Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-04 / 125. szám
8 ímo hi a Ilit 4. VSA Bumm MflCÜ» KÖZIJÉT A Magyar Népközösség bukaresti tagozata műkedvelő gárdájának idényzáró előadássorozata A Romániai Magyar Népközösség buba- resti tagozatának műkedvelő alosztálya a ..Liedertafel“ terméken, Str. Acudemiei 20. t-z. alatt a következő színdarabokat adja elő: Junius 6-án, csütörtökön délután 5 órakor Martos és Huszka: GÜL 13ABA című zenés sz.injátéka. Este 9 órakor: Géczy István: AMIT AZ ERDŐ MESÉL cinaü népszínműve. Juuius 7-én, pénteken este 9 órakor: Gárdonyi Géza: A BOR cimü falusi története. Junius 8-án, szombaton délután 5 órakor: A BOR. Este 9 órakor: GÜL BABA. Junius 9-én, vasárnap délután 5 órakor: AMIT AZ ERDŐ MESÉL. Este 9 órakor: Az idényt befejező díszelőadásban. Sarkady Gusztáv nyug. színigazgató jutalom játéka: A BOR Az előadásokat Sarkady Gusztáv nyug színigazgató rendezi, aki mesteri módon végezte el a színdarabok betanítását. A tagozat száz tagból álló, lelke« műkedvelő gárdát alakított. A színpadi együttesben együtt játszik a magyar munkás, iparos, és tisztviselő, bizonyságot téve arról, hogy közösségi ügyünk szolgálatában nincsenek közöttünk különbségek sem a színpadon, sem kint az életben A tagozat sziujátszási akciója a magyar társadalom széle« rétegeiben nagy érdeklődést váltott ki s a műkedvelők egyre fokozódó sikert arattak lelkes játékukkal A tagozat vezetősége a magyar szinikultura ügyét akarta szolgálni akkor, amikor megalakította a tagozat műkedvelő csoportját, alkalmat adva a magyar társadalomnak arra, bogy gondterhes testi és szellemi munkája után felüdülheseen a műkedvelők lelkes játékában A magyar társadalom elismeréssel köszönti a tagozat műkedvelő csoportját, és lelkesedéssel honorálja a műkedvelők fáradozásait. akik egésznapi munkájuk után örömmel siettek az esti pióbákra és vállalták a színdarabok fáradságos betanulását sxfwáijrs isme Finom család Vaszary János és Losonczy Dezső zenés vigjátékának [bemutatója Az uj Vaszary vígjáték pontosan az a darab, amire ma a közönségnek szüksége van: Szórakoztató, nevettető, mulatságos burleszk, amely pár órára gondtalanná teszi a napi eseményektől lebunkózott embert. A néző | nevet és hálás, hogy nevethet. Nem bírál, nem nagyképüsködik, örül a vidámságnak, a humornak, a karrikaturának, az operett-paródiának, a jókedvű Vaszary gúnyos, furcsa, bo- hókás mondásainak. És elégedetten megy haza és azt mondja: igazán jól mulattam. Hogyne mulatott vo-lna jól, mikor csupa aranyos vígjáték-alak nevettette meg az egész estén keresztül! Mary Hudson, aki valamikor a newyorki 73-ik utcában volt mosogatólány, majd világhirü énekesnő lett — nem a hangja, hanem a csinossága miatt s akit feleségül akar venni a kicsi korában fejére ejtett öreg Alfréd herceg. Igen ám, de összeül a családi tanács és nem engedélyezi a messzalianszot. ,,Ha még legalább grófnő yolna“ — szól a határozat. Alfréd agyafúrt jogtanácsosának remek ötlete támad: a művésznőt sürgősen férjhez kell adni egy lecsúszott grófhoz, aki pénzért vállalja a névházasságot. A hotelszobában jelenlevő pincér felfigyel s persze azonnal kiderül róla, hogy senki más, mint Alfonz Montez spanyol emigráns, aki tízezer dollárért hajlandó. Kiderül, hogy az egész dicső Montez-család a párisi emigránsok keserű kenyerét eszi: mint hordár, taxisofőr, rikkancs, takaritónő és toilett-nénike. Ezeknek a nem forradalom, hanem lóversenyszenvedély miatt letört spanyoloknak előkelő gráciája, csökönyös elvei és hagyománytisztelete van. Hiába: a vér nem válik vízzé s a spanyol grand krumpli- hámozás mellett is grand marad. Családjukban tilos a válás — tehát Alfonz elveszi Ma- ryt (az esketési jelenet a legbrilliánsabb amerikai burleszkekre emlékeztet), de válni nem hajlandó. Itt kezdődik a zenés, tréfás, trükkös bonyodalom és végződik azzal, hogy már Mary sem akar válni és mindenki boldog lesz, amig meg nem hal. A an a komédiának egy-egy jelenete, ami valósággal kacagóorkánba fül. így például, mikor Mary le akarja itatni a pincér-grófot, vagy a harmadik felvonás spanyol-paródia táncjelenete. De általában a kacagás és jókedv kiséri végig a darabot, amely az egyik legnagyobb idei zenés vigjáték-siker. Szabados Árpád rendezése minden paródia és burleszkszerüséget éle« vonásokkal hangsúlyozott a mulatságos darabban. Kitüuő munka volt. Losonczy Dezső, rádióból már jólismert, modern muzsikáját Szathmáry Endre a budapesti Király Színház és Népopera volt kiváló karnagya teljes frisseségébzn hozta ki a kisszámú zenekar élén. A kiváló muzsikus bemutatkozása teljes sikerrel járt. Meg kell emlékeznünk Deésy Jenőről, a rendkívül ötletes és mulatságos táncszámok betanítójáról is. Az előadás sztárjai: Fényes Alice és Kovács György. Fényes Alice ebben a szerepében már-már egészen burleszk hatásokat hoz ki. Nemcsak vicces és humoros kis amerikai hisztérika, hanem groteszk tánctehetség is. Elbűvölő, kedves operett-paródia ahogy tangóját énekli: magávalragad jókedve, betölti a színpadot. Ismét újat ad kimerithetetlen, Istenadta tehetsége. Kovács György neki való szerepében minden szavával nevettetni tud. Csupa móka, ötlet. spanyol grandokat karrikirozó mozdulataival. Igen nagy sikere van. A beteg Tóth Elek helyett az utolsó percben bravúrosan beugrott Szabados Árpád jellegzetes alakitást nyújtott az enyhén szólva buta. öreg herceg szerepében. A sok szereplő között legjellegzetesebbek: Deésy Jenő és Bodó György emigráns spanyoljai. Lantos Béla rokonszenves és agyafúrt ügyvéd. Dáhioky Dudus temperamentumos, élénk, nagyon ügyes és rutinos szintUK- nő. Havadi Nagy Ilonka pedig a szokottnál jóval természetesebb alakitást nyújt. Kis szerepekben: Miklóssv Margit, Hegyi Lili, Csen- gery Lajos, Feledy Éva, Hadházy Erzsébet és Senkálszky Endre léptek fel a nagysikerű bemutatón. (—) A FINOM CSAL AD SIKERE Harsogó kacagás, szakadatlanul megújuló nyiltszini tapsok követték a Finom család minden eddigi előadását. Régen nem mulatott olyan jól s közönség, mint Vaszary János és Losonczy Dezső remek zenésbohózatán. Fényes Alice, Kovács György « a többiek ki- tűnő játéka egyenlő részese a nagy sikernek. Első szerelem Bókay János remek vigjátéka, az Első szerelem, szerda este újra szerepel a szinház műsorán. A drámai együttes turnéja folytán az Első szerelem most hosszabb időre lekerül a játékrendről. Az előadás főszereplői Fényes Alice, Kovács György, Nagy István, Benes Bona, stb. A színház műsora Hétfő 9: FINOM CSALÁD. (Rendes bérlet 38. sz.) Kedd 9: FINOM CSALÁD. Szerda 9: ELSŐ SZERELEM. Csütörtök d. u. 3: SZÜLŐK LÁZADÁSA. (Olcsó helyárakkal.) Csütörtök d. u. 6: MANDRAGORA. Csütörtök este 9: FINOM CSALÁD. Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, vagy eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jelíjpri levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feludbatók a kiadóhivatalban, könyv osztályunkban;, bizományosainknál* bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KÖNYV OSZTÁLYA CLUJ (Piatn Unirii 9.) vesz fel. Telefon 11—99. Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell irányítani ! DR. MANDEL FORDÍTÓ IRODA Memorandului 24. Telefon: 16~37. SIMON FORDÍTÓIRODÁBAN forditások, másolások, minden nyelven szakszerűen készülnek. Str. Reg. Marin 13. EMELET. K 219 Eladó bőrgarnitúra, egy díván, két fotel, „Visla“ rendszerű főzőkemence, pléh edény- mosogató, gyermekkocsi, üres üvegek. Andrei Mure6au 11. Első emelet. G. 3325 Eladó a várfalvai gipszgyár teljes berendezéssel együtt. Értekezni lehet Adorján Géza ügyvédnél Turdán. Ko. 173 Szövőmestert keresünk, aki a jacquard szövészetben kellő jártassággal bir. Ajánlató, kát „Webmeiater“ jeligére Rudolf Mosse, Cluj címre kérünk. Gy. 1944 Gyakorlott kisasszonyt felveszünk cukrászdába, román nyelvtudással. IuUu Maniu-utca 1. sz. G. 3335 PÁR ÓRAI KÖNNYŰ MUNKÁRA KERÄ- SÜNK állandó alkalmazásra asszonyokat ét férfiakat. Gyerekek is jelentkezhetnek. Crna az Ellenzék kiadóhivatalában. Calea Mtlólaa 4. délelőtt. Legjobb módszerrel magyar gyorsírást tanítok jutányos áron. Érd. Ellenzék kiadóhivatalában. G. 3330 Szerény igényű, 23 éves hadmentes, jó bizonyítvánnyal, kereskedelmi tudással és gyakorlattal, raktáruoki, irnoki, vagy más bármilyen állást keres. Értekezni Cah Regele Ferdinand No. 114. Apart. 2. G. 3333 Úri családhoz házvezetőnőnek vagy egy magános úriemberhez is elmennék mind házvezetőnő. Megkeresést ..Szorgalmas“ jeligére. Ko 176 Két szoba, konyha, fürdőszobás, komfortos lakás, újonnan festve, azonnal kiadó, Str. Vulcan 13. G. 3326 Elegánsan bútorozott szoba külön bejárattal, fürdőszoba használattal kiadó Andrei Mu- re6an 11. Első emelet. G. 3325 Eladó Kolozsvártól 32 kilométerre másfél holdas belsőség, parkírozott és gyümölcsös rész és kert, masszív úri lakással, hatalmas szobákkal, elutazás miatt, mindössze 500 ezer lejért. Cim a kiadóban. G. 3332 Keresek megvételre három szoba, konyhái külön telken lévő házat, kerttel. Címeket ár- megjelöléssel a kiadóba kérek „Háromszobás ház“ jeligére. G. 3337 Egy eJegánaan bútorozott szoba egy vagy két nőnek, fürdőszoba és zongora használattal központban kiadó. (Ellátással, vagy ellátás nélkül.) Cim a kiadóban. G 3336 3—4 szobás modern lakást keresek, lehetőleg külön házban, de legfeljebb 2 lakásosban. Ajánlatot „Állandó lakó“ jeligére a kiadóhivatalba. Ko 175 LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a leg- választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályábaiu Cla& Piaţa Unirii. ^ ggJKOBCT HÉTFŐ, június 3. BUKAREST. 12 Étrend, egészségügyi tanácsok, 12.10 Zene, 13.20 Soorthirek, 13.30 Mandolinnégyes, 14 Hírek, 14.20 Az Ura'ko- dó hazatérésének ünnepe, 15 Közlemények, 19.01 Felolvasás, 19.16 Hangverseny, 1950 Magyarnyelvű birszolgálat, 20 Petre Andrei miniszter felolvasása, 20.15 Hangverseny, 20.45 Hírek, 21.05 Zongora. 21.37 Teodorescu-négyes, 22.10 Hirek, sporthír, 22.30 Hangverseny, 22.45 Hangverseny, 23.45 Hirek francia, német, angol és olasz nyelven. BUDAPEST I. 13.10 Zongora, 13.55 Ének zongorakisérettel, 14.30 Zenekar, 15.30 Hírek, 17.15 A sárospataki főiskola tanárairól, 17.45 Hírek. 18.15 Felolvasás, 18.45 Hangle- mezmüsor, 19.10 Az uszósport mai helyzetéről, 19.45 A velencei Biennale-ról, 20.15 Hirek, 20.25 Gitár, 20.45 Ritók Anna elbeszélése, 21.10 Ének, 21.35 „A halhatatlan betű“, hangjáték, 22.15 Tánclemezek, 22 40 Hirek, 23.10 Nerio Brunelli zongorázik. 23.40 Cigányzene, 1.05 Hirek. BUDAPEST II 21.25 Felolvasás Teleki Lászlóról és Szemere Bertalanról. A mozik CAPITOL: Premier világsláger! „Geroni- mo...!“ Minden idők legnagyobb pionir filmje. Csupa akció, lendület és bravúr! Fantasztikus rendezés. Főszereplő: Preston, William Henry, Ellen Drew és 10.000 indián. Óriási látványosság és gyönyörű természeti felvételek. A film előtt Paramount világhiradó, a legérdekesebb eseményekkel. EDISON: I. Grant kapitány gyermekei. Izgalmas orosz filmalkotás, te'e izgalmas kalandokkal. II. Ha király lennék. Francois Villon, a halhatatlan költő, kalandos élete. Főszerepben Rönaht Colman, Basil Rathborne, Frances Dee. Jön: New- sky Cerkassov-val és Bill Gazon. Izgalmas cow-boy film. RÍO-mozgó: 3. 6 és 9. Két sláger! I. Botrány az éjjeli klubban. Izgalmas detektivdrá- ma. Fősz.: John Barrymre és Charles Bickford. II. Csak neked dalolok. Énekes, zenés operett, pazar rendezés, Fősz.: Alice Brady, Kenny Baker és Gertrude Michael. III. Journal. ROYrAL: Ma a legszellemesebb francia filmszenzáció premierje. A titok. Főszerepben Raimu. Francois Rosay és Alerme. Pierre Wolff regénye után. SELECT: Asszony, aki a pofonokat kapja. Végig színes amerikai vígjáték, főszerepekben: Carole Lombard, Frederic müsova March. Műsoron kívül hangos FOX híradó! TIRANIA: I. Leánysors. (Ieunes fiiles eu detresse). A francia filmek egyik remeke, mely a mai fiatal lányok küzdelmes életét mutatja be. Főszerepekben: Micheliné Presle, MarceUe Cbantal, Jaqueline Delubae. A „Licodipa“ feledhetetlen dallama csendül fel e filmben, melyre mindenki emlékszik még. G. W. Pabst mesteri rendezése. II Szudán. Harry Baur örökbecsű drámája, főszerepekben: Victor Francén. Annie Du* caux UJ BROMFIELD: Kilencvenes évek Az „Árvíz Indiában“ világhírű szerzőjének uj regénye Newyortcban játszódik, ahol egy csendes kis családi penzióban egymásra csap két ellenfél a kilencvenes évek régimódi, szerény megható morálja és a modern Amerika lázas, vad, lüktető tempója. Egyes jeleneteiben még megkapóbb, mint előbbi nagysikerű regénye. Ára kartonéivá 173 lej, kötve 236 lej az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii. Az „Arviz Indiában“ Ill-ik kiadása most jelent meg, kartonéivá 195 lej, kötve 260 lej. Utánvéttel is azonnal szállítjuk.