Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-21 / 92. szám

BL1BNZÉK ■MBaaraní Milliomos Nemrégen történt meg Bukarestben oz a humoros, Ilimre szóló eset. hogy koldusokról kiderült milliomos voltuk. Egész koldus-bán• dóit leplezett le u rendőrség. A koldus vezér, oki o viliig legszónuloniruméltóbb teremtése­ként. rongyoson, jajgatva, nyomorékon töltii mogul kis kerekes kocsiión. nagy szervező­be;.ességii, l1 Capona-szerii zseniulitósu üz­letembernek bizonyult. Bandája szemrebbe­nés nélkül teljesítette minden parancsát s a vezér — mialatt nyögt e könyörgött egylejes adományokért százezreket rakott félre, bérli izakut vásárolt, részegeskedett, udvarolt és élre világát. ! mulatságos és regényes törtemet azóta megjelent a világsajtó lapjaiban s szó ami szó, gondolkozásra li én y szeri tét te azokat az embc > eket, akii; koldusoknak adni szoktak s pénztárcájukból egy-egy aprópénzt kikapar­va, könnyitenek lelkiismeretükön. Enyhém széli a. a kipattant koldus-botrány gyanússá tette a koldusokat, a társadalom ranglétrájá­nak legalsó fokán lévő könyöradományokból álló szerencse leneket. Különösen a koldus- elleneseknek tetszett ez a csinos kis dolog, így az egyik koldusellenes ismerősöm, aki ..elvből sohasem ad koldusnak'1 a követke­zőkben fejtette ki szilárd és megingathatat­lan véleményét: — Koldusnál; sohasem adok egy bánit se J és megmagyarázom, hogy miért. Az igazii nyomorgó sohasem hivatásos koldus, hanem szemérmes és szenvedő. Az ilyen nem áll ki jajgatni az utcasarokra. A ..profi ' az igen, úgy csinálja. mint ahogy az operaénekes: mesterségből kiáll a színpadra és énekel. Az életszínvonala olyan, hogy bőven megkeresi a mindennapiját. Jegyezze meg kérem: az igazi, rettenetes nyomorban sohasem a pro­fesszionista koldus kínlódik. Sőt tovább me­gyek. Meg vagyok róla győződve, hogy mint azoknak' a hírhedt fővárosi koldusoknak, sok más koldusnak szintén egész szép lus megtakarítóit pénze van a szalmazsákban. Érti kérem? — Értem — felelem gyámoltalanul —, de ez egy kicsit úgy hangzik, mintha irgyel- né a koldusokat. — Ez túlzás — feleli barátom —, de az biztos, hogy munka nélkül szépen keresnek. Csak ülnek, vagy sétálnak és játszva össze­keresnek annyit, amennyit egy robotoló nap­számos esetleg ötször annyi idő alatt keres meg. S ez a múltkori eset különösen meg- nyilota a szememet. l j Nem válaszolok, mert ez olyan ember, aki­vel úgysem lehet vitatkozni. Pár lépést teszünk meg s egy utcasarkon elénktünik beszédünk tárgya, a koldus. De milyen koldus. Öreg, csapzott, sánta, ron­gyaiban, aszott tagjaival a nyomor, a tehetet­len aggság és szerencsétlenség megtestesítő­je. Nem siránkozik, csak felénknyujtja cson­tos, öreg kezét. Ismerősöm szigorúan rámnéz. — Nehogy adjon neki valamit — szól —> ismerem, pont ez az a típus. Egész biztosan, miliomos. (—) Időjárás EUCH RESTIBŐL jelentik: Mérsékelten emelkedő légnyomás, élénk déli, délnyugati szél és változatos felhőzet mellett többhe­lyen zápor vagy zivatar és a hőmérséklet csökkenése várható. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK. Április 20—26-ig a következő gyógyszertá­rak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Lukács Str. Memorandului 2, telefon: 20—78. Dr. Olariu Str. Regina Maria 9, telefon: 15—68. Minerva C. Reg. Ferdinand 28, telefon: 21— 54. Dr. Rusu Str. Cipariu 1, telefon 27—92. SÓGORA HÁTÁBA VÁGTA A FEJSZÉT. Aranyospojan községben Filip Yasile gazdát sógora, Moga Ion életveszélyesen megsebe­sítette. Fiiip állandóan verte feleségét, aki ezt elpanaszolta bátyjának, Moga Ioannak. Moga fejszét vett magához és elment fele­lősségre vonni sógorát. Heves szóváltás tá­mad! közöttük, melynek hevében Moga fej­szével hátbavágta Filipet. A fejsze mélyen behatolt a szerencsétlen ember testébe és tü­dejét is megsértette. Filipet, aki életveszé­lyes sérülést szenvedett, az enyedi kórházba szállították, Mogat pedig letartóztatták. MÁJUS 4 IC ADÓVÁLLOMÁST KELL BEADNI A VÁROSI POLGÁROKNAK. Ko­lozsvár város pénzügyi osztályú hirdetményt udott ki, amelyben az iij adókivetésekkel kapcsolatban felhívja mindazokat a polgáro­kat, akiknek adóalapjában a múlt pénrügji év folyamán változás állott be,hogy e/t « kö­rülményt május l-ig a pénzügyi osztálynál je­lentsék be. A bevallási ivekre 9 j 1 lej bélye­get kell ragasztani és azok kitöltésénél u pénzügyi osztály tisztviselői a közönség ren­dé 1 k ez és é re állanak. MEGJELENT A .,JÓBARÁT“ MAJLÁTH- SZAMA. Igen tartalmas, nívós, megindító emlék /.ámot adott ki a „Jóbarát“ ifjúsági lap. az ifjúság felejthetetlen pártfogójának és leikiiatyjának, gróf Majláth Gusztáv Ká­roly érsek halála alkaCtnából. A lap cikkeit Reischel Arthur, Biró Vencel, Puskás Lajos, Reméuyik Sándor, Ferenc Béni, Dávid Fe­renc, Erős» Alfréd dr., Jávor Béla, Walter Gyufa. Rácz József, ifj. Xantu» János, Som­ivá* István. Zacliariás Endre, Gyöngyössi Já­nos, \ eress Imre, Thummerer László, Dan- esó Károly, Fényi István irtuk. Kapható a „Jóbarát“ tszerkesz tőségében. Kolozsvár, rém. katli. gimnázium. dél­A lutheránus templomban vasárnap elölt 10 órukor magyar istentisztelet lesa. Szolgál Járosi Andor. Augonyclvü istentisztelet. A skót egyház­ban (Str. Regala 21. bz.) vasárnap d. e. ne­gyed 12 érakor augolnyelvíi istentiszto'ictct tartanak. Prédikál Kev. Th. J. Coulter. \ MUZEUM EG V ES 0 1.171 ’ ORVOSTUDO­MÁNYI SZAKOSZTÁLYÁNAK ELŐADÁ- SAI. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostu­dományi szakosztálya folyó hó 22-én, hétfőn este 9 órakor a református leánygimnázium fizikai tantermében, str. Hratianu 26. szám alatt sorozatos tudományos előadásainak har­madik részét tail ja meg a következő műsor­ral: Elnöki megnyitó, E. A. Brahm: A gra­fologia tudományos alapjai, dr. Koles/.ár László: A mandulaprobléma mai állása. A hatóságok az előadásra az engedélyt már megadták. ÖTVENÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ. Ineze Domokos csikszentgyörgyi főesperes-plé- bános kéri a gyulafehérvári főgimnáziumban 1890-ben érettségizett volt osztálytársait, hogy tartózkodási helyüket május hó 15 neki jelentsék be. ö-ig A MAGYAR NÉPKÖZÖSSÉG SZÍNHÁZI | AKCIÓJA. A Magyar Népközösség kolozsvá- i ri tagozatának közművelődési szakosztálya úgy határozott, hogy olcsó helyáras színházi , előadássorozatot rendez, amelynek célja a szélesebb néprétegek és a szinbáz közötti kapcsolatok kimélyitése. Ennek a célnak szolgálatában áll a sorozat első előadása, ameynek időpontja: 1940 április 24-ike, ami­kor is szerda esti fél kilenc órai kezdettel szinre kerül az ismert népszínmű: A vén bakkancsos és fia, a huszár. Tekintettel erre az előadásra, az ugyancsak a Népközösség helyi tagozatának közművelődési szakosztá­lya által szerda estére kitűzött három elő­adás elmarad. Ettől eltekintve, a későbbi előadások minden következő szerda este a kitűzött programnak megfelelően továJbb folytatódnak. A vén bakkancsos és fia. a hu­szár előadására olcsó helyáras jegyok a Nép- közösség helyi tagozatúnak helyiségében (Str. lorga 5., első ajtó balra) elővételben kap­hatók. , A villamosiizem közgyűlése. A vegyes ke­zelésben lévő vilEamosüzem ezévi közgyűlését május 14-én tartja meg. A város hivatalos lapjában megjelent mérleg szerint az üzem 15 millió lej tiszta nyereséggel zárta multévi mérlegét. VÉGRENDELETHAMISITÁS MIATT FOC­II.ÁZR A ÍTÉLTÉK A TÖRVÉNYES ÖRÖKÖ SÖKET. Albert Domokos csiktusnádi gazdál­kodó hosszabb betegeskedés után elhatároz­ta, hogy vagyonát az őt gondozó Galambos Terézre hagyja. Elkészítette végrendeletét és rövidesen meg is halt. A törvényes örö­kösök: Albert József, Albert András és Ba­lázs Ignácné megtámadták a végrendeletet és egy okiratot mutattak be, amely szerint az örökhagyó Írásbeli intézkedéssel megsem­misítette azt. Az okiratról kiderült, hogy hamis. A törvényes örökösök ellen magánok- irathamitás cimén indult eljárás. Albert Ámítást, mont értelmi szerzőt 6 havi, Albert Józsefet és Balázs Ignácnét 1—1 havi elzá­rásra Ítélte a Csíkszeredái törvényszék. VESZÉLYBEN VANNAK A SZAMOS- PARTI HÁZAK. Kolozsv ár város tanácsa is­mételten felhívja a Szamos partján lévő ház­tulajdonosok figyelmét arra a körülményre, hogy a Szamos medre az utóbbi években a viz gyors lefolyása következtében helyenként 180 centiméterrel mélyedt s ezért a parton lévő házak alapjait komoly veszély fenyegeti. Éppen ezért felhívja az érdekelt háztulajdo­nosokat, hogy házaik alapfalát erősítsék meg, mert az esetleges házbeomlásokért a tanács elhárít magától minden felelősséget. A LEGKIVÁLÓBB ROMÁN ÍRÓK VESZ­NEK RÉSZT A HELYBELI MUNKÁS SZA­BADEGYETEM ELŐADÁSÁN. A „Munka és Jókedv“ intézmény által rendezett mun­kás-szabadegyetem előadásai keretében ked­den, e hó 23-án a román irodalom kimagas­ló egyéniségei látogatnak el Kolozsvárra. Kedden délután 4 órakor a Nemzeti Szín­házban a helybeli irók és művészek közre­működésével M. Sadoveanu, R. Rebreanu, V. Eftimiu, I. Teodoreanu, Botez, Al. Philli­pide a román irodalom klasszikus alakjai­ról tanulmányokat és jelentős müveikből részleteket olvasnak fel. A költők verseikkel szerepelnek, a kórusok egyházi énekeket ad­nak elő. Az irói csoport előzőleg Temesvá­ron, Aradon és Nagyváradon fog szere­pelni. RÉSZEGEN TÜZHALÁLT HALT. Csulik Lajos 34 éves nagyzsámi lakos szekerén szé­nát szállított haza a szomszédos községből. Részegen ült a szekér elején és bóbiskolva cigarettára gyújtott. A gyufát a széna közé dobta, amitől pillanatok alatt hatalmas tűz támadt. A nagy füstben eszméletét vesztette es a lángokban lelte halálát. Az egész szekér odaégett, csak a lovak menekültek meg. SÚLYOS BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTEK TILTOTT HATÁRÁTLÉPÉSÉRT ÉS HAZA­ÁRULÁSÉRT NÉGY ARADI FIATALEM­BERT. A bukaresti katonai törvényszék 4 aradi fiatalember tiltott halárátlépési és ha- zaárnlási perét tárgyalta. A bíróság a vádlot­takat bűnösnek találta és Gábor Jánost 10 évi. Kollár Lászlót 8 évi, Barta Gyulát és Miskovits Imrét 5—5 évi börtönre ítélte. , BERETVAS paAZUMa-J KÉT ÉVTIZEDE NEM VOLT ILYEN KEDVEZŐ VÁROSUNK EGÉSZSÉGI ÁL- LAPOTA. A városi főorvosi hivatal jelentése szerint Kolozsvár egészségi állapota az el­múlt tél folyamán olyan kedvező volt, ami­lyenre a város történetében 2 évtizede nem volt példa. A tél folyamán torokgyík követ­keztében mindössze 3 gyerek halt el, egyet­len kiütéses tífusz megbetegedés sem fordult elő, a halállal végződő hastifusz-esetek száma is csekély volt és vörbenyben is csak egy gyermek pusztult el. Hogy a járványos gyer­mekbetegségeknek nem volt több halálos ál­dozata, az a vörhenyt és torokgyíkot meg­előző védőoltásoknak volt az eredménye. A szülők maguk is meggyőződtek arról, hogy ezek a védőoltások megmentik gyermekeik életét és ezért alig egy-két szülő vonta ki gyermekét a védőoltás alól. TÜDŐGYULLADÁSBAN HALT MEG A HETVENÉVES HITVESGYILKOS. Hirt ad- tunk arról, mintegy két héttel ezelőtt, hogy a bukaresti büntetőtábla ötévi fegyházra ítélte Antonovici Traian 70 éves albán ke­reskedőt, aki féltékenységből meggyilkolta 55 éves feleségét. Antonovici a börtönben tüdőgyulladást kapott és meghalt. MEGDRÁGULT A JÁTÉKKÁRTYA. A|Mo- nopol-igazgatóság a játékkártyák uj árait a következőképpen állapította meg: az úgyne­vezett „Debit“ elsőosztályu játékkártya ára j csomagonként 182 lej, a II. osztályú 106 lej. t a III. osztályú 86 lej. A klubkártya ára 212 lej. Ezenkivül a „Debit“ kártyáknál csórna- j gonként még 20 lej, klubkártyáknál 50 lejt ] kell fizetni repülőilleték cimén. w 1(0 r ^IrlcU Ál sjßzJjoa&A í; lesz a fáradtság óráiban is, * ha arcának frisseségel és szépséget a j KHASANA arc és ajakruzs-al kiemeli. Idő, víz és csókálló a KHASANA. 8 egyéni színárnyalatban óÜ rendel- kezésérel WBBi F*”1-l - - M W A KISEBBSÉGI ÚJSÁGÍRÓK KILENCE­DIK ELÖADÓESTÉYE. A népkisebbségi Újságírók Egyesületének kolozsvári csoport­ja aprils 23-án, kedden este fél 9 órakor tartja kilencedik előadóestjét a római kato­likus főgimnázium ,Jósika“-termében. Dr. Ligeti Ernő lapszerkesztő „Az iró mai fel­adatáéról tart előadást. Dr. Gyulav József, a Református Kórház főorvosa „A nő és az alkat“ címmel a népszerűsítő tárgyú előadás keretében a tudomány részéről nyilvántartott hatféle női tipus testi alkatáról s lelki sa­játosságairól fog beszámolni. A Magyar Szín­ház kedvelt fiatal művésznője. Kovács Ka­tó Grieg Solveig dalával és Mozart Yarázs- fuvolájának egyik számával, valamint Bene­dict Velencei Karneváljának egyik énekével szerepel. Az Erzsébet vegyeskar Rezik Ká­roly karnagy vezényletével énekel. Csiky Lenke zongoraművésznő és zenetanárnő Wagner és Liszt egy-egy müvéből ad elő, továbbá Grigore Ghidonescu. a kiváló fiatal román zeneszerző, Szamostartomány királyi helytartóságának a kabinetiroda igazgatója, egyik kiváló szerzeményét játssza el. Salamon László lapszerkető, a tehetséges költő újabb verseiből olvas fel. Walter Gyula lapszer­kesztő pedig több erdélyi román költő mii- veilből készült műfordítását olvassa fel. Az est iránt, amelynek művészi színvonalát az előadássorozat eddigi sikere biztosítja, álta­lános érdeklődés nyilvánul meg. TÉCSI PEDICUR. P. UNIRII 26. Országos ünnepségek keretében avatják fel a „Hősök Iigete“-it. Bucurestiből jelen­tik: A NUF kezdeményezésére május 5-én avatják fel a „Hősök ligeteit“ a városokban és falukban. Ebből az alkalomból országszer­te nagy ünnepségeket tartanak. Az arcbőr célszerű ápolásához mindenek előtt az szükséges, hogy bélmüködésünket reggelenként éhgyomorra egy pohár terme szetes „Ferenc József“ keserüvizzel megfe lelőeu elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. Visszautasította a közigazgatási tábla a sa- tumarei városi főjegyző keresetét. Dr. Malai Octavian szatmári főjegyzőt, a királyi hely­tartóság utasítására, a város polgármestere felmentette állásából. A főjegyző e határozat ellen közigazgatási keresetet adott be a ko­lozsvári közigazgatási táblához. Keresetében úgy a helytartóság utasításának, mint a pol­gármester felfüggesztő határozatának meg­semmisítését kérte. A tábla mindkét kerese­tét visszautasította azzal az indokolással, hogy a felmentéssel anyagilag semmi hát­rányt sem szeuvedett, mert hasonló fizetés­sel a vármegyéhez helyezték át, másrészt pe­dig, minthogy királyi dekrétummal nevezték ki, felfüggesztése nem jogerős mindaddig, míg azt újabb királyi dekrétummal meg nem erősPik és igy keresetét idő előtt adta be. Keresztes pedifeür-szalon Cal. Regele Ferdinand 14. (Meinl kávéüzlet udvarban)

Next

/
Thumbnails
Contents