Ellenzék, 1940. július (61. évfolyam, 146-171. szám)

1940-07-14 / 157. szám

t

ELLENZÉK

19 4 0 luflui 11. mmmammmammmt

12

ttSHMBBHHHBflUBSI

Tehetség, agy velő, lángész

Az emberi tehetség biológiájáról. Az emberi tehetség kérdése azért közérdekű, illet \e a/ emberiséget a legközelebbről érdekli, mert a tehetségen alapszik az emberiség fennállása, illetve haladása. Az emberi tehetségnek három foka van. Mindenekelőtt az átlagos tehetség, melyből az két főirányban tökéletesedik, fokozódik, vagy ellenkezőleg satinul, csökken. Az átlagos emberi tehetség az emberiség zömére vonatkozik és biológiai értelemben a normalvaríans elnevezéssel illetjük, míg az emberi értelemnek ke; szélsőségét ext> emvariansoknak nevezzük. Az emelkedő irányit tehetség a pozitív, a sülyedő tehetség a negativ extrám variáns; mind a kettő három lehetőségben nyilvánul meg. Emelkedő irányban a pozitiv extrem- variáns alakjai a különleges tehetség, azután a nagv tehetség, végül a lángész Csökkenő irányban a negativ extremvarians az élettani korlátoltsággal határos debili» embert, majd súlyosabb fokban az erkölcsileg szinvak imbecili embert, végül uz emberi értílem mélypontján lévő idiótát mutatja.

Rendkívül érdekesek a három tehetség számbeli viszonyai. Egymillió emberből c ak 1500 L pozitiv extremvarians, vagyis a nagy- tehetségüek száma és pontosan ugyanannyi a negativ extrenivariansok, vagyis az elme- gyengék száma. Az extrem variánsok számbeli csekélysége akkor válik szembeugróvá, ha jelzett számadatokat kisebb tömeg köre* ben keressük és akkor teljesen egyezően 100 ember körében még egy ember sem kerül ki. mert százalékosan csak 0.13 százalék nyerhető és csak 1000 ember körében lehet már egyéni formában is meglátni akár a pozitiv. akár a negativ extremvarianst, mert ezt 1.5%, tehát hozzávetőleg csak egy ember. Mi ennek a szamszerüségnek a jelentősége? Ley nézem, ezen megkapó számbeli terme!ésben a természetnek mennyiségi és minőségi irányban való gazdálkodását látom kifejezésre iutni. Mennyiségileg azért kell sokat termelnie az átlag- vagy normalvanan- sokból, mert ezek végzik az emberi lét lö* megmunkáját amihez sok ember kell. Minőségileg a természet meg azért termel keveset, mert a nagytehetségüek vagy pozitiv extravariansok alkotó munkájukkal végzik az emberiség emelkedésének szolgálatában álló egyéni munkát, amihez elég kevés szánni ember: hiszen ha ezek tulnagy számban volnának, veszélyeztetnék az átlagemberek érdekeit is. Végül a negativ extremvarianrok, vagyis az elmegy engéknek a pozitiv extrem- variánsokkal, vagyis tehetségekkel való számbeli megegyezése azt az elgondolást teszi valószínűvé, hogy amennyit termelési energiában a nagy tehetségüek utján a természet mint tulkiadást végzett, azt a gyengetehet.sé- güek utján megtakarítja.

Az emberiség zöme elnevezésem szerint a normo- vagy crthophren egyének, akikkel izemben vannak hvperphren emberek, rniut nagy tehetségek, illetve a hypophren vagy rÜgophren emberek, a kórosan elmegyengék képviselői. Már most a biológia azt tartja, hogy az rxtremvariansok biológiai értelemben általában kevesebbet érő, vagyis bio- negativ egyének és ezzel a felfogással egy kalap alá hozza a pozitiv és a negatív variánsokat. vagyis a nagy tehetségek is bione- gaiiv egyének volnának. Ezzel a meghatározással szemben én különvéleményt jelentettem be, mondván, hogy tehetség dolgában az agyi teljesítmény lévén a döntő, a pozitiv extremvariansok éppen biopozitiv egyének, akikkel szemben állanak a kórosan el- megvengék, mint bionegativ« egyének. Ezt a biológiai közvéleményt arra alapítják, hogy a tehetségesek és az értelmileg kórosan fogyatékosak csoportjának számbeli azonossága abban kapná magyarázatát, hogy nincs zseni elmebeli labiritás, az a. u, psychopathia nélkül, sőt elmebajjal hozzák közeli összefüggésbe. Ezzel a tévtannal tanulmányom l égén még foglalkozni fogok.

II. Az emberi tehetség viszonya az agyvp- lőhöz. A tehetségnek biológiai jelentősége után lássuk ennek anyagi alapját és lévén az emberi agyveíő a szellemi műveletek eszköze, kutassuk az agyvelő részéről a tehetségnek agyi feltételeit. E célból ulbaigazit bennünket az agyanatómip és élettan két ténye:

1. meghatározott működések meghatározott agvkérei területekhez vannak kötve és 2. a működés foka összhangzásban van a meghatározott működési területek fejlettségi fokával. így tudjuk pl. hogy a szaglás utján táplálékukat kereső állatok u. n. szagló agykaréja rendkívül erősen fejlett, mellyel szem ben az ember azonos agyrésze szinte satnyának mondható. Ezzel szemben a szellemi működések csúcspontján lévő embernek u. n. bomloki karéja, melyben az elvont gondolkodás helyét kell keresnünk, az emberben éri el kifejlődésének tetőpontját és tőle ícfelé az emlősök sorrend jében rohamosan megkisebbedik. Ezen mondhatnám durva adatokkal szemben a mai fejlett ismeretek állanak,

melyek főleg Keonomo kutatásain ulapulva kimutatták, hogy az emberi agy velőben két hatalmas intelligencia-központot kell megkülönböztetnünk, egy mellső vagy bomloki és egy hátsó vagy ful-hulnntéki központot és ezekben a területekben éri el az emberi agyvelő a maga fujlagos fejlettségi fokút, ezen területek a szorosan vett emberi (humán) agyvelőrészeÍf* ^melyeknek kiképződési fóliában az előrehaladó elagyiasodús (progressiv cerebratio) tüneménye jut kifejezésre, amint ezt a háziuyiil, a majom és az ember úgy- felszíne tanulságosan mutatja a területi Összehasonlítás alapján. Mennyire igaz ez a tétel. azt egy ellenpróbával tudjuk kimutatni és ez abban áll. hogy vizsgáljuk, mi történik, hogyha ez a két intelligencia-központ elszigetelten megbetegszik, amire az elmeidegkór- tau két példával szolgál. Az egyik a Pick- félc betegség, mely súlyos anyagi pusztulást jelent a mondott területeken és itt hivatkoz- hatom Richter Hugó és Miskolczy Dezső megállapításaira, amelyek kimutatták, hogy 3—4 év alatt rohamos elbutulás következik be, mi mellett a mozgás és az összes érzékelés alapjában ép marad: ez abból érthető, mert a kóros folyamat megkíméli a mozgás es az érzések agykérgi központjait. A másik a schizophrenia nevezetű elmebetegség, mely a nevezett humán agyi területeknek többé-kevéshé elszigetelt, de távolról sem oly durva anyagi pusztulásában áll, miképpen erre Miskolczy D.ezső és Horányi-Heclist Béla utaltak cs ebben a körfolyamatban jut kifejezésre az emberi elmének jellegzetes meg- l.asadása, a szellemi egyéniség felbomlása, mint Miskolczy felette találóan mondta: az emberi agyvelő decerebratiója. Ezekből a példákból látjuk, hogy vannak bizonyos agyi területek és ezek az u. n. intelligencia-központok, melyeknek fejlettségi foka tételezi fel az értelmi egyéniség fokát.

Ámde ismeretes, hogy az emberi értelemnek vannak összetevői és helyesen mondta Edinger. hogy valamely embernek szellemi jelentőségét nem annyira tehetségeinek ősz- syr^t^éből. mint inkább egyes kiváló, szem- beugró tehetségei alapján szokás megállapítani. így nyerhet az ember értelmisége egyéni jelentőséget azáltal, hogy pl. az egyik ember az elvont gondolkodás, a másik zenei, a harmadik nyelvészeti, az ötödik képzőművészeti stb. irányban egészen kiváló és ilyen esetekben merül fel az a kérdés, vájjon megbatározott különös képességek meghatározóit agyi területek fokozott helyi kifejlődésével járn ik-e? Ezirányu vizsgálatokkal Somogyi István és Sántha Kálmán munkatársaimmal együtt foglalkozván* beigazolni tudtuk a most felvetett kérdést. Mielőtt azonban ezeknek a vizsgálatoknak futólagos ismeretetekére áttérnék, lássuk előbb telje-s rövidséggel, hogy mit ért az agvanatőraia a területi fokozott kifejlődés alatt? Röviden mondva ezeken a helyeken egyrészt az agyvelői kéregnek az átlaghoz viszonyítva sűrűbb h3- rázdálkodását látjuk, miáltal a működő agyi felszín megnagyobbodik: másrészt ezeken a felsuinileg megnagyobbodott területeken egyúttal a belső szerkezeti viszonyokban is ez átlaghoz mérten tökéletesebb kifejlődést láthatunk. Ez utóbbi a miiködő idegsejteknek számbeli megszaporodásában vagy pedig a normális számú idegsejteknek térfogati, tömegbeli megnagyobbodásában nyilvánulhat meg. Ehhez képest a természetnek két eszköze van, amellyel az elmeműködéseket lebonyolító agyvelői kérget a kifejlődés magasabb fokára emelni képe.;; az egyik az «agykéreg helyi területi megnagyobbodása a sűrűbb barázdaképződés alapján, ez a fokozott felszíni kifejlődés, mi mellett mint második körülmény az agykéregnek tökéletesebb hel-v ső szerkezeti kialakulása szerepelhet.

Ezek után az a kérdés merülhet fel, mi tételezi azt fel. hogy milyen tehetség jő .étre a jelzett tulfe-jlesztő eszközökkel? Ez attól függ. hogy melyik terület a humán jellegit agyfelszinen éri el a fokozott küiső és belső kiképződést? Ezt a következő példákkal világítanám meg.

Somogyi István két nagy zenei tehetség agyvelejét vizsgálta meg. Az egyik opera énekes volt, aki kitűnő hallással, rendkívüli zenei intellektussal rendelkezett; zenei percemiója bámulatos volt, úgyhogy a legsúlyosabb szerepeket feltűnő könnyűséggel, rövid idő alatt sajátította el, zenei emlékezőtehetsége elsőrendű volt. úgyhogy nehéz Wagner- opeiókban sem a karnagyra, sem a súgóra nem nézett, mert mint monda, a hangjegyek szemei előtt ugrándoztak. Mintegy 25 opeiát t nekelt, legtöbbjét magyarul és németül, egyeseket olaszul és franciául. Bizonyos áriákat Stockholmban svéd, Amsterdamban és Rotterdamban hollandi szöveggel énekelt. A másik zenei nagy tehetség tulajdonképpen tünemény volt. Atyia már négyéves korában észrevette abszolút hallását, úgyhogy már eb- hon a tulz enge korban kezdett hegedülni, a zeneakadémián nem csupán tanulótársait,

l auem a kész művészeket is túlszárnyalta. 12 éves korában Paganini müveit már nem ’nlúlia nehezeknek és olyan előudási módji volt, melynek zenei kifejezésére a használatos hangjegyek nem voltak elégségesek; improvizáló képessége csodálatos volt. Tüneményes zenei képességein kiviil még caodálatramé’tó nyelvtehetsége is volt, igy pl. az angol nyel- vet két hónap alatt rendszeies tanítás ne*- kul helyes kiejtéssel megtanulta, győzte továbbá a hollandi, sőt a héber nyelvet is keresztény ember létére, ez utóbbit csakis hallomás utján sajátította el. I 1 éves korában egy végtelenül sajnálatos autóbaleset következtében a magyar zenei művészet mérhetetlen kárára hirtelen elhunyt. Mindkét esetben Somogyi a baloldali első halántéki tekervény középső részében mint a hallás agyi központjában s mindkét fali lebenynek mint a beszéddel kapcsolatos területeknek feltűnő kifejlődését mutathatta ki, gazdag barázdaképződésen nyugvó szokatlan bőséges tekervény- képződés formájában. Ez volt az u. n. Felszíni kialakulás, melyhez a második esetben még a belső kialakulási tényező is járult testesebb idegsejtek formájában, összegezve az.t lehet mondani, hogy a két zenei tünemény közül az első csupán felszíni, a második még a belső kialakulás nagyobkfoku tökélye iltrl kiváló agyvelőt mutatott szorosan helyil«-g, vagyis a központi hallőmező területén.

A magam esete egy miniszteri osztálytanácsosra vonatkozik, aki általánosságban emlékezet és nyelvek dolgában tűnt ki. Már egészen kiskorában is igen fejlett gondolkodást mutatott. Hároméves korában már ismerte a belüket és másolt újságokból. Iskolában mindig feltűnően jól tanult és bár minden tantárgyból kiváló £olt, különösen kedvelte a nyelveket, történelmet és földrajzot. Tanulási vágya egyre jobban fokozódott és kitűnő emlékezetével tűnt ki. Mindenbe rendszert vitt be, tanídmányai’iz, adatgyűjtésbe és különböző gyűjteményeikbe. Leginkább vonzódott a nyelvészethez; nemcsak a nyelvet magát tanulta meg, hanem annak az eredetét is kikutatta. Mintegy 4Ö nyelvet ismert irásban-olvasásban, köztük a japánt, a kínait, a perzsát és a hébert; tökéletesen beszélt németül, franciául, angolul és olaszul. Előszeretettel foglalkozott a világirodalom tanulmányozásával, a teológiával, földrajzzal, néprajzzal (szülőmegyéjében egészen eredeti kutatásokat végzett) és történelemmel. Szerette a régi emlékeket, kutatott régi adatok után. Általában minden iránt érdeklődött, kivéve a filozófiát és gazdasági tudományokat. Zenei érzéke abszolúte nem volt. a zenét élvezni nem tudta, sőt házában megtiltotta a zenét, mert izgatta. Azonban zeneelmélettel foglalkozott és gyűjtött régi népdalokat. Nem közönséges voát figurális rajzkészsége, kitünően rajzolt térképeket. Szenvedélyes gyűjtő volt (bélyeg, régi pénz, könyvek, térképek. ásványok, fényképek). Általában mindenben a rendszert kereste, saját dolgaiban is igen rendes volt, kivéve öltözködését és táplálkozását, amit egészen elhanyagolt és feleslegesnek tartott. Jellemére nézve emberkeriilő és félszeg volt; barátai alig voltak. Embertársait azonban nagyon szerette, igen jó szivü volt. jövedelmének egy részét mások segélyezésére fordította. Szerette a csendet és otthonát, a növényeket és állatokat; lakása egész növénykert volt és 3—4 macskát tartott otthon. Ennek a kiváló emlékezeti és nyelvtehetségnek agyvelejében (halála vesebai következtében állott elő) c hátsó intelligencia-centrumban egy körülírt rész. a hátsó harmad, tulgazdag területi viszonyokat mutatott, hozzávetőleg háromszorosa volt a normálisnak, de belső szerkezetében tulfejlődés nem jelentkezett. Erről a területről tudjuk, hogy roncsolásával szenved a szótalálás képessége, vagyis *z egyén hibátlan szómegértés és beszélőképesség mellett szószegény lesz.

Sántha Kálmán egy számoló csodagyer* raekre vonatkozó vizsgálatait közölte. Az il- le'ő elérte a 60 évet és szivbaiban halt eh Ötéves gyermek volt, tehát iskoláztatás előtt történt, amikor egy üzletben feltűnt csodás számolóképessége: az apja egv fiiszeresboUba küldte, de a kisfiút nem tudták azonnal kiszolgálni, mert a segéd el volt foglalva egv nagv összegben való összeadással, amelybe a kisfiú beleszólt, kijavítván az összeadó nagv- enibert. Ettől az időponttól kezdve a leleményes apa nyilvánosan léntette fel (magam voltam ennek tanuia középiskolás koromban), sőt uralkodói udvaroknál is szerepelt nem egyszer. Mint nyolcéves fin 5—6 jegyű számokkal összeadásokat, kivonásokat, szorzásokat, osztásokat, köbemelést és gyökvonást végzett feiben. Szorosan vett kalkulátor tehetség volt mennyiségtan! gondolkodás nélkül és mindent emlékezetével rögzített. 18 éves korában 4-jeeviI számot 4-jegvüvel szorzott; 8-jegyüt 4—5-jegyüvel osztott: 4-jegyiit a második. 3-iegyiit a harmadik hatványra emelt, köbgyökvonásokat végzett 12-iegyü

B

számból, stb. A/ iskolában nem mulatott egyéb különös képességet, jelesen zenei vagy nyelvi irányban. Agy velejében nz u. ii. számoló* vagy kulkiilátorkü/.pi.iil ngy felszíni, mint belső szerkezete szempontjából unitit toll tulkifejlődést. Ez a centrum u világháborúban történt kői iilirl sérülések alkalmával az ii. n. számolási képtelenségre, az u. n. ukalktiliára vezetett.

A közölt négy eseten áttekintve, összefoglalóan annyit mondhatunk, hogy megbatározott működési agyterületek inüködésbrli fokozódással jártak ezen területeknek felszíni, illetve belső szerkezeti tullrifejlődése következtében, tehát normális képességek a különleges tehetség magaslatát érték el a jelzett agyteriileteknek tuldifferenciálódásával. Leleteink alapján azt védjük, hogy a kisebb- nagyobb tehetség előállításához elégségei a felszíni gazdagabb kialakulás bőségesebb barázdálódás segélyével, mig a csodatelietség, a zseni létrejöttéhez még a belső szerkezeti tur’- kiképződés szükséges. Ezen leletek alapján nincs kétség, hogy bizonyos emberi tehetségek az emberi agyvelő bizonyos területeinek gazdagabb kifejlődésében jutnak kifejezésre, vagyis tehetség és agyvelő a legszorosabb kapcsolatban állanak egymással.

III. Az emberi tehetség biopozitiv fokozi-* tairóJ. Vegyük már most a magasabbrendü elmetehetségek egyes fokozatait szemügyre. Átnézetesen és egyszerűsítve az emberi fj- mehetetségek két fokát lehet megkülönböztetnünk. Az első és viszonyítva alacsonyabb- rendű, a különleges, nagy képességekben testesül meg. igy látjuk ezt a szellemi, valamint a művészeti téren, főleg az utóbbiban. 4- nagy kivételes ügyességeket kifejtő képző és zenei művészek, tudományos téren az ulfo-i gó látókörrel biró rendszerező és összefoglaló szakemberek, irói téren az egyéni hangot megütő, magukkal ragadó irómüvészek kiválnak a nagy tömegből és képviselői az n. n. reprodukáló — visszaadó — tehetségnek. Ezzé! szemben vannak a legmagasabbrendü tehetségek. a zsenik; ezek kitűnnek abban, hogy teljesen újszerű dolgokat hoznak létre munkájukban tősgyökeresen eredetiek és igy a produktiv — alkotó — tehetség képviselői, legyen a tudomány, legyen bármely művészet terén.

A zseni kérdése a mult század 70-es éveitől kezdve napjainkig, elsősorban Lombroso nyomán az elmebántalommal hozatott kapcsolatba oly értelemben, hogy a zseni lelki világának kiegészítő része gyanánt ennek kisebb-nagyobb fogyatékosságát tekintették. Azon kezdem, hogy a zseni élettartama sem kell, hogv rövidebb legyen: Tizian 96, Kossuth 91. Michel Angelo 89. Apponyi 86. Voltaire 85, Goethe 83, Bolyai F. 81, Jókai 79, Galile 78, Ibsen 78, Darwin 73, Helmholtz 73. Pasteur 72, Eötvös L. 71, L. da Vinci 67 éves lett. Annyi tény, hogy voltak nagy költők, filozófusok, akik vagy átmenetileg vagy tartósan elmebetegek voltak; súlyos sorsa volt Hölderlin német költőnek, aki 30 éves korától fogva 73 éves koráig schizophre- niában szenvedett; érdekes volt Strindberg élete, aki ugyancsak schizophreniája dacára művészi drámákat és regényeket irt; sok költő volt narkophag: Musset, Wilde, Baudelaire, Hoffmann, Poe, Verlaine stb., stb. De állítsuk ezekkel szembe az egészséges zseniket: Lionardo da Vinci, Rafaello, Tiziano, Rubens, Menzel, Pasteur, Helmholtz. Annyit ezek az egészséges zsenik bizonyítanak, hogy az u n. psychopathiára vagyis az elmekóros hajlandóságra a zseninek szüksége nincs. Tetézve ezt a Lombroso-féle tant a legújabb időben egy német psychiaternek, Lange- Eichbaumnak állásfoglalása, mely szerint a psyhopathia bizonyos zseninemző értékkel bírna, mondván, hogy bár a psyhopathia önmagában bizonyos csökkent élettani, biológiai értéket jelent, vagyis saját kifejezése szerint tulajdonképpen bionegativ és igy nem logikus psychopathiás nagyobbértéküségről (psychopathische Höherwertigkeit) szólni, mégis azt mondja, hogy az, ami a psychopathia segítségével áll elő, az a magasabbérté- küségnek jellegével birhat és igy a psyhopathia mintegy kovásza lehet a zseniális teljesítményeknek. Ez az eszmemenet hamis, mert bárha kétségen felül áll, hogy elmebajosek zseniális dolgokat .művelhetnek, de ezt semmiképpen elmebajuk segítségével, még kevésbé ennek egyenes következményeképpen, hanem elmebajos mivoltuk mellett fennálló legmagasabbrendü tehetségük következtében. Mert hiszen kézenfekvő természettudományi szempontból, hogy egy bionegativ tényezővel, amilyen a psychopathia, nem lehet egy biopozitiv munkát létrehozni és ilyen a láng- ész munkája. Lange-Eichbaum nagyobb iró, semmint természettudós.

A zsenikérdésnek igen érdekes megvilágítója Széchenyi István, akinek lelkivilága hosszú időn át nagyon hibás értékelésben lé- szesült, sőt sajnos ma is még: ennek részleteivel itt foglalkozni nincs okom. Ma műit megállapított tényeket a következőket )«*. gyen szabad kiemelnem. Széchenyi lelkivilágának feltűnő vonása az állandó hangulati ingadozás volt. anélkül azonban, hogy ezen hangulati szélsőségek miatt őt akár melan- chóliásnak, akár mániásnak kellene mondanunk. Mert Széchenyiben ezek a hangulati szélsőségek mint a környezeti, illetve hely*