Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-23 / 139. szám
6 ELLENZÉK 194 0 j u n I u s 2 ). BUKARESTI MAGYAR KÖZÉLET ÍR OKI ÜNNEPÉLYT RENDEZ V BUKARESTI REFORMÁTUS EUYII-VZ AZ ELMAR A DT 1SK01 ,AM AJ A LIS HELYETT BUKAREST, junius 22. (Saját tudósítónktól.) Ismertette az Ellenzék uzt az akciót, amelyet a bukaresti református egyház hagyomúnyszeriien az idén is megindított egy nagyarányú majális rendezettére. A majális tiszta jövedelme a bukaresti református magyar elemi iskolaalap fenntartására, a létesítendő tanoneotthon és az ujbukaresti iskolatemplom felépítésére volt előirányozva. Mint jelentettük, az ünnepélyt közbejött akadályok miatt nem lehetett megtartani. Az egyházi elöljáróság erre a majálisakciót kárpótlási mozgalommá alakította. Ettől függetlenül a Bukaresti Református Iparos Kör, a tanoneotthon létesítésének kezdeményezője, elhatározta, hogy a Bukarestben annyira szükséges intézmény eddig összegyűlt alapjának növelésére nagy erdei ünnepélyt rendez. Az ünnepély időpontját e hó végére tűzték ki. w EvadnyHás Tusnádi wdcn Tusnád fürdő. amely előkelő helyei jogiul el az ország hires fürdői és nyaralóhelyei közölt, felkészült az évadnyitásra. A fürdőhely, amely az utóbbi években rohamosan fejlődőit s amely méltán viseli az „Erdély Semmeringje“ címet, a kisebbségi újságírók országosan ismert, korszerű berendezésű, regényes fekvésit üdülőotthonának létesítése óta, még fokozottabb népszerűségnek örvend. Az „Újságírók Háza“ előkelő helyet foglal cl a tusnád fürdői villák között. Már a vonatról is szembeötlik újszerű építési stílusával, gyönyörű fekvésével és azzal az előnyével, hogy keleti fekvésénél fogva úgyszólván egész nap a sugárzó napsütés középpontjában áll. Az építőművész ezt a napos felelést alaposan kihasználta a körterrasszal, a tágas ablakokkal körülvett óriási földszinti étkezővel, az emeleti társalgóteremmel, valamint a szobák egész oldalt elfoglaló ablakaival, amelyeken keresztül kora reggeltől kezdve késő estig árad a napfény és a meleg. Ez bő alkalmat nyújt a napfürdőre, a villa előtt elterülő zöld gyep és virágágyás kert, a villa közvetlen közelében levő tisztáson elhelyezett nyugvószékek pedig tökéletes pihenést nyújtanak. A villa háttéréiben kezdődik a Sólyomköhöz vezető ut, köröskörül fenyöerdökkel borított sétatér. Kényelmes utal;, nyugvóhelyek valóban jóleső felfrissülést hoznak a fenyvesekből kiáradó ózondus levegővel. Az Ollón túl emelkednek lépcsőzetesen Tusnád-fürdő szép villasorai és sétaterei, az újonnan kövezett széles főúttal, a Csukás-tóval es a strandfürdővel. Üzleteivel, bazárjaival és mindazzal, amivel modern európai színvonalú fürdőhely szolgál a vendégek kényelmére. A délutáni és esti séták alkalmával kitűnő katonazenekar szolgáltatja a zenet és tánc-, tombola-szórakozásban sincs természetesen hiány. A közelben hires kirándulóhelyek: a Szent Anna-tó, a csíki rengetegben szirthegy tetején égnek meredő Bálványosvár, a világhírnévre szert tett torjai Büdös-barlang, a Bálványoskő, a hires Solymostető elégítik ki a természetbarátok és turisták igényeit. Az Újságírók Háza vendégek részére is nyitva áll és szakavatott vezetőjével, kitűnő konyhájával és ellátásával — kifogástalan berendezésével —- villanyvilágítással, vízvezetékkel és folyóvízzel., fürdőszobákkal, cserépkályhákkal a legkényesebb igényeket is tökéletesen kielégíti. Érdeklődök forduljanak Casa Ziariştilor, Tusnad-Baie, Judeţul due cimreJ A JUNIUS 18 UTÁN KÍÁLUITOTT SZÁMLÁK ILLETÉKE HAT EZRELÉKRE KIEGÉSZÍTENDŐ. Megírtuk, hogy a bélyeg- törvény módosítása alapján ,a számlák fiscus illetékét öt ezrelékről hat ezrelékre emelték lel. Az emeílés junius 18-án lépett életbe, azonban csak egy-két nappal később lett általánosságban ismeretes. A pénzügyminisztérium most figyelmezteti az érdekelteket, hogy a junius 18. és ezt követő napokon kiállított és öt ezrelékkel felülbélyegzett számlák illetékeit egészítsék ki hat ezrelékre, a bírságok elkerülése érdekébenGyógyíthatók-e a tüdőbaiokí Mindazok, akik asztmában, tüdő- és grgetnbei kulozisban, t iidörsuolnir111liau idült köbögi-sben, nyilkáhodáaban, tnakart rekedtségben, gnppabnn szenvednek és eddig gyógyulást nem talállak, felvilágosításképpen teljesen ingyen és portoméntesen kapnak egy számos képpel Kilátott könyvet erről a témáról: „GyógyiIhatók-e a tüdöliajok“? írjanak egy 7 lejes portóval ellátott leve- lcvezelőlapot u következő pontos ciinre: Pulilmunn & Co. Berlin, 850 Müggelstrasse 25—25/n. Villanegyed-e a Baii-utca? A kolozsvári közigazgatási tábla érdekes ítélete KOLOZSVÁR, junius 22. I illanegyed-e a Baii-utca? — ezt a vitái döntötte el tegnap a kolozsvári közigazgatási tábla. Úgy került az ügy a tábla elé, hogy Salamon Jakabtié Baii-utcai háztulajdonos építési engedélyt kért Kolozsvár város mérnöki hivatalától és a hivatal a bemutatott műszaki tervek alapján az engedélyt meg is adta és pedig úgy, hogy az építendő ház pontosan az utcaszabályozás vonalába esik'. Ezt az építési engedélyt dr. Jászai Károlyné, Salamonná tőszomszédja panasszal támadta meg, mert 1909-ben, amikor ö építkezett, a mérnöki hivatal azzal az indokolással, hogy az utca villanegyedbe tartozik', arra kötelezte, hogy házát az utcaszubályozási vonaltól KOLOZSVÁR, junius 22. A Hivatalos Lap j junius 20-î számában törvényrendelet jeleut I meg, mely az 1938 október 12-éu kihirdetett és a munkások, magántisztviselők és iparosok céheinek elismerésére és működésére vonatkozó törvény egyes szakaszait kiegészíti. Az 52. szakaszhoz fűzött toldalék szerint a kérdéses céhek tagjainak nemzeti, kulturális és szakmai neveléséuek tökéletesítésére, a „Munka és Jókedv“ programjának megvalósítására a 172. szakaszban foglalt 0.50 százalékos járulékon kívül ugyanazon személytől ugyanazon feltételek mellett még 0.25 százalékos járulék szedendő. Az ebből a járulékból összegyűlt pénzalapot következő aránvBOMBAY, junius 22. (Rador). A Reuter jelenti: A hindu nemzeti tanács végrehajtóbizottsága pénteken határozati javaslatban lemondott a külső támadás esetére eddig megállapított „passzív magatartás“ álláspontjáról. Ugyanakkor a kongresszus belpolitikai érdekekből tovább is fenntartja a passziv magatartás elvét. Ghandit a párt uj politikájával szemben minden felelősségtől mélyebb területen, a villanegyedekre előirt távolságra építse fel. A közigazgatási tábla előtt az érdekeltek között hosszú vita folyt le arról, hogy villanegyed-e. a Baii-utca, vagy sem. 'A vitát a t áros jogtanácsosa döntötte el, aki előadta, hogy mikor Jászainé építkezett, a mérnöki hivatal építési szabályrendeletében a Baii-utca még villanegyednélc tolt felvéve. Azóta azonban a helyzet megváltozott, u város uj építési szabályrendeletet készített, eszerint a Baii-uliának most már csak az a része tartozik villanegyedbe, amely az Alexandru és Cosbuc utcák között fekszik. A város jogtanácsosa bemutatta az uj építési szabály- rend eletet s ennek tdapján a közigazgatási tábla Jászainé keresetét elutasította. ban osztják szét: háromötöd rész a munkás céheknek, egyötöd rész a magántisztviselők céhének és egyötöd rész a munkaadó iparosok céheinek jut, de az összeg a kérdéses keretben befizetett járulékok végösszegét raeg- nem haladhatja. A szétosztást a munkaügyi minisztérium javaslata alapján rninisztertaná- I esi jegyzőkönyv utján eszközük. A céhek szövetségei évenként február hóban emlékiratot készítenek a munkaügyi minisztérium részére, ebből a célból. A pénzalap szétosztása évenként március hóban fog megtörténni. Az uj rendelkezés junius 1-i hatállyal lép életbe. felmentették, mivel ő a passzív magatartás egyik főszószólója. Amennyiben a mohamedán kongresszus megegyezik az angol kormánnyal, ez utóbbi számithat a kongresszus támogatására az ujoncozás és a hadfelszerelés terén. A kongresszus legtöbb tagja azon a véleményen volt, hogy Indiának a jelenlegi veszélyes körülmények között nagylétszámu hadseregre van szüksége. r hogy szeretettel fogadta a kolozsvári közönség a Urótostótbari bemutatkozott fiatal és tehetséges színésznőt, Rácz Nellyt, a Szubadkay-társulat tagját. A szépen éneklő és táncoló, stílusosan játszó színésznő hires szinészcsaládból származik és kalandos színpadra jultlsál megirigyelhetné bármelyik amerikai reklámfőnök, aki fantasztikus történeteket eszel ki, hogy sztárját érdekessé tegye. Rácz Nellyt gyám ja nem akarta színpadra engedni, mire a színpadra termett fiatal lány — egyszerűen megszökött hazulról és így került a színházhoz. A szökés indokolt, az érdekes fiatul színésznő azóta bebizonyította, hogy igen tehetséges; hogy Kun Magda, a hires londoni magyar primadonna, akinek Edit húga jelenleg ugyancsak a Szidtadkay-iársulalial vendégszerepel Kolozsváron, nagy sikerrel debütált Londonban egy előzőleg vidéken kipróbált revüben, a „Come out of Your shell" ben. A legpompásabb könnyű látványosság a jelenlegi nehéz napokban — írja a Sunday Times. A révül az Em- bassy-színházban játszottál: először és most átköltöztettélz a Criterionba. A londoni sajtó elragadtatva dicséri a szereplőket. Kun Magda. Frank Pettingell, Greta Cynt, Anette Mills és Nadine March a revü sztárjai; hogy másik nagy londoni siker Katina Taxi nou, a leghíresebb görög színésznő vendégjátéka a Duchess-szinházban. Katina Poxinou Ibsen: Kísértetek cimü drámájában lép fel és nagy sikere van, annak ellenére, hogy meglehetősen rossz kiejtéssel ítészéi angolul. Az érdekes és tehetséges színésznőt Cochran, a nagy angol producer vitte Londonba; hogy tomboló sikerrel vendégszerepei Olaszországban Jia Ruskaja. a hires orosz táncosnő, aki a nagy orosz balett legszebb napjaira emlékeztető sikerrel járja balettcsoportjával Itália városait. Legutóbb Milánóban lépett fel szabadtéri előadáson Jia Ruskaja; hogy egy fiatal angol katona tragikus és különös haláláról számol be a londoni Times. Sapper A. Rutheford délangliai illetőségű katona sértetlenül tért haga a véres flandriai harcokból. Első otthon töltött estéjén a teljesen elsötétített Londonban elütötte egy gépkocsi s a katonakórházban belehalt sérüléseibe. Tudvalevő hogy az elsötétítés miatt már a háború első heteiben többezren haltak meg közlekedési szerencsétlenség következtében s azóta ez a szám fantasztikus nagyságúra emelkedett. KISKERESKEDŐK NEM KÖTELESEK 50 LEJEN ALULI VÁSÁRLÁSNÁL JEGYZÉKET KIÁLLÍTANI. Fontos rendelkezést adott ki a pénzügyminisztérium a 2 százalékos rendkívüli nemzetvédelmi illeték e-'len- őrzésével kapcsolatos fizetési jegyzékek kiállítása ügyében. Mint ismeretes, -a 2 százalékos rendkívüli nemzetvédelmi illetéket csak az 50 lejen felüli eladások esetében kell fizetni. Egy közelmúltban kiadott rendedet értelmében azonban függetlenül ettől, a kereskedők kötelesek az 50 lejen aluli eladásokról is fizetési jegyzéket kiállítani, annak ellenére, hogy ezen eladások után az kletek lerovása nem kötelező. Tekintettel arra, Hogy ezeknek a fizetési jegyzékeknek kiállítása rendkívül sok munkát igényel, a Kiskereskedők Szindikátusa azt kérte, hogy mentesítsék a kiskereskedőket attól a kötelezettségtől, hogy az 50 ‘lejen aluli eladások esetében is fizetési jegyzéket állítsanak ki. A pénzügy- miniszter ezt a kérést részben teljesítette, amennyiben most kiadott rendelkezése értek méhen mindazok a kereskedők, akiknek évi adóalapja a 25 ezer lejt nem haladja meg •— vagyis, akik a patenta fixa I., II., III., IV,. és V. osztályba tartoznak — mentesülnek az alól, hogy az 50 lejen aluli eladások esetében fizetési jegyzéket kiállítsanak. A többi kereskedők, vagyis azok. akiknek évi adóalapjuk 25 ezer lejen felül van, változatlanul kötelesek kiállítani a fizetési jegyzékeket, függetlenül attól, hogy az áru értéke 50 lejen aluli, vagy sem. , _ ____ A hadsereg felszereléséért A hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregfel. szerelési pénztárjegyeket (bonokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pén/ügyigazgatóságnál jegyezhetők, ahol az ehhez szükséges űrlapok (blanketták) is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mivel 4.5 szá Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratit bon, ahogyan a jegyzőiéi akarja. Hat hónap múlva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, míg a három \agy ötéves határidő lejárta után az egész összeget. Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény qsz• szegével adó fizethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Naíionalatól a név* érték 70 százalékának megfelelő lomhardkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, kötele? pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. ' Cluj (Kolczs) megye prefektusa MAN OLE ENESCU ezredes. Pénzalapot létesítenek a munkások, köztisztviselők és munkaadó iparosok céheinek támogatására Nagy fontosságú határozatokat hozott a hindu nemzeti tanács végrehajtó bizottsága