Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-19 / 90. szám

4 BLL BN I AK I 0-1 O i prin * 19. r MAPE* * „ Griiberli“ Hue vagyok a haladásnak és mindenféle előbbre jutásnak. történjék az bármilyen irány ban es terí ti, lut ti: a/ta/ários emberi jut szolgálja es emellett szükséges is. Ez a szült- segszeriist i: azonban nagy im viszon>lagos s ér­telmét rendszerint az határozza meg, ami vilii gr aszok kettesének serkentője. Már­pedig ez bizonytalanuli teszi a lényeget. \'a- Iahogyan agy vagyunk az egész kérdéssel, hogy az imádott civilizáció. mely állítólag magasabb színvonalat húzott az ember élete fele. jótékony áldása mellett olyan nemes magvakat is kigyomlált, amelyeknek hiánya sori adásba viheti a lelket. Sok mindennel va­gyoni, így. A vegytan és műszak, növénytan es csillagászat folytonos fejlődése elhesseget­te mellőle:.I; a nme hiszékenység tündérme­sét: ts szín pont pás képeit. \ aló igaz: gazda­godtunk egy egész esomó hasznos ismerettel, ugyanakkor szegényebbek lettünk valamivel: megöltük magunkban a: idealizmust. Vagy csal: halódik? Ma már tudjul.: nincs ördöngösség és nincs boszorkónyossag. az időjárás szeszélye és ele­mek vegyiilésc épp úgy alá van vetve a ter­mészet törvényeinek, mint ahogyan minden más egyéb: és miként egy kőzet, vagy vi­rágszirom furcsa képződési nem ejti babo­nába a tanult és értelmes elmét, a születés és halál nagy miértje sem riasztja meg az embert. Egykori elbeszélések lilém, viszaemlékszem a régmúlt időre, amikor pötömnyi legényke voltam, pici lábaimmal alig tudtam még ren­desen futkározni a szobában. Édesanyám minden ötödik lépésre ölébe emelt és balról- jobbról belecsókolt az arcomba: ..Most meg­csókollak itt és most megcsókollak ott" — mondta volt — „és akkor kis gödröcskék lesznek arcodon". Aztán, amikor felnőttem. másutt is láttam ezt minden anyai szeretet ..griiberlit" akart csókolni a pufók arcocská­ra; hogyisne: hiszen kedvessé, vidámmá és mosolygóvá teszi a gyermekarcot. Az elmúlt napok egyikén egy orvosi érte­kezés került kezembe. Ott olvastam, hogy az arcokon jelentkező kis gödröcskék. az úgy­nevezett .,grüberlik‘‘ a ..koponya fogalapza- tónak bizonyosmérvii összeaszúsával állanak összefüggésben, tehát a degenerásció jelei". Jó. Soha. pillanatig sem hittem, hogy az anyai csók varázsa gödröcskét varázsol az arcra, de arra sem gondoltam, hogy ennek ilyen szigoru orvosi magyarázatot lehet ad­ni. Eddig, ha ilyen kis grüberliket láttam a gyermekarcon, megcirogattam, megcsipdes- tem és megdicsértem, hogy milyen jól áll ne­in. Most félek, hogy ilyen alkalmakkor az élettani elváltozásokat veszem majd figye­lembe, hogy izé. szegény gyermek nem is sej­ti. hogy a degenerációnak milyen súlyos bé­lyegét hordja magán és hogy azok az aranyos gödröcskék a balorcán és jobborcán, a kopo­nya fogaiépzalának hogyishívjákjával vannak összefüggésben. Hogy miért van szükség arra, hogy az ide­ális elképzelésnek ezt a szemernyi parazsat is kioltsa a komoly tudomány — nem tudom. De nem is fontos. A grüberli keletkezésének mézédes meséje bizonyára harcbaszáll a tu­dománnyal és talán győzni is fog felette. Ó. bár igv lenne. (j- ]•) _ Időjárás BŰCURESTIBŐL jelentik: Emelkedő lég­nyomás, kissé felhösebb égbolt és mérsékelt déli, délnyugati szél mellett nyugaton kisebb eső, vagy zivatar és alig változó hőmérséklet várható. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK. Április 13-tól 19-ig a következő gyógyszertá­rak teljesítenek éjjeli szolgálatot: Dr. Hintz Piata Únirii 27. Telefon: 32—32. Dr. Halász Piata Cuza Voda 2. Telefon: 31—75. Flolír Calea Regele Ferdinand 79. Telefon: 26— 99. Diana (dr. Mártonffy) Str. N. Iorga 19. Telefon: 21—51. TISZTVISELŐKÉPZŐ INTÉZET A LEN­GYEL KORMÁNYZÓSÁG LEENDŐ KÖZAL­KALMAZOTTAI SZÁMÁRA. Dr. Frank bi­rodalmi miniszter rendeletére Krakkóban In­stitut für deutsche Ostarbeit néven uj inté­zetet létesítettek, amelynek egyik rendelte­tése, hogy a nagyközönség szélesebb körei­vel megismertesse a lengyel területen megol­dásra váró problémákat. A krakkói intézet továbbá a lengyel kormányzóság tisztviselő­gárdájának és közalkalmazotti testületének továbbképzését szolgálja. ÓRIÁSI RÁDIÓ AKTIVITÁSÚ FÉMET FEDEZTEK FEL. Madridból jelentik: An­tonio Cabronell Trilla mérnök olyan rendkí­vül ritka fémet fedezett fel Cordovában, melynek radioaktivitása háromszor nagyobb mint az, amelyet a Belga-Kongóban bányász­nak. A kisérletek során nyolcszáz rákbete^et meggyógyítottak az újonnan felfedezett fém­mel. MUNKÁBAN A KÖZPONTI ÁRMECÁL- I.AP11 ó BÍZÓ i I SÁG. Aj. iiJ árlörviMív al­kalmazása cc júból a nemzetgazdasági minisz­tériumban Traiun Martinehcu államtitkai ».!• mikletével az összes óroljeunrzö inspektorok értekezletet tartottak. Az ülésen a cipó es ruha árát beszélték meg. Egyben kimondták, hogy a cipő tekintetében három kategóriát állítanak fel es pedig: box-, sevró- es bison- cipők. Ezekből készítendő cipők maximális árál meg fogják állapítunk A luxuscipők ára szabad marad. Ezután u ruha kérdését tár­gyaltak. Általában minden cikknél, atntvy kö/lugvasztásra van szánva, többféle kategó­riái állapítanak meg. HÚSZ NORVÉG ÉS DÁN HAJÓ VETETT HORGONYT KANADAI KIKÖTŐKBEN. Newyorkból jelentik: Az utóbbi napokban közel 20 norvég és dán hajó vetett horgonyt I kanadai kikötőkben. A hajók személyzete közölte, hogy segíteni akarnak a szövet-égé­seknek. A JEGYBANK LEGÚJABB JELENTÉSE. A Banca Naţionala most tette közzé a már­cius 30-iki heti kimutatást, amely szerint az aranybányák 63.52 kgr. szinaranyat szolgál­tattak be, 9,7-10.423 ilej értékben, amelyel az ércfedezet összege 20 milliárd 964.221.800 lejre emelkedett. A forgalomban lévő bank- jegyek összege 1.142.5 millióval 49 mil iard 848.306.025 Jejre emelkedett, ugyanakkor a Látra szóló kötelezettségek (girószárnlák) vég­összege csökkent, vagyis a bruttó bankjegy- forgalom emelkedéssel 25 millió lej. A fede­zeti arány változatlanul 35.22 százalék. A ; kereskedelmi ráltótárca 399 millióval 17 j milliárd 631.835.199 lejre csökkent. ■ II —fclIIH !■ IUI .......—■!!— !■—— BUDAPESTI ELŐADÁS TARTÁSARA KAPOTT MEGHÍVÁST DK. GYKRGYAI ÁRPÁD ORVOSTANÁK. A magyarországi fül-, orr- és gégo-szakorvosok május végen tartják meg szokásos évi nagygyülésüket Bu­dapesten. É gyű ésre dr. Gyergyai Árpád ko­lozsvári orvost átjár, a kiváló szaktekintély is meghívást kapott. Az európai nevii tudós az orr és garat érzéstelenítésének uj. speciális eljárási módjáról fog előadást tartani, amit Olasz- é- Németországban, \ a amint Hollan­diában már ismertetett. V ERSENYVIZSG \ RENDŐRI is/. IV isii- LÖI ÁLLÁSOK BETÖLTÉSÉRE. A rendőr- ve/érigazgatéisúgnál és a fővárosi rendőrpre- fekturan több r eiidörkoiniszári, segédkomi- szári, (letektivi és rendőrtisztviselöi állás van üresedésben. Az állásol in-töltésére verseny­vizsgát tartanak, amely május havában lesz. A versenyvizsgára április 25-ig lehet jelent­kezni és az errevonatkozó kérvényeket a kö­vetkező címre kell küldeni: Direcţiunea Ge­nerala a Politiei Bucureşti. Servirul perso­nalului. A pályázati feltételeket a rendőr- kveszturák titkári hivatalánál meg lehet tudni. NEM KAPTA MEG A MEGÍGÉRT UJ CIPÓT ÖNGYILKOS LETT EGY 11 ÉVES LKÁNAKMegdöbbentő módon vált meg az élettől Kőműves Mihály, huzsáki munkás 14 esztendős Ilona nevű leánya. A fiatal gyermeknek szii ei uj cipőt ígértek. A megígért napra azonban nem tudták meg- venni a cipőt. Az érzékeny lelkű kisleány emiatt annyira elkeseredett, hogy házuk pad­lásán felakasztotta magát. Mire tettét észre­vették. már halott voit. I I A hadsereg felszereléséért A hadseregnek sok pénzre van szüksége. Jegyezzetek tehát hadseregtől- szerelésj pénztárjegyeket (bonokat), amelyek minden nap a hivatalos órák alatt a nagybankoknál, valamint a pénzügy igazgatóságit ál jegyezhetők, ahol az ehhez szükséges űrlapok (blanketták) Is kaphatók. Ezek a kötvények a legkedvezőbb feltételű állampapírok, mível 4.5 9ta Zalákkal kamatoznak. Jegyezhető három, vagy ötéves lejáratit bon, ahogyan a jegyzőiéi akarja. Hat hónap ntulva az állam a jegyzett összeg egyötödét (20 százalékát) visszafizeti, míg a három. \agy ötéves határidő lejárta után az egész összeget. Hat hónap múlva az esedékes 20 százalékos részlettel és a szelvény ősz- szegével adó űzethető az államnak, tartománynak, vagy a községnek. Akinek a lejárat előtt pénzre van szüksége, a Banca Nationalazól a név érték /0 százalékának megfelelő lombttfdkölcsönt kaphat bonjaira, ugyanilyen kamat mellett. Minden román állampolgár, aki az ország érdekét szivén viseli, kötelei pénzével elősegíteni a hadsereg felszerelését. Cluj (Kolozs) megye prefektusa I, / MAN OLE ENESCU ezredes, j NYÁRON MEGKEZDIK A SZINTÉTI- KUS SÖRTE GYÁRTÁSÁT. A kefegyártás terén korszakalkotó újítást jelent egy német találmány, amelyet IG Farbenindustrie ér­tékesít. Vegyi szintézis utján olyan mestersé- i ge3 sörtét sikerült előállítani, amely több tekintetben felülmúlja a disznósörte tulaj­donságait. Ez az ujitás a német önellátásra irányuló törekvések szempontjából különö- j sen nagyjelentőségű, hiszen a német sertés- í tenyésztés fejlesztése ellenére is eddig év- I ről-évre igen nagy tételben hozattak be kiil- \ földi ől sörtét, 1938-ban például 6.3 millió : márka értékében. A müsörte gyártása még I ezen a nyáron megkezdődik. A házi haszná- ! latra szánt haj-, fog-, köröm- és surolóke- fék számára olyan szintétikus sörtét gyár­tanak, amelynek még a 100 fok Celsius hő- j ség sem árt s amely a vízben ázva sem pu- ' hűl. Ugyanakkor megindul a vegyi célokra szánt kefék gyártása is. Ezek előnye, hogy I az alkohollal, olajokkal, zsorokkal és lúgok­kal, sőt még a töményitett só- és kénsavolda- tokkal szemben is ellenállók maradnak. * A Kolozsvári Református Nőszövetség 1940 április hó 28. és 29. napjain konferen­ciákkal egybekötött lelkigyakorlatokat tart. A két napon át tartó konferenciák és lelki- gyakorlatok pontos műsorát ezután közli majd részletesen a Református Nőszövetség. Egyelőre kéri azokat a nőszövetségi tagokat, akik részt akarnak venni a konferencián és szeretetvendegségen, hogy ilyen irányú kí­vánságukat április hó 20-ig jelentsék be a parochiális lelkészeknél, hogy helyüket biz­tosítani ’ehessen. MEGÖLTÉK A TÁNCBAN A ZENÉSZT. Urcea községben a legények bált rendeztek. Bál közben Bálán Stefan gazdalegény össze­szólalkozott Vasile Ionita zenésszel. Az ösz- szeszólalkozásból verekedés keletkezett, mely uek során a gazdalegény úgy megverte a ze­nészt, hogy az a helyszínen meghalt. A gyil­kost a csendőrség letartóztatta. MEGHALTAK A BUZAUI NÉGYES IK- LiiK. Hirt adtunk arról, hogy Giurgea Ma- tild, egy falusi földműves felesége, a buzaui közkórházban négyes ikereket szült. A né­gyes ikrek most, háromhetes korukban meg­haltak. VIZSGÁLAT A DICIOSANMARTONI UNITÁRIUS EGYHÁZKÖZSÉGBEN. Temp­lomi istentisztelet keretében tartotta meg szokásos évi vizsgálatát a vizsgálószék a di- csőszentmártoni unitárius egyházközségben. Imát Sándor Gergely dézsfalvi lelkész mon­dott. A vizsgálatot Mátyus Gergely esperes beszédében Lukács Sándor dicsőszentmártoni lelkész munkásságát méltatta, a beszédre Lu­kács Sándor válaszolt meghatott szavakkal. Este műsoros vallásos estély keretében imát mondott és bibliát magyarázott Mátyás Ger­gely esperes. Szavaltak: József Dénesné, Kó- ródi Béla és Sófalvi János. Ünnepi beszédet mondott Lukács Sándor lelkipásztor. Az uni­tárius dalárda több alkalmi dalt adott elő Török János karnagy vezényletével. * Az Árvaleánynevelő Otthon-egyesület évi rendes közgyűlését f. hó 21-én, vasárnap délután 4 órakor tartja az unitárius püspök­ség tanácstermében, Calea M. Foch 12. I. em., amelyre egyesületünk t. tagjait és minden érdeklődőt tisztelettel meghív az elnökség. ÚJÍTÁSOK A CSŐVASUTBAN. A londoni csővasut kocsiparkját egészen modern kocsik­kal és vontatógépekkel pótolták. Az uj gyors­vonatok 7—8, sőt 9 kocsiból is állanak. Az uj kocsiknak 15.5 méter, a motoros kocsik- 1 nak pedig 16 méter a hossza. A kocsik el- j készítésénél mindenféle szögecselést kerültek és a kocsik belsejében csak hegesztéssel for- I rasztottak össze a kocsik egyes részeit. Ezen a téren a cél az volt, hogy összeütközésnél jobban védje meg a közönséget a veszedeî- mektől. Az ajtók villamosenergia segítségé­vel nyilnak és zárulnak, sőt a vonatvezető el sem tudja indítani a motort, ha valame­lyik ajtó nyitva maradt. Az uj technikai be­rendezéstől a csővasut vezetősége azt várja, hogy a szerencsétlenségek a legminimálisabb­ra redukálódjanak. A DÁNIAI NÉMET CSAPATOK NEM VÁSÁROLHATNAK CUKROT ÉS KÁVÉT. Kopenhágából jelentik: Miután a dán ható­ságok a kávé, tea és cukor eladását jegyhez kötik, a megszálló uémet Itadseregparanes- nokság rendelete értelmében ezeket a cikke­ket a német csapatok sem vásárolhatják. A tilalom a szeszvásárlásra is vonatkozik. \7. RI.NOK I i ll KO7. \TLAN Ami-r illában iih gko dódul) lr/.i-> én­ként szukái o* néjr.záiiiláláh. M ushinglon- bini u lVnin-vIvHiuu A tenni: 1600. számú házába is bekopogtatott a -/.áiiilálóbi/to és a hé.: írjének feladta a szók ásó- kérde­ne kel. Arra a kérdésre, hog) mi a foglal­kozása, az öhhzeirl e uládfö ezt a válai/.t adtu: „Az L . ve>-ült-Allamok elnöke.“ Ari a a kérdésre azonban, hogy a ház, amelyben lakik, bánj helyiségből áll, mennyi a für­dőszobák sZ.áuia, stb.. már nem tudott pontos feleletet adt'i Roosevelt elnök é- Howanl Kent, u Fehér Húz gondnokát kellett erre nézve megkérdezni. 33 millió otthont és 3 millió farmot keresnek fel a/ iisszeiró biztosok. Azt hiszik. Amerika la­kosainak a száma el fogja érni a 132 mil­liót, ami a ti/, év előtti népszámlálás ered­ményébe/. képest 10 millió szaporulatot jelent. NAGYARÁNYÚ VESZTEGETÉSI PÜR- BEN HOZOTT ÍTÉLETET A TG. MURKS! ÍTÉLŐTÁBLA, Iliescu Gheorghe esi ki adó- iönök ös^zejátszva dr. Ciunt Gheorghe bu­cureştii ügyvéddel, meg akarta zsarolni a csiksomlyói közbirtokosságot. Iliescu rá\i-Me Sa anion József ottani adóvégrehajtót, hogy rójjon ki nagy bírságot a közbirtokosságra. Salamon ki is rótta a bírságot. Iliescu ekkor megjelent Péter Imre ko/.birtokosásgi elnök­nél, akivel alkudozni próbált. Péter be e- rnent a vásárba és 210.000 lejt fizetett ki Iliescunak és a bucureştii ügyvédnek, hogy a bírságot töröljék. Az ügy később kipattant és a bíróság elé kerü.t. Iliescu azonban idő­közben meghalt és igv inár csak egy vádlott, az ügyvéd maradt. A törvényszék az ügyvé­det 6 hónapi fogházra és 2000 lej pénzbün­tetésre ítélte. Felebbezés folytán került az ügy a marosvásárhe'/yi tábla elé, amely az el­múlt napon foglalkozott az esettel. Cluni az­zal védekezett, hogy az ügy rnár elévült. A tábla eí is fogadta az elévülési indokot és felmentette az ügyvédet. A KOLPING LEGÉNYEGYLET ÉVI KÖZGYŰLÉSE. A kolozsvári Kolping Le­gényegylet április 21-én. vasárnap déli 12 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Le­gényegylet Baron L. Pop-utca 3. sz. alatti helyiségében, amelyre a rendes és pártoló tagjait, valamint jelöltjeit és a komoly ér­deklődőket ezúton hívja meg a I.egényegvlet vezetősége. AZ ANGOL NEMZETI JÖVEDELEM MEGOSZLÁSA. Az angol lapok most számol­nak be egy. az angol gazdasági életről szóló tudományos munka megjelenéséről, amely felöleli az egész angol nép jövedelmének megoszlását is. A könyv szerint a szigetor­szág egész nemzeti jövedelme évi négymii- liárd font sterlinget tesz ki. Ez az óriási jö­vedelem meglehetősen aránytalanul oszlik mog az egyes rétegek között. A számokból azt látjuk egyúttal, hogy az angol nép mi­lyen gazdag és gazdaságával, jövedelmével felülmúlja az összes más népeket. A negy­venmillió angolból ötmillió a nemzeti jöve­delemnek 26 százalékát birja, 2,400.000 a 27 százalékát, 1,100.000 a 31 százalékát és 100.000. a legvagyonosabbak a nemzeti jöve­delemnek 16 százaléka felett rendelkeznek. A mi pénzünk szerint mind a százezer angol milliárdosnak számit és mérhetetlen vagyon felett rendelkezik. TAKARÉKOSSÁGI OLIMPIÁSZT rendez­tek nemrég — nem nehéz kitalálni hol, Skó­ciában, Aherdeenhen. A verseny győztese a skót takarékossági alap nagydiját kapta. Az olimpikon John Aldee aberdeeni polgár lett, aki hiteles okmányokkal igazolta, hogy a raj­ta lévő skótszoknyáját 36 év óta viseli, ci­pője 12 éves és mindössze háromszor volt. talpalva, havonta átlag hét pennyt költ saját szórakozására s nyakkendőjét, amelyet negy­ven évvel ezelőtt kapott menyasszonyától, még most is viseli. A zsűri a takarékossági elvek szem előtt tartásával két pár skót ha­risnyát ajándékozott a győztesnek, aki boldo­gan fogadta a nem remélt ajándékot, mert mint mondta, ilymódon két fiát legalább öt esztendőre elláthatja harisnyával. Ő még, há­la Istennek, használhatja a tizenöt évvel ez­előtt vásárolt harisnyáját. A MUZEUM-EGYESÜLET ELŐADÁSAI. Az Erdélyi Muzeum-Egyesület előadássoroza­tában hatósági engedéllyel a héten az uni­tárius püspökség disztermében délután hat órai kezdettel a következő előadás kerül sorra: Április 18-án, csütörtökön dr. Orient Gyula: Egv pillantás az élők és élettelenek világába. (Vetitett képekkel. Az orvostudo­mányi szakosztály népszerüsitő előadása.) A belépés díjtalan. UJ NÉMET REKORDOT ÁLLÍTOTT FEL EGY 3 GRAMMOS REPÜLŐGÉP. 12 perc 27 másodpercig tartó repüléssel egy kelet­porosz, gumicsavaros hajtású repülőgépmo- dell (Saalflügzeugmodell) az eddigi német rekordot csaknem teljes két perccel javítot­ta meg. A miniatűr repülőgép szárnytávolsá­ga 730 mm., súlya mindössze 3 graham. LEVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a !eg* választékosabb kivitelig, legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, 1 Piata Unirii.

Next

/
Thumbnails
Contents