Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-08 / 128. szám
I 1 12 matéornamm ELLENZÉK MORAND: ÖNGYILKOSSÁG ÉS IRODALOM Az öngyilkosság az emberi fajta egyik különös kiváltsága. Hogy valaki megölje magát, tudniii kell előbb, hogy él és hogy rosszul él. ügy tetszik, hogy az állatok képtelenek sorsuknak erre a tárgyilagos felismerésére. Az önként vállalt és akart halál az ételosztón legerősebb tagadása. Es éppen ez képtelen segítséget nyújtani azoknak a lényeknek, melyek csak ösztönösek. 'Annyi biztos, hogy az állatbarátok megható kutya- és macskatörténeteket őrizgetnek. Kutyákról és macskákról, ame- lyek beletörődtek az éhenhalásba, vagy mint például Modiglianinak, a festőnek a macskája, amelyik kiugrott az ablakon, mert nem akarta túlélni szeretett gazdáját. Természetesen az ilyen eseteket elvből fenntartással hiszem el. De van egy fajta öngyilkosság, mely valóban az ember dicsősége. Az oknélkiili. az érdektelen, az anyagi okokat nélkülöző. egyszóval a romantikus öngyilkosság. Száz évvel ezelőtt volt divatos. Az Első Császárság idejétől kezdve leszoktak róla. rA háború után ismét időszerű, vagyis divatos lett. '-'A romanticizmus szive ismét olyan hevesen kezdett dobogni, mint valamikor régen. Az érzelem nagy hullámzása, amely elöntötte Franciaországot, Calaistól a Genfi-tóig, még nem csendesedett le. 'Az öngyilkosság ismét ..szép“. ,,Senki sem hisz a halálban“ — irta keserűséggel Léon Bloy. Legkevésbé az öngyilkosok. Mert nagy a távolság, sekked nagyobb, mint gondolnánk, az öngyilkosság gondolatától a halálig. Erre van Niet- schének egy mondata. Szeretem e pár szót nyers humoráért: „Az öngyilkosság gondolata hatalmas vigasztaló — Írja. — Se- git eltölteni egy-egy rossz éjszakát'Az ember „olyankor“ azt hiszi, hogy kiöli a bánatát, hogy csak a rosszat öli meg saját magában és tetszelegve kezd álmodozni az öngyilkosságról, mint valami kellemes dologról, mint egy versről, vagy inkább egy utazásról. Az öngyilkosság az élet igenlése. 'Aki megcsömörlött az élettől, azt jelenti, még hisz benne. Azt gondolja, hogy valamilyen egyedülálló ünnepségről van szó, amelyre nem hívták meg. Egy ragyogóan megtérített asztalról, ahonnan elűzték az embert, mert éhesen ment oda. Ezért az öngyilkosság főleg azokban a korokban a leggyakoribb, amelyek hisznek a boldogságban. Elvétve a homályos középkorban, még ritkábban falun, ahol a lét olyan nehéz, az öngyilkosság, az örömök és a kényelem szaporodásával és növekedésével, főleg a XVIII, század óta lett gyakoribb. Ebben a században agyalták ki e szót és tették be az 'Akadémia Szótárába. 'Azelőtt ezt nion- dogatták: ölés, önként vállalt halál, önmaga ellen elkövetett emberölés. Ezek a bonyolult szavak mutatják, hogy bizonyára ritka volt az öngyilkosság. „Az öngyilkosság a raffináltak és a filozófusok betegsége“ — irta Saint-Marc de Girardin. „Ez a romlott népek betegsége“ — tette hozzá Chateaubriand, pedig az 5 lelkiismeretét jócskán terheli néhány ilyen eset. Ebben a kérdésben két vélemény van. A társadalomé és az egyéné. A két tábor szempontjai időnként és rendre i/iltoztak. Görögországban a Porticus büszke iskolája úgy tisztelte az öngyilkosságot, mint az élet megvetésének tanúbizonyságát. A rómaiak is igen nagy tiszteletben részesítették. A zsidók már éppen úgy büntették,' mint egy gaztettet. Mózes törvényei megtiltották az öngyilkosok eltemetését. A kereszténység követte a héber hagyományt. Szent Ágoston mondotta: „Amikor valaki megöli martát, természetesen, egy embert öl meg“. Sőt a szent sokkal nagyobb bűntettnek tekintette az öngyilkosságot, mint az emberölést. A nagy uralkodók, akik egyébként nagy emberfog\asztók voltak, hasnnlóképnen elitélőleg nyilatkoztak. XIV. Laios elko- boztatta az öngyilkosok vagyonát. Napoleon, aki Rousseau elveit vallotta e kérdési) en („lopás az emberi fujból"), napi- parancsot adott l:i, amely szerint minden öngyilkos katona egyenlő a szökevénnyel. De Napoleon utált az individualizmus hulláma árasztotta el Európát. Az egyén érdekei es jogai többet jelentettek a társadaloméinál. Egy csapásra elismerték, hogy minden ember saját sorsának ura, beleértve a halált is. így az öngyilkosság kikerült minden törvény szigora alól. Ezért azonnal éiltalúnos tünetté változott. Addig ritka, hogy úgy mondjam, főúri volt. Most közönséges, könnyű, demokráciáival átitatott lett; behullott az irodalomba. A ro- manticizmussal tört be az irodalomba. Típusokat, szükségtelen, alkalmazkodni nem tudó alakokat szabadított a fiatal nemzedékekre, amelyeket úgyis aláaknázott a napoleoni háborúkat követő kimerültség és csalódás és ezek csodálták az ilyen öngyilkosokat. ugyannyira. hogy követték őket az önként választott halálba. És a fiatalemberek százával ölték meg magukul hogy zokogó Wertherhez hasonlítsanak, Chattertonhoz, az elátkozott költőhöz és René valamennyi leszármazottjához, akik „az élet gyűlöletét és a halál szeretetét“ hordozták magukban. Mint akármelyik magakorabeli francia fiatalembernek, Renének is volt egy családi tárcája, megtömve a XVIII, század filozófiai értékeivel. Ezek az értékek leapad tali az Első Császársággal és a René- két meztelenül, kétségbeesve otthagyták az időben. Obermann is az Encyclopédis- ták racionálizmusának az áldozata. Azoké. akik az Istenbe vetett hitet az emberi szépségek imádásával helyettesítették. Harminc forradalmas év, sok mészárlás és háború eszüket vette. Ezért költözött Európába a borúlátás és a búskomorság és nem is törekszik onnan eltűnni. Megtalálható az utóbbi száz év folyamán hol Amiéinél, hol Schopenhauernél, a naturalistáknál, Barrésnél és végül a kortársaknál. De hagyjuk a megoldást jelentő oldalát az öngyilkosságnak. Kényelmes fogása a zavarban levő Írónak, aki arra szánja az ilyen jelenetet, hogy szépen megszabaduljon a személyeitől, egy-egy jól elhelyezett öngyilkossággal. Mintegy hozzáadva a cselekményhez, mert a hős jelleme azt nem kívánja, mint például a Ruy Blasban, vagy az „Emberi bestiában“. A naturalisták közül csak Flaubert tudta kezelni e témát. Madame Bovary a legszebb. a legigazibb öngyilkos. Igaz, mint egy egyszerű hir Ellentéte a romantikus és hamis öngyilkosoknak. D'Annunzionál a szerelmesek, száz évvel később, de a műfaj minden szabályát tiszteletben tartva, ugranak a semmiségbe. ..György (aki szerelmesét a halálba viszi) nagy életét szétesni, darabokra hullani érezte . . . Minden furcsa, magyarázhatatlan, bántó és durva dolgot csak nagy általánosságban fogot* fel, mintegy félálomban, miközben agyának egy pontján különös világosságot, értelmet fedezett fel, amely az utolsó tetthez vezette . . .“ Ez az igaz megjegyzés az önmagát megölni készülő emberek alva járás állapotáról azonban elmarad a másik d‘annunziói öngyilkosságtól. a ..Talán igen. talán nem“, Eunna jónak halálra készülődésétől. Az őszinte, de nem irodalmi csömörnek sokkal szebb hangjai rezegnek Zarathustra felkiáltásában: „Hadd jöjjenek a gyors halál ptédikálói; ők lesznek az igazi, életfát megrázó viharok: de én csak a csendes halál hirdetőit hallgatom meg és a türelmet, mindazzal, ami földi!" Dosztojevszkij után az öngyilkosság uf megfogalmazást nyer az irodalomban. Érzelmi síkról az intellektuálisra terelődik ez a ténykedés is. Kiril.off azért öli meg magát, hogy az Istentől való függetlenségét. szabad akaratának isteni mivoltát bebizonyítsa. „Ha Isten létezik, akkor minden tőle függ és én nem tehetek semmit az ő akarata nélkül. Ha nem létezik, akkor minden tőlem függ és én tartozom bebizonyítani függetlenségemet“. így beszél Kiriloff és megö l magát. Ez a kumisz hitetlenség, ez a g) alázó vullástaluntág a XIX. század nagy istentagadóinai, n hangja 1900 táján azonban meg mindig a romantikus öngyilkosság járja. Burres szárazon a halált sugdossa. Néhány fiatal követi a tanácsát. Aztán a liaboru a legnagyobb kerítő. És főleg az a légkör, ami utána eluralkodott Európán. Gide is hu- lálról suttog o „Vatikán pincéi''-ben. Halál. minden előzetes meggondolás nélkül. A gyiiszii tetején játszott datidys élet rége. Az egyik első dudaista, Jacques Vuclié, 1918-ban tette önmagát fölöslegessé u világban. Halála nagy lecke volt társai számúra. „Ha megölném magamat, mielőtt el- mennék?“ — mondotta Vuché. Hány fújta rnúdju van az öngyilkosságnak! Sokkal finomabb szubtilisubb, mint a Szajna és a méreg! Az ópium egy csendes, hallgatag revolver. Ez volt Vuché fegyvere. Meit öt idegesítette az, hogy egy csapásra megszűnjön élni. Hisz olyan hosszú ideig lehet ízlelgetni a halált, amit egyébként nem szűnünk meg önmagunknak burkolt formában beadogotni: a részegség, a mámor. az álom. Talán a tudatalattim!: meghűl eteli ezeket a kis egymásután következő halálokat, olyan mértékben, ameny- nyiben kihuny óban van bennünk az élet 1 ágya. A test arra teremtődött, hogy hosz- szu ideig éljen, de ha az élniakarás elhagyja, e távozás megöli. Miért él a galamb tiz évig és miért él a hozzá hasonló papagáj százig. Titok. Metafizikai természetű öngyilkosságot követett el Otto Weininger. Ez a fiatal német tudós fedezte fel a bisexualitást az emberekben és „Nem és Jellem“ cimü müvében azt be is bizonyította. Kamasz- korom idején nagy port vert fel e könyv. Szerinte nincsen sem tökéletes férfi, sem tökéletes nő, honem csak bennünk egymásmellé helyezett him- és nő-sejtek. Az egyik fajta sejtnek a többsége dönti el a nemet (Proust is hasonló nézetre lyukadt 1940 június 8. l i). W rininger tagadta a nőt erényekig, sót még az életet, a létet is sajnálta a nőktől, összeütközésbe. Ina ült saját müvével. Mást diktált a teória, most a -zir. „Vagy u müvem, vagy én, de. egyiknek el kell vesznie". Es sziverilötle magát. Csaknem egy századdal előtte volt még egy ilyiri kételkedésbe hullott gondolkozó: Rabbe, a „Borúlátó albumának" szerzője. Ópiummal megmérgezte magút „sietne — triódáit a hogy kételyeit az Örökké való lábai elé vigye, mert csat: tőle kaphat megoldást". A szürrealisták körkérdést indítottak: „Megoldás-e az öngyilkosság?“ „Gyilkosok vagytok“ — kiáltott feléjük Jarnrnes. — „Javítóintézetben a helyetek!“ Drieux la Rochelle egyik hőse azért ölte meg magát, mert „nem akart meghalni“. Páséin, a festő, felvágta ereit montmartrei műtermében, vérével felirta a falra: „Bocsánat“ és ezt kiáltotta: „Bolondos halált akarok!“ És még hányán tették ezt . . Musset, Hugo és Goethe után száz évvel, ez a sok könyvben beszélő halott, visszasülyeszt a „század betegségének“ a mélyébe. A zsúfolt, zavaros, kiábrándult koroknak ez a betgsége, a búskomorságnak ez a kéjes vágya a XVIII, század óta kínozza az embert. Néha elmaradt, mert a lélek vigasztalást talált a természetben, tág istenfogalomban, az uj élet reményében. A mai kétségbeesés nem menekül ti nagyvilágba. Pontos elemzéssé, száraz, tudathasadásos, belsőben sorvasztó vér és ölésvággyá változik. Tiszta búskomorság, amely minden ön gyilkos jelöltből és az azt' sugalló regényíróból Chateaubriand és Byron egyenes örökségének hordozóit teszi, de a Urai és akadémikus elégtétel nélkül. Pedig éppen ez akadályozta meg az irodalom papjait, hogy a cselekvés mezejére lépjenek. Franciából fordította: HÁMORI BÉLA. CHESTERTON: Szandál és egyszerűség A modern angoloknak éppenséggel nem a^ a nagy bajuk, hogy dicsekvőbbek, mint más nemzetek, mert nem is dicsekvőbbek; a nagy baj az, hogy éppen azokkal a bizonyos dől gokkal dicsekszenek, melyek semmivé 'esznek, mihelyt az ember dicsekszik velük. A francia büszke lehet arra, hogy ő milyen bátor és logikus és megmaradhat éppen olyan bátornak és éppen olyan logikusnak. A német büszke lehet arra, hogy gondolkozó és rendszerető és azután is épp oly gondolkozó és rendszerető lehet. De az aigol nem lehet büszke arra, hogy milyen egyszerű és egye- nes, ha még azután is egyszerű és egyenes akar lenni. Ezeknek a különös erén yeknrk az a bibijük, hogy a megismeréssel meg is öljük őket. Egy ember tudatában lehet au uak, hogy hősies, vagy tudatában lehet annak, hogy isteni, de — bármit mondanak is az összes angolszász költők — nem lehet annak tudatában, hogy öntudatlan. Már most, ha becsületesek akarunk lenni, aligha sikerül letagadni, hogy ebből a lehetetlenségből van egy kis adag azokban az emberekben, akik. legalább is a saját felfogásuk szerint egy csöppet sem hasonlítanak az angolszász költői iskola tagjaihoz. Az egyszerű életmód iskolájára gondolok, amelyet rendesen Tolsztoj nevéhez kapcsolnak. Ha igaz, hogy az olyan ember, aki folyton arról beszél, hogy ő milyen erős. végre már nem is lesz olyan erős: még sokkal igazabb. hogy az Glyan ember, aki folyton arról beszél, hogy ő milyen egyszerű, végre már nem is lesz olyan egyszerű. Azt hiszem, hogy igen súlyos panaszt kell emelnünk azok ellen, akik az egyszerű életet hirdetik — az egyszerű életet a legkülönbözőbb és legváltozatosabb formákban. a vegetariánizmustól kezdve az orosz dukhoborok tiszteletreméltó konokságáig. És a súlyos panasz ellenük úgy szól, hogy egyszerűvé akarnak tenni bennünket a nem fontos dolgokban. Egyszerűvé akarnak tenni bennünket olyan dolgokban, amelyek nem jönnek számba, mint például az étkezés, ruházkodás. etikett és gazdasági rendszer. De komplikálttá akarnak tenni bennünket azokban a dolgokban, amelyek nag'on is számba jönnek — filozófiában, lovaglásban .elvi tekintetek elfogadásában, vagy visszautasításában. Az nem olyan fontos, hogy valaki főtt paradicsomot eszik-e vagy kirántott paradicsomot; de az már nagyon fontos, hogy kirántott ésszal e3zi-e a főtt paradicsomot. Azj egyszerűségnek egyetlen fajtája, amelyet ér-, deines megóvni, az a szívnek egyszerűsége, az az egyszerűség, mely fogékony és örven-, dező: És a józan észnek is lehetnek kétségei az iránt, hogy mely uton-módon lehet ezt az egyszerűséget megőrizni, csak az iránt nem lehet semmi kétség, hogy az egyszerűség módszerével föltétlenül megöljük magát az egyszerűséget. Sokkal több egyszerűség van abban az. emberben, aki ösztönből eszik kaviárt, mint abban az emberben, aki elvből eszik mogyorót. Ezeknek az embereknek alapvető tévedése éppen abban a jelszóban rejlik, amelyhez leg- szivósabban ragaszkodnak. Egyszerűen é’ni és választékosán gondolkozni. Csakhogy ezeknek az embereknek nincsen szükségük az egyszerű életre és választékos gondolkozásra, minélfogva nem is használ nekik. Nekik éppen az ellenkezőre van szükségük. Egy kis finom életmód (teljes erkölcsi felelősség; alapján mondom. Hogy egy kis váasztékos. éJist) megtanítaná őket arra. milyen nagy erő» és értelem lakozik az emberek ünnepeiben. * lakomákban, amelyek nem szűntek meg a világ kezdete óta. Megtanítaná őket arra a történelmi tényre, hogyha van valami, ami régebbi, mint a természetes dolgok, azok éppen a mesterséges dolgok. Megtanítaná őket arra, hogy a pohár, ..mely körbe4 jár“ legalább is o’-yan régi, mint az éhség. Megtanítaná őket arra, hogy a ceremónia is olyan régi. mint bármely vallás. És egy kevés egyszerű gon-1 dolkodás megtanítaná őket arra. hogy a saját ethikájuk jórészt milyen nyers és levegőben lógó s hogy milyen tulmiiveletnek és tulszövevényesnek kell lennie egy tolsztojista agyvelőnek, amikor komolyan azt hiszi, hogy rosszul cselekszik, aki a hazáját szereti és gonosz az. aki verekszik. Egy ember jön felém, szandál van rajta és egvszerü öltöny, jobb kezében egy paradicsomot szorongat és igv szól: ..A családias és hazafias érzelmek akrdályai a fele- baráti szeretet teljes kifejlődésének.“ Aki egyszerűen gondolkozik, félig csudálkozva és félig álmélkodva ezt fogja neki felelni: ,.Mennvi fáradtságába kerülhetett. auiig odáig tudott jutni, hogy ilyenformán érez- zen.“ A választékos életmód embere a parai- dicscmot fogja visszautasítani. De az egyszerű gondolkozás embere ugyanolyan határozottsággal fogja visszautasítani azt a gondolatot, hogy minden háború egyformán bános. A választékos élet meggyőzhet bennünket arról, hogy semmisem oly materialiszti. kus, mint megvetni a gyönyört, mint merőik >
