Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)

1940-05-05 / 101. szám

íó viaskodnsálMtn az elet és halál elemi dolgainak a titkaira bukkan rá. Az ön­zetlenül szolgáló embert a szolgálat hí- ratása új lehetőségére tanítja meg s elve­zeti oda. ahova végül is minden irányul: *1'■kegyelemhez. Igv alakul ki benne a lel­kiismereti békességet biztosító új életfor­ma. .1 világ a régi marad, a tárgyak, dol­gok, emberek, fold és eg is, csak a szol­gálatban megismerő ember változik meg. Tragikus életérzés helyett Carossábun már egy az örökkévalóság hatalmassága alá vetett engedelmes férfiút látunk, aki egy gsülö!ködé), önző világ számára meg­írja embert jobbítani akaró fel jegyzéseit. •Hogy a h ittál irtözatossúgáról beszéljen, elég egy macskának az elpusztulását s a körülötte lefolyó eseményeket leírni. Kóz­diul máson törtémik, hogy egy tizenöt év körüli magyar fiú rnacskakólyköket pusz­tít el. 14 kivégzett macskák egyike, egy kékesszürke, f éhéi orrú. mellű és lábú. tar­kóján ezüst fényű folttal, elütő a többitől, csak elkábult és rendre magához tért. A Júliáiból egyelőre menekülő macskát az addig könyörtelen környezet most körül­veszi résztvevő szeretettel, mindenki éret­te kezd élni, a ház magyarjai, a német katonák. Mindenki szeretné megmenteni. * A kínoktól injekciókkal megmenekített kicsiny állat Carossa lábaihoz feküdt és elaludt. Órák múlva Carossa meg akart szabadulni a terhes helyzettől. El akarta huzni lábát, de a macska nem egyezett ebbe bele. ,,/gy elszórnám magam arra az udvariasságra, amilyennel egy haldokló­nak tartozom és többet nem mozdultam. Az állatka nyugalomra kény szeritett. Csakhamar változást észleltem magamon, különös belső csendet és lekiggadást — ahogy gondolom, a szerzetesek a megté­rést jellemzik. Testem könnyebbnek érez­te magát, a gondolkodásom szabadabb és biztosabb lett, mint rendesen. Különböző betegségek mibenlétének élénk elképze­lései merültek fel bennem: hirtelen tud­tam, hogy sokkal könnyebben is lehetne kezelni azokat, mint ahogy eddig próbál­ták. Emellett állandóan tudatában voltam annak, hogy a macska az, aminek ezt a felfokozott állapotot köszönhetem és ta­lán sohasem voltam jobban meggyőződ- re arról, hogy nemcsak emberektől, szel­lemektől és csillagoktól, hanem gyakran áriátoktól, növényektől, sőt élettelen anya­goktól is észre tétlen :il odavezettetóuk magunkat, ahova végülis minden irányul- a kegyelemhez. És most minden ami jót valaha a macskáról hallottam és olvas­tam, gyorsan és tisztán átrepült agyamon . . Ilyen emlékekről más területre is át­futott az emlékezetem, hogy végül a leg­közelebb állóra, legelfogadhatóbhra, e pillanatban a legszükségesebbre térjen meg ... .4 macska nem ébredt fel többé. Míg felkeltem, kihagyott u lélekzete, oz­mán egy gyors, éles nyögés, végül még egy mély, majdnem nyugodt lélehzetvé- tel — — éppen most hozza a napos káp­lár a riadó parancsot. A Lemhény mel­letti csapatszemlét lefújták. Csomago­lunk. *A fiatal magyar legény a holt macs­ka előtt térdel és sírva simogatja. Mindig szép látni, mikor a nyers embert az örök törvény | megragadja Becsüljünk meg mindent, mi megrázkódtat, — kezeske­dem arról, hogy a fiú soha többé nem emeli fel a kezét teremtett lény ellen. Adja meg Isten mindenkinek a maga ál­latát és bűnét, hogy észrelérjen. De szükség van még más belső megvi­lágosodásra is, melyből, mint legtisztább döbbenetből, csillagként keljen föl a tett. 'Az ég tele van hófellegekkel. Fagy állt he, dér üli meg az öreg napraforgót. 4 mások keményre fagytak, lesz dolguk a madaraknak, mig kicsipegetik. Nyugaton lövések dörögnek. Négy óra van. Mi vo­nulunk Kézdivásárhely felé.“ Ilyen szemmel járva a világban írja meg most már a nagy fordulat után az emberiesség gyönyörű könyveit Carossa. Minden további műve is a at obi o grafikus ielTigü. Elmondja gyermekkorát, majd később ifjúságát (Kindheit, Verwandlun­gen einer Jugend). Azután megírja a vi­lágirodalom egyik legérdekesebb köny­vét, a ..Führung und Geleit“ cimüt. Ha a gyermekkorát és ifjúságiit elmesélő köny­vecskék a háború előtti ember fejlődését rajzolják meg, a háborús napló pedig a vi­lágháborúról s annak emberéről ad számot, ez az életemlékköny, — amint Carossa ne- rezi — a költő irodalmi barátságairól szól. Sorra ismerjük meg az utolsó 20 — 30 évnek azokat a költőit, akiket Stefan George jellegzetes ér, találó kifejezésével uheynlichep D§u.tsddau,d-ba gorozhatunii, Ok kerülhettek egymás látható és meg­állapítható hatása alti Carossán abból a légkörből csak a hovatartutandoság érzik meg. Ennek a kornak az era hereit, Rilkét. Hoffmanslhnlt s a többieket az jellemzi Stefan Georgéval az élükön, hogy nem is követőik vannak, hunom mind­egyiknek gyülekezete, mely kijelentésként fogadja minden mondatukat. Az útbaiga­zítót, az universumot. életet, halált, tör­vényszerűségeket, rendeket, örökkévaló­ságot keresők, megtalálók és nagy értei mezők köre ez. Hozzájuk tartozik még a Nietzschei eddig legjobban magyarázó Mombert. az orphikus költő, a Dovztojev- szkij világát olyan hiánytalanul illusztráló és reprezentáló festő és grafikus Kubin. Carossa nem iskolájukba, hanem társasá­gukba tartozott. Mikor finom vonásokkal jellemzi őket, ugyanakkor éppen azzul. hogy csak mint ösztönzőit mutatja meg barátságért hálás szívvel, saját művésze­tének műhelyébe és titkaiba vezet be. 1933-ban nem tagad ja meg Thomas Mannt és társait, nincs szüksége letagadásra, bujkálásra és titkolódzásra Ezzel a hát­térrel is nyugodtan áll minden rendű és ítmgn felekezetű és pártállása emberrel es embercsoporttal szemben. így is na­gyon sokan a legnagyobbnak, a páratlan­nak, mások pedig legalább is az egy,k legnagyobbnak tartják. (') is azok köze tartozik, akiknek gyülekezetül: van. Né­metországban mindinkább Stefan George szerepét veszi át azzal a különbséggel hogy mig Stefan George hatalmas vezért erejével csojif-rtositotta maga kóré Né­metország szellemi elitjét és fiatalságát. addig Carossa minden vezért póztól men­tesen a szol gálát és emberiesség lenyű­göző, határtalan vonzóerejével építi l:i lassan minden parton túl az uj embertí­pust. I i gujabI) n övei is ennek u célnak (t szolgálatéiban állanak. Ezek is, az Arz Gion és a Geheimnisse des reifen bebens, autobiop.rafihiis művek és az emberi lé- lel;fejlődés kifejezői és szolgálói. Carossa fejlődése, műit ezt nagy autobiografiájá­ból láthatjuk, goethei ót és cél: a költő a Mmdenség szolgálatában áll ismeri és értelmezi értelmét és titkait. Életműre (sah kettőhöz hasonlítható a Goethéjé­hez és Keller Zöld Henrikjéhez. (Érd. Helikon.) Az én bölcsöm Erdélyi József verse Megvan még, ha megvan az :i kopott bölcsó, melyben kisded almát aludt a a költi), any in úgyű mellet t, ki lábbal rengette. — Megvan még, ha a szú a kor meg nem ette. Fent van a padláson, ha cl nem tüzelték, nem is omlott széjjel ha széjjel nem verték. Varja, hogy egyszer még lekerül a pádról, — nem tudja, hogy régen kiment a dévaiból... Derekában ringy-roogy, ócska Hm lom aiszik, fel is ébred olykor, ha nagyon viharzik, yVI egrendiil olyankor ingatag vén lába: a*t hiszi, hogy póhást tesz belé a bába. Arra ugyan váltig, Világvégig várhat! . . . Pók köt a gombjára szakadékon}’ szálat. Pók szövi he rácsát, por borit rá kendöl, tizenként fölötte szállnak az esztendők, Nagyapám csinálta könnyű fenyőfából, henne László, János, József, Gábor, Sándor, hallgatta jó anyja altató nótáját, aludta ártatlan kisangyali álmát. Ki se nőtt belőle jóformán az első, ott volt már a másik; azé lett a bölcső. K] se nőtt a másik: a harmadiké lett. — én ringáztam benne három kis Öcsémet. Csicsigúztam ókét, Magam is még vágyva, abba a kis rengő, ringó babaagyba. Bele is feküdtem, magamat rengetve, magamat altatva; tente, baba, tente ... özvegyen, szegényen, megvan még anyám is, harmadik fiára; emlékszik még rám Is. aki a bölcsöböl hozzámásztam éjjel... Mohó fiacskáját hogy is feledné el!?... Megvan még a gyermek, megvan még a költő, írja versét, mintha az a régi bölcső ringna vele, mim egy fiilemilefészek, min csak el nem alszik, lejtöl-daltól részeg. Írja versét, mintha bölcsőben feküdne és magát ringatná: tente, baba, tente, dalolná jó anyja altató nótáit, j ringatná öcséit, késő unokáit,.. Ha megvan, ha nincs meg az a ringatófa, — verssé lett a bölcsó, verssé lett a nóta, verssé lett az álom, a való az élet s ringatja magában a végtelenségeit / * ­EGY BARACKFÁRA ILLYÉS GYULA VERSE I. A kis barackja vállig sem ér. De már barack tun ága hegyén. Lábujjra állva Nyújtja feléd. Mint szűz leányka behunyt számét. [Állj csak elébe: szál derekát, hajtja, és lépne- futna tovább. Piheg ét illeg, melege van. Legyez, legyintget divatosan. Rázza ruhája lepke díszét. Pirulva várja, hogy megdicsérd. Folyton azt nézi csak őt keresd Bálterem néki még ez a kert. II. Estém ott töltöm naponta nála. Holnap is jöjjön, súgja utánam. Fölzizeg lágyan, ha visszatérek. Rá még hatással van a költészet. Drága barackfám veled álmodtam a zörgő szalmán a hús lúgosban. Mesgyénél, hátnál szét-széttekintve útnak indultál hold-ezüst ingben. Léptél, növelve halkan a csendet. Hoztad ölembe jószagu lested. Pirulta nézek feléd azóta. Nézz te is, kérlek, félre pirulva BABITS MIHÁLY: AZ EMBER, HA NAGYON NAGY A M0NDAN1VA- LÓJA^ ÖNKÉNTELENVL SgERÉNY LESZ. (Az Írástudók árulásé.} ţ

Next

/
Thumbnails
Contents