Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-01 / 123. szám
19 4 0 Junius 1. ELLENZÉK SPORI KHCUMMc Romániának Ítélte a FIFA a labdarugó Balkán-kupát BUKAREST. A labdarugó Balkán-kupáért rendezett küzdelmek már megszűntek. A kupát Románia csapata nyerte meg, ezideig azonban csak papíron. Bulgária ugyanis a legutolsó kupamérkőzést megóvta a FIFA-nál és vagy újabb döntő- mérkőzés kitűzését kérte, vagy a kupának Bulgária részére való odaítélését. A FIFA most végre döntést hozott. Mauro, a MFA egyik ügyésze ugyanis közölte a r man szövetséggel, bogy a nemzetközi szervezet elutasította a bulgárok kéréseit és a kupát véglegesen Romániának Ítélte. A kupa most már jogerősen is Románia tulajdonába került. Hivatalos Himolafás szerint can alatt harminc százalékai drágán az élei Legkisebb a drágulás az Egyesült-Államokban és legnagyobb Romániában MEGALAKULT A FŐVÁROSI MAGYAR FŐISKOLÁSOK TORNAKÖRE BLTKAREST. A „Diákfront‘‘ kebelében megalakult a magyar főiskolások tornakőre is. A Lutherana-utcai Richter-terem- ben tornásznak és különböző sportjátékokat űznek a magyar diákok, akiket Nagy Béla és a Réthy-testvérek (testnevelési főiskolai hallgatók) irányítanak. Közelebbről nyilvános bemutatót akarnak tartani a kör tagjai. ! 2000 LEJES külön jutalmat adott a labdarugószövetség Bodolának a magyar B válogatott elleni kitűnő játékáért. MIÉRT DÖNTETLEN?... Bukaresti tudósítónk irta a Venus—Rapid bajnoki döntőről, hogy a Rapid volt jobb, de „... a Rapid játékosok túlzott optimizmusa, hézagos összeállítása (Moldovan sémiién, Florian „féltüdővel“ játszott), szemnek tetsző, de rendszertelen játéka, a Venus komolyegységü és kitűnő erőben levő együttesével szemben megmagyarázza az adott körülmények közti reális eredményt“. DEKÁNYI ERNŐT, az ismert, kitűnő sportembert a városi tanács ez évben is kinevezte a városi partfürdő úszómesterévé. I DR. BUTE AN U AUREL GYÁSZA. Súlyos csapás érte dr. Buteanu Aurélt, az „U“ ügyvezető elnökét az ismert, kiváló sportvezért, édesatyja: Ion Buteanu nagy- somkuti földbirtokos elhunytéval. A kitűnő sportember gyászában a kisebbségi sporttársadadom is őszinte részvéttel osztozkodik. A HAGGIBBOR labdarugócsapata Tordán játszik vasárnap barátságos mérkő- I zést az Uranus együttesével. I A MAROSVÁSÁRHELYI MTE KÖZ- : GYŰLÉSE. A Munkás Testedző Egyesület évi rendes közgyűlését junius másodikén, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel tartja meg az építőiparosok Aliatilor-utoai székházában. A közgyűlés napirendjén elnöki jelentés, jegyzőkönyv felolvasása, titkári jelentés, pénztári jelentés, szakosztályi jelentések, a vezetőség felmentvényének megadása és uj vezetőség megvá- , lasztása é9 indítványok szerepelnek. MAROSVÁSÁRHELY. Mures ifjúsági— MTE ifjúsági bajnoki mérkőzés 6:2. A MAROSVÁSÁRHELYI országőrök atlétikai versenye. Marosvásárhelyről jelentik: Lapunk legutóbbi számában beszámoltunk a marosvásárhelyi országőrök által rendezett atlétikai verseny első részéről. A versenyek második részének eredményei a következők: 4x400 méteres sikfutás: I. csoport: 1. Papiu Ilarian liceum növendékei 5.52 p.; 2. katonai li- ceum növendékei. II. csoport: 1. MSE 5.51 p. 400 méteres sikfutás: I. csoport 1. Margulet katonai liceum 0.59 p.; 2. Cor- gescu kát lie.; 3. Costache kát. lie. II. csoport: 1. Nagy Jenő ref. koll. 60 mp.; 2. Bokor MSE; 3. Nuridzsány MSE. 800 m. sikfutás: 1. csoport: I. Fiion Papiu lit. 2.24 p.; 2. Teodorescu kát. lie. 2.28 p.* 3. Florea kát. lie. II. csoport: 1. Péter MSE 2.24 p.; 2. Pap MSE; 3. Haraszti MSE. A versenyeket nagyszámú közönség nézte végig. < A MAGYAR NEMZETI SPORTCSARNOK alapkőletétele csütörtökön délben ünnepélyes keretek közölt történt meg Horthy Miklós kormányzó jelenlétében. A HUNGÁRIA MEGÓVTA a vasárnapi, Újpest elleni bajnoki mérkőzését azon a címen, hogy Újpest második gólja szabálytalan volt, idetve a biró tévesen adta meg. Az MLSz az óvást elutasította azon a címen, hogy a biró Ítélkezését nem lehet meg- pvnb ! FELHÍVÁS a KMSC ÚSZÓIHOZ A KMSC úszószakosztályának vezetősége felhívja a szakosztály régi tagjait, valamint azokat az ifjakat és leányokat is, akik most akarnak a szakosztály tagjai sorába belépni, hogy legkésőbb junius 6f-«g jelentkezzek nek az egyesület elnökénél, dr. Deutsek Gézánál, Str. Avram láncú 5. szám alatt, délután 3—8 óra között, magukkal hozva az igazolásokhoz szükséges négy darab fényképet is. Úgy a régi, mint az uj tagoknak orvosi vizsgálat alá kell vetniük magukat, a jelentkezés tehát azért is sürgős, hogy idejében vizsgálat alá kerülhessenek. r-ş , ■■■ I —I HIVATALOS RÉSZ A labdarugó alkerület közleményei. Mérkőzésigazolások: CFR—AAC 2:0, Cor- vinus—Haggibbor 3:3, Manastur—UEC ifj. 7:0, Dermata—CFR ifj. 6:2, KAC—UEC 1:0, Corvinus—Haggibbor ifj. 3:0, Napoca— UAC 5:0, Dermata—UEC 3:1. Az alkerülettel szembeni tartozás miatt felfüggesztetnek a következő egyesületek: Manastur 200 lej, Napoca 200 lej, Dermata (Echo) 200 lej, UEC 200 lej, Universita,- tea 200 lej, Haggibbor 800 lej. A hátralévő labdarugómüsor a következő: Junius 9. D. e. 9-kor Corvinus—Napoca II. o. bajnoki, 11-kor Dermata—KAC I. o. bajnoki, 13-kor KMSC—Haggibbor ifj. bajnoki, 15-kor (a Victoria részére fenntartva), 17- kor AMTE—Victoria A-ligamérközés. Junius 16. D. e. 9-kor Manastur—UAC II. o. bajnoki, 11-kor Dermata—KMSC I. o. bajnoki, 15-kor Napoca—Haggibbor II. o. bajnoki, 17-kor (barátságos mérkőzésre fenntartva). Junius 23. D e. 9-kor Corvinus—KMSC II. o. bajnoki. Közgyűlés. Az alkerület junius 11-én este 8 órakor az alkerület helyiségében (Piata Unirii 29.) közgyűlést tart, melyre ezúttal hivja meg az egyesületek képviselőit, akik szabályszerű megbízólevéllel kell igazolják magukat. Ha a közgyűlés a jelzett időben nem lenne megtartható, úgy akkor azt junius 18- án ugyanazon helyen és időpontban tartjuk meg, a megjelentek számára való tekintet nélkül. Szövetségi biztos. Junius 2-ikára szövetségi biztosként Tamas Auguítin ur küldetik ki a sporttelepre. Cluj, 1940 május 27-én. Dr. Grigore Trifu sk. D. Corpodeanu sk. elnök. titkár. AZ ALKERÜLETI BIRÓBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYEI 1. Junius 2-ikára a következő birók küldettek ki: D. e. 9-kor Corvinus—Manastur II. o. bajnoki, biró Hamar A., határbirók losan E. és Onisor I. D. e. 11-kor KAC—AAC I. o. bajnoki, bitró Kuszalik I., határbirók Stan A. és Szilveszter D. D. u. 13-kor UEC—Haggibbor ifj. bajnoki, biró Boroica I., határbirók Stoica P. és Preoteasa N. 15-kor KAC—CFR ifj. bajnoki, biró To- mescu Gh., határbirók dr. Roman I. és Ra* dulescu I. 17-kor Cement—Universitatea Bt-ligamért* kőzés, határbirók Muresan A. és Bernstein D. 2. Figyelmeztetjük az összes bírókat, hogy minden olyan eseményt jegyezzenek fel bírói jelentésükbe, ami kétségtelenül megvilágítja az eseményeket. így például a balesetet szenvedett neve, folytatta-e a játékot, vagy el- hagyta-e a pályát, mert az egészségügyi! bizottság nem engedélyez semmiféle ápolási költségtérítést, ha a baleset megtörténte nem volt a jelentésben. Cluj, 1940 május 29-én. Huneade E. sk. Huueade P. sk. elnök. titkár. BUKAREST, május 31. (Saját tud.) A bukaresti árutőzsde hivatalos közlönye (Buletinul Bursei Bucureşti) utolsó számában érdekes cikket közöl a drágaság növekedéséről. A cikk megállapítása szerint, hivatalos ada tok alapján, nálunk az élet a mult év első hónapjától az idei első hónapokig számítva, átlag 30 százalékkal drágult. A tőzsdei közlöny cikkéhez a Népszövetség havi statiszti kai közleményének egyik kimutatása van csatolva, amely párhuzamosan összehasonlítást tesz a világ különböző országaiban egy év alatt előállott drágaság között. A kimutatás szerint az amerikai Egyesült- Államokban 1 százalékkal, Kanadában 2 százalékkal, Görögországban 4 százalékkal, Magyarországon 4 százalékkal, Argentinéban 6 százalékkal, Svájcban 6 százalékkal, Egyiptomban 7 százalékkal. Indiában 8 százalékkal, Hollandiában 8 százalékkal, Svédországban 10 százalékkal, Dániában 10 százalékkal, Japánban 16 százalékkal, Jugoszláviában 26 százalékkal és Romániában 30 százalékkal drágult az élet. ÉPÍTÉSZEK ADÓZÁSA Aradról jelentik: A mult év április elseje óta az építészeti vállalkozókra nem vetnek ki évi adót, hanem minden egyes esetben a vállalt munkát adózzák meg és ezért a vállalkozók kötelesek hiteles szerződést a pénzügyigazgatóságon bemutatni. Egy későbbi rendelkezés értelmében, ha a vállalkozás összege nem haladja meg a százezer lejt, a szerződést nem kell hiteles formában elké sziteni, hanem a kincstár egyszerű szerződés* sei is megelégszik. Moldovan loan aradi építész egyik építkezéséből kifolyólag ilyen nem hitelesített szerződést terjesztett a pénz- ügyigazgatóság elé azon a cimen, hogy ő csupán a munkálatokat vezette, az építéshez szükséges nyersanyagot azonban az építtető vette meg, az építési munkán kívüli munkát pedig más vállalkozók végezték és igy a neki járó összeg a százezer lejt nem haladta meg. A kincstár ezt a szerződést, mint a valóságnak meg nem felelőt, megtámadta azzal az indokolással, hogy az adót a nyersanyag értéke, valamint a vállolkozások munkadija után is le kell rónia az építésznek. A felebbezési bizottság a kincstár felebbezésé- nek helyt adott és Moldovan Ioant a magasabb összeg utáni adó megfizetésére kötelezte. Moldovan loan felfolyamodásában azt hangsúlyozta, hogy a kincstárnak be kellett volna bizonyítania, hogy az építéshez szükséges nyersanyagot ő szállította és nem az építtető vásárolta, másrészt pedig, hogy az épitkezési munkálatokon kívüli munkák vállalkozója is Moldovan loan volt. Utalt arra, hogy 5 egyszerűen az épitészeti munkák elvégzésére vállalt kötelezettséget a szerződésben, igy tehát az csupán munkaszolgáltatási és nem vállalkozási szerződés. A jogszabályok értelmében az ilyen megállapodás csak akkor tekinthető vállalkozási szerződésnek, ha az építési vállalkozó a nyersanyagokat is adja, valamint a különleges munkálatokat is (festő, asztalos, villanyszerelési) elvégezteti, ellenkező esetben csupán munkaszolgáltatási szerződésről van szó és az adót csak az épitészeti munkáért járó összeg után köteles le. róni az építési vállalkozó. A törvényszék a felek meghallgatása után az ügyben az Ítélet kihirdetését elhalasztotta. OLAJOSAI AGYAK SZÁLITÁSA. A nemzetgazdasági miniszter megkereste a CFR vezérigazgatóságát, hogy kellő' számn vagont bocsásson az olajosmagvak szállítására, miivel az elmúlt héten a gyárak készJete erősen megcsappant. TÍZEZER LEJEN ALULí BÍRSÁGOK KEDVEZMÉNYES KIEGYENLÍTÉSE. A pénzügyminisztérium rendeletet juttatott el a pénzügyigazgatóságokhoz az 1940 április elseje előtti adó- és iletélc-kihágásokból származó birságok kedvezményes kiegyenlítésével kapcsolatban. Mint ismeretes, ez év április elsején törvény jelent meg, mely az említett birságok jelentős kedvezménnyel való kiegyenlítését biztosítja abban az esetben, ha a birság még nem emekedett jogerőre és ha annak kifizetése ez év junius 30-ig történik meg. Ugyancsak a törvény úgy intézkedett, hogy azok, akik igénybe akarják venni ezt a kedvezményt, kötelesek a bíróságtól igazolványt beszerezni, mellyel bizonyítják, hogy a kérdéses birság még nem emelkedett jogerőre és az ügy jelenleg a felebbezés, vagy felfolyamodás alatt van. A most kiadott miniszteri rendelet értelmében mentesíteni akarják azokat, akiknek birsága a 10 ezer lejt nem haladja meg, a bírósági bizoúyit- vány beszerzésének formasága alól és ezért a minisztérium úgy intézkedett, hogy ezen birságok esetében elegendő, ha csak a pénz- ügyigazgatóság jogügyi vagy kihágási osztálya igazolja a lefolytatott vizsgálat alapján azt, hogy a kérdéses bírság még jogerőre nem emelkedett. A 10 ezer lejen felüli birságok esetében továbbra is be kell szerezni a bírósági bizonyítványt. . j A DUNÁN SZÁLLÍTJÁK AZ OROSZ PETRÓLEUMOT NÉMETORSZÁGBA BUKAREST, május 30. (Saját tudósítónk- I tói.) Megírtuk, hogy az Oroszországból Németországba szállítandó petróleumtermékek nagyrészét Bulgária felé irányítják annak ellenére, hogy a két országnak közös határa van, mégpedig elég hosszú vonalon. A tranzitőforgalom szabályozására megállapodás jött létre a két érdekelt ország és a bulgăr kormány között. A megállapodás értelmében a petróleumtermékeket Oroszországból a Fekete-tengeren szállítják Várnáig, ahol átrakják ciszternavagonokba és igy továbbítják vasúton a Dunáig, ahol újból hajóra rakják és a Dunán szállítják fel Németországba. A forgalom minél gyorsabb és célszerűbb lebonyolitása érdekében kijavítják és megerősítik a Várna—Ruszcsuk-i vasútvonalat, amely a legrövidebb és igy legalkalmasabb a kitűzött célra. ____ i HOL TÁMADHATÓ MEG A TRA* FIKENGEDéLY A1EGVONÁSA? A bukaresti Ítélőtábla e*é az a kérdés került, hogy a bankjog megvonása miatt’ helye van-e közigazgatási keresetnek? Berger brassói trafikos a CAM ellen a jog megvonása miatt indított keresetet, amelyet a CAM azzal az indokolással kért elutasítani, hogy nem hatósági végrehajtási rendelkezésről van szó, hanem a monopol és egy magánfél szerződéses viszonyáról. A felperes trafikos képviselője ennek ellenkezőjét igyekezett alátámasztani. Az ítélőtábla VI. tagozata véleményeltérésben ma-* radt és igy az ügyet kiegészített tanács fogja tárgyalni. j NEM DEVIZAKIHÁGÁS A KÜLFÖLDI VALUTÁVAL VALÓ RENDELKEZÉS. Bukarestből jelentik: Másodízben hoz a bukaresti Ítélőtábla olyan határozatot, amely szerint nem képez devizakihágást az, ha valaki külföldön lévő idegen devizakészleteivel rendelkezik, feltéve, ha a devizák tiltott kivitele nem bizonyítható. A mostani végzést a bukaresti Ítélőtábla III. tagozata hozta Reinhardt Armand kereskedő ügyében, akit 15 napi fogházra és 444 ezer lej kártéritésre Ítélt a törvényszék, mert a zsombolyai vámnál — az országba való visszatérése alkalmával — egy használt csekkfüzetet találtak nála, amelyből megállapítható volt, hogy külföldi tartózkodása alatt busz csekket bocsátott ki 663 fontsterUng értékben. Az ítélőtábla, mint felebbezési bíróság, az Ítéletet megváltoztatta és kimondotta, hogy nem állapítható meg a devizavétség, ha a deviza nem export eredménye, vagy nem az országból vitetett ki. BUZA- ÉS KUKORICAVERSENY. Jelentettük, hogy a földművelésügyi minisztérium ebben az évben is meg* rendezi a buza- és kukoricaversenyt. Ezzel kapcsolatban a mezőgazdasági kamara a következőket közli: BuZ’.i- verseny. Résztvehetnek: 1. Nagybirtokosok, akiknek legalább 59 hold bu/á.t val bevetett földjük van (legkevesebb 35 résztvevő). 2. Középbirtokotok, legkevesebb 10 holddal (25 résztvevő). 3. Kisbirtokosok, akik legkevesebb 2 holddal rendelkeznek (80 résztvevő). Jelentkezési határidő junius 10. Kukcri- caverseny. Résztvehetnek: 1. Nagybirtokosok, legalább 20 holddal. 2. Közép- birtokoso,k 10 holddal. 3. Kisbirtoko sok, ha legkevesebb két holddal ren delkeznek. Jelentkezési határidő junius 20. Részvétel díjmentes. A nyerteseket értékes dijakkal jutalmazzák.