Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)
1940-07-11 / 154. szám
4 ELLE SZÉK I 9 4 A J u 11 u * II l.sípunk bukaresti szerkesztősedének einte: Bucureşti, VStr, Lânărlel III. Ide fon; .1.44.51. / apunk marost ásárhelyl szerkesztő- ségenek és kiadóhivatalának time: IK Heuc le Ferdinand i\o_ oü A világ négy legértékesebb foga ■f véletlennel: köszönheti dr. R. Broom, üt /afrikéiban járó kutató, hogy megtalálta evőmét egy eddig ismeretlen, rég kihalt > mberszabásu majomnak. Egy nap megmutattál: neki egy rneghö- ■ iil: állkapcsát, melyben még benne volt a legszélső sápfog. A tudós felismerte, hogy eg\ ismeretlen majom fajta állkapcsának kell lennie s nyomozni kzedett, hogy hol találtál: a körületet. Kiderült végül, hogy egy iskolásfiu találta az egész megkövült koponyáit a közeli mészkőbányában. Még nagyobb lett a tudós öröme, mikor a kisfiú nadrágzsebéből előkerült még négy teljesen ép fog is a koponyából. A gyerek kiszedte azokat a falait állkapocsból s azóta játékul használ gáttá ezt a négy fogat. melyet teljes joggal lehet a világ legértékesebb négy fogának nevezni. A tudomány a további vizsgáltától: során megállapította, hogy az újonnan felfedezett majom a csimpánz és gorilla közt levő kihalt majom fajta, s nz az érdekessége, hogy az állkapcsa megtévesztésig hasonlít már az emberéhez. Habár ezt a megkövült rnajomfajtót még nem lehet az ember közvetlen ősének tekinteni, annyi bizonyos. hogy közelebb van az emberhez, mint akármelyik élő majom. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK: Julius 6-—12-ig a következő gyógyszer tank teljesítenek éjjeli szolgálatot: Fortuna P. Lnirii 23, telefon 21—52. Hygea P. Mihai Viteazul 14, telefon 24—04. Victoria Calea Reg. Ferdinand 82, telefon 15—69. Sotropa P. Stefan ccl Mare No. 1. IDŐJÁRÁS. Bukarestből jelentik: Déli, délnyugati szék változó felhőzet és sijlyedő légnyomás mellett sok helyen zivataros eső és a hőmérséklet csökkenése várható. BETILTOTTÁK A „LE MOMENT* C. LAPOT. Bukarestből jelenti a Răilor: Közérdekű okból a „Le Móment“ cimii lap megjelenését betiltották. A LEGSZIGORÚBB BÜNTETÉSEKET ALKALMAZZÁK AZOKKAL SZEMBEN. AKIK NEM TESZNEK ELEGET A LÉG- VÉDELMI RENDELKEZÉSEKNEK.-'U V. I 'a." .1 Marosmegye légvédelmi parancsnoka a sajtó marosvásárhelyi munkatársaival ismertette a légvédelmi rendelkezések betartásával kapcsolatos észrevételeit. A jövőben a legszigo- j rabban járnak el azokkal szemben, akik a már eddigi és többszöri felhívás ellenire sem tesznek eleget a rendelkezéseknek A legutóbbi elsötétitési gyakorlatok alkalmával az ellei'orző szervek megállapították, hogy a lakosság többnyire csak az utcára néző ablakokat fedte el kék pa- pírral, mig az udvarokra, vagy kertekre nyíló ablakok teljes egészükben világosak maradtak, sőt egyes esetekben éppen az elsötétitési gyakorlatok idején minden kertre, vagy udvarra nyiló ajtót és ablakot kitártak, de a szobákban a lámpákat égve hagyták. A rendelkezések értelmében a gyártelepek reggel, délben és este a munkabeszüntetést, illetőleg a munka megkezdését a város területén többé nem Ezirénajelzésekkel jelzik, mert a gyárszirénákat ezután csak légi riadó esetén szabad használni. A légvédelmi parancsnok ismertette ezután a légvédelmi törvény 63. cikkelyét, amely szerint azok, akik a | hatósági rendelkezéseknek nem tesznek eleget, 6 hónaptól 2 évig terjedhető szabadságvesztéssel és 5000 lejtől 50.000 leterjedhető pénzbüntetéssel sújthatok. Közölte még ezután, hogy 3—4 nap múlva 4 újabb rendelkezés jelenik meg a légvédelemre vonatkozóan és kérte a lakosságot, hogy majd a kirakatokba is kifüggesztett rendelkezésekben feltüntetett utasításokat pontosan tartsa be. HÚSZÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ. A marasvásárbelyi református kellé 1 gium 1920-ban végzett növendékei iu- iius 20-án Marosvásárhelyen érettségi talál kozóra gyűlnek össze. A MAROSVÁSÁRHELY! RÓMAI M TOLI KI IS DALKAR SZABADTÉRI ELŐ- ADÁSA. A marosvásárhelyi Round Katolikus Dalkar közkedvelt színjátszó együttese. amely tizenöt ev óla működik, uz idén szabadtéri előadást rendez. Az. előadásokat július 27. és 28-án tartják nteg a Tornakertben, amikor a „Giil bul)á“l hozzák s/.iure. Az. előadásra folynak az. előkészületek. A rendez.es munkáját I1 odor Isj_- ván végzi, a számos tagból álló zenekari [»eilig a Dalkar kitiinó vezetője, 1 óth Sándor fogja vezényelni. A szabadtéri előadás iránt városszerte nagy uz érdeklődés. MINDEN RÉSZVÉNY UTÁN ILLETÉKET KELI, FIZETNI. A bejelentés szigorú U»r- malitásait és az illeték kiszámításainak módját a lcRpontosahhau ismerteti a Kereskedők Lapja legközelebbi száma Ezenkívül közli a rendkívüli viszonyok következtében kiadott mindazokat a rendelkezéseket es utasításokat. amelyek a kereskedőket és iparosokat különösen érdeklik, valamint az, újabban megjelent összes többi törvényeket, rendeletiket, híreket, információkat. A lap kiadó- hivatala: Oradea, Str. Dr. Inán Ciordas 44. szám. Előfizetési ára egy évre 700 lej. NEM LESZ CENZÚRA ANGLIÁBAN. Az Allemanda cimii svéd lap jelenti londoni tudósítás alapján, bogy Duff Cooper propaganda minis/tér törvényjavaslatot dolgozott ki a sajtó cenzúrázásáról. A javaslat azonban a kormány tagjainak ellen- I zésén megbukott. * KIK SEGÍTETTEK ELÓ \Z EMGE HÁZTARTÁSI ÉS TÉLI GAZDASÁGI TANFO- LYAMÁNAK MEGSZERVEZÉSÉT ÉS MEGTARTÁSÁT. A Marosmegyei Földműves Szövetség, amelynek közreműködésével rendezte meg az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet a marosvásárhelyi, decemberben lezajlott tél: gazdasági és a két héttel ezelőtt befejeződött háztartási tanfolyamát, köszönettel nyugtázza a tanfolyamok megtartására a következők által felajánlott adományokat: Nőt háztartási tanfolyam: Transylvania vajgyár Elekes Béla igazgató által 1Ö00 Veress József Cserefalva 560, Elek János vajgyáros 550, Barlha István Csitszentiván 540. Ánghi Balázs 500, Botha László 500, Szakács György vajgyáros 440, Agroferra 415, Szeder Samu rézöntő 405, Cukorgyár 320, Keresztes Testvérek élelmiszerüzlet 300, Incze László 291, Adorján Iboly Havad 280, Barabás György 274, Pécsi Eszter Koronka 220, Pálffi János 210, Mikó László Szentlász!^ 200, Gvörffi Pál 200, Nagy Judith 190, Pethő János Cserefalva 175, Szász József 150, Kacsó Gábor Szentgerice 60, dr. Csiki Lúszlóné 60. Teli gazdasági tanfolyam: Marosvásárhelyi Gazdakör 1000, Cukorgyár 1000, dr. Czakó .József 60h. Marosvásárhelyi Leszámítoló Bank 300. Marosvásárhelyi Takarékpénztár 300, Banca Ardeleană 300, Kolozsvári Takarékpénztár Fiók 200, 60—60 lejt adományoztak: Szász József, id. Csontos Miklós, Erdélyi Elemér. dr. Fekete Gyula, Dobránszki Dezső, Pálffi Jenő, Váracíy Árpád, Györffi Pál, Szánthó János, dr. Mátlié János, Mudra Alajos, Toldalagi József gr. Koronka, Elekes János, Péterffi Sándor, Enyedy Samu, Petri Zalán összesen a két tanfolyam részére 11.906 lej. TÉCSI PEDICUR. P. UNIRII 26. SZAMOSMENTI HÍREK. A dési rend- őrség letartóztatta Farkas Gyula katona- szökevényt, aki Berbec loan altiszttől négyezer lejt lopott. A lopott pénzből már csak 2800 lejt találtak meg nála. — Vas Stefan tordavilmai 70 éves földműves, aki gyógyitbatatlan betegségben szenvedett, felakasztotta magát. Mire tettét hozzátartozói észrevették, halott volt. * KÉT NAP MÚLVA TALÁLTAK RÁ AZ ÖNGYILKOS GAZDÁLKODÓ IIOl/I TESTÉRE. Mczőhergenyc marosmegyei községben az elmúlt nap öngyilkosság történt. Mihály Gcrő 40 éven gazdálkodó la kásán felakasztotta magát. Miután a gazdálkodó feleségétől már hosszabb idő óta kiilönváltuu él és más hozzátartozója sincs, csak két nap múlva fedeztek lel az .bugyiik osságot a szomszédok, akiknek feltűnt. hogy Mihály Gerőt már bosszú ideje nem látták. Az öngyilkosságról jelentést tettek a csendőrségnek, amely vizsgálatot tartott a helyszínen és megállapításairól a jegyzőkönyvet az. ügyészség elé terjesztette a temetési engedély megadása végett. SZOVJET-BULGÁR FUTBALLMECCS. Moszkvai jelentés szerint a Szovjet bajnok futballcsapata, a Dynamo július hó folyamán bárom mérkőzést játszik Bulgáriában. BÁNATÁBAN AGYONLŐTTE MAGÁT A KIKOSARAZOTT KÉRŐ. A te- mesmegyei Kenézfalva községben Junger János 20 éves legény nagybátyj i vadász- fegyverével főbelőtte magát és meghalt. A szerencsétlen fiatalember, aki perjámo- si, nyári szünidőre jött a nagybátyjához. Itt megismerkedett egy Mauer Sarolta ne- \ ii lánnyal, akit feleségül akart venni. A leány szülei a fiatal fiút kikosarazták és ez efcletti bánatában követte el az öngyilkosságot. MÉRNÖKKÉ AVATÁS. Most avatták vegyészmérnökké Osztrovszki György mér- uökjclöltet a bukaresti műegyetemen. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban végezte. főiskolai tanulmányait a bukaresti tudományegyetemen kezdte, majd a műegyetem iporvegvészeti fakultásán fejezte be. Vegyész- mérnöki diplomáját „kitűnő“ minősítéssel szerezte meg. A VILÁG LEGSEBESEBB VONATA. Ezt a büszke eimet Philadelphia amerikai város földalatti vasútja viselheti jogosan. Ez a földalatti vasút átlag 135—170 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik. Európában a rekordot az úgynevezett „repülő hamburgi“ német gyorsvonat viszi, amely átlag 125 kilométeres sebességgel közlekedik. 'A 106 ÉVES FEMINISTA VEZÉR. Angliában, az ifjú öregek hazájában, néhány száz évnél idősebb egyén ülte meg nemrégiben születésnapját. A csoport kor- elnöke Stubbin József né, akinek 106. születésnapja alkalmával Richmond főpolgármestere teadélutánt rendezett. Az agg hölgy életéről kétéves korában lemondtak az orvosok: nyolcvankét éves korában féloldalára megbénult, de később újból megtanulta tagjait használni, százegy éves korában felső lábszárcsontját törte. Tavaly egyik százéves ismerősének „kedves kis húgom“ megszólitásu születésnapi üdvözletét irt. Merészen modern gondolkozásig a teljes női egyenjogúság hive, lelkes rádió■ és mozibarát. KIFOSZTOTTÁK EGY KERESKEDŐ LAKÁSÁT. Diamantstein Ábrahám marosvásárhelyi kereskedő házába betörtek. Valószínű, hogy a betörést a helyzettel jól ismerős egyének követték el. A betörők alapos munkát végeztek: minden értékesebb tárgyakat, főként ruhanemüeket vittek magukkal. A kár hozzávetőleges számítás szerint is mintegy hatvanezer lejt tesz ki. Pénzt nem vittek el. A nyomozás megindult. 'sLáMhogy a Thalia operelti’gyütlese nálunk, »a bemutatja azt a pár operettujdontágoí, amilyet nagy sikerrel játszott nyandr;i vendégjátéka folyamán más városokban; hogy nagy lendülettel indul mag ősszel ,t magyar filmgyártás Budapesten. Zilaay Lajos nagysikerű filmje, a Hutáit>% tavasz után arról van szó, hogy né-hány hires magyar regényt fii me silent k meg ez ősszel., Az újonnan meginduló magyar filmgyártás több aj jilmprirnadonnál murat na majd a közönségnek. A Halálos tavasz egyik érdekes hősnője Karády Katalin lesz, a másik a szép. szőke, pompásan fotograf álható Simor Erzsi; * hogy nagy sikere van Newyorkbnn egy uj filmszerelmespárnak, akiket külön külön már jól ismer a közönség, de akik most szerepelnek együtt elsőizben. Hónapok óta adják nagy sikerrel a Roxv filmpalotában Carole Lombard és James Stewart közös filmjét, amelynek címe: Made for each other (Egymásnak tei cmtve). 4 filmkritikák szerint Carolt és lamest legalább a film számára, csakugyan egy- rnásnak teremtették; hogy a héborus Olaszországban is belezették a korán kezdődő színházi és film- előadásokat. Az elsötétitési rendeld mia’t 8 órakor kezdenek játszani a színházak — amelyek a háború és a nyár ellenerő — mindig telt házak előtt játszónak. Milánóban. Olaszország egyik legnagyobb rá- rosában, jelenleg hat színházban és negyvenhét mozgószinházban tartanai: állun- dóan előadásokat; hogy Ralph Grahan a neve Hollywood hires betörőjének, aki a filmsztárokat eddig mintegy 5 millió dollárral károsította meg. Most, hogy régre elfogták és ralin- másra bírtál:, kijelentette, hogy állandóan olvasta a lapokat és mondhatja, hogy az összes sztárok felnagyították a veszteségeiket, amiket ö okozott. Egyedül Fanny Price becsületes, az nem lódított — jelentette ki Ralph. ! Szeplős, főhős, kiütéses, pattanásos, ráncos, mitesszeres arcbőr bársonysima, tiszta, üde. rózsás, tetszetős, vonzó és szép lesz a Géniusz-arckrém használatától. Egy tégely estéli vagy nappali arckrém 50 lej. Géniusz- púder 45 lej. Géniusz-szappan 25 lej. Készíti és postán szétküldi utánvéttel: Földes-gyógyszertár, Arad. Levelezőlapon megrendelhető. GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉGE MIATT A VONAT ELÉ UGROTT. Jasi- ból jelentik: Tegnap este az állomáson egy 50 év körüli uriasszony a vonat elé ugrott. A vonat kerekei darabokra tépték testét. Az öngyilkos uriasszony kezében egy levelet szorongatott, melyből kiderült, hogy Chervan Máriának hívják és gyógyíthatatlan betegsége miatt követte el tettét. MAROSVÁSÁRHELYI HATÓSÁGI RENDELKEZÉSEK. A polgármesteri hivatal a Maroson, a szabadban való fürdések alkalmával az utóbbi napokban bekövetkezett sorozatos szerencsétlenségekkel kapcsolatban a következő rendelkezést adta ki: Tilos a szabadban való fürdés a következő Marosszakaszoknál: 1. -i gát fölött és a „Lovas“-patakban; 2. a városi partfürdő kivételével a turbinacsatorna egész hosszán; 3. a gát alatti részen, a Ritz és a 2. számú városi fürdő kivételével, továbbá tilos még a Gát-utcától a fogházkerti parti rész közepéig és a Hen- tergáttól a 2. számú városi partfiirdőig. A rendelkezés negyedik pontja arról in tézkedik, hogy a megengedett helyeken át nem látszó és zárt fürdőruha kötelező. — A városi hatóság a vármegyei hivatal 7230. számú átirata alapján 12.759—1940 számú rendeletében semmisnek minősiti a bármilyen lő- és robbanószerekre kiadott, valamint a fegyvertartási és fegyverhordási engedélyeket. Kivételt képeznek azok az engedélyek, amelyeket vadászfegyverekre, valamint bármilyen fegyverre tartalékos tiszteknek, rendőrtiszteknek és rendőröknek, továbbá a vállalatoknak és intézményeknek a' szükséges őrszolgálatra adtak ki a nemzetvédelmi minisztérium 31. közleményének 1. szakasza alapján. E rendelkezés következtében minden érvényét veszteti engedélyt, valamint a fegyvereket, a lő- és robbanószereket városokban a rendőri hatóságoknak, falvakban és községekben pedig a csendőrségnek kell beszolgáltatni. A hadsereg felszereléséért f rA hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadsereg!elszerelés! pénztárjegyeket (bonokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pémiigyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ebhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 szá Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratit bon, ahogyan a jegyzőiéi akarja, fiat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, mig a háromé agy ötéves határidő lejárta irtán az egész összeget.-*■ Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény ősz* szegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalatól a név érték 70 százalékának megfelelő lombardkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen f kamat mellett. Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, kötelei pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cluj (Kolozs) megye prefektusa MANOLB ENESCU ezredes. 1