Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)

1940-07-18 / 160. szám

I r /. r: r. n r a k 10 10 Ilii In t IS. Mily erőt képvisel Anglia liajóipara? trdeLes izániaJa<ok ar angol liagóépNés noliézségeiről Az Xugliát nap ilap ut«m erő hadi- «**• h» * tvAciK Imi hajóvebzteségek a/t mutálják, hofcv a jelen háborúnak kimenetele Anglia I j né/ve attól függ, luruuyiro képe* haditen­gerészeti iparát as adott helyzetnek megte* leiden fejleszteni. Nagybritaauia n/ou igve- kőzete, inel» bctuleges kereskedelmi hajóra* jók megvételét, vagy a hahóm tartamúra mó­ló kibérlését célozta, eddig-nem járt valami nagy eredménnyel- Ugyanekkor meglehet»»* nehézségek léptek fel uj hajaknak idegen ha* jegyárakban történő építésénél is, első sor­ban az illető külföldi államban mutatkozó nyersanyaghiány miatt, azonkívül az angol pénzügyben Leállóit gyengülés következmé­nyeként. Egy dolog kétségen leiül áll, a/, tud­niillik, hogy a világháború óta az angol ha- joiprr — a/, ország belsejéből jövő állandó figyelmeztetés ellenére állandóan hanyat­lott. Angol hajógyáruk közepes termelése az az 1923—38 közti időben, csak a/, évi 930 ezer tonnát tudta elérni, ami azt jelenti, hogy a 2 milliárd tonnás termelési kapacitás mellett a tulajdonképpeni termelés ennek még a felét sem tette ki. -űzzél összefüggés­ben áll természetesen a biztosított hajógyári munkások számának csökkenése is, az 1923. évi 359.000-röl az .1935 évi 160.000-re. A kri/is következtében a szakmunkások nagy- része eihagyta helyét, hogy magúnak előnyé- jselili munkalehetőséget keressen. E téren oly súlyos veszteség érte az illető üzemeket, hogy kis idő múlva már általános volt a pa­nasz a szakmunkások hiánya miatt. A haióiparhan beállott csökkensz termé­szetszerűleg kihatással lett Anglia részvéte­lére Í9 a nemzetközi flottában. így a háború kezdetén a részvétel csak felét tette ki a vj- lúgháhoru előttinek. Hogy Nagybritannia és Írország hajóipara jelentékenyen csökkent az utóbbi években, mutatják a következő szá­mok: A- épült uj hajók: - 1000 brutto tonna: 1937 256 1.125 4 1938 176 779,8 Ezen állandó hanyatlásnak elsősorban az a magyarázata, hogy az előállítási költségek állandóan emelkedésben voltak, igy a szén, acél ára, valamint a vasúti szállítási költsé­gek. Maguk az illetékes angol körök is kény­telenek voltak beismerni, hogy az angol szi­geten a hajóipar költségei 17 százalékkal ma­gasabbak, mint bárhol máshol a kontinensen. Egyik legismertebb angol hajózási társaság vezetője nyíltan bevallotta hárommotoros ha­jók építése alkalmával, hogy sokkal jobban járt volna u társaság, ha e hajókat nem Angliában készíttette volna, mert külföldön 15—20000 fonttal ol­csóbban lehetett volna beszerezni. Így aztán megtörtént az, hogy jelen háború kezdetéig — az angol hajógyárak lázas tilt a - kozása ellenére is — számúi rendelést adott Aiigliu a külföldi hajoiparnak Nemcsak n/ uj huji-k »pitén*, hanem meg a hajójavitásolc is lobbi: kerülnek Angliábuu, mint külfölden, aminek a/táu az lelt a követkt zuiénye. hogv még a leggversahh javításokat is állandóan elhulas/lolták. ugyanit) iru. hogy a/ angol ke­reskedelmi licita kénytelen voM u szükséges javítások nélkül megkezdeni a háborút Két évvel ezelőtt, 1939 februárjában haj­landónak mutal kozott már a/ an-ol kormány, hogv a hajoiparnak megfelelő szubvenciót adjon Ugyanekkor 10 millió fontos hitelt is megizayaztak a kereskedelmi flotta moderni­zálása eéliaira. Igy 1939 áprilisában, egy hó­nap alatt több hajótpilési megrendelést kap tak az angol hajógyárak, mint 1938-ban uz egész év alatt. E megnövekedőit megrendelé­sek hatását azonban csak jó néhány hónap itttiUu lehet érezni. Közben kitört a háború, nini már — mint az már i!őr»*látott dobig volt — a helyzeten miisem javíthatott. í.gv angol hajózási folyóirat, a .,hair Play“ nemrég hozott éidel.es ■zámadutokat arrói, mibe kerül ma euy angol szállító gőzös. Az érdekes {elállítás az 1038 éli költségekkel szemben 2r százalékos emelkedést mutat már. Így — mint mond ják — az angol haj i- gvarak az anyagárak, valamint a fizetések tii- zc-nytalansága miatt ma már csak az esetben fogadnak el megrendeléseken, ha az illető megrendelő júelőre vállalja az estleges ár­emelkedéseket az épilés idejéie. Azonkívül a ha iótulajdonosok azt állítják, hogy lehetet­len uj megrendeléseket feladniuk ha a meg­rendelt uj hajéi bérbeadását — megfelelő át­ért — nem látják előre biztosítottnak. Ez a lehetőség azonban az angol tengeré- szeli minisztérium által életbeléptetett rek- virúlási politika mellett nem állhat fenn, mivel s kormány csak egy bizonyos fix bért hajlandó fizetni a hajótulajdonosoknak s ezt is csak szerződéses alapon. A kormánynak ezen ujahb intézkedése nagy felháborodást keltett angol hajózási körökben, ami csak nőtt azáltal, hogy a hajók kibérlésének lebo­nyolítását oly emberekre bízták, kiknek fo­galmuk sincsen a hajózásról Hogy ily s ha­sonló körülmények között a jövőben sincs kilátás vajmi nagyszabású építkezésre, kötty- nyen megérthető. Nemrég az illetékes körök­höz egy programot nyújtottak he, mely sze­rint megnyitnák ismét az 1930-as krízis alatt leépitett hajógyárakat A jóakarat azonban itt is a rnegfe'elő munkaerő hiányába ütkö­zik. amit a szakszervezetek segítségével gon­dolnak orvosolni. Mivel azonban más ipar­ágakban is rendkívüli kiképzés szükséges egy uj iparág részére, e téren is csak ismét ne­hézségek merülnek fel, melyek leküzdése bi­zonyos idői igényel Az angol hajóipar mai helyzetének vizsgálata élesen mutatja tehát az előrelátás hiányát, amit például Német­országban lehetetlen volna elképzelni U—. aasife; Teäj es ériek — olcsó Iielyár A színház olcsóhely áras ciklust teljes mértékben igazolta a várakozásodat. Estéröl-est re megtelik a színház lelkes közönséggel. Az olció helyárak a leg­szélesebb néprétegek szánára is hozzáférhetővé teszik a legnemesebb szóra­kozást. Ma este Vaszary János és Losonczy Dezső ragyogó zenés vigjátéka, a Finom család van műsorán Fényes Alice-szal és Kov tcs Györggyel. Hol ap este Szilágyi László, Bé<cffy István és fényes Szibolcs gyönyörű operetlujdonságál, a Pusztai szercnád-ot adják. Péntek este az évad egyik legérdekesebb és izgalmas színmüve, az Orvos kisasszony kerül színre. Ezt a világsikert aratott d raöot kétszer adja e héten a színház, m?rt a darabban a teljes együttes fellép s a vidéki turn.-k miatt rit­kán volt idehaza egyszerre az egész t.ársulat. SZERDA, JULIUS 17. ^ 99. ' BUCUREŞTI: 13 Kulturális hiradó, víz­állásjelentés, művészeti és kulturális hi- rek. előadások, sport. 13.20 Motoi Petri- ca zenekara. Közben 14 Rádióujság. 15 Közlemények. 19.15 Magyarnyelvű hirek. 20 Előadás. 20.15 Stavri Stefánia énekel. 20.40 Rádióujság, sport. 22.20 Francia, német, olasz és angolnyelvü hirszolgálat. 22.40 Énekkari hangverseny. 23 Kamara­zene. BUDAPEST I.: 7.40 Torna. 8 Hirek, hanglemezek. 11 Hirek. 11.20 Felolvasá­sok. 12.10 Hanglemezek. 13.40 Hirek. 14 Hangverseny. 15.30 Hirek. 17.15 Előadás. 17.45 Hirek. 18.15 Előadás. 18.40 Cigány­zene. 19.45 Helyszíni közvetítés. 20.15 Hi­tek. 20.25 Zongorahangverseny a német— magyar müvészesere keretében. 20.55 Elő­adás'. 21.20 Zene. 22.40 Hirek. 23.10 Ci­gányzene. 24 Német, olasz, angol és fran- (ianyelvü hirszolgálat. 24.20 Tánclemezek. J .05 Hirek. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 18. f BUKAREST: 13 Kulturális hiradás, vízállásjelentés, sport. 13.20 A rádió kon­certzenekarának hangversenye. 14 Hirek. 14.30 A rádió koncertzenekara hangver­senyének folytatása. Beethoven és Nie­mann szerzeményei. 15 Közlemények. 19.45 Magyarnyelvű hirszolgálat. 20 Gh. Mugur felolvasása Mozartról. 20.15 Mo- iart-hangverseny, hanglemezekről. Közre­működik a Uindner-négyes. 20.40 Hirek. 21 Mozart-hangverseny, hanglemezről. Közreműködik: Arthur Schnabel, a new- yorki filharmonikus zenekar Toscanini ve­zényletével, a londoni szimfonikus zene­kar. John Barbirelli vezényletével és a Hans von Benda filharmonikus zenekar. 22 Hirek, sport. 22.20 Hirek francia, né- j met, angol és olasz nyelven. 22.40 Mozart- hangverseny, hanglemezekről. BUDAPEST I.: 7.40 Torna, hirek, le- mezek. 11 Hirek. 11.20 Felolvasás. 13.10 Weidinger Ede szalonzenekara. 13.40 Hi­rek. 14.30 Cigányzene. 15.30 Hirek. 17.45 Hirek. 18.15 „Magyarok és délszlávok4-. Felolvasás. 18.45 Cigányzene. 19.15 El­beszélés. 19.45 Tánclernezek. 20.15 Hirek. 20.20 „A jó ivóvíz44. 20.45 Részletek Ver­di: „Trubadur44 cimü operájából. Hang­lemez. 21.20 „Pompei végnapjai44, hangjá­ték. Bulwer regénye nyomán irta Szilágyi Ödön. 22.40 Hirek. 23.10 Katonazene. 0 25 Cigányzene. 1.05 Hirek. Az alhasi szervek megbetegedéseinek ke* zelésében a természetes „Ferenc József44 ke- seriiviz mint gyors, biztos és rendkívül eny­he hatású hashajtó már emberöltők óta ki váló sikerrel alk.aCmaztatik. Kérdezze meg orvosát. (LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg* az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, választékosabb kivitelig, legolcsóbbat» Piaţa Unirii. . A színház műsora Szerda fél 9: Olcáó helyáras esi; előadás! FINOM CSALÁD. (Kacagtató zenés víg­játék, Fényes Alice és Kovács György fellépésével.) Csütörtök fél 9: Olcsó helyáras e3li előadás. b<s PUSZTAI SZERENÁD. (Az évad nagy operettsikere.) Petitek fél 9; Olcsó» helyáras esti előadás! ORVOSK IS ASSZONY (A teljes egvüt- ter idei egyik legszebb produkciója.) Szombat d. u. 5: FENSÉG, FIZETEK. (Ol­csó helyárakkal.) este 9: (Olcsó helyáras esti előadás. ZS1MBER! ZSOMBOR! SZÉPASSZONY. (Erdélyi Mihály legjobb operettje.) Vasárnap d. u. 3: POZSONYI LAKODA­LOM. (Olcsó helyárakkal.) d. u. 6: ORVOSKISASSZONY. (Olcsó helyárakkal.) este 9: Esti előadás o'csó hclyárak- kal. A SÁRGA CSIKÓ. (Alegszeba nép­színmű.) Hétfő fél 9: Esti előadás olcsó helyárakkal. FÖLDINDULÁS. (Kodolányi János em­lékezetes nagy sikert aratott, megrázó színmüve.) A mozik műsora CA1 HOL: Az első csók. Főszereplők: Dean­na Durhin és Melvyn Dougla-t. A film előtt Paramouut világhiradó és a 461-es l FA háborús világhiradó, melyben lát­ható a fegyverszünet megkötése és a harc beszüntetése a Compieguei erdő­ben. EDISON: Szenzációs kettős műsor! I. Nász* ut Parisban. Gaál Franci legsikerültebb vigjátéka. II. Nagv premier! Arizanai fegyverek. Az utolsó évek legizgalma­sabb. legjobb cow-boy filmje. William 13oyd. Uj háborús híradók. DIO-mozgó: I. A sátán frackhan. Izgalmas bűnügyi dráma az éjjeli klubok életé­ből. Fősz.: Akim Tamiroff és Claire Trevor. II. Két asszony között. Fősz.: Francból Tone és Mauren 0‘Sulivan. Piaci árak KOLOZSVÁR: hagyma kgr. 6—7, csomó­ja 2—12. sárgarépa és netre/selyem csomój t 2, ttj burgonya kgr. 6—8, kalaráhé drb. ‘ 1- -2, karfiol fejenként 4—8, káposzta fe- jenként 3—7 lej. saláta fejenként 0.50—l, kékpara>lics»>in drb 20—35. uborka drb. 2— 3, édes paprika drb. 2—3, csípős paprika drb. 0 50—]. kelkáposzta 2—3 lej, kukorica csövenként 3 lej. sóska csomója 2—3, retek drb. 2—3, paradicsom kgr. 6—70, zöld hab kgr. 8—12 lej. háfozott borsó literje 12—14 lej. Cseresznye kgr. 30 lej, meggy kgr. 16— 28, egres lit. 10, tibizke kgr. 14—16 lej. barack kgr. 32—34 lej. Tehéntej lit. 8 hi- valvtej 12—-14, teavaj kgr. 110 lej. Rántani » aló csirke párja 50—60. tojás párja 5 lej SEPSISZENGYÖRGY. Gyalulni való tök drL. 6—7, tölteni való 4—5, paradicsom kgr. 80—90. főzni való uj hagyma 2 csomó 3 lej, ennivaló 2 lej csomója, sóska 3, spenót 3, szekfügomba 5, róka gomba 5. retek 2, uj sárgarépa 2. uj petrezselyem 2 lej csomón­ként. tavalyi burgonya kgr. 4. uj burgouya 8—*10, kalaráhé csomója (3—4 drb.) 4—5 III. A legújabb háborús nemet UFA hír­adó. ROYAL: Ma utoljára: A fiuk városa. Fősze­repben Mirkey Rooney és Spencer Tracv. Holnaptól: Franchot Tone, Ianet Gaynor és Robert Montgomery nagysi­kerű MetTo-filmje. A szerelemhez 3 keM. SELECT: Broad way pacsirtája. Főszerephez Lew Aires. Műsoron kívül a legújabb UFA híradó. Előadások kezdete 3.10, 5.10, 7.10 és 9.30. LR.4.NIA: I. Tamás urfi kalandjai. Fősze­repben Tom Kelley (a Koldus és király­fi címszereplője). Műsoron kívül a leg­újabb UFA híradó. A záróra meghos­szabbítására való tekintettel az előadá­sok kezdete 3.15, 6.15 é-' 9.30. Minden előadás keretében bemutatóra kerül 2 fiira és a legújabb UFA híradó. Garantált friss tojás állandóan kapható Lőrincznél, Reg. Maria 32. Hegedütanitast válla! zeneakadémiai vég zettségü, gyakorlott pedagógus. Str. Baritiu 9. Apart. 1. K 12.3 Matematikai és f'zikai órákat ad jutányo­sán, vizsgákra előkészit főiskolásokat is, nagy gyakorlattal rendelkező egyetemi dip­lomás szakember. Baritiu 9. Apart. 1. K 122 SIMON FORDÍTÓIRODÁBAN fordítások, másolások, minden nyelföB szakszerűen készülnek. Str. Reg. Maria 13. EMELET. ____________K 219 HAJFESTÉS, tartós ondolálás, divatos frizurák: Bayer, lorga-u. 11. Ugyanott gyö­nyörű körömlakk kapható. K. 61. Eladó háromlámpás telepes rádió, Str. Ol­tului, Némethnél, ugyanott kiadó egy szoba augusztus 1-re. , > G. 3397 I INGATLAN éS LAK 3 Eladó újonnan átalakított szép kertes csalá­di ház, 3 szoba, konyha, kamara, pince, 2 szuteriu helyiség, udvar parkírozva. Cim: Dr. Sárdiné, Cal. Reg. Férd. 13. G 337? Kiadó augusztus 1-re modern két szoba, konyha, fürdőszobás lakás. Str. Reg. Carol II. No. 9. ____________ Ko 215 Elegánsan bútorozott szoba, fürdőszoba használattal azonnalra kiadó. Andrei Muri­sán 11. I. emelet. G. 3396 Nyaralásra alkalmas 2 szoba komforttal, azonnal ittadó. Grigoreseu 72. Mussa Gyula. e**' , V- >• ~ - Gv L* lej. fejes saláta 2 drb. 1 lej, káposzta drb. 10—12, káposzta levél 8 drb. 1 lej, kala* rábélevél 10 drh. 1 lej. csípő* zöld paprika drb. 1 —1.50 lej, édes zöld paprika 6—3 —» 1 10 lej, salátának való uborka 6—9—10, ko- vá:zolni való 5—6, karfiol 14—16—20 lej, zöld paszuly kgr. 12, hüvelyes borsó 14, tár­kony csomója 2—3 ,kapor 1 lej. Baromfi­piac: Rántani való csirke párja 90—95— 100. paprikásnak való csirke párja 100— 120 kövér tyuk drb. 116—120—130. sováuv 90—100. sovány liba 200—210 lej. kövér 35*.-—380, dugott liba 380—420 lej, kakas drb 90—100, pulyka 330—360 lej. A tojás ára páronként 6 lej. Gyümölcspiac: Ennivaló földi eper kgr. 26—28, betenni való 30, er­dei szamóca literje 20—24 lej, elsőrendű csciesznye kgr. 40, másodrendű 36, selejte­zett, törött csereszney 32 lej, kajszin barack kgr 60, meggye kgr. 40—44, köszméte li­terje 10, citrom drb. 12—14 lej. Tej és tej­termékek: Tehéntej litetrje 1 lej, tehéntúró kgr. 20—22, tejfel literje 40—50, juhturó kgr 58, édes orda 26, teavaj 120—130, irós vaj 90—100, kaskaval sajt 80, székely túró 58—60 lej.

Next

/
Thumbnails
Contents