Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-25 / 117. szám
ÂRÂ 3 iii Síarkesitőség és kiadóhivatal: Cluj, Calea Moţilor 4. Telefon 11—09. Nyomda: Str. I. G. Duca No- 8. Fiókkiadóhivatal és könyvosztály: P. Unirii 9. Telefon 11—99. ALAPÍTOTTA BARTHA MIKLÓS Felelős szerkesztő és igazgató: DP. GROIS LÁSZLÓ Kiadótulajdonos: PALLAS R. í. Törvényszéki lajstromozási szám: 39. (Dos. 886/ 1938. Trb. Cluj.) Előfizetési árak: havonta 80, negyedévre 240, félévre 480, egész évre 960 iej ■ommmoms! e&zsx&asegamsBBSBBaxxi LXI ÉVFOLYAM, 117. S Z Á M. SZOMBAT Kiknek keli gyakorlatra haladéktalannal bevonulniÎ KOLOZSVÁR, május 24. A Rador távirati ügynökség jelentése alapján legutóbbi számunkban közöltük a nagyvezérkar katonai behívásokra vonatkozó közleményét. A Rador errevonatkozó anyagában tévedések voltak. Szükségesnek tartjuk az ezek alapján kijavított szöveget újból közölni. A közlemény tehát a következőképpen hangzák: Május 23-ikán katonai gyakorlatra összpontosítják mindazokat a tiszteket, altiszteket s legénységet, akiknek piros, vagy sárga színű behívójuk van az alábbi csillagokkal és jelzésekkel: Egy csillagosok: AR 1, AS 1, AT 1, AU 1, AZ 1, HF 1, DS 1, DR 1, CR 1, H 1, BR 1, BS 1, BS 2. BT 1, BZ 1, CS 1, CT 1, CU 1, CZ 1, RP 1 jelzésekkel. Kétcsillagosok: DT 1, FM 1, FM 2, CU 1, LB 1, CR 1 jelzésekkel. Három csillagosok: ÁR 1, AT 1, AZ 2. CR 1, BR 1, BT 1, CS 1, FM 1, RP I, AS 1, AZ 1, DU 1, H 1, BS 1, BU 1, CT 1, FM .! jelzésekkel. Négv csillagosok: AR 1, AT 1, CR 1, GM 1, EA. H 1, LB 1, RP 1 jelzésekkel. Öt csillagosok: CL 1, CL 2, FA 1, FU 1, FS 1, FS 1, EA, LB 1 jelzésekkel. A fentieknek huszonnégy órán belül jelentkezniük kell az egységeiknél a behívójukban, vagy szabadságolási cédulájukon feltüntetett garnizionokban, függetlenül attól, hogy szabadságon („concediu“, vagy „permisie“) vannak. Mindazokat, akik huszonnégy órán beUil nem jelentkeznek csapattesleiknél, katonai törvényszék elé állítják. A bekivás alól az alábbiak mentesülnek: Az erődítési munkálatoknál dolgozók. Az ut- és vasutmunkálatoknál dolgozók. A pénzügyminisztérium, a belügyminisztérium, a hadfelszerelési minisztérium, a külügyminisztérium, a CAM, a CFR, a posta és az SART személyzete, azonkívül a szénbányák, a petróleumtársaságok és a cukorrépa- termelők személyzete, akiknek a nagyvezérkar különleges engedélyt adott. Akiknek bevonulását személyi okokból elhalasztották, azoknak ugyancsak jelentkezniük kell. A Rador távirati ügynökség a nagyvezérkar* legutóbbi közleményéhez csütörtökön még a következő pótlást fűzte: , A nagyvezérkar közleményében szereplő j behívók tulajdonosait 30 napi katonai gyakorlatra faivják be. Mindazoknak akiknek birtokában munkára szóló bekivási parancs van, nem kell csapattesteiknél jelentkezniük. KOLOZSVÁR, május 24. Pótlólag a nagyvezérkar behívásokról intézkedő közleményé* ! hez, a kolozsvári rendőrkvesztura katonai • ügyosztálya közli a hadkiegészítő parancsnokság május 23-án kelt 33181. sz. átirata alapján, hogy mindazoknak a tartalékosoknak (miliţieni), akiknek sárgaszinü M 1, M 2, M 3, “M 4 jelzésű egycsillagos behívójuk van, úgyszintén azoknak, akiknek pirosszinü H 2, H 3 jelzésű behívójuk van, haladéktalanul jelentkezniük kell a kolozsvári hadki. egészítő parancsnokságnál (Cercul de recrutare.) BUKAREST, május 24. (Rador.) A „Timpul“ a nagyvezérkar közleményével kapcsolat- ban rámutat arra, hogy a kiképzés felfrissítése és az uj hadfelszerelés kipróbálása végett volt szükség a bebivásokra. 9 lÉisfeSi Boulogne-! tämodjäh — jelentette ki parlamenti nyilatkozatában Churchill miniszterelnök „Szőrűi a harapófogó“ címen számol be a német sajtó az északfranciaországi helyzetről. — Duff Cooper szerint az angol haderő érintetlen és veszteségei nem nagyok, a francia veszteségek pedig negyedét sem teszik ki a német veszteségeknek Francia hivatalos ieleníés szerint az eíőnyo- mali szövetséges csapatok Amiens közvetlen környékén küzdenek LONDON, május 24. (Rador.) Az ari- goi alsóház csütörtöki ülésén Churchill miniszterelnök a hadszintéri helyzetről következőképpen nyilatkozott: A frontvonalat áttörő német pánaéi- egységek a résen keresztül a belgiumi szövetséges csapatok mögé hatoltak és most igyekeznek a közlekedési útvonalakat szétrombolni. Abeville az ellenség kezében van. Boulogne közelében véres harcok folynak. A partvidéki harcok eredményéről még korai lenne nyilatkozni, de azoknak nyilvánvalóan nagy jelentőségük van. A hadvezetés Weygand tábornok kezében összpontosul, ő vezeti a kombinált szövetséges harcvcrial újjászervezését célzó hadműveleteket. sikerül döntő győzelmet elérni, elvesztették a háborút. Mi viszont tudjuk, hogy ha j (sszul is végződnék ez az ütközet számunkra, a szigetország épségben marad és a tengeren való óriási fölényünkre tovább is támaszkodhatunk. BERLIN, május 24. (Rador.) DNR. 4 német sajtó a csütörtökön kiadott hadi- jelentést ,.Szorul a harapófogó“ cim alatt közli és nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy a támadás Calais irányában mind érezhetőbbé válik és hogy Dower angol kikötőnek alkalma volt már megismerkedni a német légi haderő támadó erejével. 'Általában hangsúlyozzák, hogy a szérmbelileg hatalmas körülkerített ellenség küzdő ereje elég nagy ahhoz, hogy erős ellenállást fejthessen ki a németekkel szemben. 'A végeredményt illetőleg azonban semmi kétség sem állhat fönn Az „Angriff“ azt Írja, hogy a három állam egymillió embert kitevő hadseregére kikerülhetetlen sors vár. Ez a hatalmas ellenséges hadsereg Arras és Gent közölt száz kilométeres széles területre szorult s a német haderő óráról-órára növekvő nyomása alatt mind kisebb területre kénytelen visszahúzódni. CLUJ, 19 40 MÁJUS 25. I/JNDON, május 24. (Rador.) Reuter: A légügyi minisztériumban cáfolják Dower bombázásának hírét. PARIS, május 24. (Rador.) A francia hadvezetőség közleménye május 23-án este: ' — Az északi harcvonal több pontján folytok a harcok. Az előrenyomult szövetséges csapatok Amiens közvetlen környékére érkeztek Az ellenség hatalmas tüzérségi előkészítés után Sedantól délre támadásba kezdett. Longuyon és a Mosel közön tüzérségi harc folyik. Bombavetö repülőgépeink éjjel-nappal élénk tevékenységet folytattak. Május 22-én este lé gi haderőnk négy, egyenként húsz repülőgépből álló bombavető repülőrajt kény-, szerilett visszavonulásra. A légi harcok során legalább nyolc ellenséges repülőgép^ semmisült meg, ezzel szemben valamennyi, gépünk sértetlenül érkezett vissza támasz-, pontjához. P4RIS, május 24. (Rador.) Francia katonai körök szerint csak francia területen összesen 1000 német repülőgépet lőttek le. Hadszíntér! helyzet az ÉszakHengertéi Svájcig a Haras-ügynökség raegvilágitásában I LONDON, május 24. (Rador.) Duff [ Cooper angol tájékoztató miniszter csütörtökön este a londoni rádióban következő nyilatkozatot tette: — Habár a néir.eteh nagy előrehaladást, tettek és jelenleg Boulognet támadjak, ahol csapataink igen kedvezőtlen körülmények között harcolnak, úgyhogy maga Calais is veszélyben van, a helyzet mégsem mondható kétségbeejtőneh. Az angol haderő érintetlen s veszteségei nem nagyok. A francia hadsereg veszteségei egynegyedét sem érik el a német haderő veszteségeinek. A németek óriási erőfeszítéssel és minden rendelkezésükre álló eszközzel támadnak, mert tudják, hogy amennyiben a következő hetekben nem PARIS, május 24. (Rador.) A Havas a ! hadszintéri helyzetről a következőket je- j lenti: „Északon a hatalmas szövetséges hadsereg szilárd vonalban helyezkedett el az Északi-tengertől az Escaut-folyó mentéu, Valenciennes-en át (Cambrayhoz közel), Árraslól délre, egészen Bapaumeig. Délen a szövetséges vonal a La Manche-csatornától, a Somme, Aisne és Meuse folyó és a Maginot-vonal mentén a Rajnáig és ti svájci határig húzódik. A Somme és Arras közölt a vonalon rés nyilt. Ezen a résen szűrődtek be és szűrődnek még be északnyugat' irányban, azaz a I n Manche partvidéké felé előnyomuló könnvebb német egységek. A szövetséges légi haderő csütörtökön hatalmas bombázást indított ezek ellen a különítmények ellen, a k -ca délutáni órákig a különböző frontszaka- szokon lefolyt eseményeket a következők ben lehet összefoglalni: Északon az Es- caut vonal ellen intézett német támadásokat Oudenard környékének lei vét elével, a szövetségesek visszaverték. Belgiumban a németeknek sikerüli nem nagyon mélyen behatolni a szövetséges vonalakba, azonban belga forrásból érkező hírek szerint rövid időt alatt visszaverték az ellenséget. A Valenciennes—Cambray—Arras vonalon egész nap véres harcok folytak A Somme folyó mentén is több erős küzdelem folyt le. A barcvonal többi szakaszán a német tüzérség tevékenységét nem követték a gyalogság támadásai. így történi ez Longuyon, Sedan és Longwy körül. Sedan és Rethel között, Attinguy mellett ellenben délután 4 órakor a németek támadásba mentek át. Parisban még semmit sem tudnak ennek a támadásnak az eredményéről.-A BOULOGNE KÖRÜLI HARCOK A NÉMET TÁMADÁS GYORSASÁGÁT ÉS EREJÉT MUTATJÁK“ — MONDJÁK LONDONBAN LONDON, május 24. (Rador.) Reuter: Hivatalos körökben sehol sem tagadják, hogy a hadszintéri helyzet súlyos. Jó! értesült körök csütörtök esti nyilatkozatai szerint az mégsem aggasztó. Churchill nyilatkozatában megemlíti, hogy a harc jelenleg Boulogne körül folyik, ami a La, Manche kikötői irányába intézett ellenséges támadások és előnyomulás gyorsaságát és erejét mutatja. Annak ellenere., hogy a támadások súlyosan fenyegetik ty szövetségesek itteni közlekedési útvonalait, hivatalos körök szerint ezek egyelőre nincsenek közvetlen veszélynek kitéve. A szövetségesek ellenállásának eredménye az ellenséges előnyomulással szemben beállott ellentámadás gyorsaságától, függ Ebből a szempontból úgy angol, mint francia katonai körök nagy bizakodással tekintenek Weygand tábornok hadvezetésére. A szövetséges hadsereg főparancsnoka előtt a hasonló hadszintéri helyzet nem ismeretlen. A helyzet sok tekintetben hasonlít az orosz hadseregnek sz 1920-as lengyelországi háború so-' rán Varsó előtt elfoglalt helyzetéhez. ANGOL LÉGI TÁMADÁS NÉMET KATONAI GÓCPONTOK ELLEN LONDONt május 24. (Rador.) Az arm gol légügyi minisztérium közli: A szer-v dáról csütörtökre virradó éjjel hatalmas angol repiilöegység indított támadási a front mögötti német katonai célpontok ellen. Belgium déli részén megrongálták az útkereszteződéseket és vasúti hidakat. A Charleroi melletti vasúti gócpont teljesen megsemmisült. A Namur környéki! hidakat súlyosan meg»« rongálták. Az Aisne folyótól északra hatalmas bombázást zúdítottak a csa patösszev onásokra. Más bombavető repülőrajok Néna«*- országban tevékenykedtek és bombázták a Binche melletti útvonalakat, vas* úti hidakat, két élelmiszer- és hadi- anyagszálÜtó vonatot pedig felgyujtot tak. Aachentől északra szintén két vo* natot bombáztak. Az egyik angol repülőgép egészen Leipzig városig repült és Gotha közelében bombázott e.gy viU lamostelepet. i (Cikkünk folytatása az utolsó oldalonJ I A 1 f'H