Ellenzék, 1940. május (61. évfolyam, 99-122. szám)
1940-05-19 / 112. szám
194 0 május 1 9. ELLENZÉK n JEAN GIANO: ZENG A VILÁG ILLYÉS GYULA FORDÍTÁSA Úgy hiszem, egyáltalán Dem érkezett el még az az idő, amikor Jean Giono irodalmi munkásságáról, de legfőképpen magyarul is megjelent regényéről, a „Zeng a világ“-ról tárgy ilagosan irni lehetne. Korántsem vagyunk hívei annak a bíráló beállítottságnak, melynek álláspontja, hogy várjunk, engedjünk időt, mig ez önmagától hozza meg értékítéletét a szerző és alkotása felett. S most mégis, heteken keresztül vártam arra a pillanatra, amelyik, ha csak részben is, meghozta azt a hangulatot, amely lehetővé tette Giono könyvével foglalkozni. Ez a lelkiállapot máskor is előfordulhat, amikor megdöbbentően nagy és emberi lélekzések fekszenek kötésbe kényszerítve az ember előtt . .. Midőn a mondanivalók túlzsúfoltsága a szétfeszítés veszedelmével fenyegeti magát az olvasót is. Ilyenkor az emberi Ítélőképesség hetekre megtompul, a hang elnémul és kényszerű lenyü- gözés alatt kettős felkiáltó jellel elejtett dicsérő szavakat ejtünk el bámulatunkban: Kitűnő !! Gyönyörül! Azonban e jelzők hangos semmitmondásá- val tökéletesen tisztában vagyunk és ha ezt Giono könyvére alkalmaztuk is egy bizonyos lelkiállapot hatása alatt, bocsánatot kérünk. Hatása lenyűgöző volt első olvasásra, de csökkent az idő teltén, amikor másodszor vettük kézbe. Értékelésére másodszori átélése a cselekménynek kevés hatással volt. Az értékét éppen úgy elismertük, de a tűz, melyet először felgyújtott bennünk, kissé alább hagyott. Hol van a hiba. nincs okunk keresni. Tekintsünk el felette. í, Ki ez a Giono? — kérdezi méltán az, olvasó. Felesleges életrajzi adatokkal bemutatni. E ^jjon mit mondana az a száraz számadat, hogy 1895-ben született, vagy hogy banktisztviselő volt egy vidéki francia városban. Hagyjuk tehát ezt és inkább mondjuk azt róla, hogy Giono az a miivézs, aki mélységes intuícióival képes megragadni az Embert és a Természetet. Művész, a szónak abban az átfogó értelmében, aki önmagában hordja a Világ kozmikus dallamát és átélt az emberi küldetés igaz hivatását. így ir erről egyik jellemző kis Írásában: „Nem irodába, gyárba, autóra teremtettek minket. Küldetésünk nem az, hogy gépeket, traktorokat készítsünk. Nem azért születtünk, hogy karosszékhén huzat vásároljunk —- kábelutasitásra, Hamis világban élünk. Életmódunk is hamis. Eltévesztettük hivatásunkat!“ Ezt még egy kis rézig* nációnak is lehet tekinteni. Az a világ, mélyben az 5 embere bontja ki hivatásét, egészen más. Egy csodálatos, irreális világ. íme: „Én a világot akarom élni. A világ dallamát dalolni. Dalolok a fák bólogató koronájáról, a fenyők suttogásáról. A mezőről. Az illanó vadról. A fák kérgére tapadó moháról. A madarakról, amelyek olyanok, mint a kiáltó színek az ég palletáján. A táj felett elvonuló iesőről. A mocsarak felett csapkodó vadkacsáról” és a természetben található szépségek sorozatáról, mig végre összegezi: „.Én a ritmust, a világot, a rendetlenséget dalolom, Azt a rendetlenséget, amely minden rend közölt a legrendesebb :a természetet!“ (Heszke Béla fordítása.) S talán csak most érkeztünk el Giono köny véhez, a ..Zeng a világ“-hoz. Hősei egyszerű, balladái homályban élő lelkiségek, akik pri- mitivükségükön át nem „tudják.“, hanem „érzik” az életet és a természet sokszínű pompáját. Favágók, halászok, bikaőrzők Ó3 tuta- josok ezek az emberek, akik ravasz és kifinomult intellektus helyett valami ősi, megnevezhetetlen állati ösztönnel felruházva, szagok és illatok, hallás és tapintás nyomán fogják fel a körülöttük elszórt „rendetlenséget“, a természetet. Ebben a világban testet öltenek a remegések, Beszélgetnek a fák, ébrednek és nyugosznak a folyók, életüket élik, mint valami szép gyermek- mesében a tündérek százezrei, vagy, mint az Olimposz istenlakói. De nem, mint a kulturált görögök mitoszt formáló, tiszta képzelet- világában, hanem atavisztikus erők megvalósulásaként. Pánteizmus ez? — kérdezi Illyés Gyula is. Nem fontos. Talárt valami elkésett pogányság? Elvből nem számit. Hisz ebben a világban, melyet Giono elénk tár és amelybe bevezet, mint kézenfogva anyja gyermekét, nincsen izmussá fejlődött emberi kiveti- tődés és bölcseletet jellemző gondolat-bakugrás. Ebben az értelemben, Giono tömör kifejezésével élve, „ásványi csönd“ fekszi meg hősei gondolkodásmódját. Kevésszavu alakjai most is inkább kitalálják, vagy ösztönös mozdulatokkal jelzik mondanivalójukat, inkább célzatos jelbeszédekkel utalnak szándékaikra, röviden és szaggatottan, félőn őrködve a lényeg pontos körülhatolására. Felfogják társaik gondolatbullámzásait, mint ahogy érzékelik, misztikusan a Természet, a Világmindenség örök zúgását. Eltörő regénynek hirdették, pedig csak folytatása egy már megkezdett irodalmi iránynak, vagy szemléletnek. De betetőzése is ennek. Ezt a magaslatot nem tudták elérni az ezen az „utón“ indult indultak. Különösen az uj orosz irodalomban találunk ilyen kísérleteket, (Jeszenyin, az ismertebbek közül), de tehetségük mélységeit nem tudták kellőképpen kihasználni. Hiányzott természetélményük sokszínűsége. De hiszen éppen itt döbbenünk és ezért kértünk időtávlatot szemléletének magunkévá tételére. A klasszikus „ruebr Licht“-várásunk Giono Éjszakájába torkolik és nem vagyunk képesek kivergődni belőle. Egyszerűen fogva tart. Ketté ősz. tódik eddigi mércerendszerünk. Mert egyrészt a misztikum lenyűgözi minden idegszáiunb, értelmünk pedig megdöbben a háttérben található hiányosságokon. Kiutat keresünk, gázlót, vagy finoman iveit hegycsúcsot, hogy stílszerűek legyünk, honnan áthidalhatjuk ellentétes érzéseink hullámait. Ha valaki tartalma után érdeklődne, mégis mi lenne ennek a könyvnek cselekménye, nem mernénk elmesélésébe kezdeni. Csupán annyit mondhatnék, hogy két ember, egy fa vágó és egy halász véletlenül feleségre bukkan és vidékük meghitt környezetébe viszi őket. Ez semmi. Tudom, de ki merné meg büntetlenül visszaadni a világ zengését, ami ebben a könyvben lüktet. Talán Giono maga sem merné még egyszer e dallam lekottázásához fogni. Itt élnek az emberek forró napsütésben, zugó szélben, ömlő esőben, fátrepesztő fagyban, szenvedélyesen szeretnek és megbé* kéken halnak meg. De mindez olyan fenséges elénkvetitésben és méretekben, mint a görög hősi énekek, vagy tragédiák gördülő hexameterei, en. Az analógia azonban csak a fenséges jelzőre vonatkozhatik. Mig a görögöknél az eszmék nagyszerűsége lendíti az emberi sorsok kerekét Moira istenasszony pusztító karjaiba, Giononál az ember az auyaggal forr össze. Ember és anyag (természet) külön nem választható entitás, külön nem létező fogalmak. Mindkettő önálló élete merő erőszakosság, társadalmi szemlélet „álom-csökevénye“ A lét és a földi valóság csak eggyé olvadásuk nyoraáu jöhet számításba. Epéikül tartalom nélküli fogalmak. Az eszméket is az anyag szüli, az eszmék szükségkészlete az anyag. Pandora-szelence. Ebhez felesleges minden magyarázatot hozzáfűzni, mert aki nyitott szemmel szemléli századunk vérzivatarának messzehordó viharágyuit, könnyen rátappinthat erre az igazságra. Ez az örök kettőzöttség válik pánteisztikus kivetitődés után bizarr, átértékelt hellenisztikus monoteizmussá. Giono világában az Egy, a Természet és az Ember egysége uralkodik. A „Zeng a világ“-ban ninc3 külön „climat“- ja Antonionak, Matróznak, vagy bármelyiküknek; a lelkiség egyeduralma a napjaink szokványos irodalom-tömkelegében, teljesen megszűnik itt, helyet adva az újszerűsége által megdöbbentő egység-szemléletnek. Ennek a könyvnek vagy barátja, vagy ellensége vagyunk. Bár idegenkedve ettől a vezérfonaltól, bevallom tiszta lelkiismerettel, inkább a felkeltett érzelmek és indulatok vezettek, mint józan meggondolások e sorok írása közben. Lehet, igazam sincs teljesen, de akkor az ellenkező véleménynek is akadnak majd gyengébb pontjai és ez mindenesetre megnyugtató. Még egy pár szó a könyv fordítójáról. Giono merészen költői nyelvének zökkenői és néhol verssé emelkedő prózája a fordítónak olyan kvalitásait tételezi fel, mint magáét az íróét. A néhol hevenyészetten odavetett mondatok, sőt gyakran részek egy démoni- kus élmény átélését tükrözik vissza és hogy ezeket maradéktalanul az az író szándékainak megfelelően vissza tudja adni, annak olyan nyelvmüvésznek kell lennie, mint a könyv fordítójának, Illyé« Gyulának. SZABÓ ENDRE, KNUT HAMSUN: AMERIKAI JEGYZETEK Bölcs tanácsokat kértek tőlem, pedig jómagam sem tudok eligazodni az életben s mindegyre nekem is tanácsot kell kérnem a tengertől, a széltől és a csillagoktól. Sokan ügyesek voltak az életbölcses- ségben. Egyesek szérumokat fedeztek fel. Bergson útjára engedte az „intuíciót \ Einstein a relativitás elméletét. De én, hijján vagyok mindennek. Semmi tehetségem nincs a feltalálásra, nem tudok semmit, sőt még iskolai bizonyítványaim sincsenek. Úgy járok-kelek idelenn, mint egy földműves. De ha már bölcs szabályt kérnek tőlem, ami eligazít egy életre, hát mondok egyet, amit Augustus is vallott: Festina lente. (Lassan járj, tovább érsz.) Egyébként az ilyen bölcsességkérések világosan bizonyítanak egy dolgot. Az emberiség bolyong és nyugtalan. Mindenki tapogatózik, seukisem nyugodt. Az Istent elfelejtették, a dollár kezdi átvenni a helyét s a gép nem törődik a lelki megrázkódtatásokkal. Az útal elzárták. És egy ilyen helyzettel szemben Amerika megelégszik azzal, hogy meggyorsítja a mozgást. Nem hagyja magát feltartóztatni az akadályoktól, csak előre akar menni, utat akar vágni. Visszatérjen-e Amerika?. Semmi szín alatt, sőt megszázszo- rozza a sebességet, orkánt játszik a földgolyón. Enrópában ma már fogalom e szó, hogy; amerikanizmus. Az ó-kor jelszava ez volt: Festina lente. Az erőket felhasználják, de a felhasználás ma már visszaélést is jelent. Az erő pedig elhasználódik. A régi népek, Asszírok és Babiloniak elhasználták erejüket, visszaéltek vele és elvesztek. -' c - “* 5'S ver 3 & s* *>; y-'t — 'V fi ■ ** . . ^ , '' SatüEseges-e a szenzáció a földi élethez? X Toaregek megélnek nélküle. Rekordláz mindenütt. Magasra repülni, gépkocsis Kagsidani, boxmérkőzés közben le- óta! egy másik' embert, aki ügyetlenebb’. Az ilyen vállalkozáshoz személyes kockásat, bátorság kell, de Ha ezeket megtapsoljak', még nem árultak el lelki gazdagságunkat. Ä’ szenzáció csak még a civili- fáciő bizonyítéka, de nem a kultnráé. 1 Mikor Lindbergh átrepülte az Óceánt, az njjongo nép meg akarta választani a2 Egyesült-Államok elnökévé. Civilizált emberek bálája volt ea. 4 ' Rövid az élet. Ez már 9zent. De élni csak akkor lehet, ha van reá idő. Ezért kell lassan élni. Festina lente. Az amerikaiak nem elégszenek meg kevéssel. A rövid életet gyors mozgással törekszenek pótolni. Mennyire ellentétes ez a keleti emberek szerénységével, akik mindentől meg tudják fosztani magukat, Perzsiában láttam kocsisokat, akik üldögélve eszegették a szőlőt és a kenyeret. Egyszer a kenyérbe haraptak másszor a szőlőgerezdet csipdelték. E2 volt az ebédjük. Megvoltak aranyóra, sülthus és villa nélkül. Kérdeztem a kocsisomat, hogy mikor érkezünk a közeli faluba. Azt felelte, hogy ott leszünk a „nagy meleg előtt.“ (Déli hőség!) Költői órabemondás. Az amerikai ezt lelelte volna: „Egy óra járás egy Ford-kocsin.“ Haladás. Mi az? Hegy gyorsabban rohanunk az utakon? Nem. Mert ha eszerint készítjük el a haladás mérlegét, az ember deficittel zár. A haladás a léVk és a test nyugalma. ÉlletbÖlcsesség? Megtanulni jól elfecsérelni az időt, .amiből olyan keveset kap minden halandó. , . Fordította: H. STABAT MATER DOLOROSA SZABÉDI LÁSZLÓ YBRSR ÁHí a meg szomorodott anya a keresztnél; szive kínosan dobog, agya alig eszmél. Tágra nyílt szemet mereszt körül a Kopáron; egy keresztt meg égy Keteavt, kettő; meg egyt három, Itt megáll, néz, aztán iszonyút kiát: harmadik keresztfán látja a fiát, Jaj, fiacskám! jaj egek! — a kereszt öli tégy —* tenyeredből rút szegek nyomán vér szivárog, lábad fejét is kövér szegek szegik durván, egész tested csupa vér, Fiam vére, hullj rám, lábaim áraszd el. lepd el két kezem; négy sebért, ha az kelt, négyszer vétkezem. ’■ Jajf fiacskám, tolvajok társa, úionállók cimborája, hol vagyok, milyen úton állok; nincs nálam keservesebb anya, latrok latra, — meg ne moccanj! nő a seb minden mozdulatra. Jaj, ne mozdulj, jajt meg, aludj, kedvesem; jaj, ne mozdulj, halj meg fiam, csendesen. Meg ne halj az istenért! a kegyetlen bíró téged hányszor tetten ért, bűnöket felírd; tagadnád vagy váltanád, számon tartja vétked, meg ne halj! míg élsz, anyád megbocsát tenéked Mindent meghocsátokr a rablást; a vért — s rám szálljon az átok bocsánatomért.
