Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)

1940-06-23 / 139. szám

1940 } íj ni us 2 3,

ELLENZÉK

ti

A százéves Zola

Irta: SZABÓ ISTVÁN

felfogni, Járayt fosztanák k1, a régi boltot s mindent, ami az életet jelenti. Hiszen Kisfiúsomban éppen az volt a nagyszerű, hogy a testi bájnak nyomai sem voltak fölfedezhetök benne, igy Járay szerethette kötöttségek nélkül, szabadon Kishugombart a lelki tulajdonságokat. Ezért tekintette öt a bolt jó szellemének, ezért csatangolt vele vasárnaponként a város feletti dombokon, hegyekben. De amióta Tibor Elemér, az öreg gavallér, odadugia Járay Herbert füle mögé a gyanú izzó taplóját, megváltozott minden. Mintha a sátán kénköves füstje terjengett vola a boltban, a lakásban s a fiiszerszámos ládák födele alatt.

Vasárnap nem akart kirándulni. De Kishugom másként intézkedett:

— Herbert bácsi, muszáj. Kell a levegő.

És Járay Herbert felhúzta a gojzer- bakancsit, fölcsapta fejére zergesza- kállas, pürge, zöld kalapját. De a jód Hz ás nem ment sehogy.

— Valami baj van... — sóhajtott Kishugom, amikor letelepedtek a nyires szélén.

— Férjhez mész? — kérdezte Járay.

Kishugom ijedten sütötte le a szemeit;

— Minden leány szeretne férjhez menni.

— Kishugom! — kiáltott Járay s fejét a térdei közé ejtette.

Kishugom az első pillanatban nem fogta föl a kiáltás értelmét és csodálkozva fordult feléje. Mint szivén talált szomorú csókamadár, olyan volt a ma- gábaroskadt férfi. Olyan kókadt, olyan hirtelen elaggott, akinek a halál, amikor a golyó a szivébe fúródik, annyi időt sem ad, hogy krákogva megrázza magát s fájdalmában csak a szárnyait tudja még maga mellé leereszteni és testének utolsó rándulásával csőrét a halál borzalma elöl ijedten rejti pelyhes hóna alá.

f — Herbert bácsi... — mondta mélységes szánalommal Kishugom és párnás kezét ráhullatta a férfi tarkóikra.

— Minka néni után te is elhagysz - — panaszolta nagyon mélyről Járay s hol a tenyér a tarkóját érintette, verejték- cseppek gyülekeztek.

Különös jel volt Kishugom számára a langy nedvesség, ami rátapadt a tenyerére: egy férfi szenved az érintése alatt! Oh, milyen öröm, hogy valaki szenved miatta! Végre! Végre! Huszonöt éven át volt szorgalmas. Huszonöt éven át becsülték megbízhatóságát, hü ségét. Huszonöt esztendőn át volt lélek, csak lélek! Az emberek kedvesek voltak hozzá és nem vették észre, hogy a teste formátlan. Reá mosolyogak, mert nem volt fontos, hogy a lábai kurták. Néha meg is cirógatták, mert már észre se vették, hogy dundi és szeplős és párnásak a kezei. Lélek volt, mindig csak létek, dereka, szeme, szája semmi: ó. szörnyűség! Barát volt és testvér és társ és ember — csak nö nem volt még, soha egy per eret sem!

Mintha ólom gyűlt volna a tenyerébe s végig a karján, titkos áramok rohantak volna bütykös ujja 'ha. tenyere rá tapadt szorosan a férfi nyakszirtjére s ujjal vergődtek tehetetlenül.

— Férjhez mehetnék, van kérőm száz is — hazudta szinte önkívületben — de én inkább maradok melletted, Herbert bácsi, hogy vezessem a boltodat, írjam a számlákat, veszekedjem a hitelezőkkel, a diótörö fiukkal, a szállítókkal, rendbe tartsam a füszeridet, a fiókjaidat, az életedet, tégedet, Herbert bácsi! Én inkább veled maradok — ha elveszel engem.

És Járay Herbertnek a két térde közé lekókkadt fejében kas arogtak a szavak, sisteregtek a hangok és csak az volt a fontos, hogy nem marad egyedül. „Igen, igen, igen. igen, igen...(( — motyogta maga elé és lehunyta a szemét..,.

A szellemi élet igazán teremtő szakaszaiban szélsőségek küzdenek egymással. De e kirohanások és várvivások soha sem mnluak el a kiegyenlítő termékenység nyoma nélkül. Az elvi harc eldőltével ugyanis az „uj“ jelében győző felold magában bizonyos gátlásokat s rendszerint atszüremlik bele valami a legyőzött „erkölcseiből“. így a nagy forradalom oltárra emelte az észt s bármilyen zajos is volt az utána következő vallásos és romantikus visszahatás, a személyében kétes, rendeltetésében hideg és mértani istennő láthatatlanul is uralkodó jegy maradt az oltárok fölött. S mikor a romantizmus nagy tiizei kiégtek, megmaradt pirosló parázsa, mely éberen élt a más célok zászlója alatt küzdő újítókban és felfedezőkben is. A klasszicizmus szabályokba merevítette az irodalmat, a romantizmus dölyfösen vetett el minden szabályt. A kiegyenlítődés nem késhetett soká.

A haladás eszméjét szinte vallásos hévvel bálványozó tizenkilencedik század már túljárt delelőjén, amikor megjelent a francia irodalomban a nagy harcos és nagy megbotránkoztató. Zola Emil. Az „enrichissez-vous“ korának „történetét“ irta meg nagyszámú könyvében. A Nana- ban a polgári erkölcsöt hívja ki maga ellen, a Débácle-t a hazafiak felháborodásának kórusa kiséri, az Assomoir közlését abba kellett hagynia a munkások felzúdulása miatt, akik megrágalmaztatásukat látták benne. Á Conpuéte de Plassans, a Faiite de Vabbé Mouret s főként a Három Város cimü ciklusa miatt az egyház indított ellene könyörtelen harcot. A Pót Bouille-t a kortársak bírálata az egész polgárság, a Terre-1 pedig a francia parasztság megrágalmazásának tüntette fel. A hivatalos és nemhivatalos birálat már naturalista terrort emlegetett. Zola azonban állta a harcot ;minden támadásra megfelelt, óriási munkája mellett kilenc kötetet kitevő kritikai, polémikus Írást hagyott hátra.

AZ ÍRÓ: — TUDÓS

A második császárság, mint politikai hatalom, a fénykorát éli, az egyéni és társadalmi lelkiismeiet alszik. Különben is megvesztegethető. A laboratóriumokból és tudós műhelyekből uj tudományos elmé- lelek kerülnek ki. Ökörnyálként úsznak a levegőben s részben már jóval előbb behatoltak az irodalomba is. Balzac-nak kedvelt tárgya volt a fiziológia s Taine az élményt, a szenzációt az idegközpont molekuláris mozgásának tulajdonítja. A Goncourí-testvérek és Flaubert is azt tanítják, hogy a költői szabályt és szabados önkényt egyaránt fel kell váltania a valóságos élet szenvtelen ábrázolásának. Zola, a rendszertelenül, de sokat olvasó kiadóhivatali kistisztviselő, telítődik Darwin, Spencer s főként a metafizika kapuit döngető Comte tanaival. „Csak tényeket, uraim, csak tényeket!“ hangoztatta ez

utóbbi s Claude Bernard-nak a kísérleti orvostudományról, Lucas-nak az átöröklésről szóló könyveit olvasva alakul ki végleges felfogása az irodalom feladatáról és módszeréről. Ez uj tanok mindeniké- ben találunk egyszerű, jelszószerüen ható megállapításokat .ami kiválóan elősegíti a tanítványok csoportosulását. És Zola hü tanítvány a szó hetüszerinti értelmében. Maga hangoztatja, hogy Bernard-tól veszi át irodalmi elméletét. Ahogy az orvostan átalakult intuitiv művészetből kísérleti tudománnyá, úgy kell az irodalomnak is a megfigyelés és a reális ábrázolás tudományává fejlődnie. Egyszóval az Írónak tudóssá kell lennie. Zola lenézi a költőt » a lírát, mely az „én“ önkényes kifejezése; szembeállítja vele a természettudományos módszer szerint „készült“' regényt, ami egyedül tarthat igényt az uj irodalom jogos elismerésére. De nemcsak a regényben mutatható ki a tudomány térfoglalá- sa. A romantikus dráma igen gyakran az eleven történelem grand-guignol-jától kér kölcsön témát. A rejtélyes várakhoz és romokhoz jól illenek a történelem intrikái. A parnasszisták költői iskolája szintén szívesen használja fel a tudományt. Segítségével, ha nem is tudóssá, de tudálékossá teheti magát. E két esetben azonban a tudomány csak azt a szerepet játszotta, mint hajdani csillagjóson a kab- balisztikus jelekkel telerajzolt, köpeny. Időlegesen több hitelre tarthatott számot. Zola a pozitiv tudomány eszközeivel akarta irodalmi eszményeit megvalósítani.

DOKUMENTUM, STILUS ÉS VÉRMÉRSÉKLET

A naturalizmus — elméletét Zola tette jelszóvá a Thérése Raquin előszavában — szigorúan megtiltotta a múzsának a homlokcsókot. Az Írónak ebben a felfogásban első feladata, hogy tudományos kisérlelek pontosságával végrehajtott megfigyelések alapján dokumentumokat szerezzen. Elhajítják a bárfát, nem ülnek elhagyatott tavak partján emlékeket idézve, nem merengenek a mult dicsőségén sem. A naturalista író jegyzőkönyvvel lohol a Aalóságos térben, szorgalmasan és pontosan gyűjti a dokumentumokat, az „apró, jellemző tényeket'' a vásárcsarnokban, klinikákon, vasúton, bányában, tőzsdén s a körutakon. Minden adat jó, mert a tudományos építésben csak szigorú logikával haladhatunk előre s az igy építendő szerkezetbe nemcsak beleillik minden kis tégla, de szükséges is. A Goncourt-ok és roaga Zola éjt-nappalt egybetéve, fáradhatatlanul hordták össze megfigyeléseiket. Ezután az Írónak már nincs más dolga, mint a megszerzett dokumentumok alapján egyszerűen leírni a valóság valamely darabját. Zola lehetőleg olyan témákat választott, amelyekben iró-tudományos elméletét leginkább kivillanthatta. A Rou- gon—Macquart buszkötetes ciklusában az átöröklés korszerű tudós elméletét igyekszik igazolni s általában minden könyvében a fiziológiai sajátosságok, az idegaf- fektusok hatását mutatja ki az emberi cselekvésre.

Megoldandó volt még a szerkesztés és a stilus kérdése. A naturalizmus szerint az irót a tudóstól csak a stilus és a vérmérséklet különbözteti meg. A művészet nem más. mint a művész vérmérsékletén átszűrt természet. Ezen a ponton találkozott Zola az impresszionista festőkkel, akikkel az elvi azonosság folytán barátságot is tartott fenn. Egészen más kérdés az, hogy a naturalizmus é"- impresszionizmus nem ugyanaz a jelenség. Utóbb derült kif hogy valójában csak a forradalmi jelszó tartotta Össze őket. Elmélete szerint stílusában a tudós tárgyilagos szárazságára törekedett. Előszeretettel használja a „nyers szavakat“, örömlányok, éhhalállal küzdő bányászok, egy bestiális mozdonyvezető, vagy részeges munkások kifejezéseit. De felvonultatja regényeiben a modern élet szótárát is. Megismerkedünk a nagyáruházak, a tőzsdék, vasutak műszavaival. E stilustörekvés mellett élete végéig híven kilartott Zola. Annál is inkább, mert hiszen szemmel látható, hogy minden elmélet ellenére is — s ezt ő maga is érezte — Victor Hugo hatását soha sem tudta levetkezni. A nagy romantikustól örökölte hajlamát a nagyításra, fokozásra, a szimbólumokkal és antitézisekkel való játékra. E ludatalatt bujkáló romantikus hajlandóságáról maga is számot adott. Gyakran panaszolta is barátainak, hogy „j‘en suis el j‘en enrage(Csak romantikus vagyok én is s majd megveszek emiatt.) Ugyancsak elmélete ellenére nagyon is törődik a szerkesztéssel. Legtöbb regénye igazi mintaképe a gondos, logikus szerkesztésnek. A naturalizmus önmagán állott bosszút. Zola müveiben sohasem a nyersen össze-vissza kavargó, tehát logikátlan életvalóságot kapjuk, hanem egy nagyon is tudatosan, szigorú logikával felépitett, tehát voltaképpen megszerkesztett, szinte klasszikus fegyelemmel ábrázolt, sokban drámaiságra törekvő valóságot! Általában egyforma számú fejezetekre, sőt egyforma hosszúságú fejezetekre szereti felosztani regényeit. A Lourdes öt részből áll, minden rész öt fejezetre oszlik A naturalista elmélet tehát valameny- nyiie megvalósítható csupán a stilus tekintetében volt. Felszívódtak a romantikus hatások, akárcsak világnézetébe, melynek szinte kátés vallásosságát és lendületét a romantizmus bőségszarujából vette.

A naturalizmus képzetét általában a borúlátással társítják s valóban úgy látszik, mintha Zola, aki valóságos kéjjel szállt le az élet mélységeibe s kavarta forgószéllé a valóság mély rétegeiben megült port és szennyet, borúlátó lenne. Ellenkezőleg. Nincs hívőbb ember nála, ernyedeílenül s laikus vallásosság igézetében teremt. Saját elméletét az alkotásról bitcikkelynek tekinti s mint ilyeneket védi. Rajongás és szeretet élt benne az élet minden megnyilatkozása iránt. A Föld, a Termékenység. a Munka és Igazság s a bennük való törhetetlen hit volt Zola evangéliuma. Hitt az ésszerű alapon épülő végleges megoldások lehetőségében, abban, hogy —

. . majd, ha kezemben lesz valamennyi szál, mely egyik embertől a másikig vezet . ..“ — feloldódnak az egyéni és társadalmi különbségek. A kollektiv munka egyesíti közös célért a társadalmi osztályokat, a tudomány igazsága végérvényesen kijelöli az élet célját s megmutatja értelmét. A Rougon—Macquart ciklus — egv család nagyszabású „természetrajzi“ és társadalmi történetének — utolsó kötete, Docteur Pascal, a tudomány, a haladás győzelmébe vetett rendíthetetlen hittel. mosolyos derűlátással zárul. A durva materializmus vádja idővel lepergett Zolái ól. Saját törekvései ellenére is elméletét csak részletekben valósíthatta meg. A rut keresésében s a leírások végtelen részletességében rejlik naturalizmusa. Különben gyakorló hivő. Inkább idealista. Az igazság bajnoka és müvész-pontifexe.

Száz éve született. Olyan volt, mint egy római eenturió — irta róla Péguy. Hirdette, hogy „napi két órát tartó, Inkább ellenőrzés számba menő munka“ meghozza majd az egyetemes emberi boldogságot. A hivatalos irodalom és birálat eg\ életen át támadta. Az Akadémia „felforgató“ nézetei miatt sohasem fogadta be. Nem csoda. A ...Paccuse“ túlontúl nagy visszhangot vert. Azért kitüntetést is kapott életében. Egy állatvédő egyesület koszorút küldött neki...

SZEMEK

SULLY PRUDHOMME VERSE

Sok drága, hü, feketef kék szem Nézett a szép hajnalra fel, ói őst alszanak a sir fenekén S a Nap, a Nap az újra keL

Látták az éjek égi kincsét,

Mily csillogó, fényes, remek.

A csillagok ragyognak ismét,

Csak ők sötétek, a szemek.

Tekintetük kihuny örökre?

Nemf nem, kiáltjuk mi, hívők.

Csak elfordultak más körökre,

A Láthatatlant nézik ök.

Hiszen a csillagok lemennek.

Dg nem hagyják el az eget.

Csak alkonva lehet a szemnek,

De lénye ég az éj megett.

Sok drága, hű, fekete. kék szem Egv másvilág nagy hajnalát Bámulja lenn a sir fenéken S meredten a titokra lát.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ FORDÍTÁSA