de mert olt nem biztosíthat­nak neki állást (kirakatrendező és ke­reskedő), kénytelen elfogadni a kínálko­zó alkalmat. TEMU OTTÓ. a pár évvel ezelőtti rö- vidtávfutó-bajnokatléta ismét edzésbe állt és a következő versenyen már indulni is fog a KAC színeiben. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg­választékosabb kivitelig, lesről csobban az Ellenzék könyvosztályában, CIdJ, Piata LTnirii. " T> * *

Next

/
Thumbnails
Contents