Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)

1940-07-31 / 171. szám

7 70 t Ö ’til his 3 1. tr.TT.fnrn*: 99 Az Anglia ellesi! nagy támadás már meg is l*ezJ©<l«í^l<É — mondotta rádióbeszédében a Telegrafo cimü olasz lap igazgatója RÓMA. julius 30. (RaJor.) A „Te?egraro“ cimü lap igazgatója tegnap este a hadsereghez intézett rádióbeszédében kijelentette, hogy az Angisa eMeni nagy támadás már meg is kezdődött. A német repülők naponta heves táma­dásokat vezetnek Anglia ellen és a kör egyre jobban szorul Nagybritannia kö- fjil. A győzelem napja rövidesen el fog jönni. An golkém^zerweiete ießimiek le Japánban TOKIO, julius 3O. (Rador.) Az egyre növekvő kémkedés miatt a rendőr­ség letartóztatásokat hajtott végre. Julius 27 én több angolt letartóztattak, akik az ország egész területére kiterjedő szervezetben vettek részt. TOKIO, julius 30. (Rador.) JKox, a Reuter tokiói tudósítója levetette magát a rendőrfőnök^ég második emeletéről. 45 perc múlva meghalt. Egy kémkedési ügyben való ki hallgatásira vezették elő. Német katonák kilátóhelyről nézik a napfényben úszó F’árist. időleges amerikai közigazgatás alá helyezik az európai hatalmak amerikai birtokait, ha azokat támadás érné HAVANNA, július 30. (Rador.) A bé­ke fenntartására kiküldött bizottság öttagú albizottságot nevezett ki, mely hivatva van időleges közigazgatás alá helyezni az^ európai hatalmák amerikai birtokait abban az esetben, ha azokat ! támadás érné. HAVANNA, juUns 30 (Rador.) DNB: Az európai birtokoknak közös gyám­ság alá vételéről szóló tanácskozások során Argentina és Guatemala megbí­zottai kérték, hogy a Malviné és Beli- ze-szigeteket ne vegyék be a mandátum« rendszer kereteibe. Törvényszék elé állítja a francia kormány Handel volt francia belügyminisztert LONDON, julius 30. (Rador.) A Reuter jelenti, hogy a Vichyben székelő kormány­nak az a szándéka, hogy Mandel volt bel­ügyminisztert törvényszék elé álíitja, az­zal a váddal, bogy északafrikai tartózko­dása alatt kapcsolatot tartott fenn a brit kormánnyal. Illetékes forrásból a követ­kezőket lehet ezzel kapcsolatban megálla­pítani: Duff Cooper cs Gort marsall arra a hirre, hogy több francia államférfi Északafrikában tartózkodik, repülőgépen odautazott, hogy felvegye velük az érint- i kezést. Francia helyi hatóságok kijelentet­ték, hogy ezt a kezdeményezést nem né­zik szívesen. Következésképpen Duff Coo­per és Gort marsall lemondott tervéről és visszatért Angliába anélkül, hogy találko­zott volna a francia politikusokkal. GENF, julius 30. (Rador.) A francia sajtó jelzi, hogy a Petain-kormány rövide­sen tárgyalás alá veszi a jelenlegi hely­zetért való felelősség kérdését. Az össze- álíitandó névsort rendkívüli törvényszék elé terjesztik. Érdekes kártérítési per a sírom latékkasrino jjasnmeiteidi kittit Az elbocsátott vezérigazgató 20miliiá lej kártérítést követe BUKAREST, julius 30. (Saját tudósí­tónktól.) A fővárosi igazságügyi krónika útvesztőjében igen gyakran felbukkannak a sinaiai játékkaszinó tevékenységéből fo­lyó különböző peres ügyek. A közvéle­mény élénk érdeklődéssel figyeli ezek fej leményeit, mert minden esetben nem egy pikáns kulisszatitokról lebbentik fel a fá- lyoit. Az ilfovi törvényszéket újabb és egé­szen nagvstilü ilyen ügy foglalkoztatja. Sá­muel Albert volt kaszinói „vezérigazgató" 20 millió lejes kártérítési pert indított u játékkoncessziót élvező vállalat (Societa­tea Hotelurilor si Casinoului din Sinaia) cs annak alapítója, Littmann Móric nagy­tőkés ellen. A vállalat 1936-ban négyévi időtartamra „egyedüli, kizárólagos és el- mozdiihatatlan vezérigazgató“-ul Sámuel Albertet nevezte ki a kaszinó vezetésére. A különös és szokatlan jelzőkkel körül­irt „vezérigazgatói“ javadalmazás a szer­ződés értelmében 20 százalék a szerencse­játékok tiszta jövedelméből az alkalmaz­tatás egész időtartamára. Az alkalmazta­tási szerződést a vállalat nevében maga Littmann Móric irta alá. Ennek ellenére Samuel Albertet a szerződés lejárta előtt elbocsátották állásából minden végkielégí­tés nélkül. Sámuel erre polgári keresetet nyújtott be az ilfovi törvényszéknél és a hátralevő időre 20 millió Itártérítési kér r. vállalattól. A törvényszék szüneti izek ciója napirendre tűzte az ügyet, amely a törvénykezési tevékenység ujrafelvétele után azonnal tárgyalásra kerül, gondtalanul napfüi'dőzni §r ez gyorsan barnít! Ő-OfcAJ „Japán eltávolodik: az angol-amerikai vonaltól!44 TOKIÓ, julius 30. (Rador.) Az ,,Asalü bhimbim“ úja, hogy Japán eltávolodik az sngol—amerikai vonaltól és ezt a döntést valószínűleg augusztus í’o-lyamán meghozza. TOKIÓ, julius 30. (Rador.) Craigie angol nagykövet egy és félórás megbeszélést foly-. tatott Matsuoka japáu külügyminiszterrel. Indiai nemzeti kormány megalakításáé kéri a pánindim kongresszus BOMBAY, julius 30. (Rador.) A pánindial kongresszus, mely Poonaban ült össze. 95 szavazattal 47 ellenében elfogadta a New Delhiben ülésezett vég­rehajtóbizottság indítványát, mely indiai nemzeti kormány alakítását kéri. Ez lenne India függetlensége megadásának első szakasza. Chamberlaint megoperálják LONDON ,julius 30. (Rador.) Chamberlain volt miniszterelnököt kórházba szállították, ahol műtétet hajtanak végre rajta. Hir szerint Chamberlain 15 napig nem foglalhatja el hivatalát. Sirat Gheorghe nem államiiik ár és dr.Taiaru királyi helytartó körutat tettek tartomány időszerű kérdéseinek megvizsgálására KOLOZSVÁR, julius 30. Dr. Tataru Coriolan, Szamos-tartomány királyi hely­tartója, az utóbbi napokban meglátogatta Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros és Ko- lozs vármegyéket s látogatása során, ame­lyet Sirat Gheorghe professzor nemzet­gazdaságügyi államtitkárral együttesen folytatott le, érintkezésbe lépett az emlí­tett megyéknek csaknem valamennyi szá­mottevő gazdasági tényezőivel. 1 A királyi helytartó elsőnek Szilágy- és Biliarmegyében jelent meg, ahol sorra lá­togatta 0 jegyzőségehet és szolgabirói hl- vatalokat s mindenütt részletesen és be­hatóan érdeklődött a lakosság legégetőbb problémái felől. Mindenekelőtt arról igye­kezett a legpontosabban tájékoztatni ma­gát, hogy a hadbavonultak családjai kap­ják-e az őket megillető segélyeket. Dr. Tataru Coriolan királyi helytartó figyelme ezután kiterjedt a többi fontos kérdésekre is. amelyek közül különösképpen beha­tóan érdeklődött a lakosság ellátása felöl, továbbá az aratásról, valamint az utóbbi időkben pusztított árvizek által megron- sált hidal; és közutak javítási munkálatai felől. Nagyváradon csatlakozott dr. Tataru ki rályi helytartóhoz Strat Gheorghe pro­fesszor, nemzet gazdaságiigyi államtitkár is. majd innen kezdve együttesen folytat­ták a látogatásokat Váradon, Szatmúron, Nagybányán, Máramarosban és Kolozsme- gyében. A két előkelő vendég mindenek­előtt a vidék lakosságának kérelmét és a vezetők jelentéseit hallgatta meg s a leg­nagyobb alapossággal igyekezett pontos tájékoztatást szerezni a vidék gazdasági tényezőinek jelentéseiből. A nagyváradi Ipar és Kereskedelmi Kamarában a bihar- megyei ipari és kereskedelmi élet vezető tényezői előtt Strat Gheorghe professzor, nemzetgazdaságügyi államtitkár, fontos és nagyjelentőségű politikai nyilatkozatot telt, amelyben különösképpen kihangsú­lyozta a földművelő tömegek vásárlási és termelési képességének növelésére irányu­ló időszerű kormányintézkedéseket. A több napig tartó megyei látogatások­ról Szamos-tartomány királyi helytartósá­ga részletes hivatalos jelentést adott ki, amelynek beható ismertetésére még vissza­térünk. BIZTONSÁGBA HELYEZTÉK A MILÁNÓI DÓM ÉRTÉKEIT. A milánói .LTtalia'* cimü lap jelenti, hogy a világhírű dóm felbec-ül-. heteden értékű szine9 ablakait és más drá­gaságait biztonságba helyezték A szines abla­kok egyrésze 1397-ből származik és német mester munkája. Másrészét néhány évtizeddel később két olasz mester készítette. Ezeröt- s/.áz méter vászouanyagra volt szükség aa ablaknyilások ideiglenes betakarására. .. ­5 FRANCIA KATÓNÁL EGY FOGOLYTÁBORBAN

Next

/
Thumbnails
Contents