Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-24 / 116. szám
8 fflltXIVK 78*0 rvJltii 11. Az „úszó milliárdok" fentartják az egyensúlyt a távolkeleti tengereken Két napig élt a világ politikai hírszolgálatában a legújabb távolkeleti Jei sziiltség, Holland India állítólagos pro- blémája. Utóbb a háborús levegőben szenzációként kezelt esemény húrom kijelentésre zsugorodott össze és meg lehet állapítani, hogy ezekben a kijelentésekben minden érdekelt fél óva** kodott attól, hogy a megszokottnál ha tározottabb vagy erőteljesebb szavakat használjon. Ugylátszi-k, egy tijabb, egyelőre ismeretlen célú kísérleti léggömb pukkant el a szemünk előtt. Legfeljebb arra volt alkalmas, hogy a figyel*« met az európai bonyodalmak mellett egy pillanatig ismét a kétségtelenül létező csendesóceáni problémákra irányítsa. SZÁNDÉK ÉS IDŐPONT Maga a rövid tényállás abban foglalható össze, hogy Japán és Amerika, illetve Hollandia közölte az egész világgal, hogy az európai politika bármi-* lyen bonyodalmas fordulata esetén a keletázsiai nagy szigetvilágban fenn tartja a mai helyzetet. A holland gyár matbirtokok nem kerülnek egyik nagyhatalom érdekköréin sem — elsösor-* ban talán azért, mert az adott pilla natban egyik hatalom politikai céljai nak, illetve lehetőségeinek sem felelne meg az ilyen változás. \ Hogy Japán mennyiben tulajdonított terjeszkedési szándékot ezen a vidéken Amerikának, nehéz eldönteni. Aránylag több valószínűség szólt azok mellett a kombinációk mellett, amelyek azt az első pillantásra tetszetős lehe** tőséget villantották fel, hogy a felkelő nap birodalma égető nyersanyag problémáinak legalább részletes megoldására használná fel az európai háború további kiterjedését. Ezen a ponton azonban kétségtelenül befolyásolja a japán ál lamférfiak állásfoglalását a tengeri ha-* talmak erőviszonyainak alakulása — s ezek az tír ő viszonyok egyelőre nem amellett szólnak, hogy az ilyen kísérlet számára elérkezett volna a kellő lélektani és srtratégwai pillanat. ^ NÉGY VILÁGRÉSZ HAJÓÉPÍTŐ - I MŰHELYEI TELJES ÜZEMBEN Nem túlzás azt állítani, hogy 1940 tavaszán Európa és Amerika, sőt való* szinüíeg Ázsia és Ausztrália valameny-* nyi hajóépítő műhelye teljes üzemmel dolgozik. A tengeri nagyhatalmak közül egyik másik évtizedek Ianyhaságát és mulasztását most pótolja. Az adatok összehasonlításából az derül ki, hogy a tengeri hatalmi helyzet alakulása aránylag kevés kilátást nyújt a birtokállomány erőhatalommal való megvált toztatására. Kétségtelen, hogy Japánnak van bi zonyos időbeli előnye a Csendes óceánon közelebbről vagy távolabbról érdé*» kelt más államokkal szemben. Maga az a tény, hogy elsőnek Tokio függetlenítette magát a washingtoni egyezménytől, még pedig nemcsak a hajók számát, de a csatahajók tonnatartalmát illetően is, olyan kiugrást biztosított számára, ami eleve kilátástalanná tenne minden Japán ellen aktiv formában végrehajtandó akciót. Tíz nagy csatahajója és épülőben levő nyolc uj nagy egysége, amelyek közül hir szerint legalább kettő 40.000 ton=* nás, eleve reménytelenné teszi annak az admirálisnak feladatát, aki a japán érdekkörbe tartozó vizekben támadó mozdulatokat akarna végrehajtani. Ugyanekkor azonban a japán admirali- tás legjobb forrásokból tudja, hogy' az angol-szász hatalmak és Franciaország épitésíi programja ugyancsak elérte már azt a fokot, amikor bármiféle más lekötöttségük melleit kellő erővel tudnának szembeszállni minden offenzív mozdulattal. Amerika, amelynek csatah.3jóraja e pillanatban, legalább ami az abszolút számokat illeti, legelső a világon, újabb milliárdok befektetésével egész eor uj csatahajót és más nehéz egységet épít. A hirek arról vélnek tudni, hogy ebben az uj programban 50.000, sőt 55 ezer tonnás csatahajók, 20.000 tonnás, eddig teljesen ismeretlen tipusu, legnehezebb ágyukkal felszerelt óriáscirkálók sze* repelnek. Anglia kilenc uj, 35—40.000 tonnás modern csatahajója még az idén, megjelenik a tengereken s állítólag már a nyáron teljes létszámban cselekvőképes lesz a több mint száz, kisebb na** gvobb egységből álló önálló távolkeleti flotta, amelynek bázisa Szingapúr. Nem lehet érdektelennek tekinteni, indokinai birtokai miatt, Franciaországot sem, amely hosszú időn át meglehetősen elhanyagolta ottani tengeri erejét. Ha azonban figyelembe vesszük, bogy Paris rövidesen tizenegy’ uji, 22— 35.000 tonnás csatahajót, huszonegy könnyű és nehéz cirkálót, száz ujtipusu rombolót és több mint száz uj ten gem alattjárót bocsát gyors egymásutánban vízre, fel lehet tételezni, hogy ennek a nagyszabású programnak keretében kellő gondoskodó»1 történik a franciu * seudcsóceáni hajóraj megerötitcsé röl Is. I AZ U57Ó MILLIÁRDOK Hollandja, amelynek flottája ho*a...u idő óta kizárólag biztonsági s/olgála tol lát el, már tavaly szükségesnek tartotta, hogy kelet indiai birtokai véde!-* mére egész sor uj hadihajót rendeljen. Ezek között három darab legmoder nebb 25.000 tonnás csatacirkáló e* mintegy húsz modern nagycirkáló sze repel. Hz az erő, mint azt akkor Tokio megjegyezte, jóvei több, mint amennyire pusztán rendőri célokból valaha is szükség lehet. | Fzek a hajóegységek, mindenki ki>* számíthatja, súlyo tételekkel terhelik valamennyi állam költségvetését és milliárdos kiadásokat jelentenek minden oldalon. Annyi megnyugvás azoii* ba származhatik ebekből a kiadásokból, hogy — legalább távolkeleti vonatkozásban — a ma fennálló fegyveres egyensúly további megőrzéséhez járul*« nak hozzá és igy a még sokkal pusz titóbb, sokkal költségesebb ellenséges kedések kitörésének útjában komoly, jelentős akadályokat építenek fel. számláz ás zene négy pompás darab szerepel a színház szombati és vasárnapi műsorán As Ida pegónye, a Vasgyáros, a Nótás Kata és a Cserebere szobalány, a négy legjobb kolozsvári műkedvelő egyesület előadásában A közönség széles köréből megnyilvánult kívánságnak tett eleget a színház vezetősége, amikor újólag meghívta vendégszereplésre Kolozsvár legkitűnőbb műkedvelő egyesüle teit, amelyek nemcsak a legutóbbi versenyen, hanem a Magyar Színház színpadán is már többizben arattak tomboló sikert. A szombati ée vasárnapi műsoruk olyan választékos, hangulatos és finom, hogy az nyilván a legkényesebb igényű közönség Ízlését is kielégíti. Két pompás, kitűnő zenés, énekes és tán* coa nagy operett, továbbá egy világsikert aratott, nagyhatású izgalmas dráma és bűbájosán finom vígjáték szerepel a szombati és vasárnapi műsoron. Szombaton este 9 órakor az ,,0rfeus“ a „Cserebere szobalány“ cimü, nagy sikert aratott operettet mutatja be, Tar Kázmér rendezésében. A zenekart Rezik Károly vezényli. Vasárnap délután három órakor Gárdonyi Géza gyö-nyörü, hangulatos, finom vígjátékét, az „Ida regényét“ játszák a kerekdom* bi es a írisztelepi rom. kát. kápolna műkedvelői. Vasárnap délután 6 órakor a székely alkalmazottak műkedvelői gárdája vonul fel a ..Nótás Kata“ ciinü, elragadóan pompás, zenés, táncos, énekes és népiesen kedves nagy operettel, amelynek zenekari részét ugyancsak Rezik Károly vezeti. Vasárnap este 9 órakor „Ohnet“ világsikert aratott és Kolozsváron már rég nem játszott nagyhatású és izgalmas társadalmi drámáját, a ..Vasgyárost" mutatják be a monostori Szent József dalkör műkedvelői. Mind a négy előadást olcsó helyárakkal rendezi a színház, hogy igy mindenkinek alkalma legyen megnézni az előadásokat, amelyek nemcsak kellemes szórakozást nyújtanak, de egyben Kolozsvár egyre jobban fejlődő lelkes műkedvelő egyesületeinek pártolását is jelentik. Éppen ezért minden bizonynyal a szombati és vasárnapi előadásokat zsúfolt ház fogja végignézni. Az előadások iránt, amelyekre a jegyeket a Magyar Színház árusitja, nagy érdeklődés nyilvánnl meg. apmmrdeibek DR. MANDEI. FORDÍTÓ IRODA Memorandului 24. Telefon: 16—37. Kiadó 40 éve bevezetett füszeriizlet, ven. déglővel elköltözés miatt, lakással. Elsőrangú egzisztencia, mely biztosit havi 15.000 lej nettó jövedelmet. „Universal“ Str. Regina Maria 20. K. 90 E_ ADÁS-VÉTEL Bútort mielőtt vásárolna, saját érdekében keressen fel. Háló, nehéz ebédlő, szalon berendezés, konyha csillárok eladók. Str. Duca 3. III. em, ajtó 3. Ko. 158 Eladó erős, jó vaságy, 3 szakaszos olcsó, használt szorniatrác, 5 darab ablakpárkányra helyezett virág elé való gyönyörű ablak - j rács és punktroller. Megtekinthető Cal Regele Ferdinand No. 114. Apart, 2. G. 3319 ÁLLÁST KE RE Szavanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, vagy eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleket továbbítunk. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyv- osztályunkban;. bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYA CLUJ (Piaţa Unirii 9.) vesz fel. Telefon 11—90. Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott cimre kell irányítani ! Egy mély gyermekkocsi eladó. Ady-utca 4. ______________G. 3316 Használt Íróasztalokat, iratszekrényeket keresünk megvételre. Cim a kiadóban és könyvosztályban. U. 3318 Keresek azonnali megvételre 20. H. P. villanymotort alkalmi áron. „Universal“ Str. Regina Maria No. 20. ________________K- 90 ( Sürgősen eladó egy bőrgarnitúra, dívány, j két fotel, barna bőrből, ebédlő asztal, négy fotel'el tölgyfából magyar stil, két nagy festett ruhaszekrény, egy nagy álló bronzozott consul tükör, üres literes üvegek, jégszekrény kiest és különböző házi apróságok, ugyanott bútorozott szoba kiadó. Str. Andrei Murcsan 11. Î. emelet. U. 3320 PÁR ÓRAI KÖNNYŰ MUNKÁRA KERESÜNK állandó alkalmazásra asszonyokat és férfiakat. Gyerekek is jelentkezhetnek. Ont az Ellenzék kiadóhivatalában' Calea MaüJss 4. délelőtt. A legjobb tnódízerrrl tmgysi gyorsírást »«milok jutányos árun Érdeklőd ni a* Ellenzék kiadóhivatalában. G. 3181 Házvezetőnőnek elmenni háztartásban, főzésben jártas urinő, vidékre is. Cim: Uzv. Székelynénól, Audrei Mure-an 29. Ko. 162 Maros mentén kiadó uj ház, 3 szoba, konyha, terrász, nagy beLőség, istálló. Tiz perc a fővonali állomás, a kapu mellett autóbusz Cluj—Alba-Tulia felé. Fürdőhelyiség 2 krn. távolság. Értekezni Cluj, Mareshal Foch 84. Apart 2. Ko. 161 Eladó 6000 lej bérjövedelemmel 3 üzlet helyiség és 2 szoba, konyha* prima ház, mái városba köLtözés miatt, 800 ezer lejért, a város legforgalmasabb helyén. „Universul“, Str. Regina Maria No. 20. K. 90 ATszinház műsora Keddtől péntekig: Az együttes körútja miatt, nincs előadás. Szombat 9: CSEREBERE SZOBALÁNY. (A* Orpheus műkedvelő egyesület zenés, énekes, táncos vígjáték előadása. Olcsó hely- árakkal.) Vasárnap d. u. 3: IDA REGÉNYE. (Gárdonyi Géza bűbájos vigjátéka, a Kerekdombi Róru. Kát. Kápolna műkedvelőinek előadása. Olcsó helyárakkal.) Vasárnap d. u. 6 órakor: NÓTÁS KATA. (Nagy zenés, táncos, énekes operett. Előadják a székely alkalmazottak uü- kedvel ői. Olcsó helyárakkal.) Vasárnap este 9: A VASGYÁRQS. (Ohnet világhírű színmüve. A Monostori Szent József dalkör műkedvelőinek előadása. Olcsó helyárakkal.) ül mozik műsora CAPITOL-MOZGÓ: Premier világsláger! Hulló csillagok. (La fin du Jour.) Főszereplők: Victor Francén, Louis Jouvet, Michel Simon és Madeleine Ozeray. — A film előtt: Paramount vitághiradó. EDISON-MOZGÓ: I. AZ ALIBI. A legizgal- masabb francia bűnügyi film. Erich v. Stroheim, Louis Jouvet. II. TURA. Az ŐSERDŐ LÁNYA. Színes dsungel-filín- csoda. Dorothy Lamour, Ray Milland. RIO MOZGÓ: Kedd és a következő napokon 3, 6 és 9. Két sláger. I. Párisbau szerettem beléd. Ötletes, nevettető vígjáték. Fősz. Claudette Colbert és Melvyn Douglas. II. Az utolsó barikád. Az évad legizgalmasabb és legnagyobb cow-hoy filmje. Fősz. Randolph Scott és Joan Bennet. III. O. N. C. román híradó. A vasárnapi előadásokon visszamaradni nem lehet, ROYAL-MOZGÓ: Ozi varázsló, a csodák csodája. Nem rajzfilm, sem trükkfilm, hanem mély, komoly, örökké aktuális szatírája a társadalmi élet kinövéseinek és ferdeségeinek. Számozott jegyelővétel délelőtt 11 órától. Telefon: 3705. SELECT: Masters asszony lányai. Négy szép, fiatal lánynak, négy nővérnek élete, akik bátran harcolnak a sors mostohasága ellen. Főszerepekben a legszebb három amerikai nővér, Priscilla, LoU és Rosemary Lane. Főszerepben John Garfield, Jeffrey Lann. Műsoron kívül a legújabb hangos FOX hiradó. URANIÂ: Szenzációs dupla műsor: I. Hófehérke és a hét törpe. Walt Disney örökbecsű színes rajzfilmje. Utolsó alkalom megtekintésre. II. Bengáli. Izgalmas cse- lekménvü film *3 gaütpior sSasSB®s*sswB«a!K«ri*s. a-J, ^ wage BPWaflfal CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 23. Bukarest. 12 Egészségügyi tanácsok, 12.10 Hanglemez, 13 Hangverseny, 13.20 Sporthírek, 13.30 Hangverseny, 14 Hirek, 14.20 Hangverseny folytatása, 19.01 Tudományos \ krónika. 19.15 Szláv hangverseny. 19.50 Magyarnyelvű hírszolgálat, 20 Vasié Alexandráról, 20.15 Operaindulók, 20.45 Hirek. 21 Filharmonikus zenekar. Szünetben hirek. 21.10 Szimfonikus hangverseny folytatása. 23.45 Hirek francia, angol és olasz nyelven. Budapest I. 9 Hanglemezek, 9.45 Hírek, 11 Istentisztelet, 13.30 Hangverseny, 14.45 Hirek, 15 Hanglemezek, 16 Mesék, Í6.30 Cigányzene, 18 Hirek, 18.15 Ugrón Gáborról, 18.45 Zenekar, 19.10 Felolvasás, 19.45 Baromfitenyésztés, 20.15 Hirek, 20.25 Tánclemezek, 20.35 „Délibábkisasszony“, mesejáték, 21.20 Sport, 21.30 Dohnányi Ernő és Telmányi Emil zongora-hegedű műsora, 22.05 Felolvasás, 22.15 Jazz, 22.40 Hirek, sport. 23.10 Cigányzene, 0.25 Hanglemezek. 1.05 Hirek. — Budapest II. 12.45 A MÁV dalegylet műsora.