Ellenzék, 1940. június (61. évfolyam, 123-145. szám)
1940-06-22 / 138. szám
(FLő oldali cikkünk folylulásn.) * A junius 19-ről 20-ra a irrudó éjjel uv angol legi haderő németországi petro- lcumfiiiouiitókut, hadiüzemeket es lószer- raktárukat bombázott. Légitámadást intézték Münster, Eiskuehen, München, Ham- horn, Hamburg, Eimnsrioh. Eukeham, Schwert, sth. városok eilen. Az eg) ik angol repülőgép néni tért vissza. — A flotta kereteibe tartozó repülőgépek támadást intéztek a diksmuideni es scheweningeni lőszerraktárak, valamint a horkumi repülőtér ellen, löbb helyen lüz- \és2t okoztak. HULL AMERIKAI ÁLLAMTITKÁR BESZÉDE A KÜLÜGYI HELYZETRŐL NEW YORK. junius 21. (Rador.) Reuter'. A cambridgei Havard-egyeteiuen (Massachusets államban) Hull külügyi államtitkár beszédet mondott, amelyben főbbek között a következőket jelentette ki: — Az amerikai nép sohasem állott nagyobb jelentőségű probléma előtt, mint ma. A mega.'ománia szelleme megvetette uralmát a világ nagy részén. Az emberiség súlyos megpróbáltatások előtt áll. mert hatalmas erőket vetettek a küzdelembe, melynek jelentőségét egy nemzet sem tagadhatja. Egyik nemzetet a másik után kényszeritették meghódolásra, majd országukat annektálták. A veszély árnyéka mind fenyegetőbben borul kontinensünkre és az amerikai nép létfenntartó ösztöne őrködésre int. ..NÉMETORSZÁG ELLÁTÁSA BIZTOSÍTVA VAN“ BERLIN, június 21. (Rador.) DNB: Hivatalos német körökben kijelentik, hogy azok a nagyhangú angol kijelentések, melyek szerint Németországot négy hónapon belül kiéheztetik, csak propaganda-célokat szolgálhatnak. Sem a rossz termésről, sem a termésnek kártékony rovarok által való veszélyeztetéséről, vagy a marhavész pusztításairól elterjesztett hírek nem felelnek meg a valóságnak. Az oroszországi gabonaszállitás rendszeresen, az előre megállapított tervnek megfelelően folyik. Németország még a háború elején elrak- táiozott és azóta érintetlen gabonakészletekkel rendelkezik A jövő évben a vaj, tojás és húsellátás még kevesebb nehézséget fog okozni, mint eddig. CRIPPS KIHALLGATÁSA A HELYETTES OROSZ KÜLÜGYI NÉPBIZTOSNÁL MOSZKVA, június 21. (Rador.) Sir Stafford Cripps angol nagykövet csütörtökön este kihallgatáson volt Lozovszki helyettes külügyi népbiztosnál. FRANCIA HADSZÍNTÉR! JELENTÉS BORDEAUX, junius 21. (Rador.) A francia nagyvezérkar közli junius 20 án este: — A nap folyamán a helyzet általában nem szenvedett lényegesebb váll tozást. Az ellenség felderítő külcnit menyeket küldött Nantestól délre és Fíourgestól nyugatra, Montluco és Vichy irányában, valamint Lyontól délre Nantau irányában. LONDON, junhis 21. (Rador.) Az au goi hombavető repülőgépek szerdán több légi támadást intéztek franciaországi eilenséges repülőterek ellen és több ellenséges gépet megsemmisítettek, azonkívül benzintartályokat és hangárokat gyújtottak föl. Rouenhen az angol bombavetc repülőgépek a hangárok elleni támadásuk során Iá német repülőgépet gyújtottak föl. Hasonlóképpen Amiens közelében is támadást intéztek repülőterek ellen és I3 ellenséges gépet és 2 hangárt semmisítettek meg. £ - =&--- ijf 1T r -grrrr mra w émf,<rv t rtHtf ■ tmtitota NEVESSÜNK... f Harsányt Esőié s főSceávu könyv (Uj gyűjtés.) Humoreszkek, anekdoták, Aidám történetek a mai időkből. Még a legkomolyabb emberi is mosolyra készteti. Ara 108 lej az Ellenzék könyvosztály á- Lan, Cluj—Kolozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. — Kérje a könyvujdonságok jegyzékét. ___ 10 r LI.BKZÉ K Viktor Emánuel kihallgatáson fogadta ti római orosz követet ROMA, junius 21. (Rador.) Ştefani: Az olasz uralkodó n frontról visszatért egy elő- re megállapított 'árosba, ahol csütörtökön kihallgatáson fogadta u megbízólevelét átnyújtó rendkívüli szovjetorosz nagykő'elet. Európai államok amerikai gyarmatainak megvásárlására készülnek Washingtonban W AS1IINCTON, junius 21. (Rador.) A pánamerikai bizottság havannai ülése előtt az. amerikai purlament. külügyi bizottsága kedvezően fogadta azt a javaslatot, hogy elv tartalmú felhatalmazást adjanak Roooeveil elnöknek, melynek alapján békés eszközökkel vagy pénzbeli vásárlással az európai kézen levő amerikai gyarmatokat megszerezheti. A pánamerikai bizottság Havannában az Újvilágban lévő európai birtokok sorsa felől fog tárgyalásokat folytatni. Bombarobbanás történt a neutMorks német konzulátus épületében NEWYORK, junius 21. (Rador,) A Reuter ügynökség jelentése szerint a newyorki német konzulátus épületében ismeretlen körülmények között bőm* barobbanás történt. NEW) ORR, junius 21. (Rador.) A német konzulátus épületében történt robbanást a vizsgálat szerint egy csomagban küldött bomba okozta. A robbanás következtében, mely az emeleten történt, az egyik hivatalban négy személy megsebesült. Négy hivatali hélyiség ablakai betörtek. Szökevényeknek nyilvánították a litván hadsereg volt vezetőit Oroszország nem támasztott követeléseket a finnekkel szemben RIGA, junius 21. (Rador.) Slefnni: Lettország köztársasági elnöke Krlis Uzmanii marad, aki Yiscinski szovjetorosz népbiztos- a elnökkel, mint Szovjetoroszország képviselőjével egyetérlöleg, megtette a szükséges lé- péseket az uj kormány végleges megalakulására, •amelynek elnöki és ideiglenes kii tigy- miniszteri székébe Kircheust kapott kine- A ezést. KAUNAS, junius 21. (Rador.) DNB: A litván haderő legmagasabb parancsnoksága \ itkauskas tábornok, főparancsnok és hadügyminiszterrel az élen csütörtökön megjelent Paltiskis miniszterelnök előtt, ki ugyanakkor >a köztársasági elnöki tisztséget is betölti. Az elhangzott beszédek során hangoz- 1 tstták a Litvánia és Szovjetoroszorszdg közötti kapcsolatok kimélyitésének szükségességét. Kauvs Musteikis tábornok, eddigi hadügyminisztert, Judzas Musteikis vezérkari ezredest és Majo Znkatis segédtisztet, a köztársaság elnökének volt segédtisztjét szökésben lévőknek nyilvánították és kizárták a -it- váu hadsereg kötelékéből. MOSZKV A, junius 21. (Rador.) A DNB jelenti: Itteni hivatalos körök nem erősitik meg azokat a külföldön elterjedt híreket, mintha Oroszország újabb követeléseket támasztott volna Finnországgal szemben s ezek a követelések tulli2iladnák a március 12-én már megállapitott tárgyalási alapokat. Vasile Stoica ankarai román kövei elbúcsúzott az ankarai diplomáciai kartól ANKARA, junius 21. (Rador.) Vasile Stoica ankarai román nagykövet másféléves működés után elutazott tegnap a török fővárosból. Elutazásakor a török politikai élet kimagasló egyéniségei és az ankarai diplomáciai kar tagjai búcsúztatták a távozó román nagykövetet és feleségét a vasutli állomáson, A megjelentek között Saracioglu török külügyminiszter képviseletében a külügyminisztérium három vezető tisztviselője jelent meg, miután Saracioglu a kérdéses időben éppen kihallgatáson volt a török köz*-1 társasági elnöknél, ki a francia és angol nagyköveteket is kihallgatáson fogadta. A „Haber“ c. lap szerkesztőjének Stoica nagykövet nyilatkozatot adott, melyben hangoztatta, hogy a legjobb benyomásokkal távozik a török fővárosból és meleg szavakkal emlékezett meg Ismét Inonü köztársasági elnökről. — A népeink közötti egység és szö-‘ vétség — mondotta — még inkább meg fog erősödni a jövőben és ennek következményei jelentkezni fognak a balká ni béke fenntartásában. Szövetségünket a béke szolgálatába helyeztük. Kü*< lönös megelégedéssel tölt el, hogy a két ország érzésbeli közösségét megállapíthatom. Az a meggyőződésem, hogy a béke továbbra is fenntartható a Balkánon. Japánban szorosabb cffMtnMkMtst Mvannab a Icngeluhaialmahhal TOKIO, junius 21. (Rador.) DNB: A japán szocialista néppárt ma határozati javaslatban követelte a kormánytól Japán külpolitikájának a Berlin—Róma-díengelyhez való fokozottabb rögzítését és japán— német—olasz szövetség létesítését. A határozati javaslat szerint Japánnak haladéktalanul meg kell szakítania diplomáciai Összeköttetéseit az EgyesüH- Államokkal és Angliával és lépéseket kell tennie Francia Indokínában és HoL< land-Indiában egy keletázsiai gazdasá gi blokk létrehozására, PEKING, junius 21. (Rador.) DNB: Szerdán este a tiencsini megszorító irn tézkedéseket felfüggesztették, a sorompókat megnyitották. A tiencsini japán 1Q10 lunlut 22 mm EfftÁ C&uny a arcbőrét csak az ILLA“ KOZMETIKÁBAN hozeik rzodb* Plata Unirii 26. I. em. (Rózsa Drogéria fölött.) Rendelésű. e. 10—1-lg, d. u. 4— S-ig. fokonzul közzétette a iapártok és angolok között létrejött egyezmény feltételeit. ' CHUNGKING, junius 21. (Rador.) DNB: Csaii-«Kai Sek marsall hétfői beszédét ma hozták nyilvánosságra. A marsall kijelentette a többi között, hogy a kínai ellenállás nem tört meg, annak ellenére, hogy a japánok erős támadásokat intéznek Icsiang vidékén és bombázzák Csungking várost Megálía pitván, hogy Franciaország fegyverîe tétele következtében az európai háború első fejezete befejezést nyert, Csano Kai-Sek annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az európai háború, kimenetele kedvező lesz kínai szem pontból. *“• 1----- ■■MM—a——DIPLOMÁCIAI FOGADÁST RENDEZETT ] A BUDAPESTI SZOVJET KÖVETSÉG j BUDAPEST, junius 21. (Rador.) A ezov-j jetorosz követ és felesége a szovjetorosz kö-' vétség épületében fogadást rendezett, jame-í lyen többek között megjelent Csáky gTóf; külügyminiszter, továbbá a román, németé olasz, bulgár, szlovák, görög, észt és japán, követ, valamint több magasrangu személyiség. Ez alkalommal a Nagy Péter cár r.imiij szovjetorosz filmet is levetítették a közönség* jesLenlétében. J FRANCIAORSZÁG ÉS MAROKKÓ KÖZÖTT MEGSZAKADT A TELEFONÖSSZEKÖTTETÉS ! LONDON, junius 21. (Rador.) A Reu- ter-iigynökség híradása szerint a marokkói rádióállomás bejelentette, hogy Francia- ország és Marokkó között megszűnt a telefonösszeköttetés. ] EGYSÉGESÍTETTÉK A GYÓGYSZERÁRAKAT. Az egészségügyi minisztérium ki-j adásában most jelent meg a gyógyszer-külön-j legességek árjegyzéke, melyben ezek árait «z| egész ország területére egységesen állapította meg. Az uj taxában lévő áraknál sem má j gasabb, sem alacsonyabb árakon gyógyszert, kiszolgálni nem szabad. Ez az egységesítés! nemcsak a gyógyszertárakra és a drogériák-] ra, de aránylagosan a gyógyszergyárakra ésj gyógyszernagy kereskedésekre is vonatkozik./ Ezen rendelkezéssel a minisztériumnak szí volt a célja, hogy a betegek gyógyszerszükségletüket az általa mindenkor ellenőrzött! árakon szerezhessék h.e úgy a gyógyszertárak-] ban, mint a drogériákban. MUNKÁSBALESET. Halálos szerencsétlenség történt a CFR nagyenyedi fa- telitő telepén. Keresztes József 51 éves. munkás munkaközben megcsúszott egy kátránnyal telitett talpfán s olyan szeren*“ csétlenül zuhant a betonpadlóra, hogy aj helyszínen azonnal kiszenvedett. Bár a balesetért felelősség senkit sem terhel, a hatóságok elrendelték a szerencsétlenül járt munkás felboncolását. Munkástársai állítása szerint Keresztes szívbajos ember volt. A boncolás során fogják megállapítani, hogy a szerencsétlen ember munkabaleset áldozata lett-e, vagy pedig szív-, szélbüdés ölte meg. FÜRDÉS KÖZBEN A MAROSBA FÜL- LADT KÉT FIATALEMBER. Lippáról j>-, lentik: Ónofrei Gheorghe és Faxin Ión fürödni mentek a Marosra. A két fiatalember fürdés közben mélyen beúszott ä folyóba. A két fürdőim fiatalembert elkapta az ár és mindketten a \üzbe fulladtak. f MELLBELŐTTE MAGÁT* MERT ELBUKOTT AZ ÉRETTSÉGIN. Temesvártól jelentik: Panereseu Gheorghe gimnázistá, aki az érettségi vizsgán elbukott, efeletti bána-’ tában revolverrel meUbefőtte magát. A golyó súlyosan megsebesítette, azonban remény van életbenraaradásához. KÉTSZER HASZNÁLTÁK FEL UGYANAZOKAT A MOZIJEGYEKET. Bukarestből jelenti a Rador: A „Progresul“ nevű bukaresti mozgószinház vállalat eílen eljárás indult, mert megálóapitást nyert, hogy az „He-- ana“-moziban kétszer adták el' a már felhasznált mozijegyeket- A vállalat ezzel nagy kárt okozott a kincstárnak. !. A Concordia Rt. nyomdai müintézetének nyomása.